Ahol a szűkség…

…jól jön a segítség

Történt annak idején, valamikor 2003-ban, hogy a BBC bővíteni akart, korszerűbb épületre, jobban felszerelt, modernebb stúdiókra volt szükség. Építettek hát egy új  keleti szárnyat a meglevőhöz, amit akkor Egton-szárnynak hívtak. Ezt  II. Erzsébet angol királynő avatta fel 2006. április 20-án, a 80. születésnapjára rendezett ünnepségsorozat egyik részeként.

Előtte azonban meg kellett oldani néhány problémát.

A régi szárny komoly felújításra szorult, amit nehezített, hogy az értékes art deco díszítéseket mindenképpen meg kellett őrizni. Az ottani stúdiókból mindent át kellett vinni az új szárnyba, hogy a munkálatok alatt zavartalan legyen a közvetítés. Csakhogy, mint azt néhányan már korábban is szóvá tették, az új szárnyban nagyon szűknek látszottak a közlekedő terek. Kérdéses volt például, hogy a drága hangversenyzongorákat hogyan tudják majd mozgatni a folyosók és lépcsők, átjárók és ajtónyílások labirintusában. A vezetőség tehát megbízta a díszletesek szép új, modern és jól felszerelt asztalosműhelyét, hogy készítsenek egy léckeretet, ami akkora, mint egy Steinway zongora, és azzal próbálják ki, mit hogyan és merre lehet átszállítani az új helyére.

steinway_26_sons_concert_grand_piano2c_model_d-2742c_manufactured_at_steinway27s_factory_in_hamburg2c_germany

Az asztalosok pontos mintát vettek, és elkészítették a mock-up zongorát, a modellt, ami a súlyától és értékétől eltekintve pontosan akkora volt, mint egy igazi hangszer.

És nem fért ki az asztalosműhely ajtaján.

bagolymondjalikeasir

A londoni Broadcasting House domborműve: By Mike Knell from Zürich, Switzerland (Ariel between Wisdom and Gaiety) [CC BY-SA 2.0], via Wikimedia Commons

Steinway hangversenyzongora: “Photo: © Copyright Steinway & Sons” [CC BY-SA 3.0], via Wikimedia Commons

Oktondi állatok

Kisállatok - kis történetek

A Sárkányvitéz Öröksége

mesebeli élő szerepjáték

Sziporka

aktív alkotók alapítványa

Rövidek

Rövid, "egy húzásra" elolvasható történetek és versek.

Bagoly mondja: HU!

A baglyok állítólag bölcsek. Annyira biztosan, hogy ne vegyék magukat túl komolyan...

%d blogger ezt szereti: