Korlátok

További gondolatok John Fitchről, most Verona kapcsán

“Azt írja” a tévé, hogy a veronai tragikus buszbaleset közvetlen okozója a nem megfelelő szalagkorlát volt. A dolognak számomra különös aktualitása, hogy egy nagyra becsült üzleti partnerünk férje is a buszon veszítette életét. (…)

A feltételezhető ok a híradás szerint az volt, hogy a busz maga alá gyűrte kisebb járművekre méretezett korlátot, majd felcsúszott rá, és onnantól kormányozhatatlanul, szinte sínen haladt a korláthoz túl közel álló beton hídpillérnek. A korlát ráadásul megsérthette a busz alján futó elektromos kábeleket és az üzemanyag-vezetéket, ez okozhatta a drámaian heves és hirtelen fellángoló tüzet.

És erről eszembe jutott a már korábbi bejegyzésekben is emlegetett John Fitch, az amerikai autóversenyző, aki a reimsi 12 órás versenyen levegőbe emelkedett, és aki a Le Mans-i tragédia után eltökélten kutatta, hogyan lehet az autóversenypályákat és a közutakat egyaránt biztonságosabbá tenni.

Fitch tevékenysége nagyon hasonló volt a nem eléggé közismert, magyar származású  Barényi Béláéhoz, de amíg Barényi az autók passzív biztonságával foglalkozott, John Fitch a mérnöki képzettségét az utak, és az út menti műtárgyak biztonságosabbá tétele érdekében vetette be. A számos találmánya közül sok meg is valósult, és csak az Egyesült Államokban több tízezer ember életét mentette már meg – de eltérő változatokban, kicsit átdolgozva, továbbfejlesztve a világ szinte minden részén jelen vannak.

Fitch több találmánya a szalagkorlátok biztonságosabbá tételével foglalkozott, és főleg arra irányult, hogy a korláthoz csapódó jármű ne pattanjon el a korlátról (főleg ne pattanjon vissza a pályára), és a korlát se váljon veszélyessé a járműre és a járműben tartózkodókra. Egyik megoldása az energiaelnyelő, rugalmatlanul deformálódó elemekkel szerelt szalagkorlát volt, a Fitch Compression Barrier, amit továbbfejlesztve ma is használnak a versenypályákon, és nem csak az amerikai oválokon, de az európai autóversenyzésben divatosabb, közutat imitáló pályákon is – ilyen mentette meg Fernando Alonso életét az első 2016-os futamon, amikor autója a biztonsági zónán gyakorlatilag átrepülve közvetlenül a falba csapódott, és ennek köszönhette azt, hogy saját lábán sétált el a pozdorjává tört kocsiból. Hasonló történet Kevin Magnussennel is Spa Francorchampsban is, és az energiaelnyelő korlát nélkül valószínűleg ő is az autóversenyzés lehunyt nagyjai között szerepelne, nem a rajtrácson.

Fitch egy másik találmánya a Fitch Displaceable Barrier, egy olyan szalagkorlát volt, aminek oszlopai nincsenek szilárdan rögzítve a talajhoz, hanem elcsúszhatnak rajta oldalirányban, miközben az acél korlát gumiszalaghoz hasonlóan enged utat a járműnek, majd tereli vissza az út szélére. Nagyon hasonló megoldást fejlesztett egy magyar cég is, akik buszokkal is próbálták a saját megoldásukat, sikeresen.

De van John Fitchnek egy még egyszerűbbnek tűnő, és éppen ezért még zseniálisabb találmánya, ami a hídpillérekhez hasonló, mozdíthatatlan akadályok elé helyezve 17 ezer ember életét mentette meg a hatvanas évekbeli első telepítése, és a 2003-ban végzett felmérés között. Az Egyesült Államokban autópályaszerte láthatóak a rendszerint sárga, látszólag találomra kihelyezett műanyag hordók azokon a helyeken, ahol a járművek mozdíthatatlan akadálynak futhatnának. Kevesebben tudják, hogy ez a Fitch Barrier nevű installáció nagyon is tudatos dolog. A hordók nagyjából félig vannak töltve homokkal, és a becsapódó autót igen drasztikusan, de még túlélhető mértékű lassulás árán állítják meg. Talán ez is segíthetett volna, ha a veronai felüljáró pillére előtt is van ilyen. Igaz, ott nagyon szűk volt a hely, ezért volt a szalagkorlát is veszélyesen közel a betonpillérhez. Mégis, jó dolognak tűnik eltöprengeni azon, hogy lehet tenni az ilyen tragédiák ellen.

bagolymondjabocsanatTervezem, hogy írok majd a borzalmas, de tanulságos tragédiáról is, ami John Fitch érdeklődését olyan szinten irányította a biztonság problémájára, hogy saját magát használta próbababának a teszteléseknél, mivel a Crash Test Dummies, az ütközések paramétereit rögzítő tesztbábuk technológiája még nem állt rendelkezésre. Az általa igazgatott Lime Rock Park versenypályáján, és más, alkalmas helyeken végzett töréstesztjei során a vele együttműködő autógyártól erre a célra kapott roncsokat és kevésbé roncsokat saját maga vezette a halálos helyzeteket szimuláló ütközésekbe. Fitch kitűnő autóversenyző volt, de még inkább ízig-vérig mérnök. Mire a tesztekig eljutott, mindent kiszámolt (papíron, ceruzával, ahogy mondani szokták), és lemodellezett (jobbára fejben – hiszen a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években járunk). Volt, hogy a betonfalhoz hasonló akadálynak 70 mérföldes, azaz 110 kilométernél is nagyobb sebességgel vezette a tesztautót. A kor technikáját sem vetette meg, természetesen, és nagysebességű kamerákkal rögzíttette az eseményeket, amiből minden töredék másodperc kielemezhető volt. A veszélyre, amit vállalt, a számításaiban, aprólékos gondosságában és ismeretei folyamatos bővítésében bízva ennyit mondott:

Sohasem sérültem meg. Nem volt betervezve.

Ezt kiváló feltalálót és autóversenyzőt méltatlanul kevesen ismerik. Igazság szerint én is véletlenül bukkantam a nevére, és egy kis utánaolvasás végén oda jutottam, hogy megírtam a róla szóló Wikipédia-szócikk első változatát (ami azóta is többé-kevésbé változatlan, lényegét tekintve pedig teljesen az). Ajánlom figyelmedbe, egy nagyszerű és érdekes embert ismerhetsz meg általa.

bagolymondjaverona16

Az utak titkos nyelve

A veronai buszbaleset kapcsán az első gondolat a részvét és a gyász, természetesen, de felmerül az is, hogy jó lenne csökkenteni a hasonló tragédiák esélyét

bagolymondjabocsanatAzon kattog egyfolytában az agyam a veronai busztragédia kapcsán, hogy az ilyesminek nem lenne szabad megtörténnie, és minél több módot kellene találni arra, hogy elejét lehessen venni a hasonló eseteknek. Amiben persze gond, hogy még nem lehet tudni, mi is történt valójában, és mi volt a szerencsétlenség közvetlen (és közvetett) oka.

Ha majd valamikor a történtekhez képest távoli jövőben olvasod ezt a bejegyzést, megeshet, hogy nem tudod miről van szó, ezért nagyon röviden: Verona mellett az autópályán a szalagkorlátnak, majd egy felüljáró beton pillérének hajtott egy autóbusz, amely a Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjait és kísérőit hozta haza egy franciaországi sítúráról. A busz azonnal kigyulladt, és tizenhatan – tizenegy gyermek és öt felnőtt – a lángok között lelte halálát. Az ötvennégy utas közül (tudtommal) mindenki kisebb-nagyobb sérülést szenvedett. A helyszínelés és a vizsgálatok során két kamionos is jelezte, hogy ők korábban észleltek rendellenességet, amikor a busz megelőzte őket, és próbálták is jelezni a busz vezetőjének, sikertelenül. A vizsgálatot nehezítette, hogy a két kamionos egymással össze nem illő dolgokról beszélt, az egyik szerint a busz motortere füstölt, a másik a kerekek valamilyen meghibásodására utalt. Az olasz hatóságok a füstölő motort emlegető szlovák sofőr vallomását elvetették, mint nem szavahihetőt – nem tudni miért. Nem azért nem tudni, mert ok nélkül tették, csak azért, mert nem hozták nyilvánosságra az okot.

