A t-faktor

Az idő viszonylag relatív, de mindig kevés. És ez azzal együtt is mindig igaz, hogy közben állandóan változik.

bagolymondjauhuElgondolkodtam azon, hogy manapság mennyire pénzzé lett az idő.

A tévében lehagyják a filmek stáblistáját – ami tulajdonképpen az alkotók, kiváltképp a közreműködők ötperces hírneve, különben honnan is tudnád, hogy ki volt a best boy és a key grip, valamint az autós üldözésre ki tanította be a lovakat? A kockázatok és mellékhatások tekintetében szerencsére már leszoktak az esztelen hadarásról, és azt is majdnem olvashatóan-érthetően közlik, hogy az ajánlat nem teljes körű, sőt, a pontos idő is ott fityeg még a hírműsor jobb alsó sarkában. Mostanában az egyik multinacionális kaszálómű még azt is megengedheti (és meg is engedi) magának, hogy kimondottan lassú és hosszú reklámot játszasson le naponta vagy ötször, csatornánként. Mondjuk a hirdetés is az időről szól, amit állítólag ajándékba adnak (meg az ingyen sört, mi?) így hát érthető is a dolog, csak igen költséges – figyelembe véve azt is, hogy akkora a megrendelésük, amire már a kis cégek számára egészen elképzelhetetlen kedvezményeket kaphatnak. Tulajdonképpen ez is juttatta eszembe ezt a gondolatsort.

bagolymondjamivanottMeg az, hogy nem is olyan rég… őőő… de, nagyon is olyan régen, még volt olyan, hogy monoszkóp és szünetjel, és a Müller Péter Iván egyik együttesének egyik száma még meg is énekelte, hogy

Napi huszonnégy óra szünetjel
Napi huszonnégy óra szünet kell!

És erre szembe jön velem a Beatrice 40 éves évfordulójának plakát jellegű hirdetése egy villanyoszlop kíséretében, és még egy dolgot juttat az eszembe. Azt, hogy a Történelem piciben is ismétli önmagát.

A plakáton Nagy Feró, a Nemzet Csótánya pózol, és a jubileumi koncert címe virít a jobbján. A cím egy régi Bikini, vagy talán Rice, de mindenképpen Feró számra utal: Nem félek!

bagolymondjagyerekekÉs ahogy eszembe jutnak a dalszöveg sorai, rádöbbenek arra, hogy a 80-as évek underground szövegei valahogy megint értelmet és létteret kapnak. Már megint fokozódik a drámai feszültség, megint gyakran érezni úgy, hogy ez a város egy távoli bolygó, meg, hogy ami most van, már elmúlt rég. Sőt,

Nyomasztó az új rend, pedig már oly régi,
csak az a baj, hogy nem látom a végét

… … …

Mert aki hazudik, az csal,
Aki hazudik, az lop,
Hazudni, csalni csúnya dolog!

(Beatrice: A kétezredik év felé)

 

Csak úgy mondom írom. Nem hinném, hogy jelentene bármit is. De azért különös, hogy a gyorsuló idő egyre kevesebb, mégis körbe-körbe jár és ismétlődnek benne a helyzetek, történések, szerepek. Mintha nem lenne jobb dolgunk a világgal.

Vagy nem nőttünk volna fel hozzá?

bagolyshy


A címkép Tim Mossholder felvétele a Pexels.com gyűjteményéből, és CC0 licenc alapján használható.

Oximoron német módra

Goethe, vagy Vogelweide olyan művészi szinten tudott bánni a nyelvvel, hogy azzal nemigen lehet vitatkozni. Ez nem mindenkinek sikerül.

bagolymondjawelldoneHallgatom a Café del Mar egyik 2017-es összeállítását, kellemes háttérzene (még a stílus neve is az, „ambient” meg „chill-out”, arra való, hogy nyugtatólag hasson, miközben mást csinálsz, de azért arra is jó legyen, hogy a zenehallgatás legyen a fő tevékenység), közben egy elég monoton munkába merülök, és így, muzsikára, elég jól haladok is vele. Finom dolgok ezek, dallamos, harmonikus, változatos ritmusok szólnak, néha azon veszem észre magam, hogy hozzá igazodom, sőt, tánclépésben teszem meg azt a két métert, amin belül ide-oda kell mozognom a műveletek során. Majdnem fél órája szól a zene, amikor rafinált, összetett ritmusra váltanak a dobok, egyszerű, de jól összehangolt motívumokat játszanak a szintik és a gitár, aztán megszólal egy szándékosan éterien könnyed, gyönyörű női énekhang és – majdnem összeomlik az egész varázslat. Az angyalian csengő hang ugyanis azt énekli, hogy

Ich  träumte so gerne von den Freuden der Welt
Ich hatte manches Schöne mir vorgestellt

Entschuldigung, nekem ez a kemény, deszkán koppanós rím totális kudarc a gyönyörű hanghoz, finoman izgalmas zenéhez. Már a „träumte so gerne” is ropog, a lágy hang sem könnyít rajta, a mássalhangzók torlódása nem illik az egészhez. Aztán jön a refrén:

Ohh, ohh, Küsse süßer als wein

Vége az álomban lebegős lazulásnak, nem tudok nem nevetni az ü hangokra épülő harmónián. Mert végül is az, harmónia, csak hát groteszk, mint az eszperente nyelv. Illetve nem úgy, mert az szándékosan groteszk, ez meg nem. No meg a bornál is édesebb csókok még rendben is volna, de… ezt majd a végén.

Megnéztem a legnagyobb videó megosztós oldalon, és végül megtaláltam, hogy ez a Bent nevű formáció K.I.S.S.E.S című száma. Ha már megtaláltam, arra is kíváncsi voltam, hogy milyen hozzászólásokat írnak a dalról. Csupa jót, és tulajdonképpen megérdemelten. Kiváló a zene, szép az énekhang, kellemesen optimista az egyébként faéknél egyszerűbb szöveg. Néhány német hozzászóló bejegyzése viszont elgondolkodtatott. Azt írja az egyik, hogy „végre egy olyan dal, amelyik tökéletes cáfolata annak a sztereotípiának, hogy a német nyelv kemény, recsegős és csúnya!”

Bagolymondjajujj!Igen, valóban ez egy olyan sztereotípia, ami általánosan sújtja a német nyelvet. Teljesen megértem, hogy egy német számára, akinek az anyanyelvéről mondanak ilyen sommás, és ráadásul negatív véleményt, ez mennyire rossz érzés lehet. Főleg, ha lépten-nyomon azzal találkozik az ember, hogy szeretett hazája számára oly sokat jelentő nyelve másoknak kellemetlen, ronda, stb. Igazságtalanságnak kell tűnjön, és hát valóban az is.

Igazságtalan, mert sok mindentől függ egy nyelv szépsége, és mindenki másért tart szépnek egy-egy nyelvet. Az anyanyelvi beszélők számára nagyon nehéz lehet az adott nyelv szépségét úgy megérteni, hogy az arra rakódó sok-sok irodalmi, személyes életben tapasztalt és műalkotásokon keresztül beivódott érzelmi jelentéseket ne vegye figyelembe. Még annak is, aki nem anyanyelvi, de készségszinten, vagy legalábbis gyakorlottan beszéli a vizsgált nyelvet, problémás a vizsgált szavak jelentésétől elvonatkoztatni. Jó példa erre az, hogy az elmúlt évezred utolsó évtizedeiben megpróbálták felállítani a legszebb magyar szavak listáját. Állítólag elsőként Kosztolányi készített (francia mintára) listát a tíz legszebb magyar szóból: láng, gyöngy, anya, ősz, szűz, kard, csók, vér, szív, sír. Érezhető-látható, hogy nem a szavak hangzása volt az első szempont, hanem erősen befolyásolta a jelentésük is. Kosztolányi maga is úgy vélte, hogy a lista legalább annyira jellemzi őt magát, mint a nyelvünket. 1958-ban egy hetilap körkérdésére érkezett olvasói válaszok még inkább a szavak jelentését, azaz a fogalmakat állították listára. De hát egy nyelv szépsége nem ettől függ! Külföldieket megkérdezve különböző, nem reprezentatív felmérések például a „cipőfűző” vagy a „halolaj” szavakat tették az élre – ezek esetében teljesen nyilvánvalóan a hangzás, és annak (a „cipőfűző” esetében) egzotikus volta volt a legfőbb érv.

Ha a fogalmakat nézzük, akkor a német nyelv is vitathatatlanul gyönyörű, hiszen ugyanúgy megvannak benne a fennkölt dolgok, amik az emberek számára a legmagasztosabb, legfontosabb érzésekhez kötődnek. Biztosan ott lenne az élen a „Heimat“, „Mutter” és a “lieben“, és sokan körömszakadtukig védenék ezek szépségéről kialakított véleményüket. És miért is ne? Ha a fogalmat is figyelembe vesszük, igazuk van! Már csak azért is, mert egy-egy szó szépsége mindig függ attól is, aki a véleményt kimondja – ez a hazai vizsgálatok egyik legfontosabb következtetése.

bagolymondjakmtSzámomra – és ezzel aztán végképp a szubjektív értékelés talajára lépek – egy nyelv szépségét a ritmusa, dallama, azaz „zenéje” és a kifejezőeszközeinek ereje, tömörsége és hatékonysága adja. Az utóbbi szempontjából az egyik legszebb nyelv lehetne az óegyiptomi, amelyik megkapóan erőteljes és célratörően tömör. Ami miatt mégsem jöhet igazán szóba egy ilyen összevetésben, az mindössze annyi, hogy a hangzásáról elképzelésünk se nagyon lehet. Persze, az utód kopt nyelv alapján szoktak róla véleményt mondani, de hát a tűzijátékot sem a füstje alapján tartjuk szépnek 😀 Az olaszt és a spanyolt a dallama és ritmusa teszi széppé, és – amennyire valóban megítélhető – az akkád hangzásvilága is hasonló lehetett. A francia csücsörítős tónusai már elvesznek a harmóniából, míg több sémi nyelvnél a számunkra idegen hangok „akadós” keménysége töri meg az élményt, amit az ismeretlen beszéd hallgatása jelenthet. Több keleti nyelvnél viszont éppen a túlságos lágyság válik zavaróvá.

Szóval sok mindentől függ, hogy szép nyelv-e a német, és nem kívánok vitatkozni azzal, aki azt mondja, hogy számára a legszebb. Ez annyira egyéntől is függ, hogy értelmetlen kötekedés lenne csak ellentmondani. Már csak azért is, mert a nyelv szépsége nagyon nagyban függ attól, mennyire tud bánni vele az, akinek a szövegéről véleményt kell formálni. Így lehet, hogy Lermontov verse szerettette meg velem az orosz nyelvet, és nagyrészt neki köszönhetem, hogy látom benne a szépet, bár nem sorolnám a legszebb nyelvek közé. Hasonlóképp, kimondottan szép német szöveg (bár enyhén szólva archaikus) Walter von der Vogelweide néhány verse, amit fordításban értek, de eredetiben csak a hangzására hagyatkozhatom. A legszebb azonban, éppen a tömörsége, kifejező ereje, valamint a hangzás, a forma és a mondanivaló harmóniája alapján Goethe verse, a Vándor éji dala.

Szóval szerintem végül is van szép német nyelv. De a sztereotípiának is megvan a maga alapja. Es tut mir leid. Nem is beszélve a fanyar német boroknál édesebb csókokról. 😀 De ami a K.I.S.S.E.S. szövegét illeti: a szép nem ilyen, a szép nem ez!

Bagolymondjakonyvmoly

Ahol a szűkség…

…jól jön a segítség

Történt annak idején, valamikor 2003-ban, hogy a BBC bővíteni akart, korszerűbb épületre, jobban felszerelt, modernebb stúdiókra volt szükség. Építettek hát egy új  keleti szárnyat a meglevőhöz, amit akkor Egton-szárnynak hívtak. Ezt  II. Erzsébet angol királynő avatta fel 2006. április 20-án, a 80. születésnapjára rendezett ünnepségsorozat egyik részeként.

Előtte azonban meg kellett oldani néhány problémát.

A régi szárny komoly felújításra szorult, amit nehezített, hogy az értékes art deco díszítéseket mindenképpen meg kellett őrizni. Az ottani stúdiókból mindent át kellett vinni az új szárnyba, hogy a munkálatok alatt zavartalan legyen a közvetítés. Csakhogy, mint azt néhányan már korábban is szóvá tették, az új szárnyban nagyon szűknek látszottak a közlekedő terek. Kérdéses volt például, hogy a drága hangversenyzongorákat hogyan tudják majd mozgatni a folyosók és lépcsők, átjárók és ajtónyílások labirintusában. A vezetőség tehát megbízta a díszletesek szép új, modern és jól felszerelt asztalosműhelyét, hogy készítsenek egy léckeretet, ami akkora, mint egy Steinway zongora, és azzal próbálják ki, mit hogyan és merre lehet átszállítani az új helyére.

steinway_26_sons_concert_grand_piano2c_model_d-2742c_manufactured_at_steinway27s_factory_in_hamburg2c_germany

Az asztalosok pontos mintát vettek, és elkészítették a mock-up zongorát, a modellt, ami a súlyától és értékétől eltekintve pontosan akkora volt, mint egy igazi hangszer.

És nem fért ki az asztalosműhely ajtaján.

bagolymondjalikeasir

A londoni Broadcasting House domborműve: By Mike Knell from Zürich, Switzerland (Ariel between Wisdom and Gaiety) [CC BY-SA 2.0], via Wikimedia Commons

Steinway hangversenyzongora: “Photo: © Copyright Steinway & Sons” [CC BY-SA 3.0], via Wikimedia Commons

Nem olyan!

Vevők, eladók, félreértések

bagolymondjawelldoneÚjabb kis szöszök a pult két oldaláról – remélem, hogy nem unod még? 🙂

Egy CASIO üzletben dolgoztam, ahol azonban nem csak a japán cég termékeit tartottuk (akkor, amikor az eset történt), hanem más, azokkal megférő dolgokat, például Hohner hangszereket, Braun háztartási termékeket (úgynevezett “fehér árut”), HiFit, tévéket…

#1. Bejön a Hölgy, terebélyes, mint a Pilis legtekintélyesebb tőgyfája, arcán némi jele látható annak, hogy a víz szerinte mosogatásra meg fürdésre való. Olcsó kölnije uszályként követi, halkan nem tud beszélni, de nem is nagyon akar. Ellenben a lányának szeretne valamit 18. születésnapjára. Nem tudja mit.

Próbálkozunk, hárman is ajánlgatjuk neki a jobbnál jobb ötleteket, a szép órától a komolyabb szórakoztató elektronikáig, számológéptől az akkoriban divatos menedzserkalkulátorig, de mindent azonnal, és lehetőleg valami kellemetlen megjegyzéssel hárít. Lassan fél órája kísérletezünk, amikor – elég bizonytalanul – leemelek a polcról egy eredeti, fából készült Hohner furulyát, mire a Hölgy felcsattan:

– Mit képzel, az én lányom nem olyan!!!


bagolymondjahobagoly#2. Ha már szóba kerültek a menedzserkalkulátorok: idősebb úr, láthatóan nyugdíjas áll előttem, igen gondosan felkészült, lényegre törő kérdésekkel szűri ki, melyik lehet az a típus, ami neki a legmegfelelőbb. Kellemes modora van, és látszik, hogy ő is szimpatikusnak talál, elbeszélgetünk a különféle funkciók hasznáról, a technika fejlődéséről, és lassan meghozza a döntést is, kiválasztva egy visszafogott, középkategóriás modellt, ami feltehetőleg nem bosszúságot, hanem segítséget hoz nyugdíjas éveibe.

Visszateszem a bemutató darabot a polcra, és leveszek egy bontatlan dobozt, közben tréfából megkérdezem:

– Hányat adhatok?

– Ötöt! – jön a határozott, azonnali válasz.

Mosolyogva veszem a mókát, és elébe teszek egy dobozt, mire ő, kis kuncogással a hangjában:

– Tényleg ötöt kérek. Visszajárok besegíteni a céghez, ahonnan nyugdíjba mentem, és most éppen beszerző vagyok. Majd írjon egy számlát is, legyen szíves!

bagolymondjahagyjallogva

Foglalkozása?

Az se nagy baj, ha nincs akváriumod, csak ne beszélgess rendőrrel

bagolymondjamivandokiAzt mondják, hogy Kodály Zoltán öregkorára kissé morózus lett, aki hajlamos volt beletemetkezni a gondolataiba, és nagyon zsémbelt, ha e tevékenységében butaságokkal zavarták.

Talán így esett, hogy elmélkedése közepette nem vette észre, hogy a gyalogátkelőhelyen a jelzőlámpa már pirosat mutat, és bizony átment a zebrán, látványosan és szabálytalanul. A túloldalon pedig már ott várta a Rend Éber Őre, aki gondosan a sípjába fújt, majd megállította a nagyszerű zeneszerzőt. Nem ismerte ugyan fel, de példásan meg akarta büntetni, mert mégiscsak lehetetlenség, hogy tisztességben megőszült úriemberek az életük és testi épségük kockáztatásával csak úgy átkelnek a zebrán, amikor piros van. Elővette hát a noteszét, elkérte a Mester személyi igazolványát, és nekiállt az adategyeztetésnek:

– Neve?
– Kodály Zoltán. – válaszolt bosszúsan Kodály.
– Foglalkozása?

Na, ez volt az a kérdés, amire a nagy művész sem számított. Akkoriban már közismert volt, és az is különösnek számított, hogy nem ismerték fel, az meg végképp, hogy a foglalkozását kérdezik.

– Komponálok. – mondta zavarodott tömörséggel. Erre viszont már a rendőr kezdte erősen ráncolni a homlokát, elvégre ez nem foglalkozás, legfeljebb időtöltés, vagy állapot, vagy hogy is van ez… Komponál… Komponál… Kompon…

– Ahá! – csapott a homlokára, ahogy a halovány kis lámpácska pislákolni kezdett virtuálisan a feje felett: – Szóval révész!

bagolymondjaneijesztgess

A fenti kép alkotója: By William Warby (London, England) – Traffic Light Tree, CC BY 2.0 licenc alapján szabadon felhasználható, forrás: Wikimedia Commons.

Kertésznek lenni

Pár gondolat egy nyilvánvaló dologról

Nehéz olyasmihez fogni a fotográfiában, amit Kertész ne csinált volna már meg.

Henri Cartier-Bresson

bagolymondjadicsakÚj dolgot találni, új meglátást felfedezni ritkaság. A legtöbb saját, zseniálisnak vélt gondolatomról és elképzelésemről kiderült, hogy valaki előttem már kigondolta, elképzelte, sőt, meg is valósította és publikálta is.

És nem csak Kertész Andor az, akinek mindig ott vannak a nyomai, olyannyira, hogy a Magnum Photos kivételes fotósainak is állandóan beleütközött az orra, objektíve,  stb. Számos ilyen megkerülhetetlen ember van, számos területen. Csak kedvenc területeimnél maradva, a közel-keleti régészetben Petrie, a fantasy irodalomban Tolkien, a zenében … nos, ott ráadásul sokan (Bach, Mozart, Beethoven, Verdi, hogy csak néhány példát mondjak találomra).

Talán csak jó időben, jó felfogással ténykedtek, de az a gyanúm, hogy ennyi még kevés lenne. Simán lehet, hogy emberi, művészi, tudósi nagyság kell ahhoz, hogy területének kihagyhatatlan művésze legyen az ember.

bagolymondjahagyjallogva

Kodály humora

bagolymondjaszerelmesSokan tudják, hogy Faludy György öregkorára egy nála sokkal (65 évvel) fiatalabb nőt vett feleségül, hiszen a hír nem is olyan nagyon régen (bár több mint egy évtizede) többszörösen bejárta a sajtót. De nem Faludy volt az egyetlen, aki ilyesmire adta a fejét.

Kevesebben tudják, hogy Kodály Zoltán első felesége halála után alig több mint egy évvel nőül vette az akkor 19 éves Péczely Saroltát. Kodály két nappal korábban töltötte be a 77. életévét. (Való igaz, sokkal kisebb volt közöttük a korkülönbség, mindössze 58 év.)

bagolymondjaugyanEgy barátja az esküvő előtti hetekben félrevonta a zeneszerzőt:
– Te Zoli, nem lesz ennek jó vége. Nagyon fiatalka ez a kislány, talán még szőr sincs a lába között!
– Majd lesz! – mosolygott Kodály és megsimogatta a szakállát.