Címke: kilométerszám

Egy nem túl közeli, és nem is túl jó ismerős mesélte a történetet, aki igazság szerint nem is az én ismerősöm volt, meg talán nem is úgy hívták – bár nem emlékszem a nevére. 😉

Az időpont valamikor a kétezres évek eleje, amikor igencsak kifizetődő volt Szerbiából kávét, dohányárut csempészni, mert egy-egy körrel is igen nagy pénzt lehetett keresni – természetesen nem legálisan.

A csapat, amiben talán az unokabátyjának a sógorának a nővére egyik ismerőse (na jó, ő maga) is dolgozott, vett egy közismert és megbízható “ex-cucilista” autót, kimondottan A Munka céljára. Szeged környéki kis határátkelőkön keresztül hozták be, ami éppen kelendő volt, naponta többször fordulva – de mivel a csempészést megakadályozandó csak egyszer lehetett egy főnek ki- és belépni, váltott műszakkal dolgoztak. Az volt a fontos, hogy az autó mozgásban legyen, mert akkor keresett. Az pedig mozgásban volt, úgy meg lehetett pakolni, “mint egy taligát”, mondta Bélabá a szomszédban, így aztán rajta ragadt a Talicska becenév. Oda is figyeltek rá, hogy üzembiztos legyen, mindenből a legjobbat kapja, de javítani nem sokat kellett, annál többet kellett a kopó alkatrészeket cserélni. Főleg az után, hogy a határ húsz kilométeres körzetén belül forgolódó módszer egyre rizikósabb lett, ellenben jó pénzt hozott a cuccot tovább vinni Ausztriába… Három műszak ment a kocsival, Talicska csak akkor pihent, amikor éppen egy újabb wellness kezelést kellett kapjon.

Két év alatt belepörgettek a kilométerórába 320 ezer kilométert. Ekkor úgy ítélte meg a csapat, hogy Talicska megszolgált, jobb lesz túladni rajta, mielőtt még betegeskedni kezdene. El is vitték az autópiacra, éppen csak lemosták előtte, meg eltüntették az árulkodó rekeszeket és egyéb nyomokat.

Kiálltak vele a placcra, kitették rá a táblát: két éves kocsi, új árának egyharmadáért eladó. A kutya rá nem nézett. Erre Sanyi, akit nem is így hívtak, kitalálta, hogy írjanak rá magasabb árat. Össze is tanakodtak, és megállapodtak egy olyan összegben, ami az alig használt kétéves autóhoz olcsó, de nem feltűnően olcsó volt. Meg is jött a vevő!

Vevő Józsi, bár neki sem ez volt a neve, jó alaposan körbejárta, megtapogatta az autót, kipróbálta, benézett a motortérbe, kipufogóba, és megrángatta az első kerekeket is, nézte-nézte, miért ennyi a Talicska. Az meg szerényen tűrte, bírta, és ha voltak esetleg lelki szemei, akkor azok előtt egy nyugodtabb, csendesebb és pihenősebb idő képei jelenhettek meg. Vevő Józsi ugyanis környékbeli nyugalmazott agronómus volt, szerény ember, akinek arra kellett az autó, hogy egy-kéthetente átugorjon vele Hódmezővásárhelyen túlra, a sógorához, besegíteni neki ezt-azt. Talicska kombi volt, és a nagy raktér is előny lehetett időnként, de igazából nem tudta, mi lesz az a kényszerhelyzet, amikor ezt az előnyt ki is tudja majd használni. Ráadásul olyan harapósan méregzöld volt, bár a fényezés nem volt már szép, de rozsdának nyomát se mutatta, és akárhogy nézte, az autó rendben volt. Lealkudott hát még két tank benzin árányit, tenyérbe csaptak, de Vevő Józsit csak nem hagyta nyugodni a Nagy Kérdés. Mivel Sanyi volt az ész, és ő bonyolította a boltot, hozzá fordult:

– Eggyet áruljon mán el, mert csak böki az oldalamat.
– Monnya, hátha én tudom. – válaszolta Sanyi, aggodalmát leplezve.
– Szóval… Egész szép is az autó, jó is az autó, nem látok én benne hibát, csak  egyet nem értek.
– Osztán mit? – ráncolta a homlokát Sanyi.
– Hogy’ a manóba tudott maga két év alatt húszezer kilométert beletenni?

Sanyi csak nyelt egyet, de az Villachig elhallatszott, és nem mert semmi konkrétat se mondani rá, inkább csak a vállát vonogatta.

– Dógozni jártam.

A Talicska kilométer számlálója csak ötszámjegyes volt, és százezrenként körbefordult.

A cikk üregi baglyot ábrázoló bevezető képe Matt Lavin (Montana, USA) felvétele, CC BY-SA 2.0 licenccel szabadon használható. Forrás: Wikimedia Commons