A szélmalmok támadása

Don Quixote (avagy „magyarosan” Don Quijote) még maga rohamozta meg a hadakozó óriásnak tűnő szélmalmot, némiképp speciális sikerrel. Nekünk nem kell ilyen erőfeszítéseket tennünk, a szélmalomnak tűnő hadakozó óriások maguk jönnek el, hogy megvívjanak velünk. És bár a toll élesebb a kardnál, ők nem tollat ragadnak kard helyett, hanem a mi kezünkbe adják az írószert…

bagolymondjamivanottTulajdonképpen ott kezdődött az egész, hogy Édesapám új telefont kapott. Nem mintha szüksége lett volna lecserélni a régi, jól működő, és már-már megtanult iPhone-t, hanem azért, mert a bankja, a Google és az Apple közösen úgy döntöttek: nem méltó arra, hogy a már ismert technikával vegye igénybe az eddig szinte kizárólagosan használt applikációt. A Mobilbank, amit használt, többé nem volt hajlandó futni a régi operációs rendszeren, az Apple meg nem volt hajlandó frissíteni a régi, de tökéletesen működő hardveren, a Google meg nem volt hajlandó segíteni elmenteni a dolgokat, megint csak a régi operációs rendszer miatt. Hát szóval… ahogy egy hajdani munkahelyemen a szókimondó (és egyébként szorgalmas, közkedvelt) cigányasszony kolléganő mondotta volt: „költsék gyógyszerre!”

Na de a lényeg az új telefon, költségkímélő szempontokból Android. Csomó mindent újra kell tanulni, ami egy bizonyos kor felett összetett feladat. Ilyen például az írás, a szövegbevitel módja, nem utolsó sorban az ékezetek, írásjelek használata. Ebben már az iPhone sem volt a barátunk, a Google és az Android meg végképp nem az. A prediktív szövegbevitel korában ugyanis az ékezetek, speciális írásjelek sokszor jól elrejtve, többszintű menükből érhetők csak el. (Bár látszólag a billentyűzet különféle módjai között váltogatunk, de ez is egyfajta menü, ha jobban megnézzük.) Így aztán a Nagy, Szélmalmoknak Álcázott Óriások elérték, hogy Édesapám, aki amúgy mindig is ügyelt a helyesírására, elkezdett ékezet nélkül írni.

pexels-photo-48605.jpeg
Photo by Negative Space on Pexels.com – C00 licenc alapján

Nincsen vele egyedül. Meglehetősen sokan vannak, akik nem bajlódnak a különféle előcsúsztatható ékezetekkel, kombinációkkal, egyéb írásjelekkel, hanem a közlési sebesség érdekében lemondanak az ilyesmikről – és gyakran az értelmezhetőségről is. Amikor az ember elkezdi elhagyni az ekezeteket, kulonfele ambivalens szovegek kerulnek ki a kepernyore, amibe néha becsempesz az autocorrect egy-egy ékezetes szót. A szoveg nagyjabol ertelmes maradhat, bar igenyel nemi (bocsanat, némi) elmetornat a pontos megfejtese. De a szelmalom-oriasok szerencsejere az irasjelek is nehezebben hasznalhatok igy az ember mar azzal sem bajlodik egy ido utan hiszen ugyis hadakozni kell majd a mondatokkal az olvasas kozben Tehat mar ugyis mindegy meg szerencse h a nagybetuk idonkent meg segitenek mar persze ha nem maradnak le azok is de le7 h lemaradank ees akkor mar az elirasok sem tunnek fel annyira meg a roviditesek es 1xusitesek sem olyna tavaroak – vagy mégsem?

Annyira erőteljesen hat ez az egész jelenségkör a mindennapjainkra, hogy ma már a helyesírást megkövetelők és számon kérők egyre kisebb csoportja pillanatok alatt megkapja a helyesírás-soviniszta és grammar-náci jelzőt, és könnyen előfordul, hogy a nyelv védelmezőjeként fellépő személy konzervatív, a közösség ellen tevékenykedő rendbontó képében találja magát. Érdemes hát hadakoznia?

pexels-photo-636335.jpeg
Photo by Richard Dacker on Pexels.com – C00 licenc alapján

Nem tudom, de én azért megpróbálom. Annak ellenére, hogy tudom, szélmalom-harcot vívok a technika és az azt diktáló óriások ellen, akik még azt is elhitetik velünk, hogy a különféle mutatóeszközök gonosz dolgok és sokkal jobb összemaszatolni az érintőképernyőt, és azzal rontani a láthatóságát. Pedig nincs is jobb egy maszatos, zsírosan csillogó kijelzőt nézegetni egy olyan korban, amikor az írás fejlődése a hangok lejegyzése felől ismét az ideogrammok és képi megjelenítések irányába fordul 😉 😀 Ami egyébként annyiból jogos is, hogy a szigorúan hangokat vagy szótagokat jelölő írásban olyan sok metakommunikációs elem vész el, hogy sokszor az írott szó mögötti tartalom akár ellentétesen is értelmezhető. A bátorító vagy békítő szándék provokációnak tűnhet, a dicséret szarkasztikus felhangot kaphat a megfelelő metakommunikáció nélkül – amire az alfabetikus írás önmagában képtelen, és még a megfelelő központozás sem tud minden helyzetet egyértelművé tenni.

cropped-bagolymondjalogoAmikor elgondolkodom a jelenség hatásán, káros vagy üdvözlendő voltán, gyakran eszembe jut a nyelvújítás kora. Akkor nemzeti identitási kérdések mentén alakították át a nyelvünket, szókincsünket és helyesírásunkat. Nem nagyon maradtak fent a jelenséget elítélő vélemények, de mint minden drasztikus változásnak, ennek is biztosan voltak ellenzői, és azok nyilván hangot is adtak az ítéletüknek. De a nyelvújítás győzött, és a mai közfelfogás nagyjából egységesen pozitívnak értékeli a változást. Eszembe jut az is, hogy a XIX. derekán, XX. század elején íródott szövegeknél milyen furcsaságokat lát az ember, amik akkor a helyesírás részei voltak, mára pedig éppen az ellenkezőjüket tapasztaljuk. A reformkori írásokban, cikkekben még újdonságként jelentkezik a névelő igazodása a következő szó kezdőhangjához, és a mássalhangzók előtt még aposztróffal jelzik a z hang elhagyását. Egyszer láttam egy korabeli Pesti Hírlap fotokópiáját, amiben pont volt egy olvasói levél arról mennyire káros, hogy a fiatalság nem becsüli eléggé a magyar nyelvet, és megcsonkítja az „az” névelőt. A viszonyító szavakat is külön írták, teljesen ellentétesen, mint a’ hogy ma szokás, és az igekötő is el vált még a’ hozzá tartozó igétől. Ami akkor új és sokak számára üldözendő volt, ma meg része a helyesírásunknak. Ami a névelőket illeti, lassan már az is elfogadottá válhat, hogy a magánhangzók előtt is elmarad a z hang, ahogy egyre gyakoribb a -ban, -ben helyett is a -ba, -be használata – olyannyira, hogy el kell gondolkodni, vajon hibás használatról van-e szó, vagy a nyelvünk változásának, fejlődésének egy újabb jelét látjuk-e. Ugyanis ma már nem csak a tanulatlan, vulgáris nyelvhasználatban jelentkezik ez, de a magasan képzett, kulturális életünkben fontos szereplők beszédében is vissza-visszatér. (Még egy érdekesség a jelentések eltolódása – a vulgáris, közönséges ma inkább a durva, sértő, vagy obszcén használatot jelenti, holott eredetileg a köznyelvi, egyszerű emberek által beszélt nyelvre vonatkozott – innen kapta a Biblia köznyelvi latin változata a Vulgata nevet… )

pexels-photo-273936.jpeg
Photo by John-Mark Smith on Pexels.com – C00 licenc alatt

A nyelv fejlődése megállíthatatlan, a szavak jelentésének változása pedig ennek természetes része. A helyesírás is fejlődik, még akkor is, ha a szabályozása ezt némi késedelemmel követi, vagy éppen megpróbálja korlátok közé szorítani. Eddig azonban nem nagyon fordult elő olyan, hogy a technológia ilyen mértékben beleszólt volna ebbe a fejlődésbe. Ahogy új jelentésmódok jelennek meg a közösségi média hatására, például akinek nem tetszik a hozzáállása, azt a közösségi médiában kikövetjük, és ennek mintájára a tartozás kiegyenlítésekor a nyilvántartásunkban kirendezzük, ugyanúgy a felgyorsulás igénye által indított változások is visszahatnak az írásunk minden területére is. Külföldön, ahol a vezetéknév hagyományosan a keresztnév után áll, a (számítógépes) nyilvántartások egyértelmű hatására vált gyakorivá, hogy a neveket felcserélve tüntetik fel az üzleti életben, vagy a hivatalos dokumentumokon – és ennek folytán cégtáblákon, hirdetésekben is. A köznyelvbe még nem terjedt ez át, de biztos vagyok benne, hogy nem kell rá sokat várnunk.

