Amikor a nyelv feltűri az inge ujját…

Jön egy ismerős, meghozza, amivel tartozott, elszámolnak a kolléganőmmel, közben csöng a telefonja. Felveszi.

– Itt vagyok bent az irodában, mindjárt végzek, csak még kirendezem a tartozásom!

Nekem meg a „kirendezem” hallatán elindulnak a borsók a gerincem mellett, fel-le, ahogy azt illik. Én “rendezem” a tartozásaimat, esetleg “elrendezem”, de kirendezni nem szoktam.

Egy másik ismerős meséli, hogy elege van a facebookon terjedő ostobaságokból, főleg abból, hogy egyre több olyan bejegyzés kerül elé, amit érdektelen emberek írnak lényegtelen dolgokról, bután megfogalmazva, elfogadhatatlan álláspontokat képviselve. Az emberi hülyeség amúgy is nagyon szépen terjed mostanában, a közösségi média meg különösen melegágya a Darwin-díjas ötleteknek, és ez alól a legnagyobb sem kivétel.

– Amikor aztán azt olvastam egy egyszer látott „ismerősöm” posztjában, hogy a tanároknak nem lenne szabad számon kérni a gyerekén az anyagot, elegem lett, és kikövettem az illetőt. – meséli. A borsók meg útnak indulnak újra.

És alapvetően nincs is igazam.

A kirendezés nem ugyanaz, mint a rendezés, elrendezés, lerendezés, ahogyan a kikövetésnek is megvan a maga nyelvi logikája, és valójában annyi a kulcsa, hogy a nyelv egy élő, fejlődő dolog. Nem az a statikus, szoborszerű képződmény, amit a kultúránkat minden áron megőrizni kívánó, és ezt az adott helyzet konzerválásával, jó mélyen földbe ásásával elképzelő hagyományféltők feltételeznek. Ahogy a régi filmek szóhasználata, hanglejtése, színezete felismerhető és datálható, a mai beszédünk, szófordulataink is archaikussá lesznek egyszer, talán még nevetségessé is egy későbbi kor számára. Ami ma nekünk kerülendő, nehezen értelmezhető szleng, az számukra természetes lesz. Tudni fogják, hogy amikor „kirendezik” a tartozásukat, nem csak kiegyenlítik, de az a nyilvántartásból is kikerül ez által. Nekik az is teljesen egyértelmű lesz, hogy amikor valakit az általuk figyelemmel kísért, azaz „követett” emberek listájáról törölnek, azzal megszabadulnak azok korábbi, érdektelen közléseitől is, és nem csak az újabbakat tudják így elkerülni – tehát „kikövetik” őket.