Add meg a jelszavad, és megmondom, ki vagy!

Most éppen a levelező rendszerünk figyelmeztetett, hogy cseréljem le a jelszavam, mert szerinte semmit nem ér, ugyanis nincs benne írásjel. A „borzasztó gyenge jelszó” közepére tettem egy kötőjelet, és egyből „fantasztikusan erős” lett. Magának a jelszónak se így, se úgy nincs értelme, jelentése, és nekem se mondana semmit, ha nem egy szokásos séma (egy algoritmus) alapján generálnám. Az semmi. Legyen benne írásjel!

A bankok, akikkel kapcsolatban vagyok, sorra állnak át arra, hogy a webes felület használatához a telefonnal kell azonosítanom magam. A telefonos használathoz persze nem. És sokkal könnyebb megszerezni bárki rosszindulatúnak a telefonomat, mint a webes jelszavam, erre azért odafigyelek. Igaz, a telefonomra is.

Ugyanakkor a telefonommal már egy érintéssel fizethetek, semmi kódot, egyebet nem kér a legtöbb esetben. Ha az ujjlenyomatomat nem akarom használni, egy négy számjegyes PIN is elég, ami magától értetődően erősebb védelem, mint a webes jelszavam. (Nem!)

Ráadásul a telefonos applikációban kevesebb dolgot tudok elintézni, nehezebben, mert a felület pici, a betűk rosszul olvashatók, és az egyik banknál még tetézik azzal is, hogy a ciánkék alapon fehér betűkkel szórakoznak velem. Émelyegjenek napestig.

De akkor most hogyan is van ez? Ki véd kit, kitől? Az az érzésem, és ez egyre erősebb, hogy a bank, az e-mail szerver, a webáruház saját magát igyekszik védeni, nagy ívben mellőzve azt, hogy nekem, felhasználónak, ügyfélnek, vásárlónak – eltartónak! – mi lenne az érdekem. Közben az érintéses kártyás fizetésnél a bank szakértője szerint szinte kódolatlanul mennek nagyon érzékeny adatok, amiket egy komolyabb jelerősítővel meg lehet szerezni, és onnan egy felkészült bűnöző bármimhez hozzáférhet – a banki rendszerek védelmi hibája miatt.

És akkor még nem beszéltünk az összefonódásokról, hogy a legelterjedtebb e-mail szolgáltató tengernyi mélyen összefonódott azzal az óriáscéggel, amelyik minden rezdülésemről, szokásomról tudni akar, és ki akarja használni arra, hogy rávegyen bármire – jelenleg még csak arra, hogy mit vásároljak és hol, de akár arra is meglenne már a hatalma (az információi által), hogy elementáris mélységekig beletúrjon az életembe. Tudja, hogy hol lakom, merre közlekedek, mennyit keresek, kik a fontosak számomra, cukrozom vagy borsozom-e a káposztás tésztát, és mekkora lófej fér az ágyamba.

Én viszont tartsam mindig a kémkedései fő eszközét magamnál (igen, a telefonomat), és bízzak benne mindennél jobban (igen, a cégben és a telefonban egyaránt).