Ugyanígy fel kell készülnünk arra is, hogy a helyesírásba is hamarosan – túlságosan is hamar! – elfogadottá fognak válni a mobileszközök által kiváltott írásmódok, az ekezetek elhagyasa, az h roviditunk 1es szavakat & kihagyunk irasjeleket. Nem jók ezek a változások, de hogy rosszak-e, azt majd bebizonyítja az, hogy gyökeret tudnak-e verni a hétköznapi általános kommunikációban annyira, hogy a hivatalos helyesírás is elfogadja őket pár évtized múlva… És ez attól is függ, hogy harcolunk-e szélmalmokkal, és szélmalmoknak álcázott óriásokkal.

Én azért optimista vagyok. Felelőtlenül és következetlenül optimista.

bagolymondjacsalad

A címkép forrása:  Pixabay Pexels.com – C00 licenc alapján

 

Kié az egyiptomi bagoly?

Én sem tudom.

Dd_mdw_jn_hu

bagolymondjakmtNagyon szeretem az ókori Egyiptom kultúráját, művészetét, hitvilágát, olyannyira, hogy évekig szerkesztettem egy – akkoriban elég komoly, és komoly látogatottsággal üzemelő – honlapot. Ez nem csak csemegézgetésből állt, hanem két egyiptológus hallgató barátommal elég komolyan belemélyedtünk és rengeteget tanultam róla, többek között a nyelvről és az írásról is. Nem tudok az ókori egyiptomi nyelven, és igazából a hieroglifák olvasását is csak nagyon alap szinten ismerem, de azt nagyon hamar megtanultam, hogy a helyet jelölő elöljáró az “m”, amit rendszerint egy bagoly figurája jelöl a feliratokon (bár van más jel is rá). Ha gyorsan át akarom írni, például a tanulmányaimhoz jegyzek le egy hieroglif szöveget, akkor az itt jobbra látható, egyvonalas (na jó, kettő) alakot szoktam használni. Az ókori Egyiptom többezer éves történelmének  egyes szakaszaiban más és más alakban és részletességgel dolgozták ki ezt a jelet, de mindig, jól azonosíthatóan bagoly maradt, oldalra fordított testtel, és szembe néző fejjel. Néha odáig is elmentek, hogy a bagolynak egészen emberi arca lett.

mutemwija
III. Amenhotep anyjának, Mutemwijának kartusa a Luxor-templom születési kamrájának faláról. Középen a bagoly egyszerű prepozíció. (XVIII. din.) A név jelentése ‘Mut istennő a [Nap]bárkán’.

Visszaemlékezve az általános iskolai tanulmányaimra, az egyik, amit megtanultunk a görög hitvilágról, hogy a bagoly Pallasz Aténé madara. A kérdés az, hogy ha Aténé madara, mit keres Egyiptomban, ha meg nem Aténé madara, akkor kié? Nagyon úgy néz ki, hogy senkié. Egész egyszerűen nem tudunk olyan mitológiai összefüggést a bagollyal kapcsolatban, ami valamelyik istennel, démonnal, vagy alvilági hellyel összehozná. És ez borzasztó furcsa! Még Wenet, az Alvilági Nyuszi is veszedelmes démon a Koporsószövegekben, aki elpusztítja lángokban álló dombján a Ré ellen forduló isteneket, nem is beszélve a béka alakú Heqetről, aki a szerencsés születés istennője. A fészkét kitekert szárnnyal, nagy zajjal sérülten menekülést színlelve oltalmazó bíbic eleinte a legyőzött, fogságba vetett idegen népek megszemélyesítője volt, később úgy általában a népé, mint rekhit-madár. Az egyiptomi íbisz, amely nagy és lármás csapatokban kutatott a szemétdombokon görbe csőrével, a bölcsesség, Thot egyik alakja és szent állata. Igen: nem a bagoly kötődik a bölcsességhez, hanem a guberáló íbisz. A bagoly egész egyszerűen megmaradt írásjelnek: ő az “m”, a helyre utaló “-ban, -ben, -on, -en- ön”.

nini
Az abydoszi Ozirion falán a megtisztítás ni-ni szertartásának neve fölött is csak a helyzeti viszonyt jelzi a bagoly. (XIX. din)

Az oldalt látható kép csak néhány évtizeddel későbbi, mint Mutemwija kartusa, a fenti viszont sokkal későbbi, több mint ezer év a különbség közöttük. Az elefantinei felirat a ptolemaida korból származik, időszámításunk kezdete körül készülhetett, de alig van stiláris különbség az újbirodalmi feliratokhoz képest – és ez szinte csak a bagolyra és néhány egyszerűbb jelre igaz. Ezt akár úgy is érthetnénk, hogy a bagoly maga az állandóság, pedig nem. Hogy mégis micsoda, azt azóta sem tudom, csak annyit, hogy írásjel.

bagolymondjaodales

Valamennyi kép a saját művem.