De igazából nem is ez a lényeg a két kamionos jelzésében, hanem az, hogy a buszvezető nem reagált rájuk. És ebben látok olyan problémát, aminek kiküszöbölésével talán egy kicsit csökkenteni lehetne az ilyen szörnyű esetek gyakoriságát.

A legtöbb autóvezető ismer egy-két olyan jelzést, amivel a szokásos kommunikációs formákon túllépve a többi közlekedőnek tud információt adni. A konstruktív jelzésekre gondolok, nem a bemutogatásra… Villogás, körkörös mozdulatok: ez elég ismert jele a traffipaxnak, rendőri ellenőrzésnek. Itthon bevett szokás rövid villantásokkal jelezni, ha a vezető lemond a másik javára az elsőbbségről, és hosszabb fényszóró-jelekkel mutatni azt, ha nem, vagy éppen azt akarja, hogy kotródjanak az útjából. Sajnos már ezek a jelzések is csak hazánkon belül működnek, a villogtatás Európában többnyire a “vigyázz, jövök!” különböző fokozatainak jele. A külföldi autósokat rendre meg is téveszti, amikor azért villant nekik a vezető, hogy helyet kínáljon.

Amikor egy hosszú jármű előz, például egy nyergesvontató egy másikat, a sofőrök egy rövid villantással jelzik az előzést végzőnek, hogy “már előttem vagy, visszasorolhatsz”. Állítólag a kamionosoknak számos hasonló jelzésük van, amiket a többi közlekedő nem, vagy csak alig ismer. Könnyen elképzelhetőnek tartom, hogy azért nem reagált a szerencsétlenül járt autóbusz vezetője a kamionosok jelzéseire, mert azok olyan jeleket használtak, amiket a buszvezető nem ismert. Mondhatni kamionos szlenget – ami ebben az esetben talán életeket menthetett volna.

baolymondjareszketÉvekkel ezelőtt jártam úgy a Kacsóh Pongrác úti felüljáróról lefelé kanyarodva a Thököly út irányába, hogy észrevettem, hogy az előttem haladó távolsági busznak az egyik csomagtartója kinyílt, és néhány gyümölcsös rekesz minden egyes zökkenésnél egy-egy ujjnyit-tenyérnyit kifelé vándorol a kanyarban. Eszeveszett villogásba és dudálásba kezdtem, és próbáltam úgy húzódni, hogy ha a buszvezető megelégeli a mutatványomat és kíváncsi, hogy ki ez az őrült, láthassa, hogy nyitva a csomagtartó. Nagyon nem volt könnyű felhívnom a figyelmét, de végül megállt, és a rekeszek egyharmadukig kilógva ugyan, de a csomagtérben maradtak. Fogalmam sincs, mi lett volna a helyes jelzés, amivel hamarabb felhívhattam volna a figyelmét – bár elég régóta vezetek, de nem villogok-dudálok buszsofőrül. És nem én, meg nem a buszvezető ebben a hibás, hanem az, hogy nincs egyezményes jelzésrendszer.

bagolymondjafaradtHa lenne, talán a diákokat szállító busz vezetője is előbb észleli, ha tényleg műszaki hiba okozta a katasztrófát. Ha lenne közismert egyezményes jelzésrendszer, talán elkerülhető lett volna, hogy most halottakat gyászoljunk, súlyos sérültekért aggódjunk, és hősökről regéljünk, akiknek mindene odaveszett.

Nem tudom, mit lehetne ennek érdekében tenni, ráadásul nem is országos, hanem legalább EU-s szinten kellene egységes rendszert elterjeszteni. Igen, aktívan tanítani. Alapnak kitűnő lehetne a kamionsofőrök jelzésrendszere, ha tényleg létezik. Ha megosztod ezt a gondolatmenetet bárhol, facebookon, G+-on, ismerősök között, talán eljut olyanokhoz, akik tudják a választ arra, hogyan tud ez megvalósulni. Ezért kérlek:

Oszd meg ezt a javaslatot, ahol csak tudod!

A sorompót ábrázoló kép forrása a Pexels.com, ahol a kép PD (Public Domain, akár kereskedelmi céllal is szabadon használható köztulajdon) megjelöléssel jelent meg.