Kérdezni emberi dolog

Kérdezni jó és hasznos, de jól kérdezni egyfajta adottság, vagy inkább (megszerezhető) tudás. Avagy, a vevőnek jogában áll nem tudni. De mit és hogyan?

bagolymondjahuuuuuMindenki ismer olyat, amikor az eladó rosszul kezel bizonyos helyzeteket, nem megfelelő stílusban válaszol, vagy nem arra, amire a kérdés vonatkozik. Mindenkinek volt már szerintem kellemetlensége abból, hogy az eladó lenézően közölt olyan termékadatokat, amik egyáltalán nem tűntek triviálisnak. Sajnos bőven akad ilyen. Az már kevésbé kerül szem elé, amikor fordul a helyzet, és a vevő az, aki átesik a traktor másik oldalára. Nyilvánvaló, hogy aki elad, annak muszáj tudnia kezelni azt, hogy a vevő információkat akar a vásárlás előtt, legyen szó a szög rozsdásságának fokáról, vagy a körnégyszögesítő nyugalmi teljesítményfelvételéről extrém téli körülmények között. Ezek azok a kérdések, amelyek teljesen érthetőek és megválaszolandóak akkor is, ha az ember még csak nyári körülmények között körnégyszögesített, és a rozsdás szög görbültségét fontosabb paraméternek tartja. Valahol itt válik el egymástól az eladó („… hmm … tuggya a fene” válasszal) és a kereskedő („utána fogok nézni, a műszaki leírásban nincs sajnos utalás rá” válasszal).

No csak onnan jött a gondolat, hogy bejött a nagykerbe Kedves Vevőné (nyilván nem így hívják), aki amúgy maga kiskereskedő Napadpöpecházán, tehát azért kéne értsen közös szakmánkhoz, mintegy negyven éve, amióta ezzel foglalkozik. Kezében hevenyészett rajz, amin egyes vonalak bizonyos dolgokra emlékeztetnek, mások meg inkább a kondenzcsíkokra a szolnoki repülőnapon, orrom alá tolja és kérdez.

– Te vagy itt, a kolléganőd nincsen, mert nem látom, elment vagy csak nincs bent, vagy szabadságon van és mikor jön vissza? Meg tudod nekem mondani, hogy ez mennyibe kerül és van-e ilyen, de persze biztos nincs, ugye, mert ez már egy régi modell, de figyelj már, adjál nekem ilyet, fekete kellene rózsaszín szívecskékkel, a kolléganőd akkor már nem is lesz vagy ebédel, jön ilyen?

– Igen, nem, áruért ment, egy óra múlva ér vissza. – próbálok lépést tartani a kérdéseivel, de nem vesz levegőt, azt hozott otthonról, tartalékból megoldja.

– De most akkor lesz ilyenetek mert ugye már két éve nem gyártják de adjál ilyet légszíves mert nektek biztos van ugye nincs? – vált magasabb fokozatra, amikor érzékeli, hogy próbálok megfelelő válaszokat adni, és úgy általában: segíteni. – De most figyelj, ugye ez nem ugyanaz – mutat egy teljesen más termékre – és ebből van ilyen színű, vagy nekem inkább egy fekete kellene mint ez csak nem ilyen, hanem a piros szívecskés és olyan fakó piros, tudod, rózsaszín, ugye nincs? Ez most fekete és kerek? Mert nekem a szögletes jobb volna, de ugye van kerek is – az van a kezében – és ezt most oda tudod nekem adni, mennyibe kerül, de te biztos nem tudod, mikor jön vissza a kolléganőd, nyaral?

Odaadom a kezébe a szögleteset, és közben megpróbálom megemlíteni neki, hogy egy pillanat türelmét kell kérjem, mert meg kell keresnem az árát. Ezen még jobban felbátorodik. A következő szóözönből már olyan kétségeiről is fény derül, mint a tapintható dolgok iránti gyanakvása, és a létezésbe vetett hitének hiánya: megkérdezi, hogy amit a kezében tart, az tényleg olyan színű-e, tényleg az a minta van-e rajta, és biztos vagyok-e benne, és miért nincs olyan színű, mint amit éppen a kezében tart, de siessek, mert a férje kint várja a fizetős parkolóban. Előkotor még két terméket, amiknek megkérdezi az árát, de mire mondanám, már vissza is rakja, és másikat kérdez. Megmondom azoknak az árát, mire előveszi az előző két terméket, hogy akkor inkább azt kéri, mennyi lesz? És akkor ez most piros, vagy fekete és mikor lesz az, ami két éve nincs, és siessek, mert a parkolóőr éppen akkor ért oda a kocsihoz, amikor a férje bedobta a pénzt és jött vissza a jeggyel és már biztos lefényképezték és ott vár. De tényleg, ez nem kerek?

BagolymondjawtfKözben érkezik egy másik vevőm, Ügyes Aranka (neki sem ez a neve) iparművészi hajlamokkal megáldott „kisiparos” a hölgy, és egyre jobban látszik rajta, hogy mennyire feszélyezi a helyzet. Kedves Vevőné végül kitalálja, hogy mit szeretne elvinni, és mi az, amiről csak beszélgetni akart (szerintem valóban az van-e a kezében, és ami rá van írva, az betűkből áll-e, és szerintem is látszik-e), majd még egy terméket visszavesz, hogy mégse kell, mert hátha mégsem lesz jó, mert bár kereket kért a megrendelője, de ez kerek. Aztán jajgat egy sort, amiért számlát kell írnom, és próbál sürgetni, mert a férje már biztos börtönben van, parkolójegy-mutogatásért.

Aranka próbálna kisomfordálni, úgy érzi, hogy itt most nem tenné fel a kérdéseit, mert bár eddig kedves voltam és mosolygós (kifelé), de hátha nála fogok robbanni. Nem teszem. Megjegyzi, hogy milyen birka-türelemmel kezeltem a helyzetet és elnézést kér, mert bizony most ő is kérdezni fog. Valamiért nem rémít meg ezzel, biztatom, hogy nyugodtan tegye.

– Remélem, hogy én sosem leszek ilyen! – jegyzi még meg, és előveszi a telefonját, mutat egy képet. – Azt szeretném elérni, hogy ilyen legyen, amit csinálok. Tudsz olyat adni hozzá, ami menne ehhez? Milyen hosszút javasolsz, ha hasonló méretű lesz a használója, mint én?

Fordul egyet a világ. Van egy teljesen világos cél, és olyan kérdések, amikre ugyan nem lehet egyértelmű választ adni, de pontosan be lehet határolni, hogy milyen alternatívák vannak, és hogyan lehet elérni őket. Pontosít, beszélgetünk arról, hogy az alternatívái milyen esetben jobbak a másiknál, és milyen esetben kevésbé jók, aztán dönt, és örül, hogy értelmes, célra irányuló segítséget kapott. És én is nagyon örülök, mert Aranka hozott egy problémát, amit együtt megoldottunk, és sikernek éreztük mindketten. A megoldott stresszhelyzet tipikus, feltöltő és lélekemelő hatása!

Alapvető különbségek? Az első eset a kérdés kedvéért feltett értelmetlen kérdések áradata, a megoldhatatlan stresszhelyzet, amikor a probléma feloldására  esély sincs, mert a partner akadályozza. Jellemző rá, hogy olyan kérdések hangoznak el, amelyekre a kérdező tudja a választ, és azért ezeket teszi fel, mert amire kíváncsi lenne, azt meg sem tudja fogalmazni – jellemzően azért, mert akkor kiderülne, hogy nem tud valamit, és akkor csorba esne az énképén. Meg így is, de azt nem veszi észre.

A másik esetben a céltudatosság, az összeszedettség segít. Mit akarok elérni, mit kell hozzá tudnom, honnan tudom meg, mit kell hozzá megszereznem, honnan szerezhetem meg, hogyan tudom célravezetően felhasználni, és az eredmény azt hozza-e, amit el akarok érni? – ez a gondolati lánc volt, amire Ügyes Aranka felfűzte a kérdéseit, és saját magának is, másnak is sikerélményt nyújtott ezzel.

De ehhez szükséges volt az, hogy a legelső kérdést megfelelően tegye fel, még saját magának. A bölcsnek ennyi is elég.

bagolymondjahukkk

A címkép forrása: Pexels.com & Pixabay (C00 – Public Domain)

Védőfal-védő falvédő-védő védőfal

Quod custodies custodiet? – kérdezték azok a görög bölcsek, akik latinul is tudtak. Ki őrzi az őrzőket? Ki véd meg a védőktől?
A probléma néha egészen váratlan helyeken jelentkezik.

bagolymondjahuuuuuVettem pár éve egy telefont. Olyan okos mobiltelefont, amiről minden reklám és teszt azt mondta, hogy az a pillanatnyi non plus ultra. A tesztek egekig magasztalták, a kellemetlenül magas árán kívül egyetlen egy komoly érv ismétlődött, mintegy hiányosságként: a hatalmas kijelző szélén a lekerekített csiszolás miatt a korábbi típusok kijelzővédő fóliája elválik róla, és mi fogja megvédeni a kijelzőt a karcoktól és sérülésektől? A hatalmas „tepsi” leginkább zsebben fér el, jellemzően a slusszkulcs társaságában, hogy fog az kinézni pár havi használat után?

Nem egészen értettem a problémát. A telefon az akkor épp legkorszerűbb „gorillaüveg” kijelzővel készült, könnyebb azzal tönkretenni valamit, mint véletlenül összekaristolni. Mindenféle tesztvideókon és a forgalmazók által valószínűleg jól megfizetett független fogyasztóvédő reklámszakemberek próbáin légfegyverből lőttek rá, kavicsokra dobták, beton járólappal simogatták, szöget vertek vele és bele, tyúkok ültek rajta, talán még három boszorkány is belemártotta a bal hüvelykjét. A gorillaüveg olyan edzett volt, hogy a járólap sírva kérte a nyugdíjazását.

Nem olyan régen, immár vagy öt év után újra a kezembe került – már nem én használom, és némi nosztalgiával vettem kezembe. Kijelzővédő fólia most sem volt rajta. És karc sem.

Csak onnan jutott eszembe a dolog, hogy valamelyik bevásárlóközpontban igen agresszív marketinggel próbáltak valami csodalöttyöt maszatolni a gorillaüveges telefonomra, ami egy olcsóbb ebéd áráért évekre megvédi a készülékemet. Kérem a hostess kislányt, hogy mutassa meg, hogy néz ki az ő divattelefonja, ami állítólag sokkal jobb, mert Az A Bizonyos Márka (más érv nem nagyon van mellette, vagy ha igen, akkor nem úgy igaz). Karcok, sérülések, és egy hosszú repedés.

– Még nem kezeltem le, de le fogom! – szabadkozik. Megmutatom az én, már két éve használt telefonomat, kiveszem a kulcs mellől a zsebemből: legfeljebb ujjlenyomat van rajta, igaz, az elég sok.

A lány már kezdené is leápolni, de nem adtam oda.

– Látsz ezen sérülést? – kaptam el előle a készülékemet. Ő meg megsértődött.

bagolyvisszanézCsak onnan jutott eszembe, hogy egy közeli hozzátartozóm ugyanolyan telefonja, mint az enyém, csúnya karcokkal, sérülésekkel, és egy keresztbe futó töréssel éktelenkedett az előbb előttem. A kijelzőnek persze semmi baja nem volt, a törés, minden sérülés és karcolás a kijelzővédő „armored glass” fóliát csúfította. Alig használható tőle a készülék, aminek a védelem hiányában semmi baja nem lenne.

Ki véd kit kitől?

Nem olyan!

Vevők, eladók, félreértések

bagolymondjawelldoneÚjabb kis szöszök a pult két oldaláról – remélem, hogy nem unod még? 🙂

Egy CASIO üzletben dolgoztam, ahol azonban nem csak a japán cég termékeit tartottuk (akkor, amikor az eset történt), hanem más, azokkal megférő dolgokat, például Hohner hangszereket, Braun háztartási termékeket (úgynevezett “fehér árut”), HiFit, tévéket…

#1. Bejön a Hölgy, terebélyes, mint a Pilis legtekintélyesebb tőgyfája, arcán némi jele látható annak, hogy a víz szerinte mosogatásra meg fürdésre való. Olcsó kölnije uszályként követi, halkan nem tud beszélni, de nem is nagyon akar. Ellenben a lányának szeretne valamit 18. születésnapjára. Nem tudja mit.

Próbálkozunk, hárman is ajánlgatjuk neki a jobbnál jobb ötleteket, a szép órától a komolyabb szórakoztató elektronikáig, számológéptől az akkoriban divatos menedzserkalkulátorig, de mindent azonnal, és lehetőleg valami kellemetlen megjegyzéssel hárít. Lassan fél órája kísérletezünk, amikor – elég bizonytalanul – leemelek a polcról egy eredeti, fából készült Hohner furulyát, mire a Hölgy felcsattan:

– Mit képzel, az én lányom nem olyan!!!


bagolymondjahobagoly#2. Ha már szóba kerültek a menedzserkalkulátorok: idősebb úr, láthatóan nyugdíjas áll előttem, igen gondosan felkészült, lényegre törő kérdésekkel szűri ki, melyik lehet az a típus, ami neki a legmegfelelőbb. Kellemes modora van, és látszik, hogy ő is szimpatikusnak talál, elbeszélgetünk a különféle funkciók hasznáról, a technika fejlődéséről, és lassan meghozza a döntést is, kiválasztva egy visszafogott, középkategóriás modellt, ami feltehetőleg nem bosszúságot, hanem segítséget hoz nyugdíjas éveibe.

Visszateszem a bemutató darabot a polcra, és leveszek egy bontatlan dobozt, közben tréfából megkérdezem:

– Hányat adhatok?

– Ötöt! – jön a határozott, azonnali válasz.

Mosolyogva veszem a mókát, és elébe teszek egy dobozt, mire ő, kis kuncogással a hangjában:

– Tényleg ötöt kérek. Visszajárok besegíteni a céghez, ahonnan nyugdíjba mentem, és most éppen beszerző vagyok. Majd írjon egy számlát is, legyen szíves!

bagolymondjahagyjallogva

Ha nem szóltál volna…

Nem a méret a lényeg, hacsak nem a baki mérete

baolymondjafuraAbszolút friss eset. Bejön a Kedves Vevő (tényleg kedves, szeretettel várjuk ám máskor is!), és tengeri csillag díszt keres. Sajnos semmilyen nincs, pedig tűvé tesszük érte a céget. Megkérdezi a kollégát is, hasonló eredménnyel. Együttérző hümmögések, bólogatások, fejcsóválás mellett konstatáljuk, hogy a világ milyen kegyetlen szegény tengeri csillagra vágyókkal.
– Tehát maguknál sincs tengeri csillag.  – foglalja össze a probléma súlyosságát korrekten átlátva a Kedves Vevő.
– Sajnos nincs. Se csillag, se tengeri csikó. – válaszolja a főnököm. Mire a vevő arca felderül, és megkérdezi:
– És a tengeri csikló mekkora?

Facepalm, jobbra el. Csak akkor mertünk elkezdeni röhögni, amikor már kellő távolságban volt. 🙂

bagolymondjacsalad

Z

Egy időben CASIO szaküzletben dolgoztam. Számos történet kerül majd ide azokból az időkből, vevőkről és eladókról, de leginkább arról, amire a bagoly is azt mondaná, hogy “húúú…” Az első ilyen azoban legyen egy aranyos történet. De lássuk is, mert hosszabb lesz a bevezető, mint maga a bejegyzés, ha így folytatom 🙂

Kellemes délelőtt a boltban, nyugi van, de nem a tétlenség, hanem a kiegyensúlyozott, tevékeny nyugi – a legjobb, ami a munkát élvezhetővé teszi.

Szemben velem fiatal hölgy, pár dolgot vásárol, áfás számlát kér. A karján kétéves-forma kislány ül, kicsit már unja is a dolgot, fészkelődve keres valami érdekeset. Közben írom a számlát, felkerül rá a két-három tétel, majd egy lendületes Z-alakú vonallal kihúzom az üresen maradt sorokat, véglegessé és megmásíthatatlanná téve az ügyletet.

bagolymondjaawA kislány egy pillanatra megmerevedik, töri a fejét, aztán félhangosan megkérdezi az anyukáját:

– A bácsi miért tette oda a Zorró-jelet?

 

A Talicska

Történet a Talicskáról, aki túl sokat futott

bagolymondjaezegykocsiEgy nem túl közeli, és nem is túl jó ismerős mesélte a történetet, aki igazság szerint nem is az én ismerősöm volt, meg talán nem is úgy hívták – bár nem emlékszem a nevére. 😉

Az időpont valamikor a kétezres évek eleje, amikor igencsak kifizetődő volt Szerbiából kávét, dohányárut csempészni, mert egy-egy körrel is igen nagy pénzt lehetett keresni – természetesen nem legálisan.

A csapat, amiben talán az unokabátyjának a sógorának a nővére egyik ismerőse (na jó, ő maga) is dolgozott, vett egy közismert és megbízható “ex-cucilista” autót, kimondottan A Munka céljára. Szeged környéki kis határátkelőkön keresztül hozták be, ami éppen kelendő volt, naponta többször fordulva – de mivel a csempészést megakadályozandó csak egyszer lehetett egy főnek ki- és belépni, váltott műszakkal dolgoztak. Az volt a fontos, hogy az autó mozgásban legyen, mert akkor keresett. Az pedig mozgásban volt, úgy meg lehetett pakolni, “mint egy taligát”, mondta Bélabá a szomszédban, így aztán rajta ragadt a Talicska becenév. Oda is figyeltek rá, hogy üzembiztos legyen, mindenből a legjobbat kapja, de javítani nem sokat kellett, annál többet kellett a kopó alkatrészeket cserélni. Főleg az után, hogy a határ húsz kilométeres körzetén belül forgolódó módszer egyre rizikósabb lett, ellenben jó pénzt hozott a cuccot tovább vinni Ausztriába… Három műszak ment a kocsival, Talicska csak akkor pihent, amikor éppen egy újabb wellness kezelést kellett kapjon.

Két év alatt belepörgettek a kilométerórába 320 ezer kilométert. Ekkor úgy ítélte meg a csapat, hogy Talicska megszolgált, jobb lesz túladni rajta, mielőtt még betegeskedni kezdene. El is vitték az autópiacra, éppen csak lemosták előtte, meg eltüntették az árulkodó rekeszeket és egyéb nyomokat.

Kiálltak vele a placcra, kitették rá a táblát: két éves kocsi, új árának egyharmadáért eladó. A kutya rá nem nézett. Erre Sanyi, akit nem is így hívtak, kitalálta, hogy írjanak rá magasabb árat. Össze is tanakodtak, és megállapodtak egy olyan összegben, ami az alig használt kétéves autóhoz olcsó, de nem feltűnően olcsó volt. Meg is jött a vevő!

bagolymondjavacsoraVevő Józsi, bár neki sem ez volt a neve, jó alaposan körbejárta, megtapogatta az autót, kipróbálta, benézett a motortérbe, kipufogóba, és megrángatta az első kerekeket is, nézte-nézte, miért ennyi a Talicska. Az meg szerényen tűrte, bírta, és ha voltak esetleg lelki szemei, akkor azok előtt egy nyugodtabb, csendesebb és pihenősebb idő képei jelenhettek meg. Vevő Józsi ugyanis környékbeli nyugalmazott agronómus volt, szerény ember, akinek arra kellett az autó, hogy egy-kéthetente átugorjon vele Hódmezővásárhelyen túlra, a sógorához, besegíteni neki ezt-azt. Talicska kombi volt, és a nagy raktér is előny lehetett időnként, de igazából nem tudta, mi lesz az a kényszerhelyzet, amikor ezt az előnyt ki is tudja majd használni. Ráadásul olyan harapósan méregzöld volt, bár a fényezés nem volt már szép, de rozsdának nyomát se mutatta, és akárhogy nézte, az autó rendben volt. Lealkudott hát még két tank benzin árányit, tenyérbe csaptak, de Vevő Józsit csak nem hagyta nyugodni a Nagy Kérdés. Mivel Sanyi volt az ész, és ő bonyolította a boltot, hozzá fordult:

– Eggyet áruljon mán el, mert csak böki az oldalamat.
– Monnya, hátha én tudom. – válaszolta Sanyi, aggodalmát leplezve.
– Szóval… Egész szép is az autó, jó is az autó, nem látok én benne hibát, csak  egyet nem értek.
– Osztán mit? – ráncolta a homlokát Sanyi.
– Hogy’ a manóba tudott maga két év alatt húszezer kilométert beletenni?

Sanyi csak nyelt egyet, de az Villachig elhallatszott, és nem mert semmi konkrétat se mondani rá, inkább csak a vállát vonogatta.

– Dógozni jártam.

A Talicska kilométer számlálója csak ötszámjegyes volt, és százezrenként körbefordult.

bagolymondjasuhan

A cikk üregi baglyot ábrázoló bevezető képe Matt Lavin (Montana, USA) felvétele, CC BY-SA 2.0 licenccel szabadon használható. Forrás: Wikimedia Commons

Egyformák, mint két tojás

De mi van, ha a két tojás sem egyforma? Egyáltalán, lehet egyforma?

bagolymondjanekemEgy ismerősöm mesélte az esetet, aki egy kis trafikot vezetett a budapesti Nagykörút egyik igen forgalmas helyén. Ennek megfelelően a termékkörük is rendkívül széles volt, talán a balkezes kozákpisztoly hiányzott, de még az sem kizárt, hogy be tudták szerezni.

A hétköznapi igények azonban a dohányárun túl (akkoriban, a kilencvenes évek vége felé) az ital, háztartási vegyiáru felé mutatkoztak leginkább, és persze az édesség kihagyhatatlan volt. Volt is belőle szép választék. Többek között a divatos csoki tojás, amiben kis sárga kapszulában összerakós játék rejtőzik, de az, hogy milyen, teljes mértékben meglepetés. Ennek ellenére egy anyuka ezzel a kívánsággal állt az eladó elé:
– És kérek két ilyen tojást is, de olyat adjon, amiben egyformák a játékok!

Hú! A gyártó kimondottan figyelmet szentel annak, hogy egy kartonon belül ne fordulhasson elő két egyforma tojás – ráadásul semmi nem jelzi, hogy mi van belül, ezért is a meglepetés jelentésű termék a neve. Ám az anyuka is tartogatott egy meglepetést, és teljesen méltányolandó indokkal támasztotta alá a lehetetlen kérését:
– Pedig muszáj lenne, mert az ikreim összevesznek, ha különböző játékot találnak!

Az étel tele van meglepetéssel.