Ismét (immáron nagyon sokadszor) megfogott a reneszánsz, és újra két személy izgat – de most nem a csúnya művészek, hanem a gyönyörű múzsáik. Mindkettő igencsak közismert mind a mai napig, bár alighanem csak az egyikük neve mond bármit is korunk műveltebb embereinek, és neki is csak a keresztneve. A másik, időben is később élt hölgyet szerintem mindenki megcsodálta már, de névről csak nagyon kevesek tudnák, hogy ki is ő.
Időrendben az első közülük Bice, aki Firenzében született, 1266-ban, bár közelebbi dátumot nem ismerünk. A jelek szerint egy gazdag firenzei bankár, Folco Portinari leánya volt, és egy másik gazdag firenzei bankár, Simone dei Bardi felesége lett. Az életéről nagyon keveset tudunk, és még kevesebbet tudnánk, ha történetesen nem köszön rá nyolc évesen a nála egy évvel idősebb Dante Alighierire egy majálison, amelyet apja házában tartottak. A kilenc esztendős Dante számára sorsfordító volt ez a köszönés, szerelem az első látásra. Az ilyesmi azonban a kilencéveseknél nem szokott olyan hatású lenni, mint ebben az esetben volt. Bice ugyanis Dante múzsája lett, és ennek eredményeként a világ ma Beatrice néven ismeri.
Folco Portinari háza nem messze állt azoktól az épületektől, amelyek az Alighieri család tulajdonában voltak, és amelyekről máig sem tudni, hogy melyikben is lakott az Isteni színjáték szerzője. Ugyan mutogatnak egy házat Firenzében, mint Dante szülőházát, de az igazság az, hogy több, egymás közelében álló ház is lehetett az, mivel mind a család tulajdonában voltak, és akár lakhattak is bennük akkor. A Portinari-házhoz egyformán közel voltak, annyira mindenképp, hogy az ifjú Dante találkozhasson szerelmével, vagy legalábbis láthassa őt. Megjegyzem, Portinarinak hat leánya is volt, de nem valószínű, hogy a történet szempontjából ennek jelentősége lenne.
Az, hogy Dante mégsem futott össze soha Beatricével, elég különös. Viszont tényként említi Dante a La Vita Nuova című életrajzi művében, hogy mindössze kétszer találkozott szerelmével – az említett majálison, és kilenc évvel később, Firenze utcáin sétálva. Beatrice fehérbe öltözve jött szembe vele, két idősebb hölgy kíséretében, és nyájasan köszöntötte a költőt. Az zavarában megilletődve sietett haza, és sürgősen le kellett dőljön – és Beatricéről, vagy pontosabban Beatricével álmodott. Az álom gyümölcse lett Dante első szonettje az említett Új élet-ben.
Persze különös, hogy Dante eszményi szerelme körül túl sok a nevezetes szám. Inkább azt gyanítom, hogy a költő a lovagi szerelem, németföldi nevén minne emelkedettsége és pusztán intellektuális volta hangsúlyozására kimondottan kereste azokat, és szemérmetesen megfeledkezett a hétköznapi alkalmakról. Vagy azoktól, amikor Bice nem köszönt. 🙂
Az biztos, hogy Dante Beatrice iránti szerelme emelkedett, intellektuális szinten maradt csak, lett légyen bármilyen tartós. Felesége egy másik nagyhatalmú firenzei család sarja lett, Gemma Donati, és több gyermekük is született. Verseiben azonban mindig Beatricéhez szólt, és mindig Beatricét dicsérte, Gemmáról egy szót sem ejtett. Az is igaz, hogy Gemmához egy olyan házassági szerződés kötötte, talán kényszerrel, amit a szülők kötöttek, amikor Dante még 12 éves volt.
Beatrice szépsége, finom előkelősége és kedvessége azonban nem csak Dante szavain keresztül maradtak ránk, hanem a kor krónikása, Giovanni Villani is megemlíti. Firenzében ma is nyomára lelni: végső nyughelye a Santa Margherita de’ Cerchi templomban van, ahová imádkozni járt. 1290-ben, alig 24 évesen hunyt el, nem tudni milyen okból. Dante azonban évtizedekkel később is eszményítette és szuperlatívuszokban emlegette, mint “la gloriosa donna della mia mente“. Ennek hatására számos későbbi művész is emléket állított neki, és “smaragd tekintetének”, többek között egy másik Dante: Dante Gabriel Rossetti. Az angol költő-festő saját feleségét, a kor egyik sokat foglalkoztatott modelljét (aki maga is hírnevet szerzett mint festő és költő), Elisabeth Eleanor Siddalt hasonlította Beatricéhez – amint a fenti képen látható is. (A kép egy évvel Elisabeth halála után készült.) Állítólag a 83 Beatrix nevű aszteroida is neki állít emléket, ám ezt a JPL aszteroida-jegyzéke, ami minden elnevezett objektum adatait, és így névadjuk kilétét is tartalmazza, nem támasztja alá.
A másik múzsa talán még ismertebb, hiszen a mai napig egyfajta szépségideál, az eszményi nőalak, és életének alig 23 éve alatt gyakorta ünnepelték, mint korának leggyönyörűbb leányát. A Genovai Köztársaságban született, 1453. január 28-án, a genovai nemes Gaspare Cattaneo della Volta és felesége, Cattochia Spinola leányaként. Hogy pontosan hol, az kérdéses. Lehet, hogy Genova városában, de sokkal költőibb lehetőség az, hogy Portovenerében, mely nevének jelentése szerint Vénusz kikötője. 1469-ben, alig 16 évesen találkozott a genovai San Torpete templomban (nem a mostaniban, hiszen azt 1730-ban kezdték el építeni) Amerigo Vespucci távoli unokaöccsével, az ifjú Marco Vespuccival. Marco azért érkezett Genovába, hogy a Banco di San Giorgo bankházban tökéletesítse pénzügyi ismereteit, apja, Pietro akarata szerint. Vagyonos ifjú volt, jó nevű, és nagyon szerelmes Simonettába, így a házasság logikus lépésnek látszott, amire Gaspare is boldogan áldását adta. Előnyös nászt ígért, hogy a Vespucci családnak kiterjedt kapcsolatai voltak Firenzében, főleg a Medici-ház tagjaival ápoltak jó viszonyt, ami akkoriban olyan volt, mint manapság egy korlátlan fedezetű hitelkártya. Így a leány 16 évesen Toszkánába utazott, és érkezése nem maradt észrevétlen.
A mennyegzőre Firenzében került sor, Lorenzo “Il Magnifico” Medici jóvoltából a Via Larga egyik palotájában, és a rendkívül fényűző Villa dei Careggi falai között adtak fogadást tiszteletükre. Firenze felső tízezrének férfiúi valósággal megbolydultak az ifjú ara láttán, és olyan nagyságok keresték a kegyét, mint maga A Csodálatos Lorenzo és öccse, Giuliano Medici, valamint a szolgálatukban álló, kirívóan tehetséges festő, Sandro Botticelli. Tulajdonképpen borítékolva volt a botrány, és talán a Mediciek kiváló politikai érzékének (és hatalmának) köszönhető, hogy Simonetta Vespucci nem véres szerelmi drámák és leszámolások kétes hírű hősnője lett – nyilván szándékaitól teljesen függetlenül. A kor tapintatot nem ismerő, pletykára éhes közélete bizonyára szájára vette volna (nem is beszélve Vasariról), ha erre a legkisebb lehetőséget is adja, de ilyenről nem tudok.
Valójában nem is igazán tudni, hogy mi történt. Giuliano Medici hosszasan udvarolt a már házas Simonettának, és valószínűleg az ő megbízásából készítette Sandro Botticelli az első festményt róla. Ezt aztán számos újabb követte, és természetesen a művészettörténet két pártra szakadt: az egyik fele meggyőződéssel vallja, hogy a festő is szerelmes volt Simonettába, a másik fele hasonló vehemenciával tagadja, és keresi az ezt kizáró tényeket. Azt sem tudni, hogy Giuliano Medici mennyire jutott közel Simonetta szívéhez, és mit szólt mindehhez Marco Vespucci, a férj. 1475-ben egy lovagi tornán Giuliano szinte már botrányos módon vallotta meg szerelmét a világ előtt: a Botticelli festette szalagján Simonetta Vespucci volt látható, sisakot viselő Pallasz Aténé alakjában, és alatta a “La Sans Pareille” jelmondat, franciául. “A páratlan”. Természetesen ez Simonetta páratlan szépségére kellett vonatkozzon, hiszen már volt a párja Marco személyében. 🙂 Giuliano megnyerte a tornát, és kikiáltották hölgyét “A Szépség Királynőjének”. A Piazza Santa Croce küzdőterénél összegyűlt tömeg magától értetődően átvette a jelzőt, és onnantól fogva Simonetta számított a legszebb nőnek Firenzében, a legszebb nőnek Itáliában, a legszebb nőnek a reneszánsz idején. Sajnos nem sokáig: egy évre rá, 1476. április 26-án már el is távozott, a feltételezések szerint tüdőbaj vitte el.
A szépséges Simonettának azonban csak a teste szállt sírba, a hírneve nem. Ebben leginkább a múzsai szerepe játszott közre, és a zseniális festő, Botticelli. A művész egyes portréiról feltételezhető, hogy valóban Simonetta ült hozzájuk modellt, de számos híres képe, amelyek valószínűsíthetően Simonettát ábrázolják, a múzsa halála után készültek. Valószínűleg mindenki ismer legalább egyet közülük: a Vénusz születése (Vasari által használt, pontosabb címe: Vénusz érkezése) Botticelli legismertebb festménye. De feltételezik, hogy A Tavasz című képén (ld. legfelül) is Simonetta látható, és számtalan portré, madonna-ábrázolás is a múzsa vonásait viseli.
Több kép is van, amin Simonetta részben vagy teljesen ruhátlanul látható. Egy nemesember felesége, akiért rajongva versengtek a legmagasabb rangútól a legalacsonyabbig a férfiak, vajon állhatott-e mezítelenül modellt? Ez nagyon nem valószínű. Nem csak a kor felfogása miatt, hanem azért is, mert ezek a képek mind halála után több évvel készültek. Viszont szépsége nem csak Botticelli képzeletét ragadta arra, hogy fantáziája rendelkezésére bocsássa az ecsetet: Piero di Cosimo fedetlen keblű Simonettája a szépségideál halála után 14 évvel készült. Épp annyi évvel, amennyi Piero di Cosimo Simonetta halálakor volt. Mégis, Simonetta általa feltételezett alakja számos festményén megjelenik, mint az idealizált szépség – és ebben évszázadokig akadtak követői.
Sandro Botticelli hűséges maradt múzsájához, és sohasem nősült meg. Végakarata szerint Simonetta lábainál helyezték örök nyugalomra 34 év múlva, 1510-ben, a firenzei Chiesa di Ognissanti templomban, amelynek díszítésében is részt vett.
Simonetta a templom festményein is jelen van: Ghirlandaio Irgalmas Madonna című képén Vasari szerint balra Amerigo Vespucci, jobbra, fedetlen fejjel Simonetta Vespucci látható.
További lényegtelen információ, hogy bár Simonettáról elnevezett égitestről nem tudni, a 29361 Botticelli aszteroida a festő emlékét őrzi.
La Primavera: Sandro Botticelli [Public domain], via Wikimedia Commons
Beata Beatrix: Dante Gabriel Rossetti [Public domain], via Wikimedia Commons
Dante találkozása Beatricével: Henry Holiday [Public domain], via Wikimedia Commons
Jelenetek az Isteni színjátékból (Dante három találkozása Beatricével): By Элизабет Сонрель [CC BY-SA 2.5 or Public domain], via Wikimedia Commons
Beatrice síremléke: By V1adis1av (A feltöltő saját munkája) [GFDL or CC BY-SA 4.0-3.0-2.5-2.0-1.0], via Wikimedia Commons
Sandro Botticelli [Public domain], via Wikimedia Commons
Könyves Madonna: Sandro Botticelli [Public domain], via Wikimedia Commons
Vénusz születése: Sandro Botticelli [Public domain], via Wikimedia Commons
Simonetta Vespuccinak tartott nő portréja: Piero di Cosimo [Public domain], via Wikimedia Commons
Irgalmas Madonna:Domenico Ghirlandaio [Public domain], via Wikimedia Commons
Bagoly mondja: HU! 
_-_Google_Art_Project.jpg){kind=link}
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!