legenda – Bagoly mondja: HU!

A másik torony hírneve

Az ulmi templomtorony magasabb, mint a pisai, de nem is olyan ferde! Viszont ferde tornya a Duna-parti városnak is van. Meg története is.

Történt egyszer, ha jól emlékszem éppen 1350-ben, hogy az új ulmi mészárszék miatt kaput kellett nyitni a városfalon. No de egy kapu veszélyes dolog, mert csak úgy ki-be járkálhatnak rajta az emberek – ami nem akkora baj, ha a város polgárai tesznek így, de annál komolyabb probléma, ha rosszindulatú idegenek, mint például egy ellenséges hadsereg az. Ezt sehol sem kedvelik, így a tisztes ulmi polgárok is hallgattak bölcs vezetőikre, és kaputornyot emeltek a veszedelmes bejárat fölé, hogy megóvja a várost a Duna felől érkező támadástól. És ez jó is volt így, a torony ma is ott áll, ahogy illik. Illetve csak majdnem úgy. Mert van egy kis gond vele: vagy két métert dől észak-északnyugat felé, úgy is mondhatnánk, hogy ferde. Igaz, hogy nem olyan ferde, mint a Bad Frankenhausen-i öreg templom tornya, vagy a suurhuseni templom zömök, bástyaszerű tornya (ami amúgy világrekorder), és még a híres pisai ferde torony ferdeségét sem éri el, de azért eléggé csálé ahhoz, hogy híres legyen. Legalábbis Ulm-szerte. Na jó, máshol is.

Ulm tele van érdekes történetekkel, és nem csak a legmagasabb templomtorony kapcsán híressé vált ulmi veréb végett, hanem a Metzgerturm, a mészárszék miatt nyitott kapu tornyáról is szól egy anekdota. Meg persze a mészárosokról, az ulmi asszonyokról, és a polgármesterről is – no de lássuk csak sorjában!

360px-view_from_ulm_minster — Kilátás az ulmi templomtoronyból, középen lent a Metzgerturm épületével és az új könyvtár piramisával. — Forrás: By G8w (A feltöltő saját munkája) [GFDL or CC BY-SA 3.0], via Wikimedia Commons

Állt már egy ideje a torony, és az ulmi polgárok is több éve jólétet élveztek, amikor fordult a kocka, és jég verte el a termést, a környék állatállományát pedig vész tizedelte. Alig volt a következő évben kenyér meg zöldség, és még húsféle sem volt elég, hirtelen ínségesre fordult az idő. A családok megélhetése nehezebb lett, és ezt csak rontotta, hogy az ulmi mészárosok megpróbálták enyhíteni saját gondjaikat: felére csökkentették az ulmi virsli méretét, de duplájára emelték az árát. No, ez meg a családanyáknak, a háztartások apró-cseprő bajait gondosan kézben tartó asszonyoknak szúrt szemet, és annyira megmérgesedtek, hogy felemelték a hangjukat. Milyen az, amikor egy echte német asszonyság felemeli a hangját? Bizonyára el tudod képzelni! De ők még tovább mentek: seprűkkel, serpenyőkkel, sodrófákkal, mángorlókkal és mindenféle jól megsuhintható háztartási eszközökkel a Városháza elé mentek, és ott kijelentették, hogy bizony az ő pénzük van olyan jó, mint bárkié, és a polgármester tegyen róla, hogy ugyanakkora virslit kapjanak a drága és verejtékkel megkeresett tallérjaikért, amilyen eddig járt, és amilyet más városok háziasszonyai is kapnak. Sok jó asszony kis helyen is hangos ha bajban van, így kellőképpen felpaprikázták a polgármestert is, akinek addigra már a felesége is apróra elmagyarázta, mennyire gonoszul megemelkedett a húsfélék ára. Nem is volt rest, sürgősen a mészárosok céhéhez küldött, kerítsék elő az összes mészárost és hentest, gyűljenek a Metzgerturm felső szintjén lévő tágas terembe, mert beszéde van velük. Ő pedig megpróbálta lecsendesíteni az asszonyokat, és rávenni őket, ugyan használják a háztartási eszközeiket a rendeltetésüknek megfelelően, és ne rajta, vagy a mészárosokon próbálják ki, mire lehet azokat kreatívan alkalmazni.

A mészárosok összegyülekeztek íziben a torony felső termébe, és találgatták, miért hívta össze őket a polgármester. Eleinte nem nagyon gyanították, de aztán eljutott hozzájuk is a szóbeszéd: a város minden háziasszonya sodrófát, köpülőt meg mángorlót ragadott, és most a polgármestert okítják a dolgára. A mészárosok általában békés emberek, ontanak elég vért a munkájuk során, nem akarnak ilyet tenni a szabadidejükben is, így hát meg is voltak szeppenve egy csöppet. Hanem amikor a polgármester nagy sokára belépett, szabályosan meg is rettentek: a máskor oly békés és megfontolt honatyát majd’ szétvetette a düh, arca vörös volt és zihált, mint egy kitörni készülő bika, összeszorított öklén vastagon dagadtak az erek. Belépett, elbődült, és…

Az ulmi mészárosok tisztes, szorgos munkájukkal szép jövedelmet szerző polgárok voltak, akik bőr köténye igen tekintélyesen gömbölyödött a nyugodt élet és bőséges vacsorák dicsőségére. Amikor a polgármester belépett, mind a terem legtávolabbi végébe húzódtak, a bömbölésére meg még jobban bezsúfolódtak a sarokba, mind igyekezett a legtávolabb lenni a tomboló városatyától. Ijedtükben néhányan talán ugrottak is egyet, ezt nem tudni – de hirtelen roppant egyet az épület, és a torony megsüllyedt alattuk.

Rémületükben azonnal mindent megígértek, és még aznap helyre is állították a régi rendet: a virsli ismét virsli méretű lett, az ára meg virslihez méltó ár lett. Egyedül a tornyot nem sikerült sehogy sem kiegyenesíteni, így az bizony a mai napig olyan ferde, mint amikor a mészárosok rémületükben a sarokba ugrottak.

1280px-ulm_metzgerturm_03 — A torony majdnem olyan ferde, mint a pisai ferde torony – annak 3,9°-os dőlése, a Metzgerturmé csak 3,3°-os. Háttérben az evangélikus templom híres tornya látszik. — Forrás: By H. Helmlechner (A feltöltő saját munkája) [CC BY-SA 4.0], via Wikimedia Commons

Az igazság persze sokkal prózaibb. A mészárosok nem voltak ennyire jól tápláltak, és a virsli sem lett olyan hű de olcsó. Ja, és a torony is azért dőlt meg, mert az alapját tölgyfa rönkökkel erősítették meg, ám ahogy a talajvíz lejjebb húzódott, azok elkorhadtak és megsüllyedt a fundamentum. De ebben semmi szenzációs nincsen, így hát nem is annyira igaz, mint az anekdota. 🙂

Címkép: az ulmi Dunapart jobbra a Metzgerturm ferde tornyával. Forrás: Unterillertaler (A feltöltő saját munkája) [GFDL or CC BY-SA 3.0], via Wikimedia Commons

Ez csak egy kis lépés, Mr. Gorsky

Az első ember a Holdon mindenféléket mondott és csinált.

Pont semmilyen évfordulója vagy aktualitása nincs annak a kis lépésnek, amit 1969. július 20-án tett Neil Armstrong, úgyhogy igazán időszerű megemlékezni róla. Amikor a koreai háború veteránja és rátermett berepülőpilóta, ugyanakkor higgadtságáról és szerénységéről közismert űrhajós a Hold felszínére lépett, azt mondta a felvételek tanúsága szerint, hogy “That’s one small step for Man, but giant leap for Mankind”. Manapság nem ezt a lejegyzést használják, és állítólag Armstrong sem ezt akarta mondani, mert igazából ennek semmi értelme. Ebben a formában a “Man” és a “Mankind” ugyanazt jelenti: “Egy kis lépés az Embernek, de hatalmas ugrás az Emberiségnek”. Armstrong mintha kihagyott volna egy határozatlan névelőt…

Természetesen ez tökéletesen alkalmas baki arra, hogy évtizedekig rágódjanak rajta. A Földre visszatérés után Armstrong számos alkalommal visszahallgatta a felvételeket, és végül némi hezitálással vette tudomásul, hogy a spontánnak beállított, de valójában (a bátyja szerint) hónapokkal korábban, gondosan kimunkált mondatot bizony elrontotta. A NASA megértő együttérzéssel a hivatalos átiratban a mondatba biggyesztett egy kapcsos zárójelbe tett névelőt, ami a ma általánosan ismert alakjára igazította a szállóigét: “Egy kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az Emberiségnek” (“That’s one small step for [a] man but a giant leap for Mankind”). És ezzel még rá is tettek egy lapáttal a pletykák és álhírek kevdelőinek nem kis örömére. Szinte hihetetlen, hogy egy aprócska “a” még 2006-ban is komoly kutatások, a technika vívmányainak maximális kiaknázásával végzett elemzések és viták tárgya lett, amikor a média nagy érdeklődését övezve az ausztrál informatikus-újságíró-vállalkozó Peter Shann Ford bejelentette, hogy a rendelkezésére álló csúcstechnikával, hangelemzés révén talált egy aprócska hullámot, amely bizonyítja, hogy Armstrong kimondta a hibádzó “a” névelőt. Csak éppen a kor adatátviteli technológiája hallhatatlanná torzította a halhatatlanná lett mondat egyik elemét.

Nyilvánvaló, ismerve a médiát, hogy ez nem vetett véget a vitáknak és találgatásoknak. 2011-ben, restaurált hangfelvételeket kutattak az események pontos rekonstruálása érdekében. Nem kisebb nevek próbálták cáfolni a hangtöredék létét, mint például Mark Liberman nyelvész tudós, a számítástechnika nyelvészeti alkalmazásának egyik neves alakja és a Linguistic Data Consortium alapítója és igazgatója. Csakhogy abban az időszakban, amikor Armstrong lelépett a leszállóegység létrájáról, addig, míg megállapította, hogy egyenletes, porszerű felületen jár, ami alig pár milliméternyire süllyed be a lába alatt, összesen két másodpercnyi hiány van, amit elnyelt a zaj és az átviteli veszteség. Ennek egyik töredéke (46 századmásodperc) a hiányzó hang.

Armstrong azonban mást is mondott a Holdon, érdekes és lényegtelen dolgokat is, aztán a holdkomphoz visszatértekor állítólag tett még egy misztikus megjegyzést, sokak szerint az egyik szovjet konkurens felé: “Sok sikert, Mr. Gorsky!” Csakhogy nem létezett Gorszkij nevű űrhajós, ezért számos találgatás látott napvilágot, hogy ki is lehetett Mr. Gorsky.

Végül 1995. július 5-én egy beszéde utáni sajtótájékoztatóján ismételten feltették a kérdést Armstrongnak, és amire addig csak titokzatosan mosolygott, ez alkalommal csodák csodájára válaszolt:
– Az érintettek már elhunytak és tudtommal senki nincs, akinek árthatna az igazság, úgyhogy elmondom. Amikor gyerek voltam, a barátainkkal baseballt játszottunk a kertben, és a labda átrepült a szomszédhoz, éppen a fürdőszoba ablaka alá. Amikor átlopakodtam érte, Mrs. Gorsky hangját hallottam, amint a férjének azt kiabálta: “Orális szexet akarsz? Orális szexet? Tudod, mikor lesz itt orális szex? Majd ha a szomszéd kölke a Holdon sétál!”

Ez az imádni való történet azonban sajnos nem igaz. Neil Armstrong persze ismerte a sztorit – egy Buddy Hackett nevű komikustól hallotta először.

A Holdra szállással kapcsolatban viszont kevesen tudják, hogy Armstrong és (Edwin Eugene) Buzz Aldrin hagyott egy különleges csomagot az égi kísérőnk felszínén. A csomagban emléktárgyak voltak, különleges emberek tárgyai, hogy legalább ilyen formában jelen legyenek ott: Jurij Gagarin, és Vlagyimir Komarov szovjet űrhajósok, valamint a tüzet szenvedett Apollo 1 legénysége: Gus Grissom, Ed White és Roger B. Chaffee már nem voltak az élők sorában. Ez talán nem lenne akkora hír, de gondolj bele: az űrjárművek szűkös kapacitását annyira gondosan ki kell használni (például a létfenntartó rendszerekkel, tartalékokkal, stb.), hogy minden gramm, minden köbcentiméter dollár ezrekbe kerül. A gesztus így már egészen más képet mutat, és mindenképpen tiszteletre méltó dolog.

Jut eszembe, Armstrong haja is komoly értéket képviselt, olyannyira, hogy 2005-ben majdnem per is kerekedett miatta. Az történt, hogy a fodrásza, az a Mark Seizmore, akihez több mint húsz éve járt rendszeresen, titokban összegyűjtötte a híres űrhajós nyesedékét, és jó alaposan eladta egy gyűjtőnek, háromezer dollárért. Armstrong felháborodott, amikor erről tudomást szerzett, és perrel fenyegette Seizmore-t, amennyiben az nem szerzi vissza a hajat, vagy nem fizeti be a háromezer dollárt egy Artmstrong által választott jótékonysági szervezetnek. Seizmore inkább fizetett.

És még ezzel sincs teljesen vége az érdekességeknek. 1980 táján felröppent egy álhír az iszlám terjesztésében érdekelt csoportok révén, miszerint Armstrong áttért az iszlám hitre. Nem kisebb oka volt rá, mint az, hogy a Holdon járva meghallotta az adhan-t, a muszlimok imára szólító hívását, amit a Földön a müezzinek énekelnek a minaretek tetején (elhelyezett hangszórókból). A NASA többször is cáfolta ezt, vagyis azt mondják, hogy a müezzin hívó szava nem ér el a Holdig. Az álhír egy indonéz énekes egyik dalának kapcsán reppent fel, és 1983-ban több újság is foglalkozott vele Jakartában, de az iszlám országaiban később is újra és újra szárnyra kapott. Egy apró alapja azért volt a történetnek: Armstrong az Ohio állambeli Lebanon lakója volt, és bár az nem azonos a közel-keleti Libanonnal, a különbség tulajdonképpen elhanyagolható: Lebanon város lakosainak többsége ugyanis szintén muszlim.

Ja, és még egy aranyos eset: 1985-ben Mike Dunn, egy hivatásos expedíció vezető expedíciót szervezett “a legnagyobb felfedezőknek”, és meghívta Sir Edmund Hillaryt, a fiát, Peter Hillaryt, Steve Fossettet (aki elsőként kerülte meg a Földet hőlégbalonnal), Patrick Morrow-t (hegymászót, aki elsőként mászta meg a Hét Csúcsot, mindhét kontinens legmagasabb csúcsait, ráadásul mindet a nehezebbik útvonalukon) és Neil Armstrongot, hogy együtt meghódítsák az Északi Sarkot. 1985. április 6-án sikerrel is jártak. Amikor megkérdezték Armstrongot, hogy miért vállalkozott erre az útra, azt válaszolta:
– Mindig kíváncsi voltam, hogy is nézhet ki az Északi Sark a felszínről, hiszen eddig csak a Holdról láttam!

A képen Armstrong a Hold felszínén a leszállóegységen ügyködik valamit, mellette az Egyesült Államok zászlója “lobog a szélben”… A kép a NASA felvétele, amit a NASA GPN-2000-001209 fényképazonosítóval és AS11-40-5886 egyéb azonosítóval katalogizált. A felvétel az Egyesült Államok törvényei alapján közkincsnek (PD) minősül. By NASA (Great Images in NASA Description) [Public domain], via Wikimedia Commons

A veréb, amelyik megváltoztatta…

Rátótiak máshol is vannak, nem csak hazánkban 😉

Az “Ulmer Spatz” átvitt értelemben a németországi Ulm város lakóit jelenti, de egyben egy legenda főhőse is. A történet akár a mi Rátótunkon is játszódhatna…

Úgy esett valamikor az 1392 és 1842 közötti néhány évben, hogy az ulmi Nagytemplom építéséhez egy gigantikus méretű gerendára volt szükség. A templom elképesztő méretei megfelelő méretű épületfát is igényeltek, márpedig amikor az építkezést félbehagyták 1543-ban, a torony már akkor, félkészen is elérte a 100 méteres magasságot. Csak az arányok miatt: az Országház és a budapesti Szent István Bazilika “csak” 96 méteres, az esztergomi Bazilika a kripta padlószintjétől a kupola legmagasabb hegyéig 100 méter. Szóval az ulmi templom nagy volt már kicsinek is. Nagyon nagy. Annyira, hogy a kiválasztott fa, amit a gerendának szántak, nem fért be a város kapuján.

No már most, Ulm tehetős kereskedőváros volt hajdan, csupa okos polgárral, akik a kereskedelem minden csínját-bínját ismerték, talán még agyafúrtak is voltak egy cseppet. Hanem azt sehogy sem tudták eldönteni, hogyan lehetne a hatalmas szálfát bejuttatni az amúgy is szűk templomtérre, a csupa régi, egymás nyakán, hegyén-hátán álló ház közé. Jó alaposan neki is álltak, hogy kibontsák a kaput a városfalból, hadd férjen legalább falon belülre a fa, aztán majd kitalálják a többit is…

ulmer_munster-westfassade — Az ulmi Nagytemplom világrekorder tornyával (161,5 m)

No, kábé ez volt az a pillanat, amikor a híres Ulmi Veréb színre szökdécselt. Nagyon dolgozott, a fészkéhez talált valami fontosat, történetesen egy szép szál ágacskát, amit alig bírt felvenni. Húzta-cibálta lelkesen, és az ágacska – lássanak csodát! – csak elfordult, és már nem keresztben állt a csőrében, hanem hosszában. Ekkor a jó ulmi polgárok is a homlokukra csaptak (bár lehet, hogy egymáséra), és addigi szokásukkal szakítva menetirányba fordították becses terhüket, a templom legnagyobb gerendáját, ami addig keresztbe volt vetve a kordén… Ezzel pedig megmenekült a városfal, de még a kapu is, és bár némi nehézséggel, de a házak között is keresztül lehetett vele lavírozni.

Onnantól fogva nagy becsben van az Ulmi Veréb, a szobra egy ideig a templom oromzatán is helyet kapott, később letelepítették a földre, és most is ott áll a hatalmas épület mellett, emlékeztetve arra, hogyan mutatott rajta keresztül utat az Úr a házának elkészítéséhez. Igaz, a szobron még keresztben áll csőrében az ág, de a legenda ismert és élő, hiszen a bölcs madárról (pedig nem is bagoly!) még perecfélét, sportegyesületet, gyerekkórust, dunai üdülőhajót, élményvillamost, sőt, 1987-ben egy aszteroidát is elneveztek, és 1842-ben papírra vetette Carl Herzog az alábbi verset:

Der Ulmer Spatz

Anno dazumal vor vielen Jahren
Ist den Ulmern Folgendes widerfahren:
Zu allerlei Bauten in der Stadt
Man Rüst- und Bauholz nötig hat‘,
Doch wollt es den Leuten nicht gelingen
Die Balken durchs Tor hereinzubringen,
Und doch war reiflich die Sach‘ überlegt
Das Holz in die Quer‘ auf den Wagen gelegt;
Das Tor war zu eng, die Balken zu lang,
Dem Stadtbaumeister ward angst und bang.

Viel gab es hin und her zu sprechen:
Und ungeheures Kopfzerbrechen,
Ja, selbst der hohe Magistrat
Wusste für diesen Fall nicht Rat,
Er mochte in alle Bücher sehen,
Der Casus war nirgends vorgesehen,
Der Bürgermeister selbst sogar
Hier ausnahmsweise ratlos war.
Ihm, der doch alles am besten weiß,
Machte die Sache entsetzlich heiß.

Und stündlich wuchs die Verlegenheit,
Da – begab sich eine Begebenheit
Von den Klügsten einer ein Spätzlein schauet,
Das oben am Turm sein Nestlein bauet,
Und einen Halm, der sich in die Quer‘
Gelegt hat vor sein Nestchen her,
Mit dem Schnäblein – und das war nicht dumm
An der Spitze wendet zum Nest herum,
„Das könnte man“, ruft der Mann mit Lachen,
„Mit dem Balken am Tore ja auch so machen!“.

Man probiert‘s und es ging. – Den guten Gedanken
Hatten die Ulmer dem Spätzlein zu danken:
Sie stünden wohl heute noch an dem Tor
Mit dem balkenbeladenen Wagen davor,
Oder hätten, ohne des Spätzleins Wissen,
Gar den Turm auf den Abbruch verkaufen müssen.
Zum Danke dem Spatzen ist heut noch zu schauen
Hoch am Münster sein Bild in Stein gehauen:
Auch seitdem beim echten Ulmerkind
Die Lieblingsspeise „Spätzle“ sind.

Sajnos ebből azonban egy szót sem értek. 😉

Az Ulmi Veréb fényképe Joachim Köhler felvétele (2007), CC-BY-SA 3.0 licenc alapján szabadon felhasználható, forrás: Wikimedia Commons. Az ulmi Nagytemplom képe Martin Kraft felvétele (2008), CC-BY-SA 3.0 licenc alapján szabadon felhasználható, forrás: Wikimedia Commons. Carl Herzog több mint hetven éve hunyt el, így a verse szerzői jogi védelme vélelmezhetőleg lejárt, szabadon felhasználható.

Ja, és még valami. Bár sokszor emlegetik úgy a templomot, hogy “az ulmi katedrális”, de nem az. Soha nem volt püspöki székhely (ezt jelenti a katedrális), és még csak nem is katolikus templom, hanem evangélikus. Csak úgy mondom.