A blogról

Nos, először is: ha tl;dr ami következik, használd a menüt odafent, és hipp-hopp, máris a bejegyzésekhez repít! Ne röstelld, ne bánd! Én sem szoktam elolvasni, amiket más ír. 😉 (De.) Illetve használhatod a legújabb bejegyzések és hozzászólások listáit (Hutolsó huhogások néven) és a kategória választót is ott a jobb oldalon. —> (Balkezes vagyok, nekem hasznos, ha megmutatják, merre van az arra. 😀 ) A kategóriáknak is elég hülye neveket  adtam, tudom. Semmit se úgy érts, ahogy azt szó szerint kellene, az talán segít.

Amúgy meg…

Kevés ember van, akivel nem fordul elő, hogy szóvá teszi mások olyan hibáit, ami nála is gyakran előfordul. Még kevesebb, akivel előfordul, de felismeri, és szórakoztatja a dolog. És ezeknél is kevesebb, aki ezt használja ki arra, hogy blogot írjon. Mert hát blogot ma már úgy sem olvas senki. (És ezzel nem Téged tartalak senkinek, kedves Olvasó, csak csodálkozom, hogy erre jársz. 😉 )

A legutóbbi csoportnál is kisebb azoknak a létszáma, akik éppen a Bagoly mondja: “hu”!  blogot írják e témában. Számításaim szerint a számuk alulról közelíti az egyet.

Arra kérlek, hogy amit itt találsz, abból semmit se vegyél komolyan. Én sem teszem. Akár az itt-ott talált ezt-azt teszem ide-oda, akár a saját morfondírozásaimon keresztül jövök rá, hogy nem értem a világot (meg valójában a világ sem ért engem, tehát megérdemeljük egymást), és nem értem van a világ, ahogy én sem a világért, az egésznek csak annyi a veleje, amennyit belemagyarázunk. A belemagyarázások pedig saját tükörképeink, rendszerint elnagyolva és kissé elmosódva, és nem a világot, és nem is a blog szerzőjét mutatják be, sőt, nem is az Olvasót, hanem a kölcsönhatásukat. Erre meg bármely bagoly elgyötörten törölné meg a homlokát, és bizonytalanul kérdezne vissza, hogy “Hu?”

Tehát, ha nem értesz egyet velem, nevess rajta, vagy legyints egyet, és lépj túl a dolgon. Ha egyetértesz, mosolyogj, és gondold át, miért is lehet hasonló a véleményünk. De vigyázz, az, hogy egyetértesz, még nem jelenti azt, hogy én is egyet értek magammal! Lesznek esetek, amikor olyan irányból közelítek meg dolgokat, amelyek számomra nem igazán elfogadhatóak, de az átgondolásukat szükségesnek tartom ahhoz, hogy az ellentétes véleményem megalapozott legyen. De nem árulom el, melyek azok. 🙂

És persze lesznek majd rácsodálkozások, és nyilvánvaló dolgok újrafelfedezései, értetlenkedések és a hétköznapi tények, tapasztalatok kiforgatása, mert meg szeretném ismerni a világot, és ehhez időnként szétszedem, felboncolom és megkeresem benne az elem helyét, vagy megnézem, milyen messzire pattan el a rugó belőle. Abból, ahogy a környezetemet értékelem, sok mindenben sokat köszönhetek a néhai Sir Terry Pratchett munkásságának, meg a néhai Kurt Vonnegut jr-nak, és nem különben Karinthy Frigyesnek, aki szintén felvette a néhai előnevet, de attól még élő részese a mindennapjaimnak. Ahogy József Attila is, csak ő valahogy nem tudott igazán jóízűen röhögni a gondjain. Ami elég súlyos hiba, bele is lehet halni. (Meg is tette.)

Ha még ettől sem tántorodtál el a blogomtól, akár szét is nézhetsz a bejegyzések között. Használd bátran a menüt, és örömmel veszem, ha hozzászólsz, megosztod, beszorzod vagy más módon jelzel vissza, hogy mi tetszik és mi nem. Ha esetleg nagyobb pénzösszeggel akarod kifejezni a véleményedet, azt sem bánom nagyon, de azért alapvetően a mosolyodra számítok.