Virtuálisan valós valami

Valószínűleg nem lesz új neked sem, ha figyeled az internet térnyerését és elhatalmasodását mutató jeleket. Az „internet of things” (IoT) lassan olyan szinten ül rá mindenre, hogy… hogy arra a Twitteren, Facebookon terjedő példa is csak enyhe ízelítő.

bagolyvisszanézPersze megint Amerika, mármint az Egyesült Államok, ahol az emberek kényelméért bármit képesek beáldozni – még az emberek kényelmét is.

Történetesen azt találták ki, hogy a nyilvános vécéket egy szellemes, más területeken már bevált módon próbálják meg tisztán és mégis elérhetően tartani. A már korábban emlegetett autómegosztásnál, vásárlásoknál és ezer más egyébnél bevált módon. A megoldás a “Dolgok világhálója”, az Internet of Things, avagy rövidítve IoT.

Maga a rendszer nem új, és alapvetően egy segítő szándékú vezérelv áll mögötte: adjunk internet elérést a magunk körül lévő eszközöknek, hogy azokkal minél kevesebb dolgunk legyen. Ne kelljen nekünk frissíteni rajtuk a pontos időt, a működtető szoftver javuljon meg magától, a kávéfőző olvassa ki a naptárunkból, hogy másnap hányra legyen kész a kávé, és a hűtőgép rendelje meg másnapra a pizzát, ha azt látja az előjegyzéseink között, hogy vendégeket várunk egy közös otthoni pizzázásra. A tévé mondja meg a jövő heti műsort is és játssza le a kedvenc filmet akkor is, ha az nincs meg nekünk. Sőt, a lakásunk (mint korszerű okosotthon) értesüljön az autónktól vagy a telefonunktól, hogy két saroknyira vagyunk, kapcsolja be a világítást, állítsa be a hőmérsékletet, hűtse be az esti sört és készüljön fel a zár nyitására, oldja fel a riasztót. Ja, és rendeljen virágot a Kedves születésnapjára, meg keressen megfelelő hangulatú zenét a meghitt ünnepléshez is. Szép új világ, talán még annál is szebb, amit Aldous Huxley megálmodott – és minden adott hozzá. Csak internet legyen. És ez az internet, illetve ez az internet használati mód a “dolgok világhálója”, az IoT.

A cukiság az az egészben, hogy a rendszer hiába védett sokszorosan, minden védelemnél eljön az a szint, amikor már rátelepedik a használójára, és túlzássá válik, és ilyenkor az ember elkezd ellenteremteni: aláásni a saját biztonságát nyújtani hivatott rendszabályokat. Így a szigorúan őrzött hitelkártya-adatainkat egy interneten, nem teljesen átlátható módon védett adatabankra bízzuk, amihez aztán hozzáférést adunk a hűtőnek és a kávéfőzőnek, hogy legyen pizza és kávé, és a lakás is tudjon virágot rendelni, no meg a filmkölcsönzés díját, azt a pár forintot hadd ne nekünk kelljen átutalni. Mert a kényelem fontos, azt szolgálja az egész, nem?

bagolyshyAztán jönnek a hírek, hogy hány email-fiókot törtek fel egy korábban nem ismert biztonsági hiányosság miatt, ami a kelet-piréz gyártmányú, ID10T osztályú okosfridzsider szoftverében rejtőzött, és így hány bankszámlához sikerült hozzáférést szerezni, mivel az előrelátó felhasználó, csak hogy el ne felejtse, a banki adatait is a levelezőrendszer jelszavával védte… És még lehetne folytatni a gondosan kiküszöbölt védelmek és tudatosan beépített gyenge pontok miatt lehetséges károkat, amik, ha megtörténhetnek, meg is fognak történni. Mert a technika és a sötét web (a káros szofrverek és rosszindulatú felhasználók által használt internet) ilyen. Ha vissza lehet élni valamivel, akkor vissza is fognak élni vele. Nagyon.

00
Photo by Noppon Loylersla from Pexels – CC0 licenc alapján szabadon felhasználható

De mi baj lehet abból, ha egy nyilvános vécé használja az internetet? Esetleg jelzi a kezelőknek, hogy idegen tárgy, például esernyő maradt ott? Esetleg azt, hogy Joe megint túl sokat ivott, és  ki kellene utána takarítani, mert nem találta el a céltárgyat? Sőt, azt, hogy Ellie néni rosszul lett, és orvosi segítségre van szüksége? Ezek tök jó dolgok lehetnének, de a rendszer mégsem erre használja a netet, hanem arra, hogy akinek nem az a szüksége menedékhelyre, az ne tudja használni. Egy ügyes, ingyenesen letölthető alkalmazás a telefonokra, és az nyitja-zárja a szemérmesen pihenőnek nevezett restroom ajtaját. Az app pedig – nyilván az illetéktelen használat kiszűrésére – regisztrációhoz kötött. De ehhez nem kell semmi különösebb, csak egy Egyesült Államok-beli telefonszám…

A külföldi, ha a saját számát használja a városban, akár össze is csinálhatja magát.

Egy részről a számítástechnika szürkezónájában ismerős, öntudatos népek által az IoT helyett használt IoS (Internet of Shit, a Minden Szar Világhálója) szó szerinti értelmet nyert, másrészt meg elmondható, hogy Amerikában megint sikerült egy megoldásra problémát találni. És az is valami.

bagolymondjahudekinos

A címkép Fotó: James Donovan, forrás: Pexels.com – CC0 licenc alapján szabadon felhasználható.

Oktondi állatok

Kisállatok - kis történetek

A Sárkányvitéz Öröksége

mesebeli élő szerepjáték

Sziporka

aktív alkotók alapítványa

Rövidek

Rövid, "egy húzásra" elolvasható történetek és versek.

Bagoly mondja: HU!

A baglyok állítólag bölcsek. Annyira biztosan, hogy ne vegyék magukat túl komolyan...

%d blogger ezt szereti: