Címke: veréb

Az “Ulmer Spatz” átvitt értelemben a németországi Ulm város lakóit jelenti, de egyben egy legenda főhőse is. A történet akár a mi Rátótunkon is játszódhatna…

Úgy esett valamikor az 1392 és 1842 közötti néhány évben, hogy az ulmi Nagytemplom építéséhez egy gigantikus méretű gerendára volt szükség. A templom elképesztő méretei megfelelő méretű épületfát is igényeltek, márpedig amikor az építkezést félbehagyták 1543-ban, a torony már akkor, félkészen is elérte a 100 méteres magasságot. Csak az arányok miatt: az Országház és a budapesti Szent István Bazilika “csak” 96 méteres, az esztergomi Bazilika a kripta padlószintjétől a kupola legmagasabb hegyéig 100 méter. Szóval az ulmi templom nagy volt már kicsinek is. Nagyon nagy. Annyira, hogy a kiválasztott fa, amit a gerendának szántak, nem fért be a város kapuján.

No már most, Ulm tehetős kereskedőváros volt hajdan, csupa okos polgárral, akik a kereskedelem minden csínját-bínját ismerték, talán még agyafúrtak is voltak egy cseppet. Hanem azt sehogy sem tudták eldönteni, hogyan lehetne a hatalmas szálfát bejuttatni az amúgy is szűk templomtérre, a csupa régi, egymás nyakán, hegyén-hátán álló ház közé. Jó alaposan neki is álltak, hogy kibontsák a kaput a városfalból, hadd férjen legalább falon belülre a fa, aztán majd kitalálják a többit is…

No, kábé ez volt az a pillanat, amikor a híres Ulmi Veréb színre szökdécselt. Nagyon dolgozott, a fészkéhez talált valami fontosat, történetesen egy szép szál ágacskát, amit alig bírt felvenni. Húzta-cibálta lelkesen, és az ágacska – lássanak csodát! – csak elfordult, és már nem keresztben állt a csőrében, hanem hosszában. Ekkor a jó ulmi polgárok is a homlokukra csaptak (bár lehet, hogy egymáséra), és addigi szokásukkal szakítva menetirányba fordították becses terhüket, a templom legnagyobb gerendáját, ami addig keresztbe volt vetve a kordén… Ezzel pedig megmenekült a városfal, de még a kapu is, és bár némi nehézséggel, de a házak között is keresztül lehetett vele lavírozni.

Onnantól fogva nagy becsben van az Ulmi Veréb, a szobra egy ideig a templom oromzatán is helyet kapott, később letelepítették a földre, és most is ott áll a hatalmas épület mellett, emlékeztetve arra, hogyan mutatott rajta keresztül utat az Úr a házának elkészítéséhez. Igaz, a szobron még keresztben áll csőrében az ág, de a legenda ismert és élő, hiszen a bölcs madárról (pedig nem is bagoly!) még perecfélét, sportegyesületet, gyerekkórust, dunai üdülőhajót, élményvillamost, sőt, 1987-ben egy aszteroidát is elneveztek, és 1842-ben papírra vetette Carl Herzog az alábbi verset:

Der Ulmer Spatz

Anno dazumal vor vielen Jahren
Ist den Ulmern Folgendes widerfahren:
Zu allerlei Bauten in der Stadt
Man Rüst- und Bauholz nötig hat‘,
Doch wollt es den Leuten nicht gelingen
Die Balken durchs Tor hereinzubringen,
Und doch war reiflich die Sach‘ überlegt
Das Holz in die Quer‘ auf den Wagen gelegt;
Das Tor war zu eng, die Balken zu lang,
Dem Stadtbaumeister ward angst und bang.

Viel gab es hin und her zu sprechen:
Und ungeheures Kopfzerbrechen,
Ja, selbst der hohe Magistrat
Wusste für diesen Fall nicht Rat,
Er mochte in alle Bücher sehen,
Der Casus war nirgends vorgesehen,
Der Bürgermeister selbst sogar
Hier ausnahmsweise ratlos war.
Ihm, der doch alles am besten weiß,
Machte die Sache entsetzlich heiß.

Und stündlich wuchs die Verlegenheit,
Da – begab sich eine Begebenheit
Von den Klügsten einer ein Spätzlein schauet,
Das oben am Turm sein Nestlein bauet,
Und einen Halm, der sich in die Quer‘
Gelegt hat vor sein Nestchen her,
Mit dem Schnäblein – und das war nicht dumm
An der Spitze wendet zum Nest herum,
„Das könnte man“, ruft der Mann mit Lachen,
„Mit dem Balken am Tore ja auch so machen!“.

Man probiert‘s und es ging. – Den guten Gedanken
Hatten die Ulmer dem Spätzlein zu danken:
Sie stünden wohl heute noch an dem Tor
Mit dem balkenbeladenen Wagen davor,
Oder hätten, ohne des Spätzleins Wissen,
Gar den Turm auf den Abbruch verkaufen müssen.
Zum Danke dem Spatzen ist heut noch zu schauen
Hoch am Münster sein Bild in Stein gehauen:
Auch seitdem beim echten Ulmerkind
Die Lieblingsspeise „Spätzle“ sind.

Sajnos ebből azonban egy szót sem értek. 😉

Az Ulmi Veréb fényképe Joachim Köhler felvétele (2007), CC-BY-SA 3.0 licenc alapján szabadon felhasználható, forrás: Wikimedia Commons. Az ulmi Nagytemplom képe Martin Kraft felvétele (2008), CC-BY-SA 3.0 licenc alapján szabadon felhasználható, forrás: Wikimedia Commons. Carl Herzog több mint hetven éve hunyt el, így a verse szerzői jogi védelme vélelmezhetőleg lejárt, szabadon felhasználható.

Ja, és még valami. Bár sokszor emlegetik úgy a templomot, hogy “az ulmi katedrális”, de nem az. Soha nem volt püspöki székhely (ezt jelenti a katedrális), és még csak nem is katolikus templom, hanem evangélikus. Csak úgy mondom.