Egy újabb fontos felismerés, ezúttal a gazdaság terén:
A mindennapi életben a természetes számokat preferáljuk, és így van ez azzal is, amit adóként befizetünk.
A könyvelőiroda azonban valós számokat akar.
A kreatív könyvelés mégis imaginárius számokkal parádézik.
Ha a hajdani matektanáraim ebbe belegondolnának, nem biztos, hogy annyira erőltetnék a magasabb szintű matemaktikát.
A címkép szabad felhasználású kép C00 licenccel, a http://www.pexels.com gyűjteményéből.
Egy időben CASIO szaküzletben dolgoztam. Számos történet kerül majd ide azokból az időkből, vevőkről és eladókról, de leginkább arról, amire a bagoly is azt mondaná, hogy “húúú…” Az első ilyen azoban legyen egy aranyos történet. De lássuk is, mert hosszabb lesz a bevezető, mint maga a bejegyzés, ha így folytatom 🙂
Kellemes délelőtt a boltban, nyugi van, de nem a tétlenség, hanem a kiegyensúlyozott, tevékeny nyugi – a legjobb, ami a munkát élvezhetővé teszi.
Szemben velem fiatal hölgy, pár dolgot vásárol, áfás számlát kér. A karján kétéves-forma kislány ül, kicsit már unja is a dolgot, fészkelődve keres valami érdekeset. Közben írom a számlát, felkerül rá a két-három tétel, majd egy lendületes Z-alakú vonallal kihúzom az üresen maradt sorokat, véglegessé és megmásíthatatlanná téve az ügyletet.
A kislány egy pillanatra megmerevedik, töri a fejét, aztán félhangosan megkérdezi az anyukáját:
– A bácsi miért tette oda a Zorró-jelet?
