Az igazságtalan utókor

Az utcanév nem jár automatikusan. Meg manuálisan se nagyon. Sőt, nem is feltétlenül érdemeken alapul, hogy kiről neveznek el utcát.

bach
J. S. Bach – forrás: Elias Gottlob Haussmann [Public domain], via Wikimedia Commons

Ha hű lennék a szokásaimhoz, akkor most jó hosszú, érdekes, vagy inkább érdektelen összehasonlításoktól hemzsegő litániát írnék Barényi Béláról és Johann Sebastian Bachról. De fáradt vagyok, és ilyenkor nehéz egy több mint háromszáz éve elhunyt zeneszerző-óriást egy fáradhatatlan közlekedési mérnökhöz hasonlítani. Mit nehéz? Szinte lehetetlen!

Pedig annyi minden közös bennük! Például egyikről sincs közterület elnevezve Budapesten. Pedig van Elvis Presley park, Dankó Pista utca (na jó, nem egy frekventált helyen), Rejtő Jenő utca (meg is érdemli!), Endresz György utca (kíváncsi lennék, hányan tudják, hogy az első magyar óceánrepülő volt), Szabolcska Mihály utca (kettő is – amúgy nem volt ő rossz ember, csak nem bírta a szimbolizmust), Hadrianus utca (nyilvánvaló nemzeti hősünk), és még eldöntendő, hogy a Magyar Emberek Oltalmazójáról az Orbánhegyi út vagy az Istenhegyi út van-e elnevezve. Aztán van Sinkovics Imre utca (tőle se sajnálom!), Ganz Ábrahám utca,  Gaal Mózes utca (ifjúsági író, pedagógus és helytörténeti nagyság volt a Tisztviselőtelepen), és persze van Bánki Donát utca és Csonka János tér,  tehát az autóközlekedés Barényihoz hasonló úttörői közül is kaptak néhányan ilyen elismerést. Nem tudom, hogy ehhez mi köze van Bachnak, de neki meg ott van Elvis és Dankó Pista. Beismerem, hogy annyira nem jó párosítások.

Start der Pkw-Sicherheitsentwicklung durch Béla Barényi
Barényi Béla – forrás: By Ismeretlen [Public domain], via Wikimedia Commons

Nos hát, mivel Barényi Béla közel sem olyan közismert, mint ahogy megérdemelné, röviden csak annyit írok róla, hogy 1939-ben, már végzett gépészmérnökként bement egy meghallgatásra a Daimler–Benz céghez. Az akkor 32 éves ifjú titán meglepte az interjút készítőket: nem a szokásos szerény, „Önöktől szeretném eltanulni a szakma csínját-bínját” hozzáállással állt elébük, hanem kb. azzal a kirohanással, hogy „Kérem, Önök mindent rosszul csinálnak!”. Aztán elmagyarázta. Amikor aztán a menedzsment egyik tagja a Daimler–Benz fejlesztésére keresett megfelelő embert, emlékezett Barényira, és odahívta a céghez. “Egy olyan cég, mint a Daimler–Benz, nem élhet meg szájára tapasztott kézzel. Maga 15–20 évvel előre gondolkodik. Nálunk, Sindelfingenben maga egy külön világban fog dolgozni. Minden, amit kitalál, a szabadalmi irodánkba kerül.” Barényinak legalább negyedannyival több szabadalma volt, mint Edisonnak, több mint 1200 – ha nem nézzük azt, hogy egy-egy találmányát több országban is bejegyeztették. Ha nézzük, 2000 fölé ugrik a szám.

1969_mercedes-benz_280_sl_28w_11329_roadster_282011-10-3129_02
Pagodatetős Mercedes SL280 roadster, a különlegesen megerősített tetejével – forrás: By OSX (A feltöltő saját munkája) [Public domain], via Wikimedia Commons

A szabadalmai lényege pedig nem a gyorsabb és erősebb autókról szóltak, hanem az emberről, aki az autóban ül. Az utasok védelmére kitalálta a járművek passzív védelmét, például az ütközés energiáját elnyelő gyűrődő zónákat, a párnázott műszerfalat, a biztonsági kormányoszlopot és pedálokat, elhajló emblémákat és rejtett ablaktörlőket (az elütött gyalogos sérüléseinek enyhítésére), és a ponton-Mercit nagy szilárdságú utascellájával, meg a pagodatetős W113-at, ami borulás esetén is megvédte az utasát, és a tetejét nagyon jól ki lehetett használni kempingezéskor. Barényi ugyanis imádott kempingezni. Ja, és Ferdinand Porsche tőle is lenyúlt egy kicsit a VW Bogárhoz (meg a TATRA mérnökeitől, Hans Ledwinkától és Járai Páltól – róla se sokat tudni), meg a Porsche sportkocsikhoz.

mercedes-benz_219_ponton
Ponton-Merci (W105) – Forrás: –
By InSapphoWeTrust from Los Angeles, California, USA (Mercedes-Benz 219 Ponton) [CC BY-SA 2.0], via Wikimedia Commons

A fejlesztési elvei máig meghatározzák a Mercedes biztonsági filozófiáját. Fel sem lehet talán becsülni, hogy hány ember életét mentették meg a találmányai. Egyedülálló módon még életében bekerült a Detroit Automotive Hall of Fame-be, az autóipari Hírességek Csarnokába – pedig az majdnem olyan, mint a Darwin–díj, szinte előfeltétele a jelölt halála. Sindelfingenben utcát neveztek el róla (kb. 20 méter hosszú, de jó sok sávos), sőt, az egyetemi éveitől tartó Austro-FIAT kapcsolatok révén az olaszországi Terrachinában is (ez már hosszabb, és a tengerpartra visz). Magyarországon nagyon sokáig nem is ismerték, nem nagyon beszéltek róla, és a közelmúltban is egyedül egy helyen neveztek el róla utcát: Kecskeméten a Mercedes gyárhoz közeli egyik bekötőút az ő nevét viseli. Kicsit „a kutyának meg nesze!” stílusban, de legalább megtették. Német honban a Mercedes jobban ápolja az emlékét, és pár éve még a Műszaki Egyetemmel közös programjukat is Barényi nevével fémjelezték – nem tudom, hogy az létezik-e még.

bagolymondjaversenyezzDe Budapesten nem viseli közterület a nevét, ahogyan Johann Sebastian Bachnak sem. Őt nem mutatom be. Csak azért említem, mert a köztudatban sokan úgy hiszik, hogy van róla elnevezve egy csomópont, a Budaörsi út, az Alkotás utca és a Hegyalja út találkozásánál, pedig az az említett három utca után kapta, rövidítésként a BAH-csomópont nevet. Miből állna „engedni a népakaratnak” (na jó, a köz-tévhitnek), és átkeresztelni Bach-csomópontra? Volt is erre kezdeményezés, de 2000-ben elutasította a fővárosi közgyűlés.

bagolymondjaezegykocsi

Címkép: BAH-csomópont – László Eisenbacher [CC BY 3.0], via Wikimedia Commons CC BY 3.0]

Fail-siker

Majdnem olyan, mint az ejtőernyős esete…

…, akinek nem nyílt ki az ernyője, és amikor elszáguldott a sikeresen nyitó társai mellett, azok csak annyit hallottak tőle, hogy „Eddig még jó…”

Azt mondta az orvos, hogy lehetőleg gyakran egyek keveset.

A „gyakran” már egész jól megy…

bagolymondjaittazeger

A címkép a Pexels.comról származik és C00 licenc alapján bármilyen célra szabadon felhasználható.

Hotep di niszu

Amikor az ember egyiptológiával, például az egyiptomi nyelvvel, írással kezd foglalkozni, az egyik első formula, amit megtanul, a „hotep di niszu” – „áldozat, amit a király ad”…

Hotep-di-niszu-revSzakkarában történt talán, de annyi biztos, hogy egy óbirodalmi sírban, hogy az egyik útitársunk félhangosan feltette a költői kérdést a szépen kidolgozott hieroglifák láttán:

– Mi lehet vajon oda írva?

Odanéztem, hogy mire vonatkozik a kérdés, és egy szépen faragott álajtóra esett a tekintetem, hengertagja fölött (mