Bagoly mondja: HU!

Illetlen dolog a származás, vallás, bőrszín, termet, adottságok, egészségi állapot és csomó minden más alapján megkülönböztetni embereket. Pont.

Állítólag Amerikában (mondjuk inkább úgy, hogy az Egyesült Államokban) találták ki erre, hogy a “politikailag korrekt” avagy politically correct, rövidítve PC emberek minősítést nem tartalmazó megnevezésekkel illetik az ilyesmit, ha már éppen muszáj megnevezni valahogy. Kezdetben ugyanis voltak az olyan jellemzők, mint például a „néger”, ami szabályos szitokszóvá minősült, és durva sértéssé vált. Pedig semmi mást nem jelentett, mint azt, hogy az illető fekete. Mármint bőrszínét tekintve. És nagyon gyorsan a műveletlen, tanulatlan rabszolga, majd a bűnöző életre kényszerülő nincstelen és az általa ellátható munka hiányában munka nélkül tengődő emberek bélyege lett, aztán még tovább módosult, és újabb és újabb megbélyegző tartalmak rakódtak rá. Ezért politikailag inkorrekt lett bárkit négernek nevezni, de hát időnként muszáj volt a bőrszínre utalni. Így lett előbb fekete (black people) majd afro-amerikai.

Hasonló gondolatok mentén lett a nyomorékból kihívásokkal élő, a süketből halláskárosult, a szegényből hátrányos helyzetű, a tanulatlanból alacsony iskolázottságú, és így tovább. Mára van kihívásokkal élő és adottságaiban korlátozott, csak hogy a problémákat ne kelljen nevükön nevezni. Mert valójában erről van szó.

Egy régi Grimm-mesében szerepelt egy gonosz manó, aki azzal a feltétellel volt hajlandó lemondani a királyné egyetlen gyermekéről, ha kitalálják a nevét. Mivel mesebeli a történet, természetesen kitalálták, és Roncibonci megnevezésével a probléma is egy csapásra megoldódott. A („nagybetűs”) Életben ez persze nem így működik, a néven nevezéstől még nem oldódik meg semmi. Csak épp könnyebb megtalálni a megoldást, ha legalább a probléma nevét tudjuk.

Manapság a politikai korrektség már ezt akadályozza. Az üzletszerű kéjelgést megélhetési célból űző nagy baj az, hogy fontosabbá vált a PC maszatolás, mint a problémák tényleges, hatékony, és főleg végleges megoldása. Főleg az utóbbi, hiszen ha valaki minden héten-hónapban segítségre szorul, sokkal több „bőrt lehet lehúzni” róla, mintha csak egyszer kerülnének kapcsolatba vele a „jóakarói”. Ezért hát rengeteg halláskárosult szövegeléssel igyekeznek vizualitás terén kihívásokkal élővé tenni megélhetés szempontjából hátrányos helyzetű, mit sem sejtő, jótét lelkeket, akik így talán elfogadják, hogy fogyatékkal élni nem is olyan rossz és kilátástalan, és valójában mindenki nagyszerűen boldogul gondoskodó társadalmunkban, hiszen lám, milyen megértő, hátrányos minősítésektől mentes jelzők segítik a beilleszkedés helyett talán éppen kiemelt figyelmet igénylőket.

Közben az Államokban olyan kifejezések terjednek el, amik rávilágítanak, mennyire álságos is az egész. És persze nem csak ott. De álljon itt egy példa a tengeren túlról – egyre több embertől olvasom-hallom, amikor valóban letettek valami értékeset az asztalra, és az eredményükre fel akarják hívni a figyelmet, hogy I’m dat niggah, avagy szabad, stíluscentrikus fordításban én vok az a nigger [aki elérte az eredményt]. Mondják ezt feketék, fehérek, tarkák ázsiaiak és mindenféle származású népek. A Google érdekes módon csak rap szövegek és tévé-hírműsorból ollózott mémek révén tud róla, a jelenség még csak elterjedőben van, de nyitott szemmel olvasva egyre gyakrabban találkozni vele.

Aztán a Youtube-on linkszörfölve rábukkanok egy nagy angol színész egyik talkshow-ban tett kijelentésére. A „nagy” jelzőt mindenképpen megérdemli a termete miatt, de John Cleese szerintem valóban figyelemre méltó személyiség, akire jellemző, hogy észreveszi és szóvá is teszi a társadalom visszásságait. Cleese BAFTA–díjas, Emmy–díjas, és a Hal neve Wanda forgatókönyvéért még Oscarra is jelölték, mellesleg egy madagaszkári lemúr fajt és egy aszteroidát is elneveztek róla. De legtöbben a Monty Python-beli szerepei miatt szeretik. Pontosabban: szeretjük.

Sajnos annyi PC-hez kapcsolódó felvétele van fent, hogy most meg nem mondom, melyikből származik ez a sommás véleménye:

A politikai korrektség lószar. Csak szőnyeg alá söpörjük vele a dolgokat.

Mert hát ki akarna átsegíteni a forgalmas út zebráján egy megélhetési kihívásokkal élő  szépkorú, látáskorlátozott és térben és mozgásában dezorientált személyt, amikor ott az a szegény idős néni is, aki alig lát és éppen csak biceg?

Címkép: By Michael McCauslin (http://www.flickr.com/photos/michale/2210230378/) [CC BY 2.0], via Wikimedia Commons