bolt – Bagoly mondja: HU!

Minek???

Mielőtt még teljesen feledésbe merülnének, egy újabb eset azokból az időkből, amikor a CASIO üzletben dolgoztam…

Őszi nap, indián nyár, ennek megfelelően élénk forgalom. Indulnak már a főiskolák, egyetemek is. Az élénk, de bőven elviselhető forgalomban a következő vevőjelölt két, egyetemistának látszó fiatalember. Szorgalmasan nézelődnek, mutogatással, éppen csak elmormogott félszavakkal beszélnek meg egy-egy dolgot, amíg az előttük érkezett vevővel foglalkozom. Aki már fizet is, így rájuk kerül a sor. Sebtiben végigmérnek minden számológépet a polcokon, olyan gesztussal, hogy abból elképzelésem sincs, mire lenne szükségük, mivel abba minden belefért, talán még a polctartó is.

– Jó napot kívánok! Egy calculátort szeretnék! – mondja a magasabb, így, C-vel.
– Tudományosat? – kérdezek vissza, mire a másik diák azonnal rávágja:
– Ennek? Minek???

A címkép forrása: Pexels.com & Pixabay (C00 / Public Domain)

Z

Egy időben CASIO szaküzletben dolgoztam. Számos történet kerül majd ide azokból az időkből, vevőkről és eladókról, de leginkább arról, amire a bagoly is azt mondaná, hogy “húúú…” Az első ilyen azoban legyen egy aranyos történet. De lássuk is, mert hosszabb lesz a bevezető, mint maga a bejegyzés, ha így folytatom 🙂

Kellemes délelőtt a boltban, nyugi van, de nem a tétlenség, hanem a kiegyensúlyozott, tevékeny nyugi – a legjobb, ami a munkát élvezhetővé teszi.

Szemben velem fiatal hölgy, pár dolgot vásárol, áfás számlát kér. A karján kétéves-forma kislány ül, kicsit már unja is a dolgot, fészkelődve keres valami érdekeset. Közben írom a számlát, felkerül rá a két-három tétel, majd egy lendületes Z-alakú vonallal kihúzom az üresen maradt sorokat, véglegessé és megmásíthatatlanná téve az ügyletet.

A kislány egy pillanatra megmerevedik, töri a fejét, aztán félhangosan megkérdezi az anyukáját: