Fail-siker

Majdnem olyan, mint az ejtőernyős esete…

…, akinek nem nyílt ki az ernyője, és amikor elszáguldott a sikeresen nyitó társai mellett, azok csak annyit hallottak tőle, hogy „Eddig még jó…”

Azt mondta az orvos, hogy lehetőleg gyakran egyek keveset.

A „gyakran” már egész jól megy…

bagolymondjaittazeger

A címkép a Pexels.comról származik és C00 licenc alapján bármilyen célra szabadon felhasználható.

A másik torony hírneve

Az ulmi templomtorony magasabb, mint a pisai, de nem is olyan ferde! Viszont ferde tornya a Duna-parti városnak is van. Meg története is.

baolymondjafuraTörtént egyszer, ha jól emlékszem éppen 1350-ben, hogy az új ulmi mészárszék miatt kaput kellett nyitni a városfalon. No de egy kapu veszélyes dolog, mert csak úgy ki-be járkálhatnak rajta az emberek – ami nem akkora baj, ha a város polgárai tesznek így, de annál komolyabb probléma, ha rosszindulatú idegenek, mint például egy ellenséges hadsereg az. Ezt sehol sem kedvelik, így a tisztes ulmi polgárok is hallgattak bölcs vezetőikre, és kaputornyot emeltek a veszedelmes bejárat fölé, hogy megóvja a várost a Duna felől érkező támadástól. És ez jó is volt így, a torony ma is ott áll, ahogy illik. Illetve csak majdnem úgy. Mert van egy kis gond vele: vagy két métert dől észak-északnyugat felé, úgy is mondhatnánk, hogy ferde. Igaz, hogy nem olyan ferde, mint a Bad Frankenhausen-i öreg templom tornya, vagy a suurhuseni templom zömök, bástyaszerű tornya (ami amúgy világrekorder), és még a híres pisai ferde torony ferdeségét sem éri el, de azért eléggé csálé ahhoz, hogy híres legyen. Legalábbis Ulm-szerte. Na jó, máshol is.

Ulm tele van érdekes történetekkel, és nem csak a legmagasabb templomtorony kapcsán híressé vált ulmi veréb végett, hanem a Metzgerturm, a mészárszék miatt nyitott kapu tornyáról is szól egy anekdota. Meg persze a mészárosokról, az ulmi asszonyokról, és a polgármesterről is – no de lássuk csak sorjában!

360px-view_from_ulm_minster
Kilátás az ulmi templomtoronyból, középen lent a Metzgerturm épületével és az új könyvtár piramisával. — Forrás: By G8w (A feltöltő saját munkája) [GFDL or CC BY-SA 3.0], via Wikimedia Commons

Állt már egy ideje a torony, és az ulmi polgárok is több éve jólétet élveztek, amikor fordult a kocka, és jég verte el a termést, a környék állatállományát pedig vész tizedelte. Alig volt a következő évben kenyér meg zöldség, és még húsféle sem volt elég, hirtelen ínségesre fordult az idő. A családok megélhetése nehezebb lett, és ezt csak rontotta, hogy az ulmi mészárosok megpróbálták enyhíteni saját gondjaikat: felére csökkentették az ulmi virsli méretét, de duplájára emelték az árát. No, ez meg a családanyáknak, a háztartások apró-cseprő bajait gondosan kézben tartó asszonyoknak szúrt szemet, és annyira megmérgesedtek, hogy felemelték a hangjukat. Milyen az, amikor egy echte német asszonyság felemeli a hangját? Bizonyára el tudod képzelni! De ők még tovább mentek: seprűkkel, serpenyőkkel, sodrófákkal, mángorlókkal és mindenféle jól megsuhintható háztartási eszközökkel a Városháza elé mentek, és ott kijelentették, hogy bizony az ő pénzük van olyan jó, mint bárkié, és a polgármester tegyen róla, hogy ugyanakkora virslit kapjanak a drága és verejtékkel megkeresett tallérjaikért, amilyen eddig járt, és amilyet más városok háziasszonyai is kapnak. Sok jó asszony kis helyen is hangos ha bajban van, így kellőképpen felpaprikázták a polgármestert is, akinek addigra már a felesége is apróra elmagyarázta, mennyire gonoszul megemelkedett a húsfélék ára. Nem is volt rest, sürgősen a mészárosok céhéhez küldött, kerítsék elő az összes mészárost és hentest, gyűljenek a Metzgerturm felső szintjén lévő tágas terembe, mert beszéde van velük. Ő pedig megpróbálta lecsendesíteni az asszonyokat, és rávenni őket, ugyan használják a háztartási eszközeiket a rendeltetésüknek megfelelően, és ne rajta, vagy a mészárosokon próbálják ki, mire lehet azokat kreatívan alkalmazni.

bagolymondjanekemA mészárosok összegyülekeztek íziben a torony felső termébe, és találgatták, miért hívta össze őket a polgármester. Eleinte nem nagyon gyanították, de aztán eljutott hozzájuk is a szóbeszéd: a város minden háziasszonya sodrófát, köpülőt meg mángorlót ragadott, és most a polgármestert okítják a dolgára. A mészárosok általában békés emberek, ontanak elég vért a munkájuk során, nem akarnak ilyet tenni a szabadidejükben is, így hát meg is voltak szeppenve egy csöppet. Hanem amikor a polgármester nagy sokára belépett, szabályosan meg is rettentek: a máskor oly békés és megfontolt honatyát majd’ szétvetette a düh, arca vörös volt és zihált, mint egy kitörni készülő bika, összeszorított öklén vastagon dagadtak az erek. Belépett, elbődült, és…

huAz ulmi mészárosok tisztes, szorgos munkájukkal szép jövedelmet szerző polgárok voltak, akik bőr köténye igen tekintélyesen gömbölyödött a nyugodt élet és bőséges vacsorák dicsőségére. Amikor a polgármester belépett, mind a terem legtávolabbi végébe húzódtak, a bömbölésére meg még jobban bezsúfolódtak a sarokba, mind igyekezett a legtávolabb lenni a tomboló városatyától. Ijedtükben néhányan talán ugrottak is egyet, ezt nem tudni – de hirtelen roppant egyet az épület, és a torony megsüllyedt alattuk.

Rémületükben azonnal mindent megígértek, és még aznap helyre is állították a régi rendet: a virsli ismét virsli méretű lett, az ára meg virslihez méltó ár lett. Egyedül a tornyot nem sikerült sehogy sem kiegyenesíteni, így az bizony a mai napig olyan ferde, mint amikor a mészárosok rémületükben a sarokba ugrottak.

1280px-ulm_metzgerturm_03
A torony majdnem olyan ferde, mint a pisai ferde torony – annak 3,9°-os dőlése, a Metzgerturmé csak 3,3°-os. Háttérben az evangélikus templom híres tornya látszik. — Forrás: By H. Helmlechner (A feltöltő saját munkája) [CC BY-SA 4.0], via Wikimedia Commons

Az igazság persze sokkal prózaibb. A mészárosok nem voltak ennyire jól tápláltak, és a virsli sem lett olyan hű de olcsó. Ja, és a torony is azért dőlt meg, mert az alapját tölgyfa rönkökkel erősítették meg, ám ahogy a talajvíz lejjebb húzódott, azok elkorhadtak és megsüllyedt a fundamentum. De ebben semmi szenzációs nincsen, így hát nem is annyira igaz, mint az anekdota. 🙂

Bagolymondjakonyvmoly

Címkép: az ulmi Dunapart jobbra a Metzgerturm ferde tornyával. Forrás: Unterillertaler (A feltöltő saját munkája) [GFDL or CC BY-SA 3.0], via Wikimedia Commons

Pirostojásista reklámtúladagolás

Reklámban abuzált locsolóvers átköltése…

A rádióban már sokadszorra megy az a rendkívül szellemes (ja, nem is!) hirdetés, amely a könyékbőlcsurgós locsolóversikével akar eladni – nem is tudom mit, mert mint reklám, teljesen inaktív és rossz az egész. (Egy jó reklámnál azt is tudod, hogy mit nem veszel meg mégsem. 😉 )

Szóval megy a versike, és most már vagy negyedszer alakul át ugyanúgy a fejemben, ezért itt és most brutálisan megosztom Veled is:

Zöld erdőben jártam,
Pék Ibolyát láttam,
Férjhez akart menni:
Kovácsné lett. Ennyi.

Szóval ez már az agyhalál. Alulnézetben.

Fáradtbagoly

Romani kowboljyz menni Butapest Slovenská republika

Nem az a baj, hogy mekkora az állatkert

bagolymondjahuhaEgy “olasz” cég, pontosabban a római illetőségű vállalat prágai irodája küldött egy szóróanyagot a munkahelyemnek, a Valentin-napi promóciójukkal. Február 21-én. A postai bélyegző is 16-i. Ügyes.

Ráadásul a szóróanyag végig és kizárólag cseh nyelven volt írva. Ez kimondottan ravasz.

Azt nem egészen értem, hogy hogyan talált ide a küldemény, mert egy tizenkét évvel ezelőtti címünkre küldték, a Szlovák Köztársaságban található Budapestre.

A Postát dicséri, hogy egyáltalán eljutott hozzánk az anyag.

Tényleg nagyon alacsony az a bizonyos kerítés!

bagolyvihoghuhuhuuu

Mennyi? Ötven! De miben ötven???

A fele jó ha csak félig elég

bagolymondjaversenyezz1983. július 22-én, pénteken az autóversenypálya tele volt emberekkel. A másnapi versenyekre készültek, de azért jutott program aznapra is. Nem csak versenyzők és versenyautók voltak mindenfelé, hanem rengeteg néző is, fiatalok, öregek, családosok kisgyerekekkel, tizenévesek, akiket megérintett az autósport, vagy csak ki akarták élvezni, hogy a régi katonai légi bázis aszfaltján és betonján nekik is jut bőven hely arra, hogy kitombolják magukat. Ragyogó, napsütéses idő volt, a hétvége még éppen csak elkezdődött, és a szórakozás garantáltnak tűnt. A két leszállópálya és a gurulóutak között, a kiszolgáló területek (az “apron“, azaz “kötény”)  aszfaltján izgalmas versenyautókat készítettek fel, a hosszabbik kifutó végén a gokartpályán szinte folyamatosan mentek a versenyzők, és a kifutó melletti motokrossz pályán is vinnyogtak a motorok. A piknikezők kempingszékekkel, asztalokkal, hűtőtáskákkal és napvédő sátrakkal felszerelkezve élvezték az időt, a műsort, és a kanadai nyarat. Gimli, ez a Winnipeg-tavi kisváros viszonylag kevés szórakozásra adott alkalmat, ki kellett használni hát, ami adódott!

Két tizenéves a nagy kifutó túlvégén, távol a gokartoktól, a drag strip, a gyorsulási versenyek negyedmérföldes szakaszán biciklizett, csak úgy, a biciklizés kedvéért. A drag strip most épp kiesett a nyüzsgésből, és egyfajta védettség-érzetet adott, hogy a pálya közepén hosszában még szalagkorlát is húzódott – de hát a versenyek és bemutatók a bázis másik végén voltak, ide nem kerülhetett jármű, ami veszélyeztethette volna őket.

Egészen addig, amíg a fejük felett pár méterre meg nem jelent egy egy Boeing 767-233, ijesztően alacsonyan, és teljesen némán. A srácok megdöbbenve iszkoltak a repülőgép elől, amely olyan alacsonyan szállt már, hogy tökéletesen látták Pearson kapitány tekintetét. A kapitány is látta a színtiszta rémületet a fiúk arcán, de nem sokat tudott foglalkozni velük, mert éppen más dolga volt: valahogy meg kellett akadályoznia egy csomó ember halálát.

Az alig négy hónapja elkészült Boeing azért érkezett olyan váratlanul és csendesen, mert több mint negyed órája egyetlen hajtóműve sem működött. A szél süvítését, a RAT surrogását elnyomta a Formula Ford versenyautók zaja, pedig jó lett volna, ha valaki tud róla, hogy a hatalmas, széles törzsű utasszállító sehol máshol nem tud már leszállni csak éppen itt. A drag strip és a gokartpálya között húzódó régi 32L kifutón.

Az utasszállító talajt fogott, és Pearson kapitány azonnal teljes erőből fékezett. A kerekek nem bírták ezt a terhelést, és kettő szét is robbant közülük, az orrfutó pedig, amit  a normál nyitásához szükséges áram hiányában gyakorlatilag “kiráztak” a helyéről, nem reteszelt a szükséges helyzetben, és egész egyszerűen becsuklott. A hatalmas repülő orra lecsapódott a szalagkorlátra, és a kapitány úgy adagolta a két oldali kerekekre a fékerőt, hogy azon is maradjon, mert az is lassította a gépet. Az extra súrlódásra nagy szükség volt, mert a gokart pálya és a kempingezők székei, asztalai és sátrai vészesen közeledtek, nem is beszélve a hűtőládákban várakozó sörösüvegekről. A srácok sikeresen kikerültek a veszélyzónából, és rémülten nézték, ahogy az óriás ragadozó végül megáll, egészen rövid, mindössze ezer méteres csúszás után. Kinyíltak az utastér ajtajai, előkerültek a csúszdák, és csodák csodájára a hatvanegy utas és a nyolcfős személyzet mind életben, legfeljebb kisebb horzsolásokkal és zúzódásokkal elhagyták a gépet. Sokan a sérültek közül csak akkor szenvedték el sérülésüket, amikor a gép égnek meredő farokrészének vészkijáratain menekültek ki – a csúszdák nem voltak elég hosszúak az orra bukott géphez. A versenypályán senkinek nem esett bántódása. A gép orrfutójánál keletkezett kisebb tüzet az autóversenyzők és a versenyt felügyelő tűzoltók pillanatok alatt eloltották.

Az Air Canada 143-as járata Edmontonból Ottawa érintésével hazafelé tartott Montrealba, amikor az Ontario állambeli Red Lake fölött, 12 500 méteres magasságon elfogyott az összes üzemanyag a gépből. Szerencsére a két pilóta, Robert “Rob” Pearson kapitány és Maurice Quintal első tiszt is gyakorlott, sokat tapasztalt pilóta volt, Pearson ráadásul vitorlázógépeket is repült – de a vitorlázógépekhez képest egy ekkora utasszállító teljesen máshogy viselkedik, és egyáltalán nem volt akkoriban felkészítve senki és semmi arra, hogy minden hajtómű leálljon, és minden áramforrás csődöt mondjon. A gép kormányzását is elektromos vezérlésű hidraulikus rásegítés tette lehetővé, ezért az áram nélkül rendkívül nehéz volt, és bár volt mechanikus kapcsolat a kormány, pedálok, és a kormányzást ténylegesen végző aerodinamikai felületek között, a mozgatásuk nagyon nagy fizikai erőt igényelt. És még a műszerek sem segítettek: a gép eltűnt a radarokról mert az azonosító kódját sugárzó transzponder sem működött, és a siklórepüléshez legfontosabb mérőműszer, amelyik a gép emelkedésének-süllyedésének sebességét méri, szintén használhatatlanná vált. Sem a földi irányítás, sem a pilóták nem tudták pontosan, milyen magasan lehetnek, csak a tapasztatra hagyatkozhattak. Az nagyon hamar biztossá vált, hogy a gép nem ér el a legközelebbi szükségrepülőtérig sem, nem is beszélve az ekkora gépek fogadására felkészített legközelebbi, winnipegi légikikötőről. Szerencsére Pearson hajdan a Gimli melletti RCAF bázison szolgált, kitűnően ismerte a környéket és tudta, hogy a 32L kifutó elég hosszú egy Boeing 767-esnek is. Azt azonban sem ő, sem a légiirányítók nem tudták, hogy a bezárt légi bázis területét átvette a Canadian Automobile Sport Clubs autósport szervezet, és a Gimli Motorsports Park pályákat, sőt, szalagkorlátot épített a kifutóra. A párhuzamos 32R kifutó rövidebb, keskenyebb és így teljesen alkalmatlan volt, sőt, valójában Pearson kapitánynak nem is jutott eszébe, hogy létezik. Így került az elnémult utasszállító a nagyon is hangos autóverseny közepére.

gimli_glider
Az Air Canada 143-as járata a Gimli Motorsports Park versenypályájának korlátján – képkocka a korabeli híradásokból

Nem akarom nagyon elaprózni, hiszen sok helyen meg lehet ismerni a történet részleteit. Az üzemanyag kifogyását közvetve a matematika okozta. Kanada akkortájt tért át a birodalmi mértékegységek használatáról a metrikus rendszerre, és ráadásul az akkoriban új 767-esnek volt egy gyakran jelentkező típushibája: az üzemanyag-mennyiségmérő rendszerek sokszor meghibásodtak, és ha eltérő értéket adott a két, egymást ellenőrizni hivatott rendszer, egyáltalán nem jelezték a rendelkezésre álló üzemanyag mennyiségét. Ezt hasonló esetben más típusokon a fedélzeti mérnök számolta ki, de a 767 egyik újdonsága éppen az volt, hogy nem volt fedélzeti mérnök. Így az üzemanyag számolgatása a két pilótára maradt, akik azonban erre nem voltak felkészítve, és nem alakult ki megfelelő protokoll sem arra, hogy hogyan kell a számítást elvégezni. A tapasztalt pilótáknak ez persze nem okozott nagyon nagy gondot, csak át kellett számítani a meglévő kerozin tömegét térfogatra, megmondani, hogy még hány egységet kell a földi kiszolgáló személyzetnek a gépbe pumpálni, azt visszaszámolni tömegre, amiből aztán tudni lehet, hogy mire elég még a jet juice, ahogy az amerikai katonai repülők hívják. Ez így hirtelenjében annyira nem tűnik egyszerűnek, de a műszerek híján mérőpálcákról leolvasott információ kellőképpen pontos adatot ad, a számítás kipróbált, bevált, a képlet ismert. A repülő üzemanyagát ugyanis tömegben (és nem súlyban!) mérik, mert a térfogat repülés közben a légnyomással változik. A felszínen 0,8 kg kerozin egy liter, fent azonban jóval kevesebb, mert az alacsonyabb nyomáson és az alacsony hőmérsékleten tágul is, szűkül is a térfogata. A pilótáktól elvárt, hogy boldoguljanak ilyen hirtelen feladatokkal is, hiszen a repülés közben számtalan olyan váratlan probléma adódhat, amire nincsenek előre felkészítve, legyen az akár rágógumit rágó, pösze légiirányító, hajszoltságában félmunkát végző technikus (korábban egy ilyen kiiktatta az üzemanyagmérő rendszer egy elemét, aztán nem jutott vissza a géphez, hogy helyreállítsa), vagy éppen a derült égből matek házi. Az újdonságot a font, kilogramm és liter közötti váltószámok jelentették.

bagolymondjahukkkTehát nézzük csak! Van még 7 682 liter lötty a gépben, és ugyebár 0,8 kiló literje, tehát kell még nagyjából 16 ezer kiló, ami kis kerekítéssel 20 ezer liter, és megvan a hazaúthoz szükséges 22 300 kg. Ha jól számolják. Az Air Canada 143 esetében többen, krónikusan felcserélték a liter/kilogramm és a liter/font váltószámát. 7 682 liter lötty 1,77 font/liter tömeggel számolva 13 597, a 20 300-hoz még kell 8 703, vagyis 4 917 liter. A 4 917 liter azonban csak 10 100 kilóra töltötte fel a tartályokat! A gép nagyjából 50%-kal kevesebb üzemanyaggal szállt fel, mint kellett volna. És ez az 50% szigorú következetességgel félúton elfogyott.

Rengeteg tanulságot vontak le a különféle szervek, a Boeing, az Air Canada, és számos olyan szabályt vezettek be, ami megakadályozza, hogy ilyen újra előfordulhasson. Rob Pearsont és Maurice Quintalt előbb felfüggesztették, de később felmentették őket, és a Fédération Aéronautique Internationale elsőként nekik adott a kiemelő pilóta teljesítményt elismerő díszoklevelet (1985-ben).

A C-GAUN lajstromjelű Boeing 767, későbbi becenevén Gimli Glider sérülései minimálisak voltak, és a régi légi bázison ki lehetett javítani annyira, hogy utána nagyjavításra átvigyék a karbantartó helyre. A sors morbid humora, hogy a szerelőket helyszínre szállító busznak félúton elfogyott az üzemanyaga, és egy másik buszt kellett értük küldeni. Ráadásul 1985-ben, amikor Pearson és Quintal újra munkába állhatott, első útjukon ismét egymás mellé kerültek. A gépátvételkor jöttek rá, hogy a repülő, amire beosztották őket, a Gimli Glider. Még viccelődtek is rajta, hogy remélhetőleg ezúttal elég lesz az üzemanyag, de alig szálltak fel, megszólalt a vészjelző, amely a veszélyesen kevés kerozint jelzi. Szerencsére kiderült, hogy ez alkalommal maga a vészjelző hibásodott meg, és gond nélkül folytathatták az útjukat.

bagolymondjasuhanPearson kapitány és Quintal első tiszt rekordot tart az utasszállító repülőgéppel végzett távolsági siklórepüléssel: 143 kilométer és 17 perc után ráadásul komoly sérülés nélkül tették le a gépet. Sajnos ez rendszerint nem sikerül. Pearson vitorlázórepülő tapasztalata fontos szerepet játszott ebben. Egy olyan, kis siklógépekre kitalált manővert tudott végrehajtani az alig irányítható óriásgéppel, amit nagy utasszállítókkal elvileg nem is lenne szabad, de csak így sikerült kellőképpen lelassítania a biztonságos földet éréshez.

25 évvel az eset után Gimli városa emléktáblát állított a Gimli Glider és pilótái tiszteletére. Természetesen Pearson és Quintal kapitányok is ott voltak (Quintalt addigra előléptették), és a város hős megmentőknek kijáró ovációval fogadta őket.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Gimli Glider konzerválva várja a sorsát a Mojave-sivatagban

2008 január 1-én, amikor a C-GAUN lajstromjelű repülőgép utolsó útjára indult a Mojave-sivatag felé, mindketten ott voltak az ünnepélyes búcsúztatásnál. A gép sokáig épen és érintetlenül várta, hogy hátha valaki megszánja, kivásárolja a roncstemetőből, és volt is rá kezdeményezés, hogy megmentsék, de a 3 millió kanadai dollárt nem sikerült összeszedni rá. 2014-ben végül szétvágták, és egyes fém alkatrészeiből a nevezetes kényszerleszállás emlékére plaketteket készítettek.

Robert Pearson kapitány az Air Canada szolgálatában töltött évek után 1995-ös nyugdíjazásáig az Asiana Airlines gépeit repülte, jelenleg tudtommal nyugdíjas éveit éli. Maurice Quintal 2015. szeptember 24-én, 68 éves korában elhunyt, és a quebeci St. Donat temetőben nyugszik.

boeing_767-200_28air_canada29_kluft_feb-2008_0374
Gimli Glider a Mojave-sivatagban, a hajdani katonai repülőtér épületei és sorstársai előtt

A C-GAUN 1985-ben: By Ted Quackenbush [GFDL 1.2 or GFDL 1.2], via Wikimedia Commons

Gimli Glider: Korabeli televíziós híradás képkockája. Megismételhetetlen felvételből idézet gyanánt kiemelt kép, feltételezhetően nem jogsértő (non-profit célú használat). Forrás: az angol Wikipedia.

Air Canada 767 C-GAUN: By Akradecki (A feltöltő saját munkája) [CC BY-SA 3.0 or GFDL], via Wikimedia Commons

Boeing 767-200 (Air Canada) Kluft: By Ikluft (A feltöltő saját munkája) [GFDL or CC BY-SA 4.0-3.0-2.5-2.0-1.0], via Wikimedia Commons

A veréb, amelyik megváltoztatta…

Rátótiak máshol is vannak, nem csak hazánkban 😉

bagolymondjawtfboxAz “Ulmer Spatz” átvitt értelemben a németországi Ulm város lakóit jelenti, de egyben egy legenda főhőse is. A történet akár a mi Rátótunkon is játszódhatna…

Úgy esett valamikor az 1392 és 1842 közötti néhány évben, hogy az ulmi Nagytemplom építéséhez egy gigantikus méretű gerendára volt szükség. A templom elképesztő méretei megfelelő méretű épületfát is igényeltek, márpedig amikor az építkezést félbehagyták 1543-ban, a torony már akkor, félkészen is elérte a 100 méteres magasságot. Csak az arányok miatt: az Országház és a budapesti Szent István Bazilika “csak” 96 méteres, az esztergomi Bazilika a kripta padlószintjétől a kupola legmagasabb hegyéig 100 méter. Szóval az ulmi templom nagy volt már kicsinek is. Nagyon nagy. Annyira, hogy a kiválasztott fa, amit a gerendának szántak, nem fért be a város kapuján.

No már most, Ulm tehetős kereskedőváros volt hajdan, csupa okos polgárral, akik a kereskedelem minden csínját-bínját ismerték, talán még agyafúrtak is voltak egy cseppet. Hanem azt sehogy sem tudták eldönteni, hogyan lehetne a hatalmas szálfát bejuttatni az amúgy is szűk templomtérre, a csupa régi, egymás nyakán, hegyén-hátán álló ház közé. Jó alaposan neki is álltak, hogy kibontsák a kaput a városfalból, hadd férjen legalább falon belülre a fa, aztán majd kitalálják a többit is…

ulmer_munster-westfassade
Az ulmi Nagytemplom világrekorder tornyával (161,5 m)

No, kábé ez volt az a pillanat, amikor a híres Ulmi Veréb színre szökdécselt. Nagyon dolgozott, a fészkéhez talált valami fontosat, történetesen egy szép szál ágacskát, amit alig bírt felvenni. Húzta-cibálta lelkesen, és az ágacska – lássanak csodát! – csak elfordult, és már nem keresztben állt a csőrében, hanem hosszában. Ekkor a jó ulmi polgárok is a homlokukra csaptak (bár lehet, hogy egymáséra), és addigi szokásukkal szakítva menetirányba fordították becses terhüket, a templom legnagyobb gerendáját, ami addig keresztbe volt vetve a kordén… Ezzel pedig megmenekült a városfal, de még a kapu is, és bár némi nehézséggel, de a házak között is keresztül lehetett vele lavírozni.

Onnantól fogva nagy becsben van az Ulmi Veréb, a szobra egy ideig a templom oromzatán is helyet kapott, később letelepítették a földre, és most is ott áll a hatalmas épület mellett, emlékeztetve arra, hogyan mutatott rajta keresztül utat az Úr a házának elkészítéséhez. Igaz, a szobron még keresztben áll csőrében az ág, de a legenda ismert és élő, hiszen a bölcs madárról (pedig nem is bagoly!) még perecfélét, sportegyesületet, gyerekkórust, dunai üdülőhajót, élményvillamost, sőt, 1987-ben egy aszteroidát is elneveztek, és 1842-ben papírra vetette Carl Herzog az alábbi verset:

Der Ulmer Spatz

Anno dazumal vor vielen Jahren
Ist den Ulmern Folgendes widerfahren:
Zu allerlei Bauten in der Stadt
Man Rüst- und Bauholz nötig hat‘,
Doch wollt es den Leuten nicht gelingen
Die Balken durchs Tor hereinzubringen,
Und doch war reiflich die Sach‘ überlegt
Das Holz in die Quer‘ auf den Wagen gelegt;
Das Tor war zu eng, die Balken zu lang,
Dem Stadtbaumeister ward angst und bang.

Viel gab es hin und her zu sprechen:
Und ungeheures Kopfzerbrechen,
Ja, selbst der hohe Magistrat
Wusste für diesen Fall nicht Rat,
Er mochte in alle Bücher sehen,
Der Casus war nirgends vorgesehen,
Der Bürgermeister selbst sogar
Hier ausnahmsweise ratlos war.
Ihm, der doch alles am besten weiß,
Machte die Sache entsetzlich heiß.

Und stündlich wuchs die Verlegenheit,
Da – begab sich eine Begebenheit
Von den Klügsten einer ein Spätzlein schauet,
Das oben am Turm sein Nestlein bauet,
Und einen Halm, der sich in die Quer‘
Gelegt hat vor sein Nestchen her,
Mit dem Schnäblein – und das war nicht dumm
An der Spitze wendet zum Nest herum,
„Das könnte man“, ruft der Mann mit Lachen,
„Mit dem Balken am Tore ja auch so machen!“.

Man probiert‘s und es ging. – Den guten Gedanken
Hatten die Ulmer dem Spätzlein zu danken:
Sie stünden wohl heute noch an dem Tor
Mit dem balkenbeladenen Wagen davor,
Oder hätten, ohne des Spätzleins Wissen,
Gar den Turm auf den Abbruch verkaufen müssen.
Zum Danke dem Spatzen ist heut noch zu schauen
Hoch am Münster sein Bild in Stein gehauen:
Auch seitdem beim echten Ulmerkind
Die Lieblingsspeise „Spätzle“ sind.

bagolymondjahudekinosSajnos ebből azonban egy szót sem értek. 😉

Az Ulmi Veréb fényképe Joachim Köhler felvétele (2007), CC-BY-SA 3.0 licenc alapján szabadon felhasználható, forrás: Wikimedia Commons. Az ulmi Nagytemplom képe Martin Kraft felvétele (2008), CC-BY-SA 3.0 licenc alapján szabadon felhasználható, forrás: Wikimedia Commons. Carl Herzog több mint hetven éve hunyt el, így a verse szerzői jogi védelme vélelmezhetőleg lejárt, szabadon felhasználható.

Ja, és még valami. Bár sokszor emlegetik úgy a templomot, hogy “az ulmi katedrális”, de nem az. Soha nem volt püspöki székhely (ezt jelenti a katedrális), és még csak nem is katolikus templom, hanem evangélikus. Csak úgy mondom.