Virtuálisan valós valami

Valószínűleg nem lesz új neked sem, ha figyeled az internet térnyerését és elhatalmasodását mutató jeleket. Az „internet of things” (IoT) lassan olyan szinten ül rá mindenre, hogy… hogy arra a Twitteren, Facebookon terjedő példa is csak enyhe ízelítő.

bagolyvisszanézPersze megint Amerika, mármint az Egyesült Államok, ahol az emberek kényelméért bármit képesek beáldozni – még az emberek kényelmét is.

Történetesen azt találták ki, hogy a nyilvános vécéket egy szellemes, más területeken már bevált módon próbálják meg tisztán és mégis elérhetően tartani. A már korábban emlegetett autómegosztásnál, vásárlásoknál és ezer más egyébnél bevált módon. A megoldás a “Dolgok világhálója”, az Internet of Things, avagy rövidítve IoT.

Maga a rendszer nem új, és alapvetően egy segítő szándékú vezérelv áll mögötte: adjunk internet elérést a magunk körül lévő eszközöknek, hogy azokkal minél kevesebb dolgunk legyen. Ne kelljen nekünk frissíteni rajtuk a pontos időt, a működtető szoftver javuljon meg magától, a kávéfőző olvassa ki a naptárunkból, hogy másnap hányra legyen kész a kávé, és a hűtőgép rendelje meg másnapra a pizzát, ha azt látja az előjegyzéseink között, hogy vendégeket várunk egy közös otthoni pizzázásra. A tévé mondja meg a jövő heti műsort is és játssza le a kedvenc filmet akkor is, ha az nincs meg nekünk. Sőt, a lakásunk (mint korszerű okosotthon) értesüljön az autónktól vagy a telefonunktól, hogy két saroknyira vagyunk, kapcsolja be a világítást, állítsa be a hőmérsékletet, hűtse be az esti sört és készüljön fel a zár nyitására, oldja fel a riasztót. Ja, és rendeljen virágot a Kedves születésnapjára, meg keressen megfelelő hangulatú zenét a meghitt ünnepléshez is. Szép új világ, talán még annál is szebb, amit Aldous Huxley megálmodott – és minden adott hozzá. Csak internet legyen. És ez az internet, illetve ez az internet használati mód a “dolgok világhálója”, az IoT.

A cukiság az az egészben, hogy a rendszer hiába védett sokszorosan, minden védelemnél eljön az a szint, amikor már rátelepedik a használójára, és túlzássá válik, és ilyenkor az ember elkezd ellenteremteni: aláásni a saját biztonságát nyújtani hivatott rendszabályokat. Így a szigorúan őrzött hitelkártya-adatainkat egy interneten, nem teljesen átlátható módon védett adatabankra bízzuk, amihez aztán hozzáférést adunk a hűtőnek és a kávéfőzőnek, hogy legyen pizza és kávé, és a lakás is tudjon virágot rendelni, no meg a filmkölcsönzés díját, azt a pár forintot hadd ne nekünk kelljen átutalni. Mert a kényelem fontos, azt szolgálja az egész, nem?

bagolyshyAztán jönnek a hírek, hogy hány email-fiókot törtek fel egy korábban nem ismert biztonsági hiányosság miatt, ami a kelet-piréz gyártmányú, ID10T osztályú okosfridzsider szoftverében rejtőzött, és így hány bankszámlához sikerült hozzáférést szerezni, mivel az előrelátó felhasználó, csak hogy el ne felejtse, a banki adatait is a levelezőrendszer jelszavával védte… És még lehetne folytatni a gondosan kiküszöbölt védelmek és tudatosan beépített gyenge pontok miatt lehetséges károkat, amik, ha megtörténhetnek, meg is fognak történni. Mert a technika és a sötét web (a káros szofrverek és rosszindulatú felhasználók által használt internet) ilyen. Ha vissza lehet élni valamivel, akkor vissza is fognak élni vele. Nagyon.

00
Photo by Noppon Loylersla from Pexels – CC0 licenc alapján szabadon felhasználható

De mi baj lehet abból, ha egy nyilvános vécé használja az internetet? Esetleg jelzi a kezelőknek, hogy idegen tárgy, például esernyő maradt ott? Esetleg azt, hogy Joe megint túl sokat ivott, és  ki kellene utána takarítani, mert nem találta el a céltárgyat? Sőt, azt, hogy Ellie néni rosszul lett, és orvosi segítségre van szüksége? Ezek tök jó dolgok lehetnének, de a rendszer mégsem erre használja a netet, hanem arra, hogy akinek nem az a szüksége menedékhelyre, az ne tudja használni. Egy ügyes, ingyenesen letölthető alkalmazás a telefonokra, és az nyitja-zárja a szemérmesen pihenőnek nevezett restroom ajtaját. Az app pedig – nyilván az illetéktelen használat kiszűrésére – regisztrációhoz kötött. De ehhez nem kell semmi különösebb, csak egy Egyesült Államok-beli telefonszám…

A külföldi, ha a saját számát használja a városban, akár össze is csinálhatja magát.

Egy részről a számítástechnika szürkezónájában ismerős, öntudatos népek által az IoT helyett használt IoS (Internet of Shit, a Minden Szar Világhálója) szó szerinti értelmet nyert, másrészt meg elmondható, hogy Amerikában megint sikerült egy megoldásra problémát találni. És az is valami.

bagolymondjahudekinos

A címkép Fotó: James Donovan, forrás: Pexels.com – CC0 licenc alapján szabadon felhasználható.

Oszd meg és uralkodj!

Divide et impera – gondolná, ki latinban járatos, de már megint nem a politikáról beszélek. Sharing is caring – másokkal megosztani dolgokat: a gondoskodás egy módja is lehet. Inkább erről lesz szó.

bagolypapolBelebotlottam egy akciós ajánlatba, és megtetszett az ötlet. Egy nagy olajtársaság közösségi autózási kezdeményezésére kaptam fel a fejemet, aztán számolgattam egy kicsit. Most, akciósan, azaz regisztrációs díj nélkül lehet csatlakozni hozzájuk, és egész elfogadható áraik vannak a vetélytársakhoz képest. (Kell a többesszám? Csak egyről tudok…) Nagy szépséghibája a szolgáltatásnak, hogy csak az autóik egyharmada elektromos, de hát olajosok, nyilván húz a szívük a benzin illatához. Mert vannak, aki számára az illat, és nem csak az autóversenyzők és motorosok között. A lényeg az, hogy regisztráltam, és a héten két alkalommal ki is próbáltam – szigorúan csak a villanyautóikat.

Az a gondom a tisztán elektromos autókkal, hogy a hatótávolságuk rendkívül korlátozott. Ritkán járok autóval, de olyankor ritkán megyek száz kilométernél kevesebbet egy nap. A városi forgalomra viszont kifejezetten az elektromos autók híve vagyok – bár lenne sokkal több töltőfej városszerte, hogy széles körben is lehessen őket használni. Jól átgondolva a dolgot, a közösségi autózás, pontosabban autómegosztás vagy angolosan car sharing éppen az ilyen használóknak kedvez: ritkán megyek, de akkor inkább villannyal. (Ezzel átterhelve a környezetszennyezést a gyártókra, erőművekre és majd egyszer a veszélyesanyag-feldolgozókra, azaz kipaterolva a káros anyagok jelentős részét a városból. Mert azt azért nagy naivitás lenne elhinnem, hogy az elektromos autó zéró emissziós értékei a jármű teljes élettartamára igazak, és nem csak néhány kilométerre – gondoljunk csak az elektromos áram előállítására és a gumiabroncsokra.)

Most azt kérdezed, hogy mi a manó az a közösségi autózás, meg autómegosztás, meg car sharing? De jó, hogy kérdezed, épp akartam írni róla! Majdnem olyan, mint a Bubi, csak nem kell tekerni a pedált, és nem is billeg.

Szóval van háromszáz jópofa német kisautó elszórva a városban, a nem említett olajtársaság logójával és egyéb matricáival. Ha regisztráltál, bármelyiket lefoglalhatod egy telefonos app segítségével, amelyik megmutatja, hogy a közeledben hol van ilyen autó (és mennyi benne a kraft, legyen az benzin vagy áram). Ha megtalálod a kocsit (amiben GPS segít), beülsz, és oda mész vele, ahová sikerül akarsz. Van persze egy úgynevezett szolgáltatási terület, de abból ki is viheted a kocsit, de vissza kell vidd a használat végén, és a területen belül kell leparkolnod. Üzemanyag, szervizelés és parkolás a bérleti díjban van, ami forint alapon ketyeg, és … azt nem mondnom, hogy olcsó, mert közlekedni sehogyan sem az, de méltányos. Ha kárt okozol, önrészt kell fizess, ha összekoszolod az autót, pénzt kell adj a takarításért, és még ezek az összegek is egész elfogadhatóak. Ingyen persze jobb lenne, de valaki dolgozik, és cserébe biztosítod az ő megélhetését – ezzel a gondolattal a háttérben nem annyira fáj a díj sem.

Elektromos autó töltése kábelen
C00 szabad felhasználású kép a Pexels.com gyűjteményéből, Mikes Photos felvétele

Ugye milyen szép elmélet? Ezek szoktak nagyon nagyot puffanni, amikor az orrukkal illetik a talajt, ezért kicsit pesszimista módon készültem az első találkozásra. Történetesen éjszaka, amikor már a metró is ritka, és fontosabb elérni a következő vonatot, mert nem nagyon van már másik. Az első találkozás elég ijesztően kezdődött.

Az autót megtalálni nem is volt gond, bár a parkoló, ahol állt, építkezések miatt elég zűrös volt. De szerencsém volt azzal, hogy kívülről is látszott a kocsi, és nem jártak-keltek sokan, ami a következő bénázásom miatt volt szerencse. Megtaláltam, körbejártam, megkerestem rajta a sérüléseket (de egyet sem találtam), aztán kinyitottam, kivettem a kesztyűtartóból a slusszkulcsot, és néztem a kisautót, hogyan fogok a termetes testem minden kiterjedésével beleilleszkedni. Meglepően jól! Aztán néztem a kulcsot: ezzel most mit kell csinálni? A kormány jobb oldalán ott volt a szokásos indításkapcsoló, megfelelő kulcslyukkal, de a kulcs leginkább egy riasztó távirányítójára emlékeztetett. A sötétben elég nehezen jöttem rá, hogy van egy fém színű gomb a sok műanyag mellett, és ha azt megnyomom, mint egy rugósbicska pengéje, úgy kanyarodik elém a kulcs fém nyelve, ami a zárba megy. Alles Anfang ist schwer, jutott eszembe az egyetlen szólás, amit  az autógyártó ékes anyanyelvén ismertem. Minden kezdet nehéz.

bagolymondjaponteeenDe ennyire?

Szóval az történt, hogy betettem a kulcsot, bekötöttem magam, ráálltam a fékre, ráadtam a gyújtást, és sziporkázni kezdett a műszerfal. Hátrahúztam kettőt az automata váltó karján, ahogy logikusnak tűnt (sötét volt, mondtam már?) és finoman próbálgattam a gázpedált. Az autó hang nélkül előre gurult fél métert és – megállt. Jobban megnyomtam a pedált: a kocsi állt. Mintha nem járt volna a motor, ami persze egy elektromos autónál rendben is van, amikor áll, de ez akkor sem járt, amikor a gázt nyomtam, vagy amikor előregurult a lejtős parkolóhelyen. Többszöri próbálkozásra rájöttem, hogy a gyújtáskapcsolónak van egy végálláson „túli” fokozata is, de hiába próbálkoztam vele, arra sem indult be. Végül lekapcsoltam mindent, ráálltam a fékre (csak úgy lehet indítani, akár az automata robbanómotoros kocsikat is), és megpróbáltam túlfordítani a kulcsot. A műszerfal felragyogott, talán még szebben, mint előbb, és megjelent pár felirat is, például, hogy Eco+ módban vagyok, nem fog működni a légkondi. Na jó… Felengedtem a féket, kis gáz, és a kocsi megugrott – hátrafelé. Szerencsére eléggé megijedtem ahhoz, hogy azonnal a fékre lépjek, és nem törtem össze semmit, főleg nem az autót. Kinyitottam az ajtót, mert a belső világítás kapcsolóját sem találtam a sötétben, és megnéztem magamnak a sebváltót. Az előremenet még két kattanással arrébb van… Megtaláltam az ajtó karfáján a tükörállító gombokat is, beállítottam a tükröket, és végre sikerült megfelelő meghajtással, tudatos és megfontolt módon előre elindulnom. Nos, ehhez kellett a tágas és néptelen parkoló, így talán nem röhögött rajtam senki (eddig)!

Innentől a kisautó mindent elkövetett, hogy beleszeressek. Egyrészt a szolgáltató nem tréfál: patikába illő tisztaság, átható (egy idő után szemfacsaró) citromillat, és egy nagy doboz tisztítókendő jelezte, hogy a kocsi állapotát komolyan veszik. Másrészt a menettulajdonságai, vezethetősége egyáltalán nem kisautósak. Vezettem már Hyundai Getet és Daewoo Matizt, ültem kispolszkiban és Smartban, de az a jószág, ez sokkal közelebb állt a gyártó nagyobb autóihoz. Egyes funkciói (esőérzékelős ablaktörlő, “komfort index”, ami egy rövid érintésre hármat villog, Bluetooth-os telefon kihangosítás a rádión, adaptív világítás, hangulatvilágítás a belső térben, stb.) csak több kategóriával magasabban megszokottak. Kiváló úttartással és egyenletes, nem túl feszes és nem pattogós, de nem is hintázós futással, nagyon jó kormányozhatósággal és az egyenest is kiválóan tartva egy Astra, Focus vagy Golf kényelmét idézte. Hang nélkül: az egyetlen zajforrás a gumi. Na jó, ha akartam, észrevehettem, hogy a villanymotornak is van némi búgása és sutyorgása, de erre nagyon kellett figyelni, hogy egyáltalán meghalljam. Szóval annyira megtetszett a „dodzsem”, hogy két nap múlva immár világosban is megpróbáltam egyet. És örvendeztem vala (ahogy a Gyalog-galopp-ban mondják).

Volkswagen_e-up!_(rear_quarter)
Elektromos autó részlete – By Overlaet [CC BY-SA 3.0 or GFDL], from Wikimedia Commons

A második alkalom már simábban kezdődött, rutinosan indítottam, kitolattam a parkolóhelyről és közben élveztem, hogy nagyszerűen belátható az autóból a környezete, és onnantól csak egy félelmem volt: hogy a reggeli forgalomban elém ne lépjen valaki. Mert az autó még halkabbnak tűnt, mint éjszaka, a kevés kis hangját is elnyomta a többi benzinfüstölő meg síntépázó jármű zajongása. A félelmem jogosságára igazolást is kaptam. Hogy, hogy nem, előttem egy szintén elektromos BMW ment a szélső sávban, az előtt meg egy kerékpáros, aki az úttesten, a sáv közepén biciklizve telefonált, és minden jel szerint az utóbbi volt a figyelme fő célja, mert nagyjából másfél méteres kilengéssel kígyózott előttünk. Fogalma sem volt arról, hogy autók jönnek mögötte, amíg a BMW meg nem elégelte, és röviden rá nem dudált. Szerencsétlen bringás, majd’ lefordult a kerékpárról, és csak kis híján nem ment a parkoló kocsikba, annyira váratlanul érte, hogy közlekedik, és mások is ezt teszik. Több kerékpárost is láttam meglepődni, amikor szinte némán melléjük értünk, sőt, autós is akadt, aki elkapta balra a kormányt, amikor a jobb sávban mellé gördültem, annyira nem számított hangtalanul suhanó kocsira. Ezek után igencsak oda kellett figyelnem arra, hogy ne feltételezzem, hogy tudjanak a jelenlétemről. Úgy látszik, a legtöbb autós nem néz, és sokkal jobban támaszkodik a többi jármű hangjára, mint látványára, amikor közlekedik. Elég meglepő tapasztalat, főleg azzal a tudattal, hogy egyébként én is benzines autót vezetek, ha saját kocsival megyek.

bagolymondjaversenyezzAmúgy a kis kocsi, így, hogy világosban még láttam is, még jobban megtetszett. Amikor leparkoltam az úticélomnál, majdnem el is tettem a kulcsot, mintha sajátom volna – és éppenséggel meg is tehettem volna, hogy csak bezárom, de nem “adom le” az autót. (Ebben az esetben a normál díj alig negyedrészét kell fizetni percenként.) Komolyan el is gondolkoztam, lehet, hogy akár egy percig is, hogy kellene venni egy ilyet.

Hogy miért nem kell mégsem? Leginkább azért, mert bár négy felnőttnek egész kényelmesen elég az utastere, a csomagtartó nagyjából egy sporttáskának elég (ha nincs nagyon teletömve, és nem nagyon felszerelés-igényes sportot űz az ember). Ráadásul a nyolc és félmillió körüli ára is elég magas ahhoz, hogy nem nagyon érdemes vele városon kívülre merészkedni. Ráadásul a hivatalosan 160 kilométeresre számított hatósugara az alapján, amit eddig tapasztaltam, inkább 100 kilométer körül lehet (nagyjából egy kilométerenként egy százalékkal csökkent a töltöttsége mindkét kocsinak). Mindez arra, hogy egy-kéthavonta tegyek vele egy kört, drágává teszi.

Tulajdonképpen ezért a pénzért inkább „elkötök” egyet a közösségi autók közül: valamivel kevesebbre jön ki mint a taxi, kulturáltabb is a legtöbbjénél, és rugalmasabb a felszíni tömegközlekedés többségénél. Egész jó a szlogen, amit a cég használ, mert kb. fedi is az élményt, a használhatóságot: “van autóm”.

man-people-hand-driving-6097
C00 szabad felhasználású kép a Pexels.com gyűjteményéből, Kaboompics.com felvétele (részlet)

Azért persze van egy árnyoldala is ennek a közlekedési modellnek. Kell némi szerencse, hogy az ember akkor és ott találjon kocsit, amikor szüksége van rá. Az autók zöme érdekes módon nem a Belvárosban csoportosul, inkább a szolgáltatási terület külső határa közelében. Nem ritka, hogy a legközelebbi kocsit több mint egy kilométernyi sétára legyen, vagy még távolabb, és akkor az még nem biztos, hogy elektromos. Persze a közösségi autózás számos előnye megvan a benzinmotoros változatnál is, sőt, azzal bátrabban el lehet hagyni a szolgáltatási területet is, ha hosszabb útra menne az ember (de leadni ugyanúgy a területen belül kell). De nekem az egyik fő szempontom éppen az elektromos hajtás, ami a kisebb zajjal, máshol megjelenő és fajlagosan kevesebb környezetszennyezéssel segíti élhetőbbé tenni Budapestet. Állítólag hamarosan meg akarják duplázni a járműállományt, növelni a villanyautók arányát, és ki fogják terjeszteni a szolgáltatási területet is.

No de nem reklámozom itt tovább, még így burkoltan sem, legyen elég, hogy „ne-ekem tetszik!

üregibagoly

A kiemelt kép a Pexels.com gyűjteményéből származik, C00 szabad licenccel használható. Készítője Negative Space (részlet)