Karinthy vs Google

Karinthy utánozható ugyan, de utolérhetetlen. A számítógéppel meg sokkal egyszerűbben és gyorsabban megcsinálhatunk dolgokat, amiket számítógép nélkül nem is kellene megcsinálnunk. És újabban fordítani is tudnak. Legalábbis annyira, mint én dísznövényeket nemesíteni. („Tessék mondani, ez dísznövény?” – „Nem!”)

bagolymondjacirillAz emlékezetes szöszben Ady Endre A Tisza-parton című versén mutatja be Karinthy a műfordítás rejtelmeit, és azok buktatóit. Az írás zseniális (természetesen), és minden bizonnyal szerzői jog is védi, úgyhogy inkább nem emelem át ide: aki nem ismeri, vagy kedvet kapott újraolvasni, megtalálja az Így irtok ti lapjain, vagy éppen a Képtelenség eme oldalán. Ez az írás az egyik nagy kedvencem az irodalmi paródia óriásától, és ez vett rá arra néhány éve, hogy kipróbáljam, hogy egy másik óriás, a Google hogyan boldogul a feladattal.

Persze ide most kellene egy kötelező mentegetőzés, mai magyar nevén obligatory disclaimer, mi szerint a Google Fordító a hétköznapi szövegek statisztikai egyezőségeken és közösségi foltozgatásokon alapuló, értelemszerű fordításra törekvő algoritmusa nem arra való, hogy irodalmi szövegeket cibáljunk át egyik nyelvről a másikra – de ez a kutyát sem érdekli, amikor az ember arra kíváncsi, hogy teszem azt a kedvenc dalszövegben mit énekelhetnek az adott szakaszban. Szóval mindenki fordít vele mindenről mindenre (pontosabban: mindenről angolra, és arról a másik mindenre), így igenis elvárás a tökéletes műfordítás, vagy az annál is jobbabb. (Valóban nincs ilyen szó a magyarban, de sokal kifejezőbbebb, nem?)

Ady Endre Muhi Sándor grafikus rajzán
Ady Endre portréja – Muhi Sándor grafikus alkotása (Muhi Sándor grafikus) [CC BY-SA 3.0 ], via Wikimedia Commons
Kezdetben adott volt tehát Ady:

Jöttem a Gangesz partjaitól
Hol álmodoztam déli verőn.
A szívem egy nagy harangvirág,
és benne finom remegés,
az erőm.

Tényleg szép ez a vers! Érthető is, hogy Karinthy, és a paródiában emlegetett fordítója miért is veselkedett neki. A Google azonban nem torpant meg gyönyörködni, hanem fordított, mint a gép:

Ich kam vor der Küste des Ganges
Wo kann ich im Süden Schläger Traum.
Mein Herz ist ein großer Glockenblume,
und enthalten feine Zittern,
meine Stärke.

Én meg még mindig nem tudok németül, úgyhogy szerencsém volt, hogy éppen kéznél volt a Google Fordító. Segítségül hívtam, hogy árulja el, mi lett a német változatban, és ezt kaptam:

Azért jöttem partjainál a Gangesz
Hol tudok álmodni klub délen.
A szívem egy nagy harang-virág,
és tartalmaznia finom remegés,
erőm.

Finoman előbukkant az angol közvetítőnyelv, ahogyan a déli verőből „klub” lett „délen” – a club angolban bunkósbotot, és egyes ütésre használt sporteszközöket is jelenthet. Aki üt, az ver is, logikus, nem?

Ha már adott volt a lehetőség, próbaképpen lefordíttattam a kapott szöveget németre is, és mivel majdnem egyezett a fordítás az előzővel, valamint mert alapvetően nem áll tőlem távol némi gonoszkodás, még egy kört futtattam a szoftverrel. Aztán még néhányat. A Google egész jól vette az akadályt, mert innentől alig változott a szöveg a fordítások során. Ezt kaptam németül:

Ich kam vor der Küste des Ganges
Wo kann ich Dream Club South.
Das Herz ist ein großer Glockenblume
und beinhaltet einen feinen Tremor,
Performance.

Érdekes lenne megtudni, hogyan lett a német Stärke szóból angol Performance a német szövegben, és más szó miért nem alakult át. A magyarítása is meglehetősen stabilan maradt ez:

Azért jöttem partjainál a Gangesz
Hol lehet Dream Club South.
A szív egy nagy harangvirág
és tartalmaz egy finom remegés,
Teljesítmény.

Mindenesetre látszik, hogy a Karinthy-féle invenciózus félregondolásokat és Leiter Jakabokat a gépi fordítás – minden egyéb értelemmel egyetemben – gondosan kiküszöböli.

bagolymondjaszobraszDe persze, akinek kalapácsa van, mindent szögnek néz. Így még egyszer lesújtottam, és ezúttal malájra, majd magyarra fordítottam a szöveget, és szépen kirajzolódtak az alapvetően szellemes és hasznos technika korlátai. Íme a végeredménye:

Azért jöttem partjainál a Gangesz
Hol lehet Dream Club South.
A máj egy nagy harangvirág
és a tremor,
Teljesítmény.

Az a Dream Club South igen jól megvetette a lábát! Érdekes szemléletbeli kérdés, hogy a szív egyszerű belsőségként májjá lépett elő, de valahol érthető. Egy hivatásos szinkrontolmácsról is van olyan történet, hogy mivel épp nem jutott eszébe piréz nyelven a „macska” ezért kutyának fordította egy uniós plenáris ülésen a felszólaló fő-fő politikus rögtönzött példabeszédét, majd újabb problémába ütközött, amikor a kutya felmászott a fára, és lenyávogott a tűzoltókra. De hát az élet ilyen, az nem köszön.

TLV 2018-2019 thumbnailNo de gondolod, hogy megálltam itt? Hát nem. Mivel éppen akkortájt írtam feladatokat az éppen aktuális Tolkien Levelező Versenyre, ördögi tervet eszeltem ki. A Gyűrűk Ura egy rövidke bekezdését adtam a Google Fordítónak, azzal a céllal, hogy a visszanyert szövegből árulják el a versenyzők, hogy miről is lehet szó! Íme az eredeti, amelyben Aragorn, azaz Vándor számot vet Boromir holtteste felett:

– Eltávozott hát Denethornak, az Őrtorony Urának örököse! Keserű vég. A társaság széthullott. Kudarcot vallottam. Gandalf hiába bízott bennem. Most mit tegyek? Boromir azt hagyta örökül, hogy Minas Tirithbe menjek, magam is ezt tenném szívem szerint; de hol a Gyűrű és hol a Hordozója? Hol találom őket, s mit tehetek, hogy a Küldetés ne érjen szomorú véget?

bagolymondjakínaiA történeti pontosság kedvéért íme a köztes nyelven is álljon itt – igen, kínaira fordítva – a szöveg:

所以他離開了守望台之王的繼承人Denethorn! 苦澀的結局。 該公司破產了。 我坦白了。 甘道夫徒勞地信任我。 我現在該怎麼辦? Boromir留下她的遺產去Minas Tirith,我會自己做; 但是Ring和它的載體在哪裡? 我在哪裡可以找到他們以及我可以做些什麼來阻止特派團陷入悲傷的結局?

És az eredmény, ami a visszafordítás során keletkezett, és ami igencsak sok borsot tört szegény versenyzők orra alá:

Így hát elhagyta Denethornot, az őrtorony királyának örököst! A keserűség vége. A vállalat csődbe ment. Őszintén szólva. Gandalf hiába bízik bennem. Mit tegyek most? Boromir hagyta örökségét Minas Tirith-nek, magam csinálom, de hol van Ring és a fuvarozója? Hol találhatom meg őket, és mit tehetek, hogy megállítsam a missziót egy szomorú befejezéssel?

A Google javára legyen szólva: a mostani oda-vissza fordítás sokkal értelmesebb eredményt adott, mint az öt évvel ezelőtti.

Hogy mi ebből a tanulság? Több is van. Az egyik, hogy nyelvet tanulni, sőt, még inkább nyelvet beszélni hasznos és jó dolog. Ahogy Lomb Kató mondta: az idegen nyelv az egyetlen dolog, amit még rosszul tudni is érdemes. A másik, hogy bármilyen hasznos, és sok segítséget nyújt egy fordítóprogram, fenntartásokkal kell fogadni az eredményt. De elvetni azért kár lenne!

bagoly_glass

A címképen egy ismeretlen fotográfus felvétele: Karinthy Frigyes (1930 körül). Közkincs – [Public domain], via Wikimedia Commons

Rejtettebb a szép beszéd…

[dega medut nefert er wadzs es, ju gemtu-esz ma henut em benutek] – ezek az óegyiptomi Ptahhotep sorai, miszerint “Rejtettebb / ritkább a szép beszéd a Zöld Kőnél (smaragdnál), de megtalálni a szolgálóleánynál az őrlőkő mellett is”. Ptahhotep ugyan a bölcsességről, okos beszédről szólt valójában, de kijelentése nem csak arra illik.

bagolymondja-kuvikA Merriam-Webster szótárakról írva jutott eszembe egy olasz ismerősöm sajnos azóta eltávozott édesapja, akit élvezet volt beszélni hallani. Gyönyörű, zengő mély baritonja volt, és gondosan artikulálva, tökéletes hangsúllyal beszélt. Csak olaszul tudott, amiből én akkoriban legfeljebb egy-két szót értettem, de örömmel feledkeztem bele szavaiba, amelyek zeneisége valósággal elbűvölt.

– Milyen szépen beszél az édesapád! – jegyeztem meg a barátomnak, aki meglepetésemre kissé letörten válaszolt:
– Lehet, hogy szépen hangzik, de jobb neked, hogy nem érted. Borzasztóan demagóg badarságokat hord össze folyton!

Lehet, hogy valóban a nyelvtudásom hiánya az oka, de nekem kellemes emlékeim fűződnek hozzá – Isten nyugosztalja az öreget. És persze Ptahhotepet is!

bagoly_glass

A címkép saját munkám, amolyan kurzív hieroglif jegyzet az idézett szöveggel.

Állat védelem!

Nem, még csak ne is kérdezd, hogy jutottam el a nautilus-házak szerkezetéről olvasgatva ehhez a hírhez, ami ráadásul egy megtévesztő című sajtószemle közepe táján található.

bagolymondjamindigfilmSzóval a Librarius Kortárs Kult Magazinra sikerült landolnom, ami egyébként egy kellemes, érdekes és rövid cikkekkel szolgáló oldal, néha kicsit (néha meg nagyon) a bulvár határán kódorgó írásokkal. A világ mindenféle pontjáról származó rövidhírek épp kibökött gyűjteménye nem túl friss, de nem is nagyon avíttos: tavaly augusztus végi. (Az jó időszak volt, sokkal kevesebb volt például a hó és több a celsius.) De nézzük a hírt, ami megfogott. Idézem:

június, Norvégia – Bevonták a jogosítványát egy kétszáz kilós férfinak. Az eltiltás két hónapja alatt kénytelen volt átszállni az öszvérére. A férfi gondolt egyet, és lefotóztatta magát a súlya alatt roskadozó állattal, és elküldte a rendőrségre, hátha megesik rajta a szívük.

Köszönet érte Podmaniczky Szilárdnak.

Ja, igen. Az állatvédelem nem egészen azonos az állat védelemmel :)

bagolymondjahessinnen

A címkép saját felvételem.

Megszívlelendő!

Olvastam valahol és úgy gondolom, hogy jobb betartani…

Bármit is adsz, tegyél bele 100 %-ot! Kivéve persze véradásnál!

Bagolymondjawtf

A címkép a Pexels.com-ról származó, CC0 licenc alatt szabadon használható felvétel.

Korlátok

További gondolatok John Fitchről, most Verona kapcsán

“Azt írja” a tévé, hogy a veronai tragikus buszbaleset közvetlen okozója a nem megfelelő szalagkorlát volt. A dolognak számomra különös aktualitása, hogy egy nagyra becsült üzleti partnerünk férje is a buszon veszítette életét. (…)

A feltételezhető ok a híradás szerint az volt, hogy a busz maga alá gyűrte kisebb járművekre méretezett korlátot, majd felcsúszott rá, és onnantól kormányozhatatlanul, szinte sínen haladt a korláthoz túl közel álló beton hídpillérnek. A korlát ráadásul megsérthette a busz alján futó elektromos kábeleket és az üzemanyag-vezetéket, ez okozhatta a drámaian heves és hirtelen fellángoló tüzet.

És erről eszembe jutott a már korábbi bejegyzésekben is emlegetett John Fitch, az amerikai autóversenyző, aki a reimsi 12 órás versenyen levegőbe emelkedett, és aki a Le Mans-i tragédia után eltökélten kutatta, hogyan lehet az autóversenypályákat és a közutakat egyaránt biztonságosabbá tenni.

Fitch tevékenysége nagyon hasonló volt a nem eléggé közismert, magyar származású  Barényi Béláéhoz, de amíg Barényi az autók passzív biztonságával foglalkozott, John Fitch a mérnöki képzettségét az utak, és az út menti műtárgyak biztonságosabbá tétele érdekében vetette be. A számos találmánya közül sok meg is valósult, és csak az Egyesült Államokban több tízezer ember életét mentette már meg – de eltérő változatokban, kicsit átdolgozva, továbbfejlesztve a világ szinte minden részén jelen vannak.

Fitch több találmánya a szalagkorlátok biztonságosabbá tételével foglalkozott, és főleg arra irányult, hogy a korláthoz csapódó jármű ne pattanjon el a korlátról (főleg ne pattanjon vissza a pályára), és a korlát se váljon veszélyessé a járműre és a járműben tartózkodókra. Egyik megoldása az energiaelnyelő, rugalmatlanul deformálódó elemekkel szerelt szalagkorlát volt, a Fitch Compression Barrier, amit továbbfejlesztve ma is használnak a versenypályákon, és nem csak az amerikai oválokon, de az európai autóversenyzésben divatosabb, közutat imitáló pályákon is – ilyen mentette meg Fernando Alonso életét az első 2016-os futamon, amikor autója a biztonsági zónán gyakorlatilag átrepülve közvetlenül a falba csapódott, és ennek köszönhette azt, hogy saját lábán sétált el a pozdorjává tört kocsiból. Hasonló történet Kevin Magnussennel is Spa Francorchampsban is, és az energiaelnyelő korlát nélkül valószínűleg ő is az autóversenyzés lehunyt nagyjai között szerepelne, nem a rajtrácson.

Fitch egy másik találmánya a Fitch Displaceable Barrier, egy olyan szalagkorlát volt, aminek oszlopai nincsenek szilárdan rögzítve a talajhoz, hanem elcsúszhatnak rajta oldalirányban, miközben az acél korlát gumiszalaghoz hasonlóan enged utat a járműnek, majd tereli vissza az út szélére. Nagyon hasonló megoldást fejlesztett egy magyar cég is, akik buszokkal is próbálták a saját megoldásukat, sikeresen.

De van John Fitchnek egy még egyszerűbbnek tűnő, és éppen ezért még zseniálisabb találmánya, ami a hídpillérekhez hasonló, mozdíthatatlan akadályok elé helyezve 17 ezer ember életét mentette meg a hatvanas évekbeli első telepítése, és a 2003-ban végzett felmérés között. Az Egyesült Államokban autópályaszerte láthatóak a rendszerint sárga, látszólag találomra kihelyezett műanyag hordók azokon a helyeken, ahol a járművek mozdíthatatlan akadálynak futhatnának. Kevesebben tudják, hogy ez a Fitch Barrier nevű installáció nagyon is tudatos dolog. A hordók nagyjából félig vannak töltve homokkal, és a becsapódó autót igen drasztikusan, de még túlélhető mértékű lassulás árán állítják meg. Talán ez is segíthetett volna, ha a veronai felüljáró pillére előtt is van ilyen. Igaz, ott nagyon szűk volt a hely, ezért volt a szalagkorlát is veszélyesen közel a betonpillérhez. Mégis, jó dolognak tűnik eltöprengeni azon, hogy lehet tenni az ilyen tragédiák ellen.

bagolymondjabocsanatTervezem, hogy írok majd a borzalmas, de tanulságos tragédiáról is, ami John Fitch érdeklődését olyan szinten irányította a biztonság problémájára, hogy saját magát használta próbababának a teszteléseknél, mivel a Crash Test Dummies, az ütközések paramétereit rögzítő tesztbábuk technológiája még nem állt rendelkezésre. Az általa igazgatott Lime Rock Park versenypályáján, és más, alkalmas helyeken végzett töréstesztjei során a vele együttműködő autógyártól erre a célra kapott roncsokat és kevésbé roncsokat saját maga vezette a halálos helyzeteket szimuláló ütközésekbe. Fitch kitűnő autóversenyző volt, de még inkább ízig-vérig mérnök. Mire a tesztekig eljutott, mindent kiszámolt (papíron, ceruzával, ahogy mondani szokták), és lemodellezett (jobbára fejben – hiszen a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években járunk). Volt, hogy a betonfalhoz hasonló akadálynak 70 mérföldes, azaz 110 kilométernél is nagyobb sebességgel vezette a tesztautót. A kor technikáját sem vetette meg, természetesen, és nagysebességű kamerákkal rögzíttette az eseményeket, amiből minden töredék másodperc kielemezhető volt. A veszélyre, amit vállalt, a számításaiban, aprólékos gondosságában és ismeretei folyamatos bővítésében bízva ennyit mondott:

Sohasem sérültem meg. Nem volt betervezve.

Ezt kiváló feltalálót és autóversenyzőt méltatlanul kevesen ismerik. Igazság szerint én is véletlenül bukkantam a nevére, és egy kis utánaolvasás végén oda jutottam, hogy megírtam a róla szóló Wikipédia-szócikk első változatát (ami azóta is többé-kevésbé változatlan, lényegét tekintve pedig teljesen az). Ajánlom figyelmedbe, egy nagyszerű és érdekes embert ismerhetsz meg általa.

bagolymondjaverona16

Ez csak egy kis lépés, Mr. Gorsky

Az első ember a Holdon mindenféléket mondott és csinált.

bagolymondjamoonPont semmilyen évfordulója vagy aktualitása nincs annak a kis lépésnek, amit 1969. július 20-án tett Neil Armstrong, úgyhogy igazán időszerű megemlékezni róla. Amikor a koreai háború veteránja és rátermett berepülőpilóta, ugyanakkor higgadtságáról és szerénységéről közismert űrhajós a Hold felszínére lépett, azt mondta a felvételek tanúsága szerint, hogy “That’s one small step for Man, but giant leap for Mankind”. Manapság nem ezt a lejegyzést használják, és állítólag Armstrong sem ezt akarta mondani, mert igazából ennek semmi értelme. Ebben a formában a “Man” és a “Mankind” ugyanazt jelenti: “Egy kis lépés az Embernek, de hatalmas ugrás az Emberiségnek”. Armstrong mintha kihagyott volna egy határozatlan névelőt…

Természetesen ez tökéletesen alkalmas baki arra, hogy évtizedekig rágódjanak rajta. A Földre visszatérés után Armstrong számos alkalommal visszahallgatta a felvételeket, és végül némi hezitálással vette tudomásul, hogy a spontánnak beállított, de valójában (a bátyja szerint) hónapokkal korábban, gondosan kimunkált mondatot bizony elrontotta. A NASA megértő együttérzéssel a hivatalos átiratban a mondatba biggyesztett egy kapcsos zárójelbe tett névelőt, ami a ma általánosan ismert alakjára igazította a szállóigét: “Egy kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az Emberiségnek” (“That’s one small step for [a] man but a giant leap for Mankind”). És ezzel még rá is tettek egy lapáttal a pletykák és álhírek kevdelőinek nem kis örömére. Szinte hihetetlen, hogy egy aprócska “a” még 2006-ban is komoly kutatások, a technika vívmányainak maximális kiaknázásával végzett elemzések és viták tárgya lett, amikor a média nagy érdeklődését övezve az ausztrál informatikus-újságíró-vállalkozó Peter Shann Ford bejelentette, hogy a rendelkezésére álló csúcstechnikával, hangelemzés révén talált egy aprócska hullámot, amely bizonyítja, hogy Armstrong kimondta a hibádzó “a” névelőt. Csak éppen a kor adatátviteli technológiája hallhatatlanná torzította a halhatatlanná lett mondat egyik elemét.

Nyilvánvaló, ismerve a médiát, hogy ez nem vetett véget a vitáknak és találgatásoknak. 2011-ben, restaurált hangfelvételeket kutattak az események pontos rekonstruálása érdekében. Nem kisebb nevek próbálták cáfolni a hangtöredék létét, mint például Mark Liberman nyelvész tudós, a számítástechnika nyelvészeti alkalmazásának egyik neves alakja és a Linguistic Data Consortium alapítója és igazgatója. Csakhogy abban az időszakban, amikor Armstrong lelépett a leszállóegység létrájáról, addig, míg megállapította, hogy egyenletes, porszerű felületen jár, ami alig pár milliméternyire süllyed be a lába alatt, összesen két másodpercnyi hiány van, amit elnyelt a zaj és az átviteli veszteség. Ennek egyik töredéke (46 századmásodperc) a hiányzó hang.

bagolymondjaittavacsi

Armstrong azonban mást is mondott a Holdon, érdekes és lényegtelen dolgokat is, aztán  a holdkomphoz visszatértekor állítólag tett még egy misztikus megjegyzést, sokak szerint az egyik szovjet konkurens felé: “Sok sikert, Mr. Gorsky!” Csakhogy nem létezett Gorszkij nevű űrhajós, ezért számos találgatás látott napvilágot, hogy ki is lehetett Mr. Gorsky.

Végül 1995. július 5-én egy beszéde utáni sajtótájékoztatóján ismételten feltették a kérdést Armstrongnak, és amire addig csak titokzatosan mosolygott, ez alkalommal csodák csodájára válaszolt:
– Az érintettek már elhunytak és tudtommal senki nincs, akinek árthatna az igazság, úgyhogy elmondom. Amikor gyerek voltam, a barátainkkal baseballt játszottunk a kertben, és a labda átrepült a szomszédhoz, éppen a fürdőszoba ablaka alá. Amikor átlopakodtam érte, Mrs. Gorsky hangját hallottam, amint a férjének azt kiabálta: “Orális szexet akarsz? Orális szexet? Tudod, mikor lesz itt orális szex? Majd ha a szomszéd kölke a Holdon sétál!”

Ez az imádni való történet azonban sajnos nem igaz. Neil Armstrong persze ismerte a sztorit – egy Buddy Hackett nevű komikustól hallotta először.

baolymondjareszket

A Holdra szállással kapcsolatban viszont kevesen tudják, hogy Armstrong és (Edwin Eugene) Buzz Aldrin hagyott egy különleges csomagot az égi kísérőnk felszínén. A csomagban emléktárgyak voltak, különleges emberek tárgyai, hogy legalább ilyen formában jelen legyenek ott: Jurij Gagarin, és Vlagyimir Komarov szovjet űrhajósok, valamint a tüzet szenvedett Apollo 1 legénysége: Gus Grissom, Ed White és Roger B. Chaffee már nem voltak az élők sorában. Ez talán nem lenne akkora hír, de gondolj bele: az űrjárművek szűkös kapacitását annyira gondosan ki kell használni (például a létfenntartó rendszerekkel, tartalékokkal, stb.), hogy minden gramm, minden köbcentiméter dollár ezrekbe kerül. A gesztus így már egészen más képet mutat, és mindenképpen tiszteletre méltó dolog.

bagolymondjawtfbox

Jut eszembe, Armstrong haja is komoly értéket képviselt, olyannyira, hogy 2005-ben majdnem per is kerekedett miatta. Az történt, hogy a fodrásza, az a Mark Seizmore, akihez több mint húsz éve járt rendszeresen, titokban összegyűjtötte a híres űrhajós nyesedékét, és jó alaposan eladta egy gyűjtőnek, háromezer dollárért. Armstrong felháborodott, amikor erről tudomást szerzett, és perrel fenyegette Seizmore-t, amennyiben az nem szerzi vissza a hajat, vagy nem fizeti be a háromezer dollárt egy Artmstrong által választott jótékonysági szervezetnek. Seizmore inkább fizetett.

bagolymondjavacsora

És még ezzel sincs teljesen vége az érdekességeknek. 1980 táján felröppent egy álhír az iszlám terjesztésében érdekelt csoportok révén, miszerint Armstrong áttért az iszlám hitre. Nem kisebb oka volt rá, mint az, hogy a Holdon járva meghallotta az adhan-t, a muszlimok imára szólító hívását, amit a Földön a müezzinek énekelnek a minaretek tetején (elhelyezett hangszórókból). A NASA többször is cáfolta ezt, vagyis azt mondják, hogy a müezzin hívó szava nem ér el a Holdig. Az álhír egy indonéz énekes egyik dalának kapcsán reppent fel, és 1983-ban több újság is foglalkozott vele Jakartában, de az iszlám országaiban később is újra és újra szárnyra kapott. Egy apró alapja azért volt a történetnek: Armstrong az Ohio állambeli Lebanon lakója volt, és bár az nem azonos a közel-keleti Libanonnal, a különbség tulajdonképpen elhanyagolható: Lebanon város lakosainak többsége ugyanis szintén muszlim.

bagolymondjahobagoly

Ja, és még egy aranyos eset: 1985-ben Mike Dunn, egy hivatásos expedíció vezető expedíciót szervezett “a legnagyobb felfedezőknek”, és meghívta Sir Edmund Hillaryt, a fiát, Peter Hillaryt, Steve Fossettet (aki elsőként kerülte meg a Földet hőlégbalonnal), Patrick Morrow-t (hegymászót, aki elsőként mászta meg a Hét Csúcsot, mindhét kontinens legmagasabb csúcsait, ráadásul mindet a nehezebbik útvonalukon) és Neil Armstrongot, hogy együtt meghódítsák az Északi Sarkot. 1985. április 6-án sikerrel is jártak. Amikor megkérdezték Armstrongot, hogy miért vállalkozott erre az útra, azt válaszolta:
– Mindig kíváncsi voltam, hogy is nézhet ki az Északi Sark a felszínről, hiszen eddig csak a Holdról láttam!

A képen Armstrong a Hold felszínén a leszállóegységen ügyködik valamit, mellette az Egyesült Államok zászlója “lobog a szélben”… A kép a NASA felvétele, amit a NASA  GPN-2000-001209 fényképazonosítóval és AS11-40-5886 egyéb azonosítóval katalogizált. A felvétel az Egyesült Államok törvényei alapján közkincsnek (PD) minősül. By NASA (Great Images in NASA Description) [Public domain], via Wikimedia Commons

Szavak, képek, csend

Bölcs gondolatok a kommunikáció lényegéről

bagolymondjawelldone

When words become unclear, I shall focus with photographs.
When images become inadequate, I shall be content with silence.

(Ansel Adams)

Szabad fordításban magyarul: “Amikor a szavak ködössé válnak, a fényképekkel kell pontosítanom.
Amikor a képek vesztik el szerepüket, meg kell elégednem a csenddel.”

Ansel Adams
fotográfus, a tájkép fényképezés egyik legnagyobb alakja

(A kép saját felvételem)