Kérdezni emberi dolog

Kérdezni jó és hasznos, de jól kérdezni egyfajta adottság, vagy inkább (megszerezhető) tudás. Avagy, a vevőnek jogában áll nem tudni. De mit és hogyan?

bagolymondjahuuuuuMindenki ismer olyat, amikor az eladó rosszul kezel bizonyos helyzeteket, nem megfelelő stílusban válaszol, vagy nem arra, amire a kérdés vonatkozik. Mindenkinek volt már szerintem kellemetlensége abból, hogy az eladó lenézően közölt olyan termékadatokat, amik egyáltalán nem tűntek triviálisnak. Sajnos bőven akad ilyen. Az már kevésbé kerül szem elé, amikor fordul a helyzet, és a vevő az, aki átesik a traktor másik oldalára. Nyilvánvaló, hogy aki elad, annak muszáj tudnia kezelni azt, hogy a vevő információkat akar a vásárlás előtt, legyen szó a szög rozsdásságának fokáról, vagy a körnégyszögesítő nyugalmi teljesítményfelvételéről extrém téli körülmények között. Ezek azok a kérdések, amelyek teljesen érthetőek és megválaszolandóak akkor is, ha az ember még csak nyári körülmények között körnégyszögesített, és a rozsdás szög görbültségét fontosabb paraméternek tartja. Valahol itt válik el egymástól az eladó („… hmm … tuggya a fene” válasszal) és a kereskedő („utána fogok nézni, a műszaki leírásban nincs sajnos utalás rá” válasszal).

No csak onnan jött a gondolat, hogy bejött a nagykerbe Kedves Vevőné (nyilván nem így hívják), aki amúgy maga kiskereskedő Napadpöpecházán, tehát azért kéne értsen közös szakmánkhoz, mintegy negyven éve, amióta ezzel foglalkozik. Kezében hevenyészett rajz, amin egyes vonalak bizonyos dolgokra emlékeztetnek, mások meg inkább a kondenzcsíkokra a szolnoki repülőnapon, orrom alá tolja és kérdez.

– Te vagy itt, a kolléganőd nincsen, mert nem látom, elment vagy csak nincs bent, vagy szabadságon van és mikor jön vissza? Meg tudod nekem mondani, hogy ez mennyibe kerül és van-e ilyen, de persze biztos nincs, ugye, mert ez már egy régi modell, de figyelj már, adjál nekem ilyet, fekete kellene rózsaszín szívecskékkel, a kolléganőd akkor már nem is lesz vagy ebédel, jön ilyen?

– Igen, nem, áruért ment, egy óra múlva ér vissza. – próbálok lépést tartani a kérdéseivel, de nem vesz levegőt, azt hozott otthonról, tartalékból megoldja.

– De most akkor lesz ilyenetek mert ugye már két éve nem gyártják de adjál ilyet légszíves mert nektek biztos van ugye nincs? – vált magasabb fokozatra, amikor érzékeli, hogy próbálok megfelelő válaszokat adni, és úgy általában: segíteni. – De most figyelj, ugye ez nem ugyanaz – mutat egy teljesen más termékre – és ebből van ilyen színű, vagy nekem inkább egy fekete kellene mint ez csak nem ilyen, hanem a piros szívecskés és olyan fakó piros, tudod, rózsaszín, ugye nincs? Ez most fekete és kerek? Mert nekem a szögletes jobb volna, de ugye van kerek is – az van a kezében – és ezt most oda tudod nekem adni, mennyibe kerül, de te biztos nem tudod, mikor jön vissza a kolléganőd, nyaral?

Odaadom a kezébe a szögleteset, és közben megpróbálom megemlíteni neki, hogy egy pillanat türelmét kell kérjem, mert meg kell keresnem az árát. Ezen még jobban felbátorodik. A következő szóözönből már olyan kétségeiről is fény derül, mint a tapintható dolgok iránti gyanakvása, és a létezésbe vetett hitének hiánya: megkérdezi, hogy amit a kezében tart, az tényleg olyan színű-e, tényleg az a minta van-e rajta, és biztos vagyok-e benne, és miért nincs olyan színű, mint amit éppen a kezében tart, de siessek, mert a férje kint várja a fizetős parkolóban. Előkotor még két terméket, amiknek megkérdezi az árát, de mire mondanám, már vissza is rakja, és másikat kérdez. Megmondom azoknak az árát, mire előveszi az előző két terméket, hogy akkor inkább azt kéri, mennyi lesz? És akkor ez most piros, vagy fekete és mikor lesz az, ami két éve nincs, és siessek, mert a parkolóőr éppen akkor ért oda a kocsihoz, amikor a férje bedobta a pénzt és jött vissza a jeggyel és már biztos lefényképezték és ott vár. De tényleg, ez nem kerek?

BagolymondjawtfKözben érkezik egy másik vevőm, Ügyes Aranka (neki sem ez a neve) iparművészi hajlamokkal megáldott „kisiparos” a hölgy, és egyre jobban látszik rajta, hogy mennyire feszélyezi a helyzet. Kedves Vevőné végül kitalálja, hogy mit szeretne elvinni, és mi az, amiről csak beszélgetni akart (szerintem valóban az van-e a kezében, és ami rá van írva, az betűkből áll-e, és szerintem is látszik-e), majd még egy terméket visszavesz, hogy mégse kell, mert hátha mégsem lesz jó, mert bár kereket kért a megrendelője, de ez kerek. Aztán jajgat egy sort, amiért számlát kell írnom, és próbál sürgetni, mert a férje már biztos börtönben van, parkolójegy-mutogatásért.

Aranka próbálna kisomfordálni, úgy érzi, hogy itt most nem tenné fel a kérdéseit, mert bár eddig kedves voltam és mosolygós (kifelé), de hátha nála fogok robbanni. Nem teszem. Megjegyzi, hogy milyen birka-türelemmel kezeltem a helyzetet és elnézést kér, mert bizony most ő is kérdezni fog. Valamiért nem rémít meg ezzel, biztatom, hogy nyugodtan tegye.

– Remélem, hogy én sosem leszek ilyen! – jegyzi még meg, és előveszi a telefonját, mutat egy képet. – Azt szeretném elérni, hogy ilyen legyen, amit csinálok. Tudsz olyat adni hozzá, ami menne ehhez? Milyen hosszút javasolsz, ha hasonló méretű lesz a használója, mint én?

Fordul egyet a világ. Van egy teljesen világos cél, és olyan kérdések, amikre ugyan nem lehet egyértelmű választ adni, de pontosan be lehet határolni, hogy milyen alternatívák vannak, és hogyan lehet elérni őket. Pontosít, beszélgetünk arról, hogy az alternatívái milyen esetben jobbak a másiknál, és milyen esetben kevésbé jók, aztán dönt, és örül, hogy értelmes, célra irányuló segítséget kapott. És én is nagyon örülök, mert Aranka hozott egy problémát, amit együtt megoldottunk, és sikernek éreztük mindketten. A megoldott stresszhelyzet tipikus, feltöltő és lélekemelő hatása!

Alapvető különbségek? Az első eset a kérdés kedvéért feltett értelmetlen kérdések áradata, a megoldhatatlan stresszhelyzet, amikor a probléma feloldására  esély sincs, mert a partner akadályozza. Jellemző rá, hogy olyan kérdések hangoznak el, amelyekre a kérdező tudja a választ, és azért ezeket teszi fel, mert amire kíváncsi lenne, azt meg sem tudja fogalmazni – jellemzően azért, mert akkor kiderülne, hogy nem tud valamit, és akkor csorba esne az énképén. Meg így is, de azt nem veszi észre.

A másik esetben a céltudatosság, az összeszedettség segít. Mit akarok elérni, mit kell hozzá tudnom, honnan tudom meg, mit kell hozzá megszereznem, honnan szerezhetem meg, hogyan tudom célravezetően felhasználni, és az eredmény azt hozza-e, amit el akarok érni? – ez a gondolati lánc volt, amire Ügyes Aranka felfűzte a kérdéseit, és saját magának is, másnak is sikerélményt nyújtott ezzel.

De ehhez szükséges volt az, hogy a legelső kérdést megfelelően tegye fel, még saját magának. A bölcsnek ennyi is elég.

bagolymondjahukkk

A címkép forrása: Pexels.com & Pixabay (C00 – Public Domain)

Minek???

Mielőtt még teljesen feledésbe merülnének, egy újabb eset azokból az időkből, amikor a CASIO üzletben dolgoztam…

BagolymondjapenzolvasvajoŐszi nap, indián nyár, ennek megfelelően élénk forgalom. Indulnak már a főiskolák, egyetemek is. Az élénk, de bőven elviselhető forgalomban a következő vevőjelölt két, egyetemistának látszó fiatalember. Szorgalmasan nézelődnek, mutogatással, éppen csak elmormogott félszavakkal beszélnek meg egy-egy dolgot, amíg az előttük érkezett vevővel foglalkozom. Aki már fizet is, így rájuk kerül a sor. Sebtiben végigmérnek minden számológépet a polcokon, olyan gesztussal, hogy abból elképzelésem sincs, mire lenne szükségük, mivel abba minden belefért, talán még a polctartó is.

– Jó napot kívánok! Egy calculátort szeretnék! – mondja a magasabb, így, C-vel.
– Tudományosat? – kérdezek vissza, mire a másik diák azonnal rávágja:
– Ennek? Minek???

bagolysmoking

A címkép forrása: Pexels.com & Pixabay (C00 / Public Domain)

Nem eladó!

Most hallottam… Ismered?

“Eladó egy két éves nőstény párduckaméleon. Egészséges, gondosan ápolt, normálisan fejlett példány. Körülbelül 22 cm hosszú, kék… izé, nem, piros… nem, zöld… őőő, sárga…. barna… Mégsem eladó!”

bagolymondjahuuuuu

Sétáló párduckaméleon: – By David.Monniaux (Own work) [GFDL or CC BY-SA 3.0], via Wikimedia Commons

Nem olyan!

Vevők, eladók, félreértések

bagolymondjawelldoneÚjabb kis szöszök a pult két oldaláról – remélem, hogy nem unod még? 🙂

Egy CASIO üzletben dolgoztam, ahol azonban nem csak a japán cég termékeit tartottuk (akkor, amikor az eset történt), hanem más, azokkal megférő dolgokat, például Hohner hangszereket, Braun háztartási termékeket (úgynevezett “fehér árut”), HiFit, tévéket…

#1. Bejön a Hölgy, terebélyes, mint a Pilis legtekintélyesebb tőgyfája, arcán némi jele látható annak, hogy a víz szerinte mosogatásra meg fürdésre való. Olcsó kölnije uszályként követi, halkan nem tud beszélni, de nem is nagyon akar. Ellenben a lányának szeretne valamit 18. születésnapjára. Nem tudja mit.

Próbálkozunk, hárman is ajánlgatjuk neki a jobbnál jobb ötleteket, a szép órától a komolyabb szórakoztató elektronikáig, számológéptől az akkoriban divatos menedzserkalkulátorig, de mindent azonnal, és lehetőleg valami kellemetlen megjegyzéssel hárít. Lassan fél órája kísérletezünk, amikor – elég bizonytalanul – leemelek a polcról egy eredeti, fából készült Hohner furulyát, mire a Hölgy felcsattan:

– Mit képzel, az én lányom nem olyan!!!


bagolymondjahobagoly#2. Ha már szóba kerültek a menedzserkalkulátorok: idősebb úr, láthatóan nyugdíjas áll előttem, igen gondosan felkészült, lényegre törő kérdésekkel szűri ki, melyik lehet az a típus, ami neki a legmegfelelőbb. Kellemes modora van, és látszik, hogy ő is szimpatikusnak talál, elbeszélgetünk a különféle funkciók hasznáról, a technika fejlődéséről, és lassan meghozza a döntést is, kiválasztva egy visszafogott, középkategóriás modellt, ami feltehetőleg nem bosszúságot, hanem segítséget hoz nyugdíjas éveibe.

Visszateszem a bemutató darabot a polcra, és leveszek egy bontatlan dobozt, közben tréfából megkérdezem:

– Hányat adhatok?

– Ötöt! – jön a határozott, azonnali válasz.

Mosolyogva veszem a mókát, és elébe teszek egy dobozt, mire ő, kis kuncogással a hangjában:

– Tényleg ötöt kérek. Visszajárok besegíteni a céghez, ahonnan nyugdíjba mentem, és most éppen beszerző vagyok. Majd írjon egy számlát is, legyen szíves!

bagolymondjahagyjallogva

Hasáb, hasább, leghasább

Amikor a nyelvtan fedi fel a valóságot

bagolymondjapincerBevallom, ez egy régi történet, és számos helyen számtalanszor elmeséltem, de azt hiszem, kiválóan megfér itt is, mintegy tanulságul az ifjabb nemzedékek épülésére és azért is, mert (szerintem) elég nehéz megállni röhögés nélkül. Na jó, visszafogottabb leszek: lehet, hogy még mosolyt is fakaszt.

Volt annak idején az Andrássy úton, akkortájt még Népköztársaság útja elején ott balra az a hentes. És akkoriban a Vadász utcában, az Arany János utcai metrómegálló mellett volt a munkahelyem. Ráadásul három műszakban dolgoztam, aminek számos hátránya mellett egy előnye is volt: délután már fél háromkor véget ért a délelőttös műszak és a fél nap az enyém volt.

Egy szép, igencsak napos, és roppant meleg nyári napon egy kollégámmal indultunk hazafelé a délelőtti műszakból, és beszélgetni támadt kedvünk, no meg nekem az akkor még közlekedő egyes busszal volt célszerű hazamennem, ezért elsétáltunk a Bajcsy-Zsilinszky úton a Népköztársaság útja felé. Csakhogy az aszfaltból sütött a hőség, meg fentről is mindenhova odasütött a nap, szóval kánikula volt, izomból, ahogy mostanában mondjuk. El is határoztuk, hogy valahol iszunk egy hideg üdítőt, lehetőleg nem frissen hűtöttet, hanem olyat, ami tényleg üdít. Ez akkoriban azért nem volt annyira egyszerű eset, és addig keresgéltünk valami alkalmatos helyet, hogy a végén a fentebb említett hentesnél kötöttünk ki.

A hentes szép, nagy darab ember volt, doni kozákokat idéző basszus hanggal, és kábé annyira volt kedves, mint az a doni kozák, akinek őrséget kellett állnia, amíg a bajtársai testületileg az örömlányokhoz vonultak. Ellenben az üdítő tényleg hideg volt, mi meg tényleg szomjasak, úgyhogy betértünk, ittunk a bolt hűvösében, és az örkényi egypercesek legendásan mélyenszántó gondolatait hümmögtük egymásnak, amikor megakadt a szemem egy táblán.

A tábla valahogy így nézett ki (az árak kamu, de a nagyságrend stimmel):

NAPI AJÁNLAT

Főtt fejhús ……………. 10,40 Ft/10 dkg
Főtt debreceni ………….6,80 Ft/10 dkg
Főtt kolbász …………….8,20 Ft/10 dkg
Főtt virsli ………………..3,60 Ft/pár
Mustár …………………..0,20 Ft/adag
Kenyér ………………….. 0,10 Ft/szelet
Fasírt ……………………. 2,30 Ft/db
Hasább burgonya …….. 2,50 Ft/adag

Mindez persze akkurát kézírással, fehér krétával felróva a fekete táblára. Látszott rajta, hogy aki írta, nagyon igyekezett valami olyan alkotni, ami emlékeztet az esztétikus dolgokra. Nem nagyon sikerült neki.

Hanem a legalsó sor igencsak megütötte a helyesírás-soviniszta nyomdász lelkemet, mi több, gondolkodóba ejtett, annyira, hogy végül erőt vettem magamon, összeszedtem a bátorságomat, és megkérdeztem a Helység Kalapácsát, pontosabban a hentest:
– Ne haragudjon, nem kötekedni akarok, de felkeltette a figyelmemet: a hasább burgonya minél hasább?

A hentes végignézett rajtam, látszott a tekintetén, hogy épp azt méri fel, mennyi tarja és mennyi karaj jönne ki belőlem, ahogy válaszolt:
– Nemmindegy? Úccsincs!

Kellett nekem napi ajánlat…

bagolymondjahessinnen