Nem a valóságban történt meg velem.
Illetve egy része igen: az egyik nap SMS-t kaptam egy ismeretlen számról. A készülék kijelezte, de nem tudtam kinek a száma, és akárhogy próbáltam utána nézni, nem tudtam meg ki írt.
A szöveg így szólt:
Ma nem erek ra csak penteken jo nekem
Semmi megszólítás, aláírás, még egy „bocsi” vagy egy tábla csoki se…
És innentől beindult a fantáziám. A bennem lakozó kisördög izibe’ visszaírta a következőt:
Ne szórakozz velem, amit megígértél, úgy legyen! Ha nincs itt 16:00-ra az 50 millió használt, kis címletű bankjegyekben, hamar megtalállak!
Nem küldtem persze ilyen választ, mert ki tudja, esetleg tényleg beállít valaki pontban délután négyre ötvenmillió forinttal, és akkor lekésem a vonatomat. Vagy akár más kellemetlenség is lehet belőle.
De a kisördög tovább pörgött a dolgon, és odabent hamarosan jött is a válasz:
Ne mar Laci vagyok nincs még meg az uj szamom?
Persze más alternatív lezárás is elképzelhető, de én alapvetően békés természet vagyok (ha épp nincs más alternatíva). Szóval megelégedtem a legegyszerűbb lezárással!
(Csak tudnám, ki a fene az a Laci???)
A címkép a Pexels.com gyűjteményéből származik és CC0 lincenc alapján szabadon felhasználható.
Az olasz formatervezés világhírű. Pont. Ezen kár is lenne vitatkozni.
Hozzá kell tegyem, hogy az autó, és éppen a Panda, véletlenszerűen kiragadott példa. Mondhatnám nyugodt lélekkel az Olivetti irodagépeit, amelyek látványosan geometrikus formáikkal nehezen illeszkednek az ergonómiáról kialakított elképzeléseinkbe, de sajátos stílusuk mégis összefér a használattal, és ez valahol igazolja a világhír jogosságát. Vagy említhetem a Manfrotto fotós állványait (amelynek legyőzhetetlen vetélytársa az ugyanahhoz a Vitec cégcsoporthoz tartozó, és már több mint száz éves Gitzo), és amelyek úgy önmagukat kategorizáló csúcstermékek (a maguk szegmensében), mint a Ferrari sportkocsi, vagy a Lamborghini traktor (igen, traktor – a bikás gyártó mezőgazdasági munkagépei még markánsabbak, mint az autói). És ugyanakkor, a Manfrotto, a Gitzo, a Lamborghini is magán viseli, szinte márkavédjegyként, a saját hibáit.
Az olasz bútorgyártás is fogalom, és főleg a tervezés miatt. De ez nem jelenti azt, hogy az átlagos olasz designer bútor kényelmes, tartós, könnyen tisztán tartható, vagy praktikus. A látszat szinte fontosabb, mint ezek a tényezők, a kényelem akár fel is áldozható a külcsín oltárán. Egy, a mi szemünkben dúsgazdag üzleti partnerünk hatalmas, kétszintes loft lakásán járva feltűnt, hogy mennyire elvész a funkció a térben, mennyire rideg és emberidegen az egész. Amiben még az is megerősített, amikor lehuppantam a túl alacsony, túl széles, túl mély designer kanapéra, amelyik úgy nézett ki, mintha szivacsból hamisított téglákat házasítottak volna egy focipályával. A lakás tele van élhetetlen térrel, és az olyan fontos látványelemek, mint például a szintek közötti üveglépcső, elcsúfítva szenvedik azt, hogy az alsó részen egy sötét, megvilágítást alig kapó zugból indul, fent pedig a lépcső vonalában egy nem túl dekoratív, eternitszürke műmárvány festésű oszlop lóg a lépcső kilépőterébe. A hatalmas üvegablakok nagyszerű kilátást nyújtanak – egy olyan ipari városrészre, amit inkább takarni kellene, és vidáman beengedik az esőt az illesztéseknél. Ez utóbbi kimondottan olasz népszokásnak tűnik, nagyon sok helyen találkoztam már vele. De itt, a drága, minőségére büszke épület esetében egészen bizarrnak tűnt. Bár nem annyira bizarrnak, mint a szardíniai Tancamanna üdülő folyosóján a világítóablakból szemerkélő eső.
Ma kaptam hírt arról, hogy az autós és turisztikai célú GPS-készülékek gyártójaként közismert, de amúgy ipari navigációban is nagyot alkotó Garmin varázsolt egyet. Útnak indítják a GARMIN G3000 új autoland emergency alrendszerét, amelyet repülőgépek számára fejlesztettek ki, és teljesen automatizálja az utazó magasságról való leszállást – beleértve azt is, hogy ő maga dönt, mikor kell megkezdeni az ereszkedést, hogyan osztja be a repülő mozgási és helyzeti energiáját (ami a repülés egyik legfontosabb kulcsa), kommunikál a földi irányítással és a meghatározott kifutóra landol, leállítja a gépet és fogadja a gratulációkat. Az utolsó, a gratulációkkal kapcsolatos dolog álhírnek tűnik.
Mert alapvetően a GARMIN G3000 autoland emergency nem arra készült, hogy kiváltsa a pilótát, vagy kizárja a döntéshozatalból. A rendszer – ahogy a neve is mutatja – egy vészhelyzeti segédeszköz arra az esetre, ha az összes (az üzleti gépeknél gyakran egy, de nagy általánosságban is csak kettő) pilóta képtelenné válik a repülő irányítására. De hát előforulhat az ilyen?
A Helios 522-es járatának pilótafülkéjében kétségbeesetten életéért küzdő egyetlen túlélőnek ez a rendszer esélyt adott volna arra, hogy megnyomja a nagy piros gombot, és ne nyugodjék békében, hanem éljen tovább. Sőt: ha időben észlelik a pilóták tehetetlenné válását (erre a légi utaskísérők ki is vannak képezve!) akkor már korábban a vezető utaskísérő megnyomhatta volna a gombot, nem csak egy, de talán valamennyi utas életét megmentve.
Szeptember 15-én találták meg 
Mostanában sorra kapom minden felől a felszólításokat, hogy a beléptetés módja megváltozott, mostantól erősebb védelem óvja a magánéletemet, ezért adjam meg, valljam be, tegyem közzé, kürtöljem szét, áruljam el, de mindenképpen titkos jelszóval, mert nehogy megtudja valaki. És a jelszó legyen olyan, amit senki nem tud megfejteni, és legyen benne kis- és nagybetű, számjegy, írásjel, egy csipetnyi só és kiscica, mert az mindennek jót tesz, ha kiscica is van benne.
Legyen egy példa (ami természetesen nem valós): a Terminátor című filmből ismert Skynet szolgáltatásainál a belépőkódomhoz adott az égiek közül mondjuk Zeusz – de ő túl logikus lenne, tehát a B. Neje, Héra. A kapcsolódó fogalom a kék szín, angolul blue, aminek két határoló betűje lesz a másik alkotóelem. Eddig ott tartok, hogy Herabe. Legyen só a 13-as „szerencseszám” négyzete: 169. Ezt meg kell jegyeznem, és azt is, hogy hova „sózok”. Célszerű, ezért ritkán alkalmazott módszerem az, hogy az egyes számokat a nekik megfelelő karakterpozícióba teszem: az egyes lesz az első, a hatos a hatodik, a kilences a kilencedik: 1Hera6be9. Kéne még valami írásjel is, és az éghez logikusan adódik a csillag (asterix) karakter. A helye megint megjegyzendő, és mivel a 13-as szám volt a kulcs a „sóhoz”, az egyes vagy a hármas helyre teszem, de a számok helyét megőrzöm. Az egyes már foglalt az 1 miatt, tehát a harmadik karakter lesz a csillag. A jelszó tehát 1He*r6ab9e. Ha még nem lenne elég bonyolult a jelszó, akkor a kis- és nagybetűkre találnék valami, csak saját logikámmal követhetőt, például ne Héra első betűje, hanem az utolsó, és a színkód utolsó betűje legyen nagy: 1he*r6Ab9E – de ez már nem csavar annyit a dolgon, hogy a Skynet miatt még ezt is bevállaljam. Ha pedig mégis felírom valahová a jelszót, az kb. annyi lesz, hogy
Sokszor találkozni azzal, hogy a kezdő alkotó, legyen bár író, festő, rajzoló, zenész, színész, bármi (vagy épp fotós), minden munkáját (de legfőképp a legutóbbit) a műfaj csúcsának tartja, és rendkívül nehezen fogadja a kritikát. Aztán ahogy érkezik a tapasztalat és gyűlik a tudás, úgy válik egyre bizonytalanabbá, mígnem eljut egy szintre, amikor súlyosan alulbecsüli a képességeit. Ez az alkotói válság (egyik) ideje. Aki ezen is túl tud lépni, egy idő után elkezdi reálisabban látni a művei értékét, és jobban megtalálni a saját helyét az értékskálán, de rendszerint ez már nem éri el a tényleges értéket, mert mindig ott marad a kétely, amit az első válság okozott. És ez valahol így van jól.
Aztán amikor először felfedezi, hogy mennyivel jobbak is vannak nála, jön az elkeseredettség, a teljes kudarc élménye, de megjön a képesség is, hogy maga is rájöjjön, hol mit rontott el – még ha nem is feltétlenül képes arra, hogy helyre hozza, vagy elsőre jól csinálja a dolgokat. Ezek aztán már egy következő szint jellemzői. Amikor pedig eléri a saját művészete csúcsát, már pontosan fogja tudni, hogy mi mindenben kellene még fejlődnie, és ezért egy olyan enyhe alulértékeléssel, és kétellyel fordul a saját munkái felé, amit úgy is lehet hívni, hogy mesterségbeli alázat. Az igazán nagy mester mindig szerény – mondhatnám, de nem lenne igaz.
Nagyon fontos, hogy a kritika ösztönözzön a továbblépésre, és éreztesse, hogy hibázni szükséges. Maga a tanulási folyamat megkerülhetetlen és nincs olyan nagy művész, aki ne lett volna kezdő, és kezdőként ne ugyanazokba a csapdákba, gödrökbe esett volna bele. Ansel Adams, Michelangelo és Beethoven is tök béna volt, amikor először próbálta ki magát. Ahogy a matematikához, úgy a művészetekhez, gyakorlatot igénylő alkotáshoz sincs királyi út.
Persze én vagyok a hülye, mert minek nézek tévét, olvasok internetet, hallgatok vízcsapot…
Tény, hogy a legmelegebb körülmények között élő állatoknak is biztosítani kell, hogy megfelelően tudják szabályozni a testhőmérsékletüket, de ez minden időben igaz. Az is tény, hogy a nagymacskák szívesen lustálkodnak az árnyékban, főleg, ha házhoz kapják az amúgy levadászandó kaját. Az elefántok is szeretnek pancsolni, a vízilovak pedig… nos, igen, csak a szemük és a hátuk látszik ki a vízből, de hát ezért vízilovak és nem mocsári vagy dagonyalovak. Akármennyire is szenzációként próbálják előadni, ez még messze nem az. Meleg van, igen, de ilyen meleg még egész sűrűn szokott lenni errefelé, legalábbis nyáron, ahogy télen meg a hideg egy olyan szélsőséges dolog, ami teljesen természetes errefelé. Még most is magam előtt látom, amikor a rettenetes mínuszok idején az egyik kereskedelmi tévé stábja felment a Havasokba, és a székely bácsit megkérdezték, hogy
Annak idején az újságárus suhancok, a rikkancsok „rikkantottak” hasonló híreket. Egyszer én is megpróbáltam, milyen Vasárnapi Híreket árusítani az utcán és érdekes élmény volt. (Hozzá kell tennem, hogy „fiatal voltam és kellett a pénz.”) Főleg az, amikor felidéztem a témába vágó ismereteimet, és elkezdtem az érdekesebb hírek címét, témáját rikkantani. Hát még, amikor az örökzöldeket: „Földönkívüliek jártak a világűrben!” „Fegyverrel leterített szőnyeget találtak az Ecserin – a rendőrség nagy erőkkel kivonult és sikeresen felgöngyölítette!” „Szájba verték, hanyatt esett! A gyilkos a tettes!”
Az említett reklám semmiféle támpontot nem ad ahhoz, mi fogja gyorsan elmulasztani a fejfájásomat, ezért rengetegszer el kell ismételniük ahhoz, hogy meg
Aztán olvasom, hogy bezárt a vadonatúj Kormányablak, mert nincs munkaerő, sőt, a másik is, amit szintén most újítottak fel, alakítottak át gyorsabbá. Nincs ember, és nincs ember, aki ezt az állandó hajszát bírná. És az a szomorú, hogy nem csak a Hivatal szűnik meg létezni hanem egyes emberek is – például azok, akik a hajtás miatt megcsömörlött, magára hagyott egészségügy maradékának igénybevételére szorulnak, és nem jut rájuk már idő, mert… mert nincs idő még a fejfájásra sem. Megrázóan sok ilyen példával találkozom a hírekben, pletykákban, és sajnos a leghitelesebb forrásokban is.
![Enheduanna, Sargon király (címzetes?) leánya – forrás: Mefman00 [CC0], <a href="https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Enheduanna,_daughter_of_Sargon_of_Akkad.jpg">via Wikimedia Commons</a>](https://bagolymondjahu.files.wordpress.com/2019/06/427px-enheduanna2c_daughter_of_sargon_of_akkad.jpg?w=141&h=253)
Most éppen a levelező rendszerünk figyelmeztetett, hogy cseréljem le a jelszavam, mert szerinte semmit nem ér, ugyanis nincs benne írásjel. A „borzasztó gyenge jelszó” közepére tettem egy kötőjelet, és egyből „fantasztikusan erős” lett. Magának a jelszónak se így, se úgy nincs értelme, jelentése, és nekem se mondana semmit, ha nem egy szokásos séma (egy algoritmus) alapján generálnám. Az semmi. Legyen benne írásjel!
De akkor most hogyan is van ez? Ki véd kit, kitől? Az az érzésem, és ez egyre erősebb, hogy a bank, az e-mail szerver, a webáruház saját magát igyekszik védeni, nagy ívben mellőzve azt, hogy nekem, felhasználónak, ügyfélnek, vásárlónak – eltartónak! – mi lenne az érdekem. Közben az érintéses kártyás fizetésnél a bank szakértője szerint szinte kódolatlanul mennek nagyon érzékeny adatok, amiket egy komolyabb jelerősítővel meg lehet szerezni, és onnan egy felkészült bűnöző bármimhez hozzáférhet – a banki rendszerek védelmi hibája miatt.
Annyi szó esik mostanában a Bauhaus századik évfordulójáról, hogy lassan nehezebb elkerülni, mint mindent tudni róla. Nem is nagyon akarok részleteibe menni, csak úgy eltűnődtem: a boltív feltalálása óta nem igazán volt ennyire forradalmian új az építészetben (de, volt azért…), legalábbis olyan, ami ennyire heves hatásokat váltott ki. Van építész ismerősöm (ráadásul német), aki szívből utál mindent, ami a Bauhaus-zal kapcsolatos, mások rajonganak érte (magam is). A sokszor és jogosan gyűlölt „modern” építészet minden gyökérszála a Bauhaus talajába kapaszkodik, és a mai napig meghatározó befolyással van a tervezett környezetünkre. A Bauhaus ugyanis túllépett az építészeten, és a teljes emberi környezet humánus kialakítását tűzte ki célul, minden művészet bevonásával. Így az építészeten túl a grafika, az ipari forma a bútoroktól a villanyírógépig és teáskannáig, a lakberendezés és a lakások ergonómiája, tipográfia és alkalmazott grafika, textil- és ruhatervezés, kert- és térépítészet – egyik sem vonhatja ki magát a Bauhaus érdeklődése alól.
A Bauhaus közönsége, célközönsége az egyszerű ember volt. Munkáslakásokat álmodtak élhető térré, egyfajta letisztult puritán esztétika, szép, jó minőségű anyagok és átgondolt technológiák mentén formált, világos és magától értetődő környezettel. Nyugalmasabb és pihentetőbb közeggé, ahol a munkát valóban ki lehet pihenni. A gyorsan, sok előre legyártott elemből kialakított házak esetében az élhetőség után a megfizethetőség volt a második fő cél. A Bauhaus korai bútorainak közös nevezője az egyszerű és gyors előállíthatóság, a formák újragondolása az ipari termelés költségeinek csökkentésére, hogy a legszegényebbekhez is el tudjanak jutni a termékeik.
Bagoly mondja: HU! 
.JPG){kind=link}
.jpg){kind=link}
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!