Kié az egyiptomi bagoly?

Nagyon szeretem az ókori Egyiptom kultúráját, művészetét, hitvilágát, olyannyira, hogy évekig szerkesztettem egy – akkoriban elég komoly, és komoly látogatottsággal üzemelő – honlapot. Ez nem csak csemegézgetésből állt, hanem két egyiptológus hallgató barátommal elég komolyan belemélyedtünk és rengeteget tanultam róla, többek között a nyelvről és az írásról is. Nem tudok az ókori egyiptomi nyelven, és igazából a hieroglifák olvasását is csak nagyon alap szinten ismerem, de azt nagyon hamar megtanultam, hogy a helyet jelölő elöljáró az “m”, amit rendszerint egy bagoly figurája jelöl a feliratokon (bár van más jel is rá). Ha gyorsan át akarom írni, például a tanulmányaimhoz jegyzek le egy hieroglif szöveget, akkor az itt jobbra látható, egyvonalas (na jó, kettő) alakot szoktam használni. Az ókori Egyiptom többezer éves történelmének  egyes szakaszaiban más és más alakban és részletességgel dolgozták ki ezt a jelet, de mindig, jól azonosíthatóan bagoly maradt, oldalra fordított testtel, és szembe néző fejjel. Néha odáig is elmentek, hogy a bagolynak egészen emberi arca lett.

Visszaemlékezve az általános iskolai tanulmányaimra, az egyik, amit megtanultunk a görög hitvilágról, hogy a bagoly Pallasz Aténé madara. A kérdés az, hogy ha Aténé madara, mit keres Egyiptomban, ha meg nem Aténé madara, akkor kié? Nagyon úgy néz ki, hogy senkié. Egész egyszerűen nem tudunk olyan mitológiai összefüggést a bagollyal kapcsolatban, ami valamelyik istennel, démonnal, vagy alvilági hellyel összehozná. És ez borzasztó furcsa! Még Wenet, az Alvilági Nyuszi is veszedelmes démon a Koporsószövegekben, aki elpusztítja lángokban álló dombján a Ré ellen forduló isteneket, nem is beszélve a béka alakú Heqetről, aki a szerencsés születés istennője. A fészkét kitekert szárnnyal, nagy zajjal sérülten menekülést színlelve oltalmazó bíbic eleinte a legyőzött, fogságba vetett idegen népek megszemélyesítője volt, később úgy általában a népé, mint rekhit-madár. Az egyiptomi íbisz, amely nagy és lármás csapatokban kutatott a szemétdombokon görbe csőrével, a bölcsesség, Thot egyik alakja és szent állata. Igen: nem a bagoly kötődik a bölcsességhez, hanem a guberáló íbisz. A bagoly egész egyszerűen megmaradt írásjelnek: ő az “m”, a helyre utaló “-ban, -ben, -on, -en- ön”.

Az oldalt látható kép csak néhány évtizeddel későbbi, mint Mutemwija kartusa, a fenti viszont sokkal későbbi, több mint ezer év a különbség közöttük. Az elefantinei felirat a ptolemaida korból származik, időszámításunk kezdete körül készülhetett, de alig van stiláris különbség az újbirodalmi feliratokhoz képest – és ez szinte csak a bagolyra és néhány egyszerűbb jelre igaz. Ezt akár úgy is érthetnénk, hogy a bagoly maga az állandóság, pedig nem. Hogy mégis micsoda, azt azóta sem tudom, csak annyit, hogy írásjel.

Valamennyi kép a saját művem.