A helyes kritika alapja

A Dunning–Kruger hatás a magyarázat arra, hogy amíg a szakértők folyton kételkednek, a kezdők és a kontárok mindig mindenben holt biztosak.

Sokszor találkozni azzal, hogy a kezdő alkotó, legyen bár író, festő, rajzoló, zenész, színész, bármi (vagy épp fotós), minden munkáját (de legfőképp a legutóbbit) a műfaj csúcsának tartja, és rendkívül nehezen fogadja a kritikát. Aztán ahogy érkezik a tapasztalat és gyűlik a tudás, úgy válik egyre bizonytalanabbá, mígnem eljut egy szintre, amikor súlyosan alulbecsüli a képességeit. Ez az alkotói válság (egyik) ideje. Aki ezen is túl tud lépni, egy idő után elkezdi reálisabban látni a művei értékét, és jobban megtalálni a saját helyét az értékskálán, de rendszerint ez már nem éri el a tényleges értéket, mert mindig ott marad a kétely, amit az első válság okozott. És ez valahol így van jól.

A jelenségnek még szép, tudományosan hangzó neve is van, ez a Dunning–Kruger hatás. A jelenséget a Cornell Egyetemen két brit amerikai kutató, David Dunning és Justin Kruger publikálta 1999-ben, és meg is kapták érte 2000-ben a legértelmetlenebb tudományos eredményeknek járó Ignobel–díjat. Pedig ennek a hatásnak a létezése, működésének ismerete elég fontos ahhoz, hogy az ember túljusson és megeméssze a kezdő lét első kudarcait. Az Ignobel–díjat odaítélő kuratórium talán épp az említett hatás hatására értékelte alul a kutatást.

Amikor a kezdő az ember, a legnehezebb a saját képességeit felmérnie, és elhelyeznie az alkotótársak között. Megfelelő gyakorlat és ismeretek híján nem fogja felismerni sem mások szakértelmét, sem a saját hibáit, sőt, minden kritikát személyes sértésnek is vesz. A saját tökéletes tudásába vetett hite azonban dacos folytatást eredményez, aminek előbb-utóbb fejlődés lesz az eredménye.

Aztán amikor először felfedezi, hogy mennyivel jobbak is vannak nála, jön az elkeseredettség, a teljes kudarc élménye, de megjön a képesség is, hogy maga is rájöjjön, hol mit rontott el – még ha nem is feltétlenül képes arra, hogy helyre hozza, vagy elsőre jól csinálja a dolgokat. Ezek aztán már egy következő szint jellemzői. Amikor pedig eléri a saját művészete csúcsát, már pontosan fogja tudni, hogy mi mindenben kellene még fejlődnie, és ezért egy olyan enyhe alulértékeléssel, és kétellyel fordul a saját munkái felé, amit úgy is lehet hívni, hogy mesterségbeli alázat. Az igazán nagy mester mindig szerény – mondhatnám, de nem lenne igaz.

Felismerve a Dunning-Kruger hatás jelentőségét, már sokkal könnyebb elfogadható és hasznos kritikát nyújtani, kiváltképp azok részére, akik a pályaívük első szegmensén még nem jutottak túl. És ennek az az alapja, hogy meg kell erősíteni a kezdőt, hogy igenis alkosson, és lépjen tovább. Olyan ez, mint amikor a tipegő kisgyerek első lépéseit próbálgatja, és állandóan orra esik. Ez nem kellemes, de nincs az a féleszű szülő, aki eltiltaná a gyerekét a felállástól és lépkedéstől az orra esések miatt. No pain, no gain – mondja az angol: ha nincs fájdalom, nincs nyeremény. 

Ennek fényében a helyes kritika három elemből kell álljon, megfelelő (alábbi) sorrendben:

  1. Rámutat az alkotás erényeire, kiemeli a jó megoldásokat és mindenképpen talál valami értéket a műben

  2. Óvatosan, külső szemlélőként elemezve rámutat a hibákra, és megmagyarázza a kiváltó okokat és a hatásukat.

  3. Kiemel olyan értéket, ami már megvan, de tovább lehet építeni, és arra alapozva megoldásokat, alternatívákat, szemléletmódot javasol.

Nagyon fontos, hogy a kritika ösztönözzön a továbblépésre, és éreztesse, hogy hibázni szükséges. Maga a tanulási folyamat megkerülhetetlen és nincs olyan nagy művész, aki ne lett volna kezdő, és kezdőként ne ugyanazokba a csapdákba, gödrökbe esett volna bele. Ansel Adams, Michelangelo és Beethoven is tök béna volt, amikor először próbálta ki magát. Ahogy a matematikához, úgy a művészetekhez, gyakorlatot igénylő alkotáshoz sincs királyi út.

Aki csak leszól, ledorongol és ócsárol kritika gyanánt, az éppen olyan, mint az egyszeri ember, aki megtiltotta a gyerekének, hogy felálljon, mert akkor arcra eshet.

bagoly_glass

A címkép Burst felvétele a Pexels.com-ról, CC0 licensz alatt szabadon felhasználható

Ez rendkívüli!

Ilyen még sosem volt, és minden képzeletet felülmúl! Világrengető hír, amely megrengeti a világot! Ilyet még sosem láttál az elmúlt három másodpercben!

bagolymondjalikeasirPersze én vagyok a hülye, mert minek nézek tévét, olvasok internetet, hallgatok vízcsapot…

Azt mondja a tévé, hogy rendkívüli kánikula jön, a hőmérséklet nap közben elérheti, sőt, akár meg is haladhatja a 34°-ot. Hát ilyen még sosem volt! Csak három napja, vagy négy. Aztán összeállítást mutatnak az állatkertből, és beszámolnak arról, hogy hogyan bírják a meleget a trópusi állatok. Egész jól. Persze nekik annyiból nehéz, hogy nem a megszokott környezetükben vannak, amihez Isten az Evolúció segítségével hozzáalakította őket, hanem egy városi parkban, ahol minden csupa beton és aszfalt, a növények itt épp épek és szépek ugyan, de idegenek, és az árnyékuk is kevés. A levegő pedig… nos, arról talán jobb nem is beszélni, mert jobb ugyan, mint húsz éve, de azért elég sok szennyezőanyag van benne. Az pedig nehezíti a nagy meleg elviselését.

bagolymondjacsaladTény, hogy a legmelegebb körülmények között élő állatoknak is biztosítani kell, hogy megfelelően tudják szabályozni a testhőmérsékletüket, de ez minden időben igaz. Az is tény, hogy a nagymacskák szívesen lustálkodnak az árnyékban, főleg, ha házhoz kapják az amúgy levadászandó kaját. Az elefántok is szeretnek pancsolni, a vízilovak pedig… nos, igen, csak a szemük és a hátuk látszik ki a vízből, de hát ezért vízilovak és nem mocsári vagy dagonyalovak. Akármennyire is szenzációként próbálják előadni, ez még messze nem az. Meleg van, igen, de ilyen meleg még egész sűrűn szokott lenni errefelé, legalábbis nyáron, ahogy télen meg a hideg egy olyan szélsőséges dolog, ami teljesen természetes errefelé. Még most is magam előtt látom, amikor a rettenetes mínuszok idején az egyik kereskedelmi tévé stábja felment a Havasokba, és a székely bácsit megkérdezték, hogy

– Milyen óvintézkedéseket foganatosítanak a rendkívüli, akár –20°-ot is elérő hidegben?
– Hogy mi? Mit tetszik kérdeni?
– Hát hogy van-e valami, amit a nagy hideg miatt máshogy csinálnak, mint általában?
–Ja, hát persze. Bégyühet a kutya.

color-fun-pigeons-166639
Color, Fun, Pigeons (detail) by Etha via Pexels.com (CC0 licenc alapján szabadon használható)

A bulvársajtóban több olyan újság is van, aminél az esti sötétség is évszázados hír, az eső mindig ítéletidő, a szél minden esetben pusztító, és előfordulhat, hogy még az elővigyázatlan gyalogos esernyőjét is kifordítja. Ugyanezek a sajtótermékek a balesetekről előszeretettel adnak részletes beszámolót, ami során minden alkalommal kihangsúlyozzák, hogy az ütközés ereje akkora volt, hogy a balesetet szenvedő autók összetörtek. Ha pedig a tűzoltóknak is akadt munkájuk, akkor a felismerhetetlen szögből fényképezett roncsokat úgy mutatják, mintha a feszítővágó okozta roncsolás is az ütközéskor keletkezett volna.

Mert szenzációnak lennie kell. Nem hír, ha a gyalogos figyelmetlenül lép az úttestre, és körülnézés nélkül átér az utcán, mert épp senki más nem jár arra. Nem hír az sem, ha a tetőcserepek a szép napos időben a helyükön maradnak. És még arra sem bukik manapság a bulvárra szakosodott olvasó, ha a hajnalitól az esti szürkületig sütött a nap – hacsak nem lehet valami olyannal tálalni, amitől ez a jelenség egészen rendkívüli.

A szomorú, hogy a legtöbb ember ezt még szépen meg is eszi.

bagolyvisszanézAnnak idején az újságárus suhancok, a rikkancsok „rikkantottak” hasonló híreket. Egyszer én is megpróbáltam, milyen Vasárnapi Híreket árusítani az utcán és érdekes élmény volt. (Hozzá kell tennem, hogy „fiatal voltam és kellett a pénz.”) Főleg az, amikor felidéztem a témába vágó ismereteimet, és elkezdtem az érdekesebb hírek címét, témáját rikkantani. Hát még, amikor az örökzöldeket: „Földönkívüliek jártak a világűrben!” „Fegyverrel leterített szőnyeget találtak az Ecserin – a rendőrség nagy erőkkel kivonult és sikeresen felgöngyölítette!” „Szájba verték, hanyatt esett! A gyilkos a tettes!”

Egyből jobban ment a lap.

Most akkor kiben és hol is van a hiba? Én kérek elnézést…

bagolymondjahukkk

A címképen: Newspaper on Black Lenovo Thinkpad from Pexels.com (CC0 licenc alapján szabadon felhasználható)

Gyorsan! Gyorsan!

Azt mondja az ostoba reklám, hogy nincs idő a fejfájásra, használjam a… mit is? Úgy elhadarták, hogy ki is ment a fejemből. Rossz reklám, de hát hamar munka ritkán jó. Mégis minden mindig hamarabb, gyorsabban, felületesebben kell.

bagolymondjasuhanAz említett reklám semmiféle támpontot nem ad ahhoz, mi fogja gyorsan elmulasztani a fejfájásomat, ezért rengetegszer el kell ismételniük ahhoz, hogy megunjam megjegyezzem. De annyiszor nem fogom megnézni, nem én! Nincs időm ilyesmire!

A kolléganőm meg valami egyszerű, olcsó receptet keres, hogy a hétvégéjét ne a konyhában töltse. Ki is köt egy oldalon, ami a címével azt ígéri, hogy fillérekből, pillanatok alatt készíthet finomságokat. A honlap szinte minden receptje úgy kezdődik: vedd meg a tasakos instant [írd ide a kedvenc ételed nevét] készítményt, adj hozzá vizet, forrald fel és tedd bele … és itt minden különböző recept másik két fűszert más-más mennyiségben ajánl. Végül is lehet, hogy gyors, talán még olcsó is, de a főzéshez már régen nincs köze. A receptekhez sem.

shhh____we_re_hunting____by_hel999_d32apfn-fullview
Psszt, vadászunk! (Speedpaint, kb. 2–3 óra) – Forrás: hel999, DeviantART CC-by-NC-ND 3.0

Nézegetem a kedvenc művészeti-közösségi oldalamat (a linkek között megtalálod, hogy a DeviantART az) és feltűnik némelyik alkotó elképesztő technikai tudása – meg az, hogy mennyire nem képesek kilépni egy adott stílusból, forma- és színvilágból. Mintha a fejlődésnek valami rettenetes gátat szabna. Közös vonás: mindegyikük hozza a linket, hogy a festmény elkészüléséről szóló gyorsított videó hol nézhető meg. Mindegyik úgy nevezett speedpaint, aminek az a lényege, hogy a részletgazdag, látványos festmény minél rövidebb idő alatt készüljön el. Egy A3-ashoz hasonló méretű alkotás három óra alatt – ez még csak nem is ritkaság. Egy másik alkotó, történetesen író és költő az illető, slash párbajra hív: villámverselés, ki tud rövidebb idő alatt szonettet, ódát, húszsoros szabadverset vagy hatvan versszakos aforizmát költeni? Nagyon büszkék a sebességre, akik összemérték vele a tudásukat, csak éppen a kész művek sablonosan összecsapottak, túlságosan is alkalomhoz kötöttek, két hét múlva már az aktualitásukat is elfelejtjük, és elértéktelenednek.

És eközben folytatódnak a reklámok, nagyobb sebességű internet, nagyobb sebességű jegyvásárlás, nagyobb sebességű hivatalos ügyintézés, mindennek gyorsulnia kell. Édesapámat még napokig benn tartották a Szemklinikán a szürkehályog-műtétje után, én dél körül kerültem a műtőbe és délután fél ötkor úton voltam haza. Persze nem én vezettem. Annyira még nem gyors a módszer.

BagolymondjakonyvmolyAztán olvasom, hogy bezárt a vadonatúj Kormányablak, mert nincs munkaerő, sőt, a másik is, amit szintén most újítottak fel, alakítottak át gyorsabbá. Nincs ember, és nincs ember, aki ezt az állandó hajszát bírná. És az a szomorú, hogy nem csak a Hivatal szűnik meg létezni hanem egyes emberek is – például azok, akik a hajtás miatt megcsömörlött, magára hagyott egészségügy maradékának igénybevételére szorulnak, és nem jut rájuk már idő, mert… mert nincs idő még a fejfájásra sem. Megrázóan sok ilyen példával találkozom a hírekben, pletykákban, és sajnos a leghitelesebb forrásokban is.

A fényképezőgépemről is megtudom a híradásnak álcázott reklámokból, hogy már gagyi, mert másodpercenként csak hat képet tud exponálni, és a legújabb tükör nélküli, úgy nevezett MILC gépek már ennek a sokszorosát tudják, szinte a mozgóképes kamerákéval vetekszik a sebességük.  Érdekes, hogy a kezelhetőségük mégis lassabb, mint az én gépemé. De hát ki akarja állítgatni a gépet, amikor ez által lemaradhatsz valamiről? Történetesen az, aki egyedit, a sablonostól jobbat, értékesebbet akar csinálni.

Aki, ha verset ír, évekig érleli és javítgatja. Aki, ha novellát, könyvet ír, évekig vadászik a megfelelő adatokra, és legalább ugyanannyi ideig mérlegeli a szöveg és a narratíva tempóját, hangvételét, nézőpontját – az összhatást. Aki egy igekötőn, egy rímen is napokig dolgozik, ízlelgeti-próbálgatja, hogyan lesz jobb amit kiad a kezéből. Nem csak jó, szuper, esetleg kiváló – hanem annál is jobb.

1280px-canyon_de_chelly_panorama_of_valley_from_mountain
Canyon de Chelly panoráma – Forrás: Ansel Adams [Public domain], via Wikimedia Commons

Ansel Adams, az amerikai fotográfia egyik legnagyobb alakja, nagy tudású elméleti szakember, teoretikus és gyakorlatban is kiváló fotós azt írta: ha egy évben van négy jó képed, boldog lehetsz, nagyszerű fotós vagy. Ő volt az, aki a negatívokat úgy nagyította, hogy a kép egyes részeit gondosan kielemezte, és a megfelelő módszerekkel gyorsította vagy lassította a hívást, erősítette vagy csökkentette a fényt kis maszkok kivágásával és a megfelelő helyen való mozgatásával, sőt, helyi vegyi beavatkozásokkal is. Módszerét, amit Zóna rendszernek nevezett el, még a korabeli fotográfusok is pepecselősnek és követhetetlenül aprólékos manipulációnak tartották. A kritikusainak képeit alig-alig látod, és fogalmad sincs, kik voltak – de ha bemész a svéd lakberendezési áruházba, és veszel egy szép tájképet a szobád díszítésére, mondjuk a Yosemite Nemzeti Parkról vagy a Grand Canyonról, akkor nagy valószínűséggel Ansel Adams egyik fotójára esik a választásod. Aki annak idején kiment a kocsijával a vadonba, és amikor megtalálta a megfelelő helyet, akár napokra is ott maradt, amíg a fényviszonyok, felhők, a levegő tisztasága, hőmérséklete, minden a megfelelő nem lett. Kivárt.

Enheduanna, Sargon király (címzetes?) leánya – forrás: Mefman00 [CC0], <a href="https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Enheduanna,_daughter_of_Sargon_of_Akkad.jpg">via Wikimedia Commons</a>
Enheduanna, Sargon király (címzetes?) leánya – forrás: Mefman00 [CC0], via Wikimedia Commons

Egy kiváló magyar fotográfus, Vadász Sándor, akit örömmel tartok mentoromnak is, úgy fogalmazta meg ezt, hogy

Nem az számít, hogy a fényképezőgéped hány képet készít egyetlen másodperc alatt, hanem csak az, hogy Te képes vagy-e egyet, maradandót alkotni…

Mit is jelent maradandót alkotni?

Nem tudom, talán az (első egyiptomi) Lépcsős piramis építőjét Imhotepet, vagy a sumer-akkád feminista(!) írónőt és politikust, Enheduannát kellene megkérdezni. De a válaszukban biztos nem lesz jelen az a fogalom, hogy „gyorsan!”

bagolymondja_djet

A címképen:Színes ceruzák a Pexels.com gyűjteményéből – CC0 licenc alatt bármyely legális célra szabadon felhasználható

Add meg a jelszavad, és megmondom, ki vagy!

Állandóan jönnek az újabb és újabb értesítések, hogy a biztonságom érdekében milyen újabb módszerekkel védenek. Ki elől?

bagolymondjashyMost éppen a levelező rendszerünk figyelmeztetett, hogy cseréljem le a jelszavam, mert szerinte semmit nem ér, ugyanis nincs benne írásjel. A „borzasztó gyenge jelszó” közepére tettem egy kötőjelet, és egyből „fantasztikusan erős” lett. Magának a jelszónak se így, se úgy nincs értelme, jelentése, és nekem se mondana semmit, ha nem egy szokásos séma (egy algoritmus) alapján generálnám. Az semmi. Legyen benne írásjel!

A bankok, akikkel kapcsolatban vagyok, sorra állnak át arra, hogy a webes felület használatához a telefonnal kell azonosítanom magam. A telefonos használathoz persze nem. És sokkal könnyebb megszerezni bárki rosszindulatúnak a telefonomat, mint a webes jelszavam, erre azért odafigyelek. Igaz, a telefonomra is.

Ugyanakkor a telefonommal már egy érintéssel fizethetek, semmi kódot, egyebet nem kér a legtöbb esetben. Ha az ujjlenyomatomat nem akarom használni, egy négy számjegyes PIN is elég, ami magától értetődően erősebb védelem, mint a webes jelszavam. (Nem!)

Ráadásul a telefonos applikációban kevesebb dolgot tudok elintézni, nehezebben, mert a felület pici, a betűk rosszul olvashatók, és az egyik banknál még tetézik azzal is, hogy a ciánkék alapon fehér betűkkel szórakoznak velem. Émelyegjenek napestig.

bagolymondjahuhaDe akkor most hogyan is van ez? Ki véd kit, kitől? Az az érzésem, és ez egyre erősebb, hogy a bank, az e-mail szerver, a webáruház saját magát igyekszik védeni, nagy ívben mellőzve azt, hogy nekem, felhasználónak, ügyfélnek, vásárlónak – eltartónak! – mi lenne az érdekem. Közben az érintéses kártyás fizetésnél a bank szakértője szerint szinte kódolatlanul mennek nagyon érzékeny adatok, amiket egy komolyabb jelerősítővel meg lehet szerezni, és onnan egy felkészült bűnöző bármimhez hozzáférhet – a banki rendszerek védelmi hibája miatt.

És akkor még nem beszéltünk az összefonódásokról, hogy a legelterjedtebb e-mail szolgáltató tengernyi mélyen összefonódott azzal az óriáscéggel, amelyik minden rezdülésemről, szokásomról tudni akar, és ki akarja használni arra, hogy rávegyen bármire – jelenleg még csak arra, hogy mit vásároljak és hol, de akár arra is meglenne már a hatalma (az információi által), hogy elementáris mélységekig beletúrjon az életembe. Tudja, hogy hol lakom, merre közlekedek, mennyit keresek, kik a fontosak számomra, cukrozom vagy borsozom-e a káposztás tésztát, és mekkora lófej fér az ágyamba.

Én viszont tartsam mindig a kémkedései fő eszközét magamnál (igen, a telefonomat), és bízzak benne mindennél jobban (igen, a cégben és a telefonban egyaránt).

Quod custodiet ipsos custodes?

– kérdezhetné a művelt görög, aki tud latinul. „Ki óv meg az oltalmazóimtól?”

bagolymondjagondterhelt

A címkép Proparak munkája a Pexels.com oldaláról, CC0 licenc alatt szabadon használható.

Egy évszázad kapcsán

Április elseje egy jelentős évforduló napja, csak senki se venné komolyan, ha akkor írnám.

eulenhaus1Annyi szó esik mostanában a Bauhaus századik évfordulójáról, hogy lassan nehezebb elkerülni, mint mindent tudni róla. Nem is nagyon akarok részleteibe menni, csak úgy eltűnődtem: a boltív feltalálása óta nem igazán volt ennyire forradalmian új az építészetben (de, volt azért…), legalábbis olyan, ami ennyire heves hatásokat váltott ki. Van építész ismerősöm (ráadásul német), aki szívből utál mindent, ami a Bauhaus-zal kapcsolatos, mások rajonganak érte (magam is). A sokszor és jogosan gyűlölt „modern” építészet minden gyökérszála a Bauhaus talajába kapaszkodik, és a mai napig meghatározó befolyással van a tervezett környezetünkre. A Bauhaus ugyanis túllépett az építészeten, és a teljes emberi környezet humánus kialakítását tűzte ki célul, minden művészet bevonásával. Így az építészeten túl a grafika, az ipari forma a bútoroktól a villanyírógépig és teáskannáig, a lakberendezés és a lakások ergonómiája, tipográfia és alkalmazott grafika, textil- és ruhatervezés, kert- és térépítészet – egyik sem vonhatja ki magát a Bauhaus érdeklődése alól.

313px-budapest-harangvirag-u-cimg1802
Bauhaus lakóépület a budapesti Harangvirág utcában, Molnár Farkas tervei szerint (1930) – Forrás: http://commons.wikimedia.org/wiki/User:Tamas_Szabo [CC BY-SA 3.0], via Wikimedia Commons

Ez azért is van, mert a Bauhaus tudatosan és bevallottan egy szocialista irányzat volt, erősen politizált háttérrel. De amíg az anarchisták, kommunisták, szociáldemokraták és – az időszak miatt meg kell említeni – nemzeti szocialisták a közéletet, irányítást és hatalmat akarták a közjó érdekébe állítani (micsoda paradoxon!), ez a művészcsoport a közjót, a jó közérzetet igyekezett eljuttatni a dolgozókhoz, kétkezi munkásokhoz. És nem az orosz módszerrel, mi szerint a párt önkéntesei elmentek a parasztokhoz, és megmondták, hogyan kell fogni az eke szarvát, vagy a gyárakba, megmutatni, hogy melyik a kalapács nyele, hanem úgy, hogy az emberek hétköznapjait akarták kellemesebbé tenni szebb és élhetőbb, emberközelibb környezettel, olcsó és tartós, használatra és kényelemre tervezett eszközökkel, kényelmesen viselhető ruhákkal és figyelemfelkeltő, érzelmekre erőteljesen ható látványvilággal.

eulenhaus2A Bauhaus közönsége, célközönsége az egyszerű ember volt. Munkáslakásokat álmodtak élhető térré, egyfajta letisztult puritán esztétika, szép, jó minőségű anyagok és átgondolt technológiák mentén formált, világos és magától értetődő környezettel. Nyugalmasabb és pihentetőbb közeggé, ahol a munkát valóban ki lehet pihenni. A gyorsan, sok előre legyártott elemből kialakított házak esetében az élhetőség után a megfizethetőség volt a második fő cél. A Bauhaus korai bútorainak közös nevezője az egyszerű és gyors előállíthatóság, a formák újragondolása az ipari termelés költségeinek csökkentésére, hogy a legszegényebbekhez is el tudjanak jutni a termékeik.

És nem így történt.

800px-vc3a9csey_mansion_28129
A Vécsey-villa (Budapest, Meredek utca 38.) egy gazdag cukrász villájának épült, később Losonczi Pál és Szűrös Mátyás (és más notabilitások) is laktak benne – Forrás: Elekes Andor [CC BY-SA 4.0], via Wikimedia Commons
320px-tugendhat_villa_in_brno
A brnói Tugendhat-villa (Ludwig Mies van der Rohe (1928–1930) – Forrás: Justraveling.com [CC BY-SA 4.0], via Wikimedia Commons

A Bauhaus már az 1920-as évek második felében elindult azon az úton, hogy az általuk épített épületekre csak a felsőbb osztályoknak volt elég pénze. Sőt, bőven áldoztak is arra, hogy a Bauhaus eszményének áldásait, a kényelmet, szépséget, az anyagok tiszta szépségét ők élvezhessék. A munkások építészei a gazdagok villáit építették – mint a brnói Tugendhat-villát, vagy a budapesti Vécsey-villát. A Tugendhat-villa államfői találkozók színhelye, reprezentatív épület lett. A Vécsey-villa politikusoknak, külföldi diplomatáknak ad otthont, de eredetileg egy gazdag cukrász villája volt.

Ludwig Mies van der Rohe legfőbb alkotásai avagy magnum opusai közül a Barcelona-pavilon, építészetének összegző műve használhatatlan bemutató-épület, amely méregdrága anyagok bőkezű alkalmazásával épült, és még kiállítási tárgyakat sem lehetett benne elhelyezni annyira nem funkcionális tér, csak a megnyitót tartották „benne”. Gyönyörű, a fantasztikusan szép rajzú márvány és vörös onix, a víz és a gondosan kidolgozott, ritmikus tér igazán nagyszerű élmény, de másra nem jó.

450px-pavellc3b3_mies_06
Barcelona-szék a Barcelona-pavilonban. (Ludwig Mies van der Rohe, 1929) – Forrás: vicens [CC BY-SA 2.5], via Wikimedia Commons

Két tárgy mégiscsak van benne. Az egyik egy szobor, a másik pedig Mies van der Rohe másik főműve, a Barcelona-szék. Építészek, belsőépítészek, designerek körében ez a szék A Szék Esszenciája, és mivel a mai napig is gyártják (és széles körben hamisítják) egy elhivatott designer otthonában mindenképp kell egy legyen, bár az ára bőven … úgysem fogod elhinni, nézd hát meg magad. És ez Bauhaus, a szegények, a munkások bútora. Vagy talán mégsem.

Többször lamentáltam, keseregtem és vernyákoltam azon, hogy az értékek leromlanak elkopnak, ahogy egyre többekhez jutnak az idők folyamán. A Bauhaus valahogy ellene megy ennek. A démosznak szánt olcsó és megbízható termék a szemtelenül gazdag arisztokrácia játszóterén kötött ki. A jól-lét a jólét szimbólumává vált.

 

eulenhaus3

A címképen a Barcelona-pavilon, az 1929-es barcelonai Világkiállításra épült német pavilon rekonstrukciója, Ludwig Mies van der Rohe tervei alapján. (Rekonstrukció) –thierrytutin [CC BY 2.0], via Wikimedia Commons

A grafikák saját rajzaim, Moholy-Nagy László paródiák.

Mozogni kell?

Kezdetben vala az Ige, és az Ige írva vala, és a kevés kiválasztott, aki megtanult olvasni, az el is tudta olvasni, más meg nem. Ezért volt, amit képekben meséltek el, például templomok falain, vagy a lapraszerelt szekrénysor összeállítási utasításán. És a képek statikusak voltak, ezért okos emberek kitalálták, hogyan lehet mozgóképet készíteni, és azóta minden mozog. Az is, aminek nem kéne.

bagolymondja_fieldcameraTörtént egyszer, még a XIX. század első felében, hogy egy csomó okos és kitartó ember nekiállt a látott képet kémiai, fizikai úton rögzíteni, mert mégis csak más látni valamit, mint olvasni róla. Nagyon nehéz problémával szembesültek, így többen többféle megoldást is találtak rá, Niépce, Dauguerre vagy Talbot csak a kísérletezők, kutatók jéghegyének csúcsát jelentették. Amikor 1839 augusztusában a franciák szabadon hozzáférhető szabadalmat csináltak Niépce és Dauguerre eljárásából, kiderült, hogy mekkora az igény a fényképezésre: aki csak tehette, azaz elég okos és gazdag volt a drága és bonyolult eljárásokhoz, kísérletezni kezdett és egyre jobb, gyorsabb, minőségibb eljárásokat talált meg, fel és ki. Dióhéjban ennyi.

Talbot agyonvédett és drága szabadalma jelentős hátrányt jelentett számára, de eljárásai megvetették az alapját annak, hogy a nyomdatechnika is képessé váljon a fényképek nyomtatására. Egy ideig csak a fénykép alapján készült metszetek jelentettek megoldást arra, hogy például a krími háborúról képanyag kerülhessen az egyre növekvő hatású és érdeklődési körét egyre tágabbra nyitó polgárság elé.

Roger Fentont tekintik az első hadi fotográfusnak, aki az akkori technika mellett még megrendezett beállításokat fényképezett illusztráció gyanánt. Az amerikai polgárháborúban Matthew Brady és csapata játszott hasonló szerepet, és a híreket kísérő fényképek egyre élettelibbek lettek, ízelítőt adtak a „jelen lenni” érzéséből. Az erdélyi származású Szathmáry Pap Károly szinte mindenhol járt, mindent igen igényesen fényképezett, és bejáratos volt az orosz–török háború idején a szultánhoz és a cárhoz egyaránt – a rendkívül sokoldalú művész képei (festmények, akvarellek is!) hitelességükkel és részletességükkel nagy sikert arattak.  Az újságolvasó közönség pedig kapott a lehetőségen, egyre népszerűbbekké lettek azok a lapok, amelyek a híreiket képekkel is tudták illusztrálni.

Talbot találmányai ebben a közegben jutottak el a klisékészítés lehetővé válásáig, és nem mellesleg két másik találmány is segített: a litográfiából kifejlesztett ofszetnyomtatás és a metszetnyomtatás számos változatából kifejlesztett (rotációs) mélynyomtatás. Ezek az eljárások olcsóbbá tették a nagy példányszámú nyomtatást, ami a korábbi eljárás (magasnyomás) esetében az ólom és a gyorsan kopó klisék miatt nem volt gazdaságos. A néhány ezres példányszámok helyett ofszetnyomással már több tízezres példányszám nyomása vált a legjövedelmezőbbé, a drágán előállítható, de tartós mélynyomó formákkal pedig százezres, milliós példányszám volt elérhető. Az ofszet megőrizte valamennyire a magasnyomás tiszta, világos és jól olvasható betűképét, de a képek nyomtatásakor ugyanúgy pontokra (raszterre) kellett bontani a képet, mint a magasnyomás esetében, hogy árnyalatokat lehessen ábrázolni. A mélynyomtatás betűszélei a technológiából adódóan fogazottak voltak, kevésbé kontúros hatást keltettek, de a képek minősége jelentősen javult az által, hogy a képpontok a hígabb tinta (tinta, nem festék!) révén eltűntek, össze tudtak mosódni egy homogén felületbe.

Az 1910-es évek második felére forrta ki magát mindkét eljárás, és a sajtónak egészen új távlatokat nyitott. És ebben a képeknek nagyon jelentős szerepe volt.

BagolymondjakonyvmolyA háborúk tudósításai megérlelték az emberekben az igényt arra, hogy minél előbb, minél pontosabb híreket kapjanak, átérezhessék, mi is történik, és a gazdaság résztvevőinek kiemelt érdeke volt, hogy ezeket a híreket időben megtudva, ezeknek megfelelően alakítsák üzleti tevékenységüket. A dagályos leírások nem adtak olyan pontos fogalmat a történtekről, mint egy-egy fénykép.

Az első világháború után még inkább megnőtt az igény, immár a szórakoztató tartalmakra, amiket az előző évszázadban még színezett metszetekkel, rézkarcokkal, útikönyvekbe kötött vonalas rajzokkal elégítettek ki. A szatócsboltok pultján már akkor megjelentek a kis kártyákra nyomott képsorozatok, egy-egy távoli, egzotikus hely bemutatásával – pontosan azt a szerepet töltve be, amit manapság az interneten keringő PPS-vetítések foglalnak el. A térhatású fényképezés, ami szinte az első pillanattól kezdve ott volt a fotó történetében, olyan szintű népszerűséget élvezett, hogy sok családnál a nappali fő helyén (ahol ma a tévé áll) míves sztereoszkóp terpeszkedett, és jellegzetes, felül kerekített keretű képpárokat lehetett beléjük tenni, amivel meg lehetett nézni a maguk terjedelmében a piramisokat, Indokína erdeit, az Újvilág városait, vagy akár a közeli kupleráj nyilvánoshölgyeit. Az aktfotózás XIX. századi történetében egy külön, nem túl büszkén vállalt fejezet a bordélyok világának bemutatása…

robertcapabygerdataro
Robert Capa filmez – felvétel: Gerda Taro [Public domain], via Wikimedia Commons

Tehát a kép, és főleg a fénykép egyre nagyobb teret követelt és kapott. A harmincas években megjelentek az első nagy képes újságok, a Münchner, Frankfurter és Berliner Algemenine Zeitung, amelyek már százezres példányszámban, gyors és minőségi rotációs mélynyomással készültek, és hétről hétre tálalták az újabb képanyagokat, amelyek lassanként egyenrangúak lettek a szöveggel, amit illusztráltak. Angliában a Picture Post már nem csak egyenrangúvá emelte a képet, hanem sajátos, forradalmian új tördelésével, kép-szöveg arányával ki is emelte. A harmincas évek végére a francia Vu (amelynek Robert Capa is sokat fényképezett) már elsősorban képriportokat közölt, egy-két mondatos képaláírásokkal és nagyon rövid, tőmondatos bevezetésekkel kontextusba helyezve a fotókat. 1936 végén a korábbi amerikai vicclap, a Life új tulajdonossal új útra tért, és Amerika legnagyobb képes hetilapjaként szinte csak a képekre épített. Sajátos, nagyon erős vizuális világa mellett a szövegre kevésbé volt szükség, és alacsony ára miatt a rosszabb körülmények között élő, kevésbé művelt emberek számára is elérhető lett. Az dolgozók már várták a pénteket, amikor a Life új száma megjelenik. A példányszáma 1945-ben tetőzött, több mint 13 millió eladott példánnyal!

És a kép felülkerekedett a szövegen, és az emberek rájöttek, hogy olvasni, elképzelni a leírt szöveg tartalmát, jelentését fárasztó dolog. Ráadásul sokkal inkább nyelvfüggő, mint a kép – bár a képi kultúrában is vannak nyelvi és hagyományokban gyökerező sajátosságok. A nagy skandináv bútorcégek (több is) odáig vitte a képekkel való kommunikációt, hogy a használati vagy összeszerelési utasítások legfeljebb sorrend jelzésre használnak betűket. Az írástudatlanság elleni harcban egyelőre az írás áll vesztésre.

bagolymondjasuhanAz állóképpel párhuzamosan, és igen dinamikusan fejlődött a mozgókép is, de igazán nagy robbanást a videó, majd a videó rögzítésére alkalmas egyszerű és megfizethető eszközök jelentettek. Amikor pedig a telefonok is elkezdtek jó minőségű mozgóképet felvenni, az internet pedig teret adott ezek használatának, az állókép egyszer csak arra kellett rádöbbenjen, hogy jelentős konkurenciája akadt. Az 50-as évek tudományos-fantasztikus agyszüleménye, videótelefon a különböző üzenetküldő és csevegő alkalmazásokban egészen korán megjelent, majd a telefonhálózatok is képessé váltak videóhívásra, de kiderült, hogy meglehetősen ritkán van az embereknek szüksége arra, hogy a másik fél lássa is, hogy mit csinálnak. Ellenben a világ hiúsága hamar rávette, főleg a fiatalokat, hogy ne csak állóképen, de rövid videókon tudassák a világgal, mennyire menők és milyen jó dolguk van. Ezzel nem is lenne probléma, mert sokkal személyesebb egy mozgókép üzenetben megmutatni az új kiskutyát, a nyaralóhelyet vagy az új ruhát, mint álló képen, és sokkal személyesebb egy videóban puszit dobni a szeretteinknek, mint egy levél aljára biggyesztett XXX jelzéssel tudatni, hogy érezzék magukat csókoltatva.

A gond az, amikor a videó olyan helyekre is beteszi a lábát, ahová nem biztos, hogy kellene. Például az oktatásba, tájékoztatásba.

Ez persze nem így igaz, mert egy megfelelően összeállított mozgóképes anyag nagyon nagy segítség az oktatásban és tájékoztatásban is. Egy videón megmutatni sokkal érthetőbb és szemléletesebb, hogy hogyan esik talpra a macska, vagy hogyan kell egyetlen mozdulattal stokira hajtani az inget. (Mi az hogy stoki? Miféle inget? Megint az őskorban lennénk?) A videó azonban elvárás lett, és számos esetben akkor is alkalmazzák, amikor nem lenne helye.

Nézzünk egy-két példát.

Kerestem egy megoldást egy számítástechnikai hibára, és nem találtam mást, csak videókat a legnagyobb videómegosztón. Végül a legrövidebbre rákattintottam, és egy meglehetősen kínai angolsággal beszélő, láthatatlan valaki köszöntött. Elmondta, hogy mennyire örül, hogy rátaláltam, iratkozzak fel a csatornájára, mert az a Világbéke első számú előfeltétele, és köszöni húsz barátjának, amikben segítettek (fel is sorolta név és tett szerint). Elmondta, hogy mennyire örül annak, hogy milyen szuper fejlesztésekbe ölte a pénzét, csak azért, hogy én (személyesen én!) tisztább, jobb, élesebb, szagosabb és hangosabb képet kapjak, majd elviccelődött két percig valami, szerintem csak kínaiak számára érthető szójátékon és azon, hogy a hülye vigyor nevű arckifejezése mennyire népszerű volt az előző videójában. Négy perc után beletekertem a felvételbe és még mindig ugyanez ment. És még mindig. És még mindig még mindig. Aztán egy elszólásából rájöttem, hogy az információ (tutorial), amiért a videót nézem, már lement. Ekkor elkezdtem visszafelé kattintgatni a felvétel idővonalán, hogy megtaláljam, és sikerrel is jártam, de nagyon nehéz volt. Az információ ugyanis egyetlen képernyőmentés volt, ami leírva kb. így nézett volna ki: „Nyisd meg a Szerkesztés menüben a Beállítások menüpontot és jelöld be az Ez kell neked fülön az Így lesz jó mégis jelölőnégyzetet. Erre ment el több mint tíz perc videózással…

Egy másik esetben egy nagy hardvergyártó cég, területének Rolls Royce-a honlapján próbáltam megtudni, hogyan lehet az eszközükkel a kört quadrilaterális permutációval látens módon négyszögesíteni. (Na jó, nem ezt, de ha leírom mit, hasonlóan értelmetlen blabla lenne a legtöbb embernek.) Találtam is róla három cikket, mind a három arról szólt, hogy az eszközükkel ez nagyon egyszerű, nézzem meg az Így kell! című videójukat. Hézagos bütyöktágítással akarom csinálni, vagy lottyadó segédigékkel, esetleg magashegyi búvármentő módszerrel? Mindre van külön cikk, ami ugyanarra az egy videóra mutat. Szuper! Nézzük a videót.

Gyönyörű, rájuk jellemzően profi bevezető, csillogóan kívánatos logó, bájosan éterikus szépségű zene és még szebb női arc köszönt, elmondja, hogy neki én, az Ügyfél vagyok a legfontosabb, és iratkozzak fel a csatornájukra, mert ez a Világbéke egyetlen hiányzó feltétele, és a következő webinárium segít négyszögesíteni, bármennyire is szeretném. Majd vágás, egy elképesztően jól felszerelt, de amúgy háromszor két méteres alapterületű auditórium, előadói pulpitus, aktív tábla, két projektor, és egy plakátmosolyú kreol bájgúnár előadó. Elképesztően kedves gesztusokkal és hanghordozással közli, hogy ez a felvétel egy webinárium anyaga, vágatlanul, hogy semmiről ne maradjak le. (A webinárium olyan előadás, ahol a hallgatóság nincs jelen, csak online vesz részt.) Azzal elkezd beszállingózni négy-öt hallgató, leülnek az odakészített székekre, a bájgúnár elképesztően kedves léptekkel kimegy, és… két perc semmi. Majd jön a Kopasz Szakértő, megköszörüli a torkát, és elkezd egy laptopon matatni, aztán tájékoztat, hogy a bejelentkezett résztvevők közül még sokaknak nem sikerül az internetes kapcsolatot létrehozni, ezért várunk. Várunk. A Kopasz Szakértő anekdotázik egyet-kettőt, ami érdekes és szellemes is, csak nekem dolgozni kellene azon, amihez feltétlenül szükséges, hogy quadrilineárisan permutáljam a látens körnégyszögesítést, lehetőleg a magashegyi búvármentő módszerrel vagy segédigékkel, de semmiképpen se hézagosan. Eltelt újabb öt perc. A Szakértő megjegyzi, hogy akinek ennyi idő nem volt elég csatlakozni, azt a Hálózati alapismeretek című webináriumára várja (de hogyan, ha nem tud csatlakozni???), és kezdünk. És kezd. Szellemesen, élvezettel beszél a körnégyszögesítés történetéről, a látens módszerek fontosságáról, a quadrilineáris permutáció tévútjairól, és egy Helen nevű lányról, akivel nagyon szeretett volna randizni az egyetemen, de sokáig hiába, majd egy hézagos bütyöktágításról szóló előadásán a lány odament hozzá, majd feleségül ment hozzá. Még mondják azt, hogy az elméleti alapkutatások nem lehetnek romantikusak!? Huszonhét perce nézem a videót, tök érdekes, tele van szellemes megállapításokkal és ügyes kis kapaszkodókkal, amik segítenek a roppant bonyolult elméleti fejtegetéseket átlátni és megérteni. És végre eljutottunk ahhoz a részhez, amire szükségem volt! Mint kiderül, pofon egyszerű, két mondatban el is mondja a Szakértő. Lehet, hogy én vagyok fejlesztési fázisban, de nem értem. Le kellene lassítani, hogy legyen időm felfogni, amit mond, de ugye azt nem lehet. Visszapörgetném, de mivel hosszú a felvétel, nem lehet ám egy-két másodpercnyit, a legkisebb kattintásra is több percet ugrik. Próbálom többször is visszahallgatni, és nagy bánatosan konstatálom, hogy nem vehető ki, homouzionról vagy homoiuzionról beszél-e mert a legfontosabb kulcsszóba a héttagú közönség három tagja köhög és krákog bele. Vissza kellene olvasni a szöveget… de várjunk csak, nincs más erről csak ez a videó! Bánatosan megnézem a hátra lévő hetven percet, érdekes, szórakoztatóan tanít, csak épp a kérdéses téma soha többet említésre sem kerül. Imádom a videó tutorialokat (avagy oktatóanyagokat), csak sajnos ez nem igaz.

Szóval nézem a legnagyobb videómegosztó kínálatát, és ezernyi érdekességet találok, egykorú archív filmfelvételeket a századforduló utcai életéről, a közlekedésről, teljesen hiteles mozgókép felvételeket a Yetiről és a Nagylábúról, sőt, egyet arról is, amikor Jézus megtörli verejtékes arcát Veronika kendőjében. Gyönyörű tájakat, embereket, hogy hogyan élik az életüket, érdekes állatok még érdekesebb és meglepően életteli szokásaikat, üzenetet a Mars-szondától és ámuldozva nézem, micsoda autóversenyzői képességekkel volt megáldva Juan Manuel Fangio vagy Stirling Moss. És örülök a mozgóképeknek, nem érdekel az írott szöveg és a fotó, ha itt van, él, mozog, és hozzám beszél.

És elkeseredve látom, hogy az írott szöveg mennyire elhalványul a saját igényeim között is, pedig a fantáziám varázslatosan jó játék gyanánt töltötte ki az olvasott információk alapján azt az űrt, amit a kép vagy a videó tudott volna megadni – és hiányzik ez az élmény. De minek olvassak, ha megnézhetem készen, mozgásban, és nem kell a fantáziával kipótolnom a Főhős gesztusait, a Hősnő hajának lebbenését és a lenyugvó nap fényében felragyogó tengert…

toddler reading book
Photo by Daria Shevtsova on Pexels.com (detail) (CC0 szabad licenc)

Olvasni jó. Éppen azért, amiket az imént leírtam, és amiért a képzelet mozgásban tartásával szinten tartja a kreatív gondolkodást, és megmutatja, mennyire alkalmatlan eszköz a mozgókép az élet számos olyan területén, ahol fontos, hogy a saját tempómban éljem meg az élményt, a saját időmben alakuljon a képzeletbeli táj, és a saját képességeim igényelte tagoltsággal érthessem meg a bonyolult magyarázatokat. Mozogni kell. De nem kell mindennek mozogni.

Bagoly mondja hu logo

A címkép saját felvételem – © 2015 Kostyál Zsigmond, Minden jog fenntartva

Bubo Cupropenis Horribilis

Hányszor hallottad már, hogy ne tedd, mert jön a rézfaszú bagoly? Elgondolkodtál azon, hogy mi az, és miért olyan rettenenetes, ha jön? Én igen.

bagolypapol– Ne menj oda, fiam!
– De miért nem? Csak meg akarom nézni!
– De ne menj oda, mert veszélyes!
– De miért? Nézd, ott az a…
– Ne menj oda, mert jön a rézfaszú bagoly és elvisz!

A fenti párbeszéd sokak életében elhangozhatott, különféle változataival mindenfelé találkozhatott az ember, főleg kiskamasz korában, de akár felnőtt fejjel is. Egyes körökben e nevezetes bagolyfajta nem volt éppen szalonképes, és a vasorrú bába jött helyette vagy a szenesember, esetleg a fekete ember. A vasorrú bábának általában nagy fekete ládája van, a szenesembernek és a fekete embernek zsákja, és úgy elviszik az ember rakoncátlan gyerekét, hogy a lába sem éri  a földet.

Mindannyian tudjuk, hogy az nagyon nem jó dolog, amikor úgy elviszik az embert, hogy a lába sem éri a földet, bár a közlekedési eszközök, polgári repülés, hajózás korában annyira nem baj, ha megszűnik a kapcsolatunk a talajjal, csak aztán álljon helyre a rend. Ha a fent említett személyek viszik el az embert, valahogy biztosnak tűnik, hogy nem fog helyre állni. Senki nem tudja miért, de biztos.

backlit-dark-eerie-217660
Erdőben menekülő ember – by Etienne Marais (CC0) via Pexels.com

Nyilvánvaló a szándék, ami az ilyen ijesztgetések mögött rejlik. A gyerkőc, aki felfedezi a világot maga körül, elég nehezen érti meg, hogy a tiltásoknak sokszor meglehetősen összetett okai vannak. Hogy azért nem mehet a közeli kiserdőbe, mert tele van vadorzók által kihelyezett csapdákkal, vagy az iskolával szembeni utcában az elhagyatott ház drogosok tanyája – az ilyeneket elmagyarázni csak egy bizonyos kor, egy bizonyos ismeretanyag megszerzése után lehet. Amikor a magyarázat túl összetett lenne, és a felnőtt nem feltételezi a gyerekről, hogy az a ráfordításra érdemesnek gondolt időn belül megértené azt, jön az irracionális, a mesei indok. De a mesék furcsa dolgok. A hétfejű sárkány, a farkas és egy csomó negatív mesefigura a történetekben mind könnyen legyőzhető, és ezért a mindennapokban sem jelent a gyerek számára valós elrettentő erőt. A vasorrú bába határeset, de arra is megvan a magyarázat. A szenesember, a fekete ember azonban sok-sok generáción át mindennapokban megélt félelemmel ijesztgeti a gyereket. A szénhordók terhük alatt görnyedő, gyakran mogorva, mielőbb végezni akaró emberek voltak, szénporos arcukon villogónak tűnt a szemük, és lehettek bármilyen kedves és gyermekszerető személyek, munka közben félelmet keltővé vált különös kinézetük.

bagolymondjaijedjmegEgy nemrégiben eltávozott ismerős mesélte, aki a történet idején egy különleges daruskocsin dolgozott, hogy egy váratlanul hosszúra nyúlt műszak után már nem volt lehetősége a telephelyre visszamenni, lefürödni, így azon mocskosan-olajosan, ahogy a munkával végzett, daruskocsival ment haza. Amikor a gyermekei meglátták a fémporos, olajos arcát és a koszréteg alól villanó szemét, hasonlóan ápolatlan munkaruháját, rémülten szaladtak vissza a házba:
– Anya, anya! Itt van egy zsákosember Apa kocsijával!

Náluk a zsákosember volt az a bizonyos elrettentő figura, akivel a gyerekeket próbálták rávenni, hogy „jó fát tegyenek a tűzre”.

adult-beard-black-and-white-2011858
Man’s Face (részlet) – by Brett Sayles (CC0) Forrás: Pexels.com

Ezekben a riogatásokban részben az atavisztikus félelem van, a ragadozótól való rettegés, amit részben magával hoz a gyerek, részben meg kell tanulnia, és ennek érdekében akár ő maga is kitalál szörnyeket, akiktől félni lehet. Ha nincs a környezetben ilyesmi, akkor a cicától, a ruhaszárítótól vagy a szomszéd telkén álló öreg eperfától fog félni, és ez valahol része annak, hogy megtanuljon vigyázni magára. Ezt a félelmet használja fel és  ki a szülő, amikor ismeretlen veszélyeket hív segítségül a tiltások érvényesítésére. Azt mégsem lehet mondani, hogy azért ne menjen a szomszéd telkére, mert a szomszéd nem adta meg a tartozását a nagyszülőknek, ezért a keresztanyád elmondta őket mindenféle riherongynak, amiért feljelentették a Julis nénit, hogy lopja az áramot, ezért Julis néni döglött macskát dobott a kertjükbe, amiről azt hitték, hogy a bátyád csinálta, és haragszanak rád. De azt igen, hogy azért ne menj oda, mert elvisz a rézfaszú bagoly. Mert az egy olyan.

És ha Apa azt mondja, hogy a bagoly rézfaszú, akkor annak komoly oka lehet, mert Apa nem szokott ilyet mondani. Legalábbis a gyerekek előtt nem. Vagy ha mégis, akkor röstelli. Hasonlóképp tartották távol régebben a Tisza mentén a gyermekeket a folyótól, egy teljesen ártatlan kis halacskával, a vágó csíkkal. A népi nevén csak pinarágónak ismert hal a rossz fiúknak lerágta a micsodáját, de a lányoknak is megrágta a „csunyáját”, ami éppen elég indok volt arra, hogy csak akkor menjenek a vízbe, ha egy felnőtt azt mondta, hogy nincs benne pinarágó.

baolymondjareszketA zsákosember meg a szenesember kérdése már megoldódott, és ez részben visszacseng a fekete embernél is, amely régen az Ördög, vagy akár a Sátán jelzője volt, mert direktben mégsem emlegeti csak úgy az istenfélő ember, hátha megjelenik. A vasorrú bábának és a rézfaszú bagolynak azonban teljesen más a története. A bagoly éppenséggel a halálmadár hírében álló kuvikból származik. A többi bagolyhoz hasonlóan rendszeresen vadászott éjjel az olyankor röpködő rovarokra és nem röpködő rágcsálókra, kisemlősökre. Röpte a baglyokra jellemzően sima, lágy, és hangtalan – aki mellett repült már el bagoly éjszaka, az tudja, mennyire félelmetes attól, hogy észrevétlenül bukkan fel. A temetők gazdagabb talaján élő zsákmányállatok miatt előszeretettel lakott a sírkertekben, ravatalozók tetőterében, elhagyott házak, romok rejtekén, és ettől a halál egyik kísérője lett a néphitben, amit csak erősített a hátborzongató kiáltása. A kuvik persze nem bántja az embert, csak él az emberi társaság adta lehetőségekkel, de még ezzel együtt is számos éjszakai, halállal kapcsolatos rémség alapjául szolgált, akár még az ír vagy skót banshee-k is visszavezethetők rá. A banshee a néphit szerint felül a ház tetőgerincére, ahol épp haldokló mellett virrasztanak, és jajgató, kísérteties énekével, sikoltozásával siratja az élet elmúlását, jelzi, hogy a beteg nem éri meg a reggelt. A baglyok közül több fajta is így tesz, de a legijesztőbb hangja a kuviknak van. És miért ül a haldokló házára? Egyszerű: mert ég bent a világítás, ami oda vonzza a rovarokat, és azokat az éjszakai állatokat, amelyek a rovarokat fogyasztják, és amelyek a kuviknak is táplálékul szolgálhatnak (a rovarokkal együtt).

bagolyvisszanézHátra maradt még két dolog. Miért vasorrú a bába, és miért rézfaszú a bagoly? Sőt, van, ahol a rézfaszú bagoly nem csak jön és elvisz, de megreszel?

Szomorú történet az, amire a csíkszeredai Székelyföld 2012-es 7. számában Sántha Attila dolgozata („Ő, akit Babbának neveznek“) derített fényt.

Régen is megesett, hogy a leány megesett, és akkor is igaz volt már a mondás, hogy egy nő két dolog érdekében képes mindenre: hogy legyen gyereke, vagy hogy ne legyen. Annyira nem volt ritka az, hogy a leányanya elhajtotta volna bűnének gyümölcsét, hogy tisztes, vagy inkább tisztességtelen ipar alakult ki az „angyalcsinálásra”. A vasorrú vagy vasfogú bábák valóban bábák voltak, alapvetően olyan asszonyok, akik szülésnél segítettek az anyáknak – de a gátlástalanabbja, amely akkor lépett a színre, ha az volt a cél, hogy ne szülessen meg a gyerek. Ehhez a leggyakrabban használt szerszám egy kötő- vagy horgolótűhöz hasonló kampó volt, amivel felszakították a magzatburkot és megcsonkították, illetve egy fogó, amivel kiszakították a magzatot. A népnyelv ezeket az eszközöket hívta vasorrnak és vasfognak – és nem csak annak. Ahogy nem csak nők végeztek ilyen beavatkozásokat, hanem akár megtévedt orvosok, borbélyok, szanitécek vagy teljesen képzetlen férfiak is. Az ő kezükben a kampó fallikus jellege nyilvánvalóbb volt, és mivel az ilyen beavatkozásokat rendszerint az éj leple alatt, minél kevesebb lehetséges tanú előtt igyekeztek végezni, a férfi angyalcsinálók neve lett a rézfaszú bagoly.

Ezek szerint a rézfaszú bagoly (és a vasorrú bába) komoly fenyegetés, és nagyon rossz hír, ha megreszeli vagy elviszi az embert. Még akkor is, ha a születése után találkozik velük. Kiváltképp, ha hajadon – de ez már szinte mindegy is, mindenképpen tragédia, ha igénybe kell venni a szolgálatukat.

bubo_cupropenis

A címképen: Bagoly a sötétben – forrás: Pexels.com, CC0 licensz alapján