Hogyan ne segítsünk a hozzánk látogatóknak?

Morfondíroztam már azon itt, hogy a hozzánk látogató turistáknak mennyire meg tudjuk nehezíteni a dolgát, de azzal még nem foglalkoztam, hogy milyen hatalmas lehetőségeket hagyunk ki, amivel a lakóhelyünkön ismeretlenként felbukkanó hazánkfiait lehetne bosszantani. Az utcanevek határtalan lehetőségeket rejtenek!

bagolymondjafotozikTulajdonképpen két irányból érkezett az ötlet, vagy talán még több felől. Még gimnazista koromban szembesültem azzal, hogy a Karinthy Frigyes utcán a 24-es szám után a 30-as következett, és nem létezett a cím, a 28-as ház, ahová mennem kellett volna. Álltam már csodálkozva és naivan a Salgótarjáni út egyik felén, azon elmélkedve, mekkora kerülővel tudok átjutni a másik felére, amit a vasút elválasztott tőlem (és csak a villamos jár át felette, én meg persze kocsival voltam, amivel nem illik villamosra szállni). És azt is nagyon szerettem, amikor némelyik lakótelepen minden utcát ugyanúgy hívtak, és a házak számozása alapján egy túlburjánzott amőba formáját álmodták utca gyanánt térképre a telep tervezői. De ezeken túl annyi lehetőség van még!

Mert ott van még az olyan utcanevek sora, amelyekről nem egyértelmű, hogy utcanevek. Kis utca, Névtelen utca, Második utca – határtalan soruk rengeteg mulatságos pillanatot szerezhet a helybelieknek, akik az arra járó idegent simán rászedhetik úgy, hogy közben a való igazat és az igaz valót mondják neki. Csak sajnos nem élünk ezekkel a lehetőségekkel eléggé. „Pedig igény az lenne rá” – mondhatnám Hofi Géza emlékezetes szavaival. Legyen erre példa az alábbi kis párbeszéd:

Bagolymondjakonyvmoly– Elnézést, egy pillanatra… Ismerős vagy errefelé?
– He? Ja… persze. Toljad.
– Tudnál segíteni, hogy merre találom az Ismeretlen Bárt?
– Höhö, szórakozol velem, mi?
– Nem, állítólag tényleg ez a neve. Itt van a címük is, de szerintem elírták… Nézd csak, itt a cégkártyájuk.
– Másik utca 8? Ja, tudom melyik az, persze, jó hely.  Szoktak ilyen izék lenni. Itt van nem messze.
– Meg tudod mondani, hogyan jutok oda?
– Meg hát, figyi. Kocsival vagy?
– Nem, csak megtámasztottam, hogy el ne dőljön. Persze, kocsival.
– Az egy kicsit macerásabb lesz, de nem gáz. Szóval menj el a Második utcáig, az itt van mindjárt a Harmadik utca után kettővel.
– Te most szívatsz?
– Nem, tényleg így hívják őket. Itt a következő, ha erre mész, akkor az Előző utca. Utána következik az a széles főút, a Kis utca. Aztán jön a Harmadik utca, a Tér köz, a Fél utca, és a következőnél kell balra fordulnod, az a Második utca.
– Ne már, ez komoly? Nem semmi nevek…
– Ugye? Kellett vagy hat év, miután ide kerültem, hogy tájékozódni tudjak közöttük…
– Mikor kerültél ide?
– Itt születtem. Höhö, beugrottál, mi? Na figyi, a Második utcán fordulj balra, és menj el a Bármelyik utcáig. Ott kell jobbra menned, és … ja, igen, figyeld a táblákat, mert az kábé a nyolcadik a balos kanyar után.
– Ja, hogy ez is egy utcanév?
– A Bármelyik utca igen, a balos kanyar az nem. Megvagy még, tudsz követni?
– Hát… reménykedem.
– Pedig jobban jársz, mert ez a környék nagyon zűrös a GPS-ekkel is. Na, tehát: Második utca, ott balra fordulsz, mész vagy nyolc utcányit a Bármelyik utcáig, ott jobbra, de figyelj, mert két utca van Y alakban. Az első a Nemez utca, de neked nem az kell.
– Mármint a Nemaz utca kell?
– Nem, olyan itt nincs, szerencsére. Hanem az Y egyik ága a Nemez utca, a másik ága a Rossz út. Állítólag régi hagyomány miatt hívják így, de tényleg elég rázós.
– Jól hangzik… vagy nem is…
– Na, ha rátérsz a Rossz útra, onnan nyílik a Nemoda utca, és azon ha végig mész, akkor balra van a Másik utca.
– Milyen másik utca???
– Hát a Másik utca, ahol az Ismeretlen Bár van. Amit keresel.
– És ez neked itt van nem messze?
– Persze, csak az egyirányú utcák miatt ilyen bonyi kocsival. De ha itt leparkolsz, akkor gyalog öt perc.
–  Őőő… akarom tudni, hogy merre?
– Sima ügy. Ott az Itt út, ott besétálsz, és a Nemezen átvágsz a Sín térig, azon keresztülsétálsz, és aztán a Semmin át még húsz méter.
– Mármint a Nemez utcán?
– Nem azon, hanem a Nemez közön. Az egy másik. De ott van mindjárt a Másik utca. A Semmi sétány másik oldalán.
– Kösz, megpróbálom gyalog. Hol tudok itt leparkolni?
– Hát itt nem nagyon tudsz, de talán ott a Tilosban. Mármint a Tilos park parkolójában. Ott szokott lenni hely.
– Hát öregem, köszi, de csak reménykedem, hogy a frankót mondtad, mert viccnek kicsit durva!
– Legyél nyugodt, a frankót mondtam. Illetve nem, mert a Tilos park volt régebben Franco park, csak átkeresztelték a Tilos Rádió miatt, mert egyszer volt itt valami forgatás velük. De légy nyugodt, bárki szívesen segít, ha eltévedsz. Nem olyan rossz környék ez a Bermuda-negyed!

bagolysmoking

A címkép a rákosfalvi lakótelep egyik épületét ábrázolja, ahogy egy luxusautón tükröződik, és saját felvételem.

Állat védelem!

Nem, még csak ne is kérdezd, hogy jutottam el a nautilus-házak szerkezetéről olvasgatva ehhez a hírhez, ami ráadásul egy megtévesztő című sajtószemle közepe táján található.

bagolymondjamindigfilmSzóval a Librarius Kortárs Kult Magazinra sikerült landolnom, ami egyébként egy kellemes, érdekes és rövid cikkekkel szolgáló oldal, néha kicsit (néha meg nagyon) a bulvár határán kódorgó írásokkal. A világ mindenféle pontjáról származó rövidhírek épp kibökött gyűjteménye nem túl friss, de nem is nagyon avíttos: tavaly augusztus végi. (Az jó időszak volt, sokkal kevesebb volt például a hó és több a celsius.) De nézzük a hírt, ami megfogott. Idézem:

június, Norvégia – Bevonták a jogosítványát egy kétszáz kilós férfinak. Az eltiltás két hónapja alatt kénytelen volt átszállni az öszvérére. A férfi gondolt egyet, és lefotóztatta magát a súlya alatt roskadozó állattal, és elküldte a rendőrségre, hátha megesik rajta a szívük.

Köszönet érte Podmaniczky Szilárdnak.

Ja, igen. Az állatvédelem nem egészen azonos az állat védelemmel :)

bagolymondjahessinnen

A címkép saját felvételem.

Védőfal-védő falvédő-védő védőfal

Quod custodies custodiet? – kérdezték azok a görög bölcsek, akik latinul is tudtak. Ki őrzi az őrzőket? Ki véd meg a védőktől?
A probléma néha egészen váratlan helyeken jelentkezik.

bagolymondjahuuuuuVettem pár éve egy telefont. Olyan okos mobiltelefont, amiről minden reklám és teszt azt mondta, hogy az a pillanatnyi non plus ultra. A tesztek egekig magasztalták, a kellemetlenül magas árán kívül egyetlen egy komoly érv ismétlődött, mintegy hiányosságként: a hatalmas kijelző szélén a lekerekített csiszolás miatt a korábbi típusok kijelzővédő fóliája elválik róla, és mi fogja megvédeni a kijelzőt a karcoktól és sérülésektől? A hatalmas „tepsi” leginkább zsebben fér el, jellemzően a slusszkulcs társaságában, hogy fog az kinézni pár havi használat után?

Nem egészen értettem a problémát. A telefon az akkor épp legkorszerűbb „gorillaüveg” kijelzővel készült, könnyebb azzal tönkretenni valamit, mint véletlenül összekaristolni. Mindenféle tesztvideókon és a forgalmazók által valószínűleg jól megfizetett független fogyasztóvédő reklámszakemberek próbáin légfegyverből lőttek rá, kavicsokra dobták, beton járólappal simogatták, szöget vertek vele és bele, tyúkok ültek rajta, talán még három boszorkány is belemártotta a bal hüvelykjét. A gorillaüveg olyan edzett volt, hogy a járólap sírva kérte a nyugdíjazását.

Nem olyan régen, immár vagy öt év után újra a kezembe került – már nem én használom, és némi nosztalgiával vettem kezembe. Kijelzővédő fólia most sem volt rajta. És karc sem.

Csak onnan jutott eszembe a dolog, hogy valamelyik bevásárlóközpontban igen agresszív marketinggel próbáltak valami csodalöttyöt maszatolni a gorillaüveges telefonomra, ami egy olcsóbb ebéd áráért évekre megvédi a készülékemet. Kérem a hostess kislányt, hogy mutassa meg, hogy néz ki az ő divattelefonja, ami állítólag sokkal jobb, mert Az A Bizonyos Márka (más érv nem nagyon van mellette, vagy ha igen, akkor nem úgy igaz). Karcok, sérülések, és egy hosszú repedés.

– Még nem kezeltem le, de le fogom! – szabadkozik. Megmutatom az én, már két éve használt telefonomat, kiveszem a kulcs mellől a zsebemből: legfeljebb ujjlenyomat van rajta, igaz, az elég sok.

A lány már kezdené is leápolni, de nem adtam oda.

– Látsz ezen sérülést? – kaptam el előle a készülékemet. Ő meg megsértődött.

bagolyvisszanézCsak onnan jutott eszembe, hogy egy közeli hozzátartozóm ugyanolyan telefonja, mint az enyém, csúnya karcokkal, sérülésekkel, és egy keresztbe futó töréssel éktelenkedett az előbb előttem. A kijelzőnek persze semmi baja nem volt, a törés, minden sérülés és karcolás a kijelzővédő „armored glass” fóliát csúfította. Alig használható tőle a készülék, aminek a védelem hiányában semmi baja nem lenne.

Ki véd kit kitől?

Mit látsz a képen?

Ha megkérdezlek, hogy „Mit látsz a képen?”, valószínűleg fel sem merül majd, hogy a realitást mondd. Nem vagy vele egyedül.

Persze ahhoz, hogy azt láthasd, amiről írok, meg kell nézni a képet az itt elérhető legnagyobb fájlméretében is. Kattints rá, és a FullHD tévék képéhez hasonló méretben (csak magasabb változatban) nyílik meg, ha igaz.The Tirrenean Sea by Castello Boccale (near Livorno) — A Tirr

üregibagolyTehát, mi látható a képen? Gondold meg jól a választ. Gondolj arra is, hogy én tettem fel a kérdést, szóval valami turpisság kell legyen benne.

Folytathatjuk? Jól van.

Amit itt látsz, egy képpontokból álló rendezett kétdimenziós tömb, más néven mátrix. Ez pontosan kétmillió-négyszázötvenhétezer-hatszáz olyan elemi képpontot tartalmaz, amelynek az értéke 0 és 255 között van, és ezekkel az értékekkel pontosan 256 fokozatban jelzik, hogy az adott helyen a fényképezőgép szenzorát mennyi fény érte. Minden egyes ilyen képpontnak pontosan meghatározott helye van a mátrixban, és a képpontok egymáshoz való helyzete és az általuk képviselt világosság-érték egy mintázatot ad ki. Egy olyan dolognak a mintázatát, ami nincs itt, nem található meg sem Magyarországon, sem a számítógépemben, sem abban az eszközben, amin most éppen a blogomat olvasod. Ha itt lenne a számítógépemben vagy a Te eszközödben, valószínűleg nem lehetne megjeleníteni, nem is beszélve a kárról, amit az amúgy meglehetősen drága számítástechnikai eszközökben tenne. Mégis, ha ránézel a fájlra, úgy tűnhet, hogy a Ligur-tengert látod, Livorno közelében, ahogy csillog a napfényben, de – emlékeztetlek – szerencsére a Ligur-tenger nincs sem a Te gépedben, sem az enyémben. Valójában amit látsz, az a Ligur-tenger felszínén visszaforduló (illetve többé-kevésbé elnyelt) fény egyfajta lenyomata, amely, miután áthaladt egy B+W márkájú, nyolcágú csillagszűrő üvegén, majd egy bonyolult, matematikai, optikai, mechanikai és elektronikai mesterművön, amelyet objektívnek hívnak, a fényképezőgépem képérzékelőjének elemi érzékelőin töltést hozott létre, amely arányos volt az érzékelőt ért fény mennyiségével. Ezt egy erre a célra kifejlesztett, rafinált és rendkívül bonyolult eszköz elektronikus jelekké alakította, majd azokat a tökéletesen fehér és tökéletesen fekete közötti 256 fokozatú skálának megfelelően számokká alakította (kettes számrendszerben, mert azt könnyebb tárolni), és egy olyan eszközre tárolta, amely egy-egy elektromosan gerjeszthető elemi részén vagy tárol töltést, vagy nem – ezért kell a kettes számrendszer. Mindezt további eljárások, eszközök felügyelték, nehogy érvényesülhessen a digitális paradoxon, miszerint egy nagy nulla olyan, mint egy kis egyes: a töltéskülönbségek nem mindig állandók, és előfordulhat, hogy a kiürített memóriahelyben marad annyi töltés, hogy a következő kiolvasáskor feltöltöttnek látszik.

bagolyvisszanézBonyolult? Az, de elképesztően egyszerű is, és lenyűgözően elmés.

Képzelj el egy vízesést, amely állítólag a víz mennyiségének változásával egy mintát ad ki. Tegyél a vízesés alá sok-sok, egymáshoz tökéletes közelségben lévő kis tölcsért, amelyek alatt mind egy-egy kis edény van, amelyek egyforma méretűek. Ahol több víz zuhog alá, ott a kis edényke hamar megtelik, és az alatt az idő alatt a többi edénykében kevesebb víz kerül, arányosan azzal a mintázattal, amit a vízesés alkot. Persze a lezúduló víz fröccsen is, és az edénykék, ha rosszul választjuk meg az időt, ameddig a vízesés alá tartjuk a szerkentyűnket, meg is telhet, túl is csordulhat, akár a szomszédos edénykébe is. Tehát nagyon ügyesnek, pontosnak és szerencsésnek is kell lennünk. Ha az edénykéink átlátszóak, és a víz meg van színezve, akkor felülről megnézve az edénykéket kiadják a vízesés titkos mintáját.

Nagyjából ez történt eddig a fényképezőgépben, csak a mintázatot adó mennyiségeket fel is jegyeztük, természetesen minden kis edénykének a pontos helyével együtt.

Ha most megnézed a képet újra, talán látni fogod azt a kétmillió-négyszázötvenhétezer-hatszáz elemi részecskét a maga 0 és 255 közötti értékével, ami az adott képpontok szürkeségét jelenti: azaz a fény mennyiségét az adott helyen. Azért választottam fekete-fehér képet, hogy elég legyen a szürke árnyalataival gondolkodnunk és számolnunk. Látni fogod a képpontok kis edénykéit, amelyekben pontosan 0 és 255 ml (hogy egyszerűbb legyen) színezett víz van, és mégis egy rajzolatot, egy összefüggő mintát: a Ligur-tenger felszínén csillogó fény lenyomatát adja ki. Szerintem ez maga művészet!

bagoly_glassÉs valójában még ez csak egy kis részlete annak a nagyon tudományos és száraz mágiának, ami a monitoron, kijelzőn, vagy papíron látható kép. Minden egyes megjelenítő kicsit máshogy ábrázolja azt a 256 fokú skálát, mindegyik megküzd a saját technikai korlátaival. Sokuk a 0–20 tartományban mindent feketének mutat, és hasonló gondjai vannak a 247–255 közötti értékekkel is, csak ott meg fehér minden. Ezek a számok, amiket említettem, a nagyon jó minőségű, speciálisan e célra tervezett grafikai megjelenítőknél várható értékek. Egy egyszerűbb, olcsóbb, régebbi megjelenítő, vagy monitor helyett telefon képernyője még komolyabb korlátokkal küzd, és a megjelenő kép is más lesz, kevesebb kontraszttal, kevesebb részlettel. Ha nyomtatni akarjuk a képet, ezt tovább változtatják a festékek, papírok, nyomtató eszközök sajátosságai, és jellemzően a kevesebb részlet irányába. Erre az okos fejlesztők mindenféle korrekciós eljárásokat alkalmaznak, amelyek általában sok csodára képesek, de a tökéletességre nem. Nem meglepő: amikor a fényképezőgép 256 fokú skálán értékeli a fénymennyiséget, már ott elvész ismeretlenül sok adat, amelyek mind-mind finom részletek lehetnének. Az Isten nem a gépben van.

Másnak megtettem, hogy megalapozott számításokkal megközelítőleg meghatároztam (levezetéssel együtt), hogy mekkora változatosság lehet egy ilyen méretű fekete-fehér képben. Csak az elképesztő nagyságrend miatt írom, hogy durván 1,62 x 10396 jött ki: igen, az ott 396 darab értékes számjegyet jelöl. Más oldalról nézve a kérdést: egy ekkora képen ilyen sokféle műalkotás ábrázolható. Az utóbbi, mint lehetőség, inkább megnyugtató, mint amennyire szédítő az előbbi: van még tere az alkotásnak!

bagolymondjakockaMindez azonban csak kombinatorika, elektronika, meg hasonló műszaki bűbáj, aminek fő jellemzője az, hogy megismerhető, megismételhető és megjósolható kell legyen. Ha a fenti képet művészinek tekintjük (többek mondták már rá, hogy az), akkor a valódi mágia abban rejlik, hogy eszembe jutott a vízfelszín csillanásait csillagszűrővel fényképezni (ettől van minden egyes csillanásnak nyolc sugara), és a tenger hullámzó felszínét sötét fekete tónusokkal úgy érzékeltetni, hogy a hullámok ritmusa még érezhető legyen.

De amikor a képre nézek, a Ligur-tenger szépségén kívül (és túl) a képpontok szigorú matematikáját és a technika hiányosságaival együtt és brilliáns lehetőségeit is mindig újra és újra megcsodálom, mert egy kép nem csak látvány, üzenet és hangulat, hanem bámulatos tudás megnyilvánulása is. Szerintem.

Mit látsz a képen?

bagolymondjahudekinos

A címképen látható részlet is a taglalt felvételből származik. A kép saját felvételem, Livorno közelében, Castello Boccale mellett készült.

A Költő, ha akar, visszatérhet

A költő, ha akar visszatérhet. A költő, ha akar, visszatér. De a Nagy Költői Kérdés:
A költő akar-e visszatérni?
Tényleg jobb későn, mint soha?

bagolypapolGubbio, a középkori olasz település Perugiában sok mindenről híres. És ez egyáltalán nem emeli ki a többi középkori olasz település közül, mert ezek jobbára úgy el vannak látva nevezetességekkel és látványosságokkal, hogy az elég lenne egy kisebb országnak is a világ kevésbé szerencsés sarkaiban. Ott van például a San Ubaldo bazilika, ahová ősi drótkötélpálya visz fel, leginkább papagájkalitkának látszó kabinokkal. Ott van a Palazzo dei Consoli a maga elképesztően magas, dongaboltozatos csarnokával. A Palazzo del Bargello a kis terecskén, a bájosan egyszerű és ódon szökőkútjával. A San Domenico templom a maga furcsán félbevágott homlokzatával. Van római kori színháza, régészeti parkja, és legalább egy tucat régi temploma. A legtöbben mégis Don Matteo révén ismerik, aki a sorozatban – Terence Hillnek öltözve – Gubbio egyik templomában teljesít szolgálatot, és a helyi rendőrséget erősíti. Szóval Gubbio szép és érdekes hely, amely azzal is kitűnt, hogy Firenzét megelőzve kért bocsánatot Dante Alighieritől, és feloldotta a Költőt máglyahalállal fenyegető száműzetést – igaz, hétszáz év késéssel, de akkor is Firenze előtt.

publius_ovidius_naso
Publius Ovidius Naso Anton von Verner metszetén – forrás: Wikipedia Commons Közkincs (PD)

De nem csak Firenze mondhatja el magáról, hogy száműzte egyik, vagy tán legnagyobb költőjét, hanem Róma is. Az Örök Város ebben még meg is előzte Firenzét, ugyanis a száműzött költője az orra miatt Naso gúnynévvel illetett Publius Ovidius. Ő ugyan nem Róma szülötte, a mai Sulmonában született Kr. e. 43. március 20-án, de Róma tette őt igazán ismertté. Az Átváltozások (Metamorphoses) és a Szerelem művészete (Ars Amatori) (meg sok más remek mű) szerzője a Fekete-tenger partján, egy Tomis nevű városban a mai Romániában, Constanza közelében hunyt el, i. sz. 17-ben vagy 18-ban.

Úgy esett a dolog, hogy amikor Augustus hatalomra került, unokáját, Iuliát házasságtörésen kapták. A császár az erkölcsi állapotokat tette kirakatba fő problémaként, hogy elterelje trónra jutásának körülményeit, ezért Iuliát száműzték. Nem maradt fenn tényszerű nyoma annak, hogy Ovidius milyen szerepet játszott, ami miatt neki is menekülnie kellett Rómából, de ő maga úgy írt erről, hogy carmen et error azaz „egy dal és egy hiba” okozta a baját, azzal a megjegyzéssel, hogy ezt persze mindenki tudja, de nem ildomos róla beszélni. De a szóbeszéd általában tudja, miről nem illik szóba elegyedni, és homályos utalások arra mutatnak, hogy talán Ovidius nyújtott titkos találkahelyet a császári unokának.

431px-ovidius_metamorphosis_-_george_sandy27s_1632_edition
Metamorphoses George Sandy-féle 1632-es kiadásának első lapja – forrás: Wikimedia Commons Közkincs (PD)

Iulia abban az évben veszítette el nagyapja kegyét, amikor az Ars Amatori megjelent, és annak témája így elég érzékenyen érinthette az uralkodót. Ráadásul, bár Ovidius nem mutatta semmi jelét annak, hogy szembefordulna Augustusszal, kiváló érzékkel választotta témáit úgy, hogy azok ütközzenek a császár céljaival – talán csak a Róma ünnepeit bemutató Fasti volt vállalható, sőt, célravezető az uralkodó szándékai számára. Mai szóval élve, Ovidius rendesen rázta a pofonfát. A Metamorphoses például, amely a görög és római mitológia átváltozásmítoszairól szólt, a világ kezdetétől az istenített Iulius Caesar üstökösszerű felbukkanásáig ível – ismét ma divatos kifejezéssel élve, ez is epic fail. De hogyan is bukhatna stílusosabban az ókori nagyepika lenyűgöző formaművésze?

A halála előtti években Ovidius több levélben könyörgött kegyelemért, ékesszólóan ecsetelve, hogy mennyire más, micsoda szenvedés és gyötrelem a Fekete-tenger melletti Tomis fedele alatt élnie, mint Róma áhított ölében, de Augustus nem enyhült. 17-ben vagy 18-ban a Költő ott Tomisban, a mai Constanza mellett halt meg.

bagolymondjaszobraszHalálának 2000. évfordulójára mozgalom indult, Róma polgármesternője, Virginia Raggi vezetésével. A mozgalmat a Five Star ellenzéki mozgalom politikusai támogatták, akik az utóbbi öt évben eléggé fel- és megbolygatták az olasz politikai életet. Ennek ellenére, Róma Tanácsa, amely jogi szempontból távoli utóda Agustus császárnak, engedélyezte, hogy a Költő kegyelmet kapjon.

– Jóvá szeretnénk tenni mindazt a rosszat, amit Ovidius elszenvedett, amikor Augustus Tomisba száműzte. – indokolták a döntést.

Végül is, jobb későn, mint soha… A nagy kérdés már csak az, hogy Ovidius vajon ennyi idő múltán is vissza akar még térni? Dante nem ment vissza Firenzébe, végakarata szerint Ravennában nyugszik, gondosan elrejtve a firenzeiek elől. Ovidius tudtommal nem nyilatkozott.

bagolymondjaversel

 


A címképen A Metamorphoses kéziratának egy lapja – forrás: Wikipédia. Közkincs (PD)

A hír forrása: PACIFIC PRESS, Nick Squires, Roma – 2017. december 15. 20:39
via The Telegraph

%d blogger ezt szereti: