túlvilág – Bagoly mondja: HU!

2001 ősze rossz időszaka volt az amerikai polgári repülésnek is, mint sok minden másnak. Mert sok minden megváltozott akkor, a világ egészen furcsa fordulatot vett, nem biztos, hogy jót. Szeptember 11. volt a fordulópont.

Az akkor 26 éves Hilda Yolanda Mayol a World Trade Center földszinti éttermében dolgozott azon a nevezetes napon, amikor a régi világ szó szerint is összedőlt körülötte. Ő megmenekült, és joggal hihette, hogy biztonságban van: az emberek legtöbbjének egy katasztrófa sem jut egész életében (szerencsére), és akiknek mégis részük van ilyesmiben, vagy ott vesznek, vagy egész életükben emlegetik. Ritka az olyan, hogy valakire újabb katasztrófa leselkedjen – ritka, de nem lehetetlen.

Két hónappal és egy nappal később, 2001. november 12-én az American Airlines 587-es járata a New York-i John Fitzgerald Kennedy repülőtérről a Dominikai Köztársaság fővárosába tartott, San Domingóba, és Hilda Yolanda Mayol joggal gondolhatta, hogy végre nyugodt vakációnak néz elébe, hiszen szerencsés: túlélte a 9/11-et és a Karib-tengeren fog pihenni. Azt azonban nem tudta, hogy a gépe, egy Airbus A300B4-605R a japán nemzeti légitársaság Boeing 747-ese után száll fel. És túl hamar. Az Airbus a Jumbo Jet légörvényébe került, és a gépet vezető első tiszt túlreagálta a turbulenciát. Annyira igyekezett egyenesbe hozni a repülőt, hogy azt már nem bírta ki a szerkezet: előbb a függőleges vezérsík vált le, majd az irányíthatatlanná váló gép hajtóművei is, és a törzs Queens Belle Harbor nevű negyedébe csapódott. A gépen tartózkodók mind odavesztek, és a földön is öt halálos áldozatot szedett a baleset.

Nem elég egy katasztrófát túlélni: mindet túl kell.

Valamikor a nyolcvanas években történt (sajnos nem találtam pontos adatokat, így a memóriámra kell hagyatkoznom), hogy a Mecsek Rallye-n egy nagyon balszerencsés baleset történt: az egyik versenyautó úgy sodródott ki a kanyarban, hogy egy fának ütközött, amiről a kanyar biztonságosnak gondolt belső oldalára csapódott, és több nézőt elsodort. Egy fiatal párt is, akik közül a fiú életét veszítette, de úgy zuhant a lányra, hogy az életben maradt.

Néhány hónappal vagy talán egy évvel később Taszár közelében volt egy másik furcsa baleset: egy teherautó platójáról elszabadult vaslemez a mögötte haladó menetrend szerint közlekedő buszt borotválta le. Az utóbbi baleset még szerencsésnek is mondható, mert egyetlen halálos áldozata volt csak: a lány, aki túlélte a Mecsek Rallye-t.

A sors időnként roppant csökönyös tud lenni.

Ahogy Hilda Yolanda Mayol történetét olvastam, és beugrott a Mecsek Rallye-t túlélő leány esete, és ismét Várady-Csontos Győző barátom jutott eszembe (akit nem így hívtak). Meséltem már róla, Az elefánt és a halál című bejegyzésben, amikor azt a nézetét fejtegettem, hogy a látszólag értelmetlen halál, például egy kisgyerek halála is értelmet nyerhet, ha elhisszük, hogy létezik sors, karma, és esetleg lélekvándorlás is. Egyes életeknek, pontosabban egyes inkarnációknak véget kell érni ahhoz, hogy akár az adott egyén, akár mások előrébb jussanak a saját lelkük fejlődésében, amely majd a beteljesedéshez vezet, legyen az a Szamszára, megvilágosodás, Buddhává válás, Utolsó ítélet, vagy egylényegűvé válás, egyesülés a Láthatatlan Rózsaszín Egyszarvúval. (Igen, ilyen is van.) Nem a cél, az út a lényeg – a cél csak jutalom.

És ha az ember csökönyös és nem akarja követni az útját, másik úton jut ugyanoda. Vagy, az elefántos példával élve: ha a lépcsőkorlát gombjához próbálunk menekülni, mindig lesz ott egy hajcsár, aki az elefánt kevésbé szalonképes feléhez penderít.

Nem muszáj elhinni, sőt, nem is biztos, hogy igaz. De vannak helyzetek, amiket könnyebb így elfogadni. „Így megy ez” – Vonnegut szavaival élve.

A címképen: Az American Airlines N14053 lajstromjelű Airbus A300-asa, amely Queens egyik lakónegyedére zuhant 2001. november 12-én. – By JetPix [GFDL 1.2 or GFDL 1.2], via Wikimedia Commons

Nagyon szeretem az ókori Egyiptom kultúráját, művészetét, hitvilágát, olyannyira, hogy évekig szerkesztettem egy – akkoriban elég komoly, és komoly látogatottsággal üzemelő – honlapot. Ez nem csak csemegézgetésből állt, hanem két egyiptológus hallgató barátommal elég komolyan belemélyedtünk és rengeteget tanultam róla, többek között a nyelvről és az írásról is. Nem tudok az ókori egyiptomi nyelven, és igazából a hieroglifák olvasását is csak nagyon alap szinten ismerem, de azt nagyon hamar megtanultam, hogy a helyet jelölő elöljáró az “m”, amit rendszerint egy bagoly figurája jelöl a feliratokon (bár van más jel is rá). Ha gyorsan át akarom írni, például a tanulmányaimhoz jegyzek le egy hieroglif szöveget, akkor az itt jobbra látható, egyvonalas (na jó, kettő) alakot szoktam használni. Az ókori Egyiptom többezer éves történelmének egyes szakaszaiban más és más alakban és részletességgel dolgozták ki ezt a jelet, de mindig, jól azonosíthatóan bagoly maradt, oldalra fordított testtel, és szembe néző fejjel. Néha odáig is elmentek, hogy a bagolynak egészen emberi arca lett.

mutemwija — III. Amenhotep anyjának, Mutemwijának kartusa a Luxor-templom születési kamrájának faláról. Középen a bagoly egyszerű prepozíció. (XVIII. din.) A név jelentése ‘Mut istennő a [Nap]bárkán’.

Visszaemlékezve az általános iskolai tanulmányaimra, az egyik, amit megtanultunk a görög hitvilágról, hogy a bagoly Pallasz Aténé madara. A kérdés az, hogy ha Aténé madara, mit keres Egyiptomban, ha meg nem Aténé madara, akkor kié? Nagyon úgy néz ki, hogy senkié. Egész egyszerűen nem tudunk olyan mitológiai összefüggést a bagollyal kapcsolatban, ami valamelyik istennel, démonnal, vagy alvilági hellyel összehozná. És ez borzasztó furcsa! Még Wenet, az Alvilági Nyuszi is veszedelmes démon a Koporsószövegekben, aki elpusztítja lángokban álló dombján a Ré ellen forduló isteneket, nem is beszélve a béka alakú Heqetről, aki a szerencsés születés istennője. A fészkét kitekert szárnnyal, nagy zajjal sérülten menekülést színlelve oltalmazó bíbic eleinte a legyőzött, fogságba vetett idegen népek megszemélyesítője volt, később úgy általában a népé, mint rekhit-madár. Az egyiptomi íbisz, amely nagy és lármás csapatokban kutatott a szemétdombokon görbe csőrével, a bölcsesség, Thot egyik alakja és szent állata. Igen: nem a bagoly kötődik a bölcsességhez, hanem a guberáló íbisz. A bagoly egész egyszerűen megmaradt írásjelnek: ő az “m”, a helyre utaló “-ban, -ben, -on, -en- ön”.

nini — Az abydoszi Ozirion falán a megtisztítás *ni-ni* szertartásának neve fölött is csak a helyzeti viszonyt jelzi a bagoly. (XIX. din)

Az oldalt látható kép csak néhány évtizeddel későbbi, mint Mutemwija kartusa, a fenti viszont sokkal későbbi, több mint ezer év a különbség közöttük. Az elefantinei felirat a ptolemaida korból származik, időszámításunk kezdete körül készülhetett, de alig van stiláris különbség az újbirodalmi feliratokhoz képest – és ez szinte csak a bagolyra és néhány egyszerűbb jelre igaz. Ezt akár úgy is érthetnénk, hogy a bagoly maga az állandóság, pedig nem. Hogy mégis micsoda, azt azóta sem tudom, csak annyit, hogy írásjel.