Egy kártyányi emlék

A 2001. szeptember 11-én leomlott World Trade Center-ikertornyok alatt találtak néhány Canon fényépezőgépet is. A csúcskategóriás EOS 1-esek teljesen összetörtek, felnyíltak, a bennük lévő film tönkrement. A harmadik gép egy alapszintű kis, „kezdetleges” digitális EOS D30 volt. A fizika azt sem kímélte meg, de a benne lévő CompactFlash kártyáról sikerült megmenteni néhány képet – egy fotóriporter halála előtti pillanatait.

bagolymondja_compactSzeptember 15-én találták meg Bill Biggart maradványait, és csak az ujjlenyomatai alapján tudták azonosítani. Előkerült a jegygyűrűje, a pénztárcája huszonhat dollárral, két fotós táskája, és három fényképezőgép – Biggart dolgozni ment az ikertornyokhoz, a vérbeli fotóriportert, a “news junkie”-t a munkája és szenvedélye hajtotta oda, ahonnan inkább elmenekülni kellett volna. Hitelesen, testközelből, pontosan tájékoztatni – van egy réteg, az újságírók, fotósok, videósok hírszolgáltatásban működő rétege, akik számára ez olyan jelentőségű feladat, mint egy jó orvosnak az élet megóvása. Biggart jó fotóriporter volt: amikor kutyasétáltatás közben hírt kapott, hogy egy repülő csapódott a World Trade Centerbe, hazarohant a gépekért, és magától értetődően tette, amit egy tudósító kötelességének tart.

A történetét leírhatnám, kiszínezhetném, de méltatlan lenne hozzá. Közel sem lenne olyan hiteles, ahogy ő elvárta volna. Egyébként is megtették már: Völgyi Attila fotóriporter szívszorítóan olvasmányos, és átélhető történetet írt le a blogján.

Régi Canon digitális tükörreflexes fényképezőgép objektív nélkül
Canon EOS D30 – forrás: Valtteri Vuorikoski [CC BY-SA 3.0], via Wikimedia Commons

Bill Biggart képei közül a legprofibb Canon EOS 1 vázakkal készített, filmre fényképezett fotók ott pusztultak az északi torony romjai alatt. A gépeket szétzúzta a rájuk zuhanó száztíz emelet, a vázak, a kazetták szétnyíltak. A kis EOS D30 is megnyomorítva hevert gazdája mellett, az objektív leszakadt róla, de a CompactFlash kártya, ami benne volt, szinte sértetlen maradt. Az előkerült felszerelést Biggart özvegye, Wendy Doremus férje barátjának és kollégájának, Chip East fotóriporternek adta oda, hátha tud vele valamit kezdeni. East nem sokat tudott tenni, egyedül a memóriakártyáról sikerült lecsalogatnia százötvennégy fényképet. Ezek a képek nem csak a New Yorkot ért tragédiáról és a mentésben dolgozó hősök erőfeszítéseiről számolnak be, de arról is, hogy a hírek megszállottjai mennyire hasonlóan működnek, mint a tűzoltók, a mentők – mindent feltesznek arra, hogy ott legyenek, ahol a legnagyobb a baj, és hírét vigyék azoknak, akiknek tudniuk kell róla.

A képek sora egyre közelebb visz a katasztrófához, egyre jobban bevon a menekülők és a mentésen dolgozók körébe. Elszánt, időnként bizakodó, életekért mindenre kész emberek, tűzoltók, rendőrök, mentők, önkéntesek és menekülők, sérültek, porlepte autók és papírhalmok, értelmetlen díszletté töpörödött jelzőtáblák és utcalámpák mellett óriásként álló emberek láthatók. Biggart képei egyre közelítenek, egyre feljebb irányulnak az objektívek, a végén alulról felfelé, függőlegesen tartva fényképezi az északi tornyot. A kis digitális gép órája nincs nyári időszámításról visszaállítva, ezért az utolsó felvétel fájldátuma 2001. szeptember 11-én 09:28:24 – másfél perccel az előtt készítette, hogy az északi torony is összedőlt.

421px-12.6.11billbiggartpanels-66byluiginovi1
Bill Biggart neve a a Ground Zero emlékfalán – forrás: Nightscream (Luigi Novi) [Public domain], via Wikimedia Commons

Bill Biggart képeit szerzői jog védi, és a hagyatékát kezelő Estate of Bill Biggart egy válogatást az emlékét őrző honlapon is bemutat. Érdemes megnézni, és érdemes megemlékezni a fotósról, aki még alkalmazott fotográfusként kezdett tudósítani, elsőként a Wounded Knee-beli 1973-as indiánlázadásról. Harcterekről tudósított Észak–Írországból és a Közel-Keletről, az Öbölháborúból, majd visszatért. Bemutatta a New York-i közélet számos apróbb-nagyobb eseményét, és ügynöksége, az Impact Visuals  mellett a Reutersnek és az AFP-nek is dolgozott. Képei rendszeresen jelentek meg számos kisebb jelentőségű napilap mellett a The New York Times-ban is.  Ma a Ground Zero déli medencéje emlékfalának S-66 jelű paneljén találjuk a nevét. A Smithsonian és a National Museum of American History is emléket állított neki. Gépeinek maradványai a washingtoni Newseum szeptember 11-éről szóló tárlatán vannak kiállítva.

Bill Biggart volt a 9/11 egyetlen hivatásos fotós áldozata.

bagolymondjabocsanat

A címképen: Porlepte 911 áldozatok – forrás: Don Halasy [Public domain], via Wikimedia Commons

Ez rendkívüli!

Ilyen még sosem volt, és minden képzeletet felülmúl! Világrengető hír, amely megrengeti a világot! Ilyet még sosem láttál az elmúlt három másodpercben!

bagolymondjalikeasirPersze én vagyok a hülye, mert minek nézek tévét, olvasok internetet, hallgatok vízcsapot…

Azt mondja a tévé, hogy rendkívüli kánikula jön, a hőmérséklet nap közben elérheti, sőt, akár meg is haladhatja a 34°-ot. Hát ilyen még sosem volt! Csak három napja, vagy négy. Aztán összeállítást mutatnak az állatkertből, és beszámolnak arról, hogy hogyan bírják a meleget a trópusi állatok. Egész jól. Persze nekik annyiból nehéz, hogy nem a megszokott környezetükben vannak, amihez Isten az Evolúció segítségével hozzáalakította őket, hanem egy városi parkban, ahol minden csupa beton és aszfalt, a növények itt épp épek és szépek ugyan, de idegenek, és az árnyékuk is kevés. A levegő pedig… nos, arról talán jobb nem is beszélni, mert jobb ugyan, mint húsz éve, de azért elég sok szennyezőanyag van benne. Az pedig nehezíti a nagy meleg elviselését.

bagolymondjacsaladTény, hogy a legmelegebb körülmények között élő állatoknak is biztosítani kell, hogy megfelelően tudják szabályozni a testhőmérsékletüket, de ez minden időben igaz. Az is tény, hogy a nagymacskák szívesen lustálkodnak az árnyékban, főleg, ha házhoz kapják az amúgy levadászandó kaját. Az elefántok is szeretnek pancsolni, a vízilovak pedig… nos, igen, csak a szemük és a hátuk látszik ki a vízből, de hát ezért vízilovak és nem mocsári vagy dagonyalovak. Akármennyire is szenzációként próbálják előadni, ez még messze nem az. Meleg van, igen, de ilyen meleg még egész sűrűn szokott lenni errefelé, legalábbis nyáron, ahogy télen meg a hideg egy olyan szélsőséges dolog, ami teljesen természetes errefelé. Még most is magam előtt látom, amikor a rettenetes mínuszok idején az egyik kereskedelmi tévé stábja felment a Havasokba, és a székely bácsit megkérdezték, hogy

– Milyen óvintézkedéseket foganatosítanak a rendkívüli, akár –20°-ot is elérő hidegben?
– Hogy mi? Mit tetszik kérdeni?
– Hát hogy van-e valami, amit a nagy hideg miatt máshogy csinálnak, mint általában?
–Ja, hát persze. Bégyühet a kutya.

color-fun-pigeons-166639
Color, Fun, Pigeons (detail) by Etha via Pexels.com (CC0 licenc alapján szabadon használható)

A bulvársajtóban több olyan újság is van, aminél az esti sötétség is évszázados hír, az eső mindig ítéletidő, a szél minden esetben pusztító, és előfordulhat, hogy még az elővigyázatlan gyalogos esernyőjét is kifordítja. Ugyanezek a sajtótermékek a balesetekről előszeretettel adnak részletes beszámolót, ami során minden alkalommal kihangsúlyozzák, hogy az ütközés ereje akkora volt, hogy a balesetet szenvedő autók összetörtek. Ha pedig a tűzoltóknak is akadt munkájuk, akkor a felismerhetetlen szögből fényképezett roncsokat úgy mutatják, mintha a feszítővágó okozta roncsolás is az ütközéskor keletkezett volna.

Mert szenzációnak lennie kell. Nem hír, ha a gyalogos figyelmetlenül lép az úttestre, és körülnézés nélkül átér az utcán, mert épp senki más nem jár arra. Nem hír az sem, ha a tetőcserepek a szép napos időben a helyükön maradnak. És még arra sem bukik manapság a bulvárra szakosodott olvasó, ha a hajnalitól az esti szürkületig sütött a nap – hacsak nem lehet valami olyannal tálalni, amitől ez a jelenség egészen rendkívüli.

A szomorú, hogy a legtöbb ember ezt még szépen meg is eszi.

bagolyvisszanézAnnak idején az újságárus suhancok, a rikkancsok „rikkantottak” hasonló híreket. Egyszer én is megpróbáltam, milyen Vasárnapi Híreket árusítani az utcán és érdekes élmény volt. (Hozzá kell tennem, hogy „fiatal voltam és kellett a pénz.”) Főleg az, amikor felidéztem a témába vágó ismereteimet, és elkezdtem az érdekesebb hírek címét, témáját rikkantani. Hát még, amikor az örökzöldeket: „Földönkívüliek jártak a világűrben!” „Fegyverrel leterített szőnyeget találtak az Ecserin – a rendőrség nagy erőkkel kivonult és sikeresen felgöngyölítette!” „Szájba verték, hanyatt esett! A gyilkos a tettes!”

Egyből jobban ment a lap.

Most akkor kiben és hol is van a hiba? Én kérek elnézést…

bagolymondjahukkk

A címképen: Newspaper on Black Lenovo Thinkpad from Pexels.com (CC0 licenc alapján szabadon felhasználható)

Szudánnak vége!

Vannak olyan pillanatok, amik véglegessége súlyos teher, mégsem lehet őket megelőzni, vagy elkerülni, gyakran az emberi közöny és embertelenség miatt. Szudán akár ennek a jelképe is lehetne, és itt most szó nincs politikáról. Bár lehetne.

bagolymondjadicsakTehát az van, hogy Szudán nincs többé, és ezzel nem az a hatalmas és polgárháborúk sújtotta afrikai ország omlott össze, amelyik délről határolja Egyiptomot, hanem elpusztult egy szélesszájú orrszarvú, vagy magyarított angol nevén északi fehér rinocérosz. Öreg volt már, lábra állni sem volt képes, és az állapota olyan kínokat okozott számára, hogy 2018. március 19-én el kellett altatni.

Szomorú történet, ahogy minden élet elmúlása szomorú, még akkor is, ha egy távoli földön élő vadállatról szól a történet. Már pedig Szudán abban az országban született 1973-ban, amelyikről a nevét kapta, aztán cirkuszba ment, majd  meglátogatott egy csehszlovák állatkertet. Pontosítok: 1975-ben a Chipperfield Circus alkalmazásában álló vadászok Shambe közelében fogságba ejtették. A cirkuszban egy hím és négy „hölgy” fajtársával került, de még abban az évben átvitték Dvůr Králové nad Labem állatkertjébe. Ez az állatkert az afrikai szavannák nagyvadjaira specializálódott. Ott nem is lehetett olyan nagyon rossz sorsa, mert számos (legjobb tudomásom szerint öt) szélesszájú orrszarvúval élt együtt a gondos ápolás és ellátás minden előnyét magáénak tudva. Dvůr Králové különleges helynek számított: az volt az egyetlen olyan állatkert, ahol a szélesszájú rinók fogságban szaporodtak, és több orrszarvú bébi is született, az utolsó 2000-ben. A gond nem is az állatkertben volt, hanem az eredeti élőhelyén: félelmetes tempóban fogytak a fajtársai egy nagyon súlyos betegség, az orvvadászat következtében, és a szélesszájú orrszarvú a legveszélyeztetettebb fajok egyike lett.

Rinocéroszok egy állatkertben
Szélesszájú orrszarvú tehenek a Dvůr Králové nad Labem-i állatkertben 2008-ban – Mistvan felvétele [GFDL or CC BY-SA 4.0-3.0-2.5-2.0-1.0], via Wikimedia Commons

A Dvůr Králové-i állatkertben nagyon komoly szaporítási munkával próbálták megmenteni a fajt. A különleges figyelem a tartási körülményeken túl arra is kiterjedt, hogy összegyűjtötték más állatkertekben lévő példányait, így Szaut, az a bika, amelyik még borjúként 1975-ben Szudánnal együtt került fogságba, a San Diegó-i állatkertből csatlakozott a sereglethez 1998-ban. Sőt, korábban a londoni állatkert szélesszájú orrszarvúját, Bent is átszállították, bár Ben öreg volt már a tenyésztésre. A szaporítás egyébként is nehézségekkel járt (nem véletlen, hogy az egyetlenek maradtak, ahol ez sikerült), koraszülések és vetélések, közvetlenül szülés után elhullott borjak kudarcával kellett megbírkózni. Ezért a program résztvevőinak még arra is kiterjedt a figyelmük, hogy állataik genetikai állományát is megőrizzék. Az ottani rinocérosz tehenek petéit és a bikák ivarsejtjeit is sikerült génbankba helyezni, végül pedig arra a döntésre jutottak, hogy a fajt az eredeti élőhelyén kell megpróbálni újabb lehetőséghez juttatni.  Abban reménykedtek, hogy a természetes élettér segíti az állatok hormonális egyensúlyát, és talán nagyobb esélyük lesz a szaporodásra. Mondhatni az utolsó másodpercekben, mert a szélesszájú orrszarvúk 1980-ban teljesen kihaltak Szudánban és Ugandában, és a mai Kongóban (akkor Zairében) is összesen tizenhárom példány élt, a Garamba Nemzeti Parkban. És a helyzetet tovább rontotta, hogy alig voltak hímek.

A DHL sárga kamionja átlépi az Egyenlítőt
Szudán úton Kenyába átlépi az Egyenlítőt – By Michael Dalton-Smith/Digital Crossing Productions (A feltöltő saját munkája) [CC BY 3.0], via Wikimedia Commons

Így került 2009-ben Kenyába Szudán, három másik társával együtt, ahol az Ol Peteja Conservacy fajmegőrző programja felügyelte őket. Éjjel-nappal fegyveres őrség vigyázta és szigorú egészségügyi megfigyelés alatt tartották a nagyjából 280 hektáros területen, jeladókkal, megfigyelő szolgálattal, és a legkorszerűbb technika segítségével. Bár Szudán több borjat is nemzett a cseh állatkertben, sőt, egy unokája is született, Afrikában nem jött világra újabb utóda. Aztán Szaut is elpusztult, majd 2014-ben egy Angalifa nevű bika is, és a világ arra ébredt, hogy egyetlen egy szélesszájú orrszarvú bika maradt csak életben, Szudán. De a világ hiába ébredt erre, nem ébredt erre rá. Kevés, nagyon kevés állatvédő tudta csak, mi is a valódi helyzet. Annak ellenére, hogy 2015-ben az Ol Peteja globális kampányt indított, amelynek dubaji illetőségű befektetőket is sikerült megnyerni, és a világ keleti felén széles körben ismert, bollywoodi és más hírességeket is bevontak a társadalmi figyelem felkeltésére.

Elejtett orrszarvú egy 1920-as fényképen
Szarv-rekorder szélesszájú orrszarvú Herbert Lang terítékén Belga-Kongóban, 1920-ban – Herbert Lang [Public domain], via Wikimedia Commons

Szudán pedig megöregedett már, és egyre komolyabb betegségek támadták meg.  Egyik hátsó lábának gyulladását nem sikerült meggyógyítani, és ennek szövődményei még az orvvadászatnál is nagyobb problémának bizonyultak. Szaporodni már nem volt képes, így a halála tenyésztési szempontból nem változtat sokat a kilátásokon. Az utolsó bika, miután 2014-ben több borjának anyja, Szuni is elpusztult, leányával Najin-nel és unokájával, Fatuval éldegélt hármasban. Egészen most (2018) mácius 19-éig.

A legborzasztóbb az egészben, hogy Najin-en és Fatun kívül nem is tudunk már más  (fél-) vadon élő szélesszájú orrszarvú létezéséről. Kurt Vonnegut sokat mondó szavaival élve:

Így megy ez.

Persze vannak olyan, talán bíztató próbálkozások, amelyek még egy ideig kitolhatják a faj létezésének határait. A cseh génbank Najin és Fatu petesejtjeinek megtermékenyítésével próbálkozik, és a lombik-orrszarvúbébik kihordására a faj déli változatának tehenei között keresnek megfelelő béranyákat. A projekt költségeinek fedezésére mindenféle eszközt kitalálnak, például Szudán a szociális médiában, például a Tinderen és az Ogilvyn is regisztrálva van – a Tinderen egy mozdulattal lehet támogatást küldeni a rinók megmentőinek.

Bagolygyaszol

Megpróbálom azt sem elfelejteni, hogy létezik olyan, egyszer már kihalt faj, amelyiket sikerült rekonstruálni: a Przsevalszkij-vadló. Ez a faj a házi ló legközelebbi vad rokona, bár mára a valódi „vadló” státuszát a genetikai kutatások kétségbe vonták. Gyakorlatilag kihalt a huszadik század elején, és a mai, világszerte nagyjából 1500 egyedet számláló populáció összesen tizenöt, 1900 környékén fogságba esett ló utóda. Közeli (genetikai) rokonuk, a tarpán úgy pusztult ki 1909-ben, hogy egyetlen, a moszkvai állatkertben készült fotó maradt csak róla (és az sem nyújt túl sok információt). Mára néhányan úgy gondolják, hogy a tarpán valójában nem is létezett mint faj, hanem a Przsevalszkij-ó egyik alfaja volt csak.

Legyünk őszinték: a rinóknak még a Przsevalszkij-lónál is kevesebb az esélyük.

bagolymondjabocsanat

Címkép: Szudán 2010-ben az Ol Peteja Conservacy rezervátumban. – Lengai101 [CC BY 3.0], via Wikimedia Commons

Állat védelem!

Nem, még csak ne is kérdezd, hogy jutottam el a nautilus-házak szerkezetéről olvasgatva ehhez a hírhez, ami ráadásul egy megtévesztő című sajtószemle közepe táján található.

bagolymondjamindigfilmSzóval a Librarius Kortárs Kult Magazinra sikerült landolnom, ami egyébként egy kellemes, érdekes és rövid cikkekkel szolgáló oldal, néha kicsit (néha meg nagyon) a bulvár határán kódorgó írásokkal. A világ mindenféle pontjáról származó rövidhírek épp kibökött gyűjteménye nem túl friss, de nem is nagyon avíttos: tavaly augusztus végi. (Az jó időszak volt, sokkal kevesebb volt például a hó és több a celsius.) De nézzük a hírt, ami megfogott. Idézem:

június, Norvégia – Bevonták a jogosítványát egy kétszáz kilós férfinak. Az eltiltás két hónapja alatt kénytelen volt átszállni az öszvérére. A férfi gondolt egyet, és lefotóztatta magát a súlya alatt roskadozó állattal, és elküldte a rendőrségre, hátha megesik rajta a szívük.

Köszönet érte Podmaniczky Szilárdnak.

Ja, igen. Az állatvédelem nem egészen azonos az állat védelemmel :)

bagolymondjahessinnen

A címkép saját felvételem.

Miniszter bicikli nélkül

A kerékpározás Belgiumban is bizonyos veszélyekkel jár

bagolymondjabicikliÉppen most olvasom a Reuters oldalán, és csak nézek. Flandriában, Belgium flamand szavú részén van olyan, hogy mobilitási miniszter (már ha jól fordítom a dolgot). Ez persze önmagában éppen olyan “mitnekemte“, mint Petőfinek a Kárpátok fenyvesekkel vadregényes tája, pusztán e miatt nem osztanék meg egy sajtóügynökségi hírt. Még az is csak egy apróság, hogy a miniszter, Ben Weyts bemutatott egy új tervezetet Halléban, Brüsszeltől egy hajszálnyira délre, legalábbis a Google térképén. A tervezet arról szólt, hogy 2019-ig elköltenek 300 millió eurót arra, hogy az alternatív közlekedés további terjesztése érdekében kerékpárutakat építsenek. Mert bár Belgium Benelux állam, a kerékpározás is népszerű, de az emberek autóval járnak munkába, a bringa meg szórakozás, és sport. “Emberek! Menjetek bicajjal dolgozni!” – üzente a miniszter a flamandoknak (meg a vallonoknak, és a belgáknak is, akik még mindig azon törik a fejüket, hogy melyik oldalra álljanak), és a terv bejelentésére bizony kerékpáron érkezett.

Fél óra múlva, az esemény végeztével, telefonált a sofőrjének, hogy jöjjön érte és vigye vissza.

“Letettük a biciklit az állomásnál, és lezártuk.” – mondta a miniszter szóvivője. – “Fél óra múlva, amikor visszatértünk, nem volt ott.”

bagolymondjairgumburgumApró öröm az ürömben, hogy a kerékpártárolót biztonsági kamera figyelte, és talán a rendőrségnek is sikerül megtalálni a tettest.

Bár a belga megoldások éppenséggel nem a kézenfekvőségükről híresek. Mondhatni inkább balga megoldások, vagy ahogy mifelénk mondanák, kissé oroszosak. Ezek a képek magukért beszélnek: A belga megoldás. Képtár, szöveg nélkül! 😉

Forrás: Bike-promoting Belgian minister finds own cycle stolen | Reuters
A fenti kép saját felvételem.

Hú, hű, hó!

A görög szigeteket belepte a hó, és ez felvet egy filozófiai jellegű kérdést.

bagolymondjahavazottNézem az egyik hírműsorban, hogy a balkáni időjárás nem éppen balkáni viszonyokat hozott: a tengerparti strandokat hó borítja, Isztambulban 120 cm esett, és a görög szigeteken a kék tenger szürke, a fehér házak pedig félméteres hótorlaszok mögött bujkálnak, a máskor vakítóan ragyogó falak most egész egyszerűen terepszínűek.

Nem tudom, hogy Görögországban, főleg a szigetvilágban mennyire gyakori a hóesés, de az a gyanúm, hogy évtizedek telnek el nélküle. És mivel tapasztaltam már mediterrán telet, a maga hűvös, esős, nyúlós és párás valójában, szerintem éppen elég az is, nem hiszem, hogy nagyon hiányzik arrafelé a jég, a hó és a mínuszok.

Aztán mutatja a tévé, hogy egy Hydrához hasonló kis szigeten (vagy a szomszédjában), a nyári kánikulát idéző, mesebeli kis házak között egy helybeli utat próbál vágni a kapujától a főutcáig. Gondosan, szakértelemmel forog a kezében a hólapát, szemmel láthatóan a dologgal foglalkozik dologidőben, nem a siránkozással. Bölcs dolog, mindennek megvan a maga ideje.

bagolymondjadicsak

Csak egyet nem értek. Honnan van ott neki hólapátja? Én például az egész házban nem találok evezőt… 😉

%d blogger ezt szereti: