Az volt a Nagy Felismerésem, hogy mennyire gazdag a magyar nyelv: még az arcátlanság arcát is ezerféle módon mutatja be. De legalábbis … őőő … sokféle módon.
Mert ugye vannak dolgok, amiknek megtételéhez az egyszerű hétköznapi jómunkásembernek nincs pofája – más viszont pofátlanul megteszi, mert van pofája hozzá. De a pofátlanság nem éppen jópofa, bármennyire is pofásnak látszik, vagy bármennyire is sokat (vagy jól) pofázik az, aki megteszi. És az ilyeneknek aztán van bőr a képén, és még elég vastag is, hogy nem sül le a bőr a képéről. Mert képtelenség, hogy valaki képes legyen ilyenre. De ha van képe hozzá, akkor nem is annyira. Mindenesetre az arcátlansághoz nagy arc kell, de legalábbis az, hogy arctalan maradjon az elkövető. Mert az igazán arcpirító dolgokhoz senki sem adja az arcát, és aki szembesül a szemtelenséggel, annak azt mondják, hogy szemen szedett hazugság, amivel szembesíteni próbálja azt a szemetet, aki szemesnek gondolja magát.
Folytathatnám még, de nem teszem. Még a szememre vetnék, hogy túl sokat pofázom és arcoskodom, és képes vagyok túlbecsülni a képességeimet, ami ugye képtelenség.
Hallgass inkább zenét! És ha a szövegét is érted, ha ráérzel a képek által is sugárzott életérzésre, hozzáállásra, akkor talán reményt ad a sok képtelenség után, hogy sokszor a legőrültebb dolgok azok, amik a legnormálisabbak. Nézd csak meg ezeket az arcokat!
A címkép a Pexels.com ingyenes gyűjteményéből származik, és az ottani információ szerint CC0 licenc alatt bármilyen legális célra szabadon, az alkotó megnevezése nélkül felhasználható.
Bagoly mondja: HU! 
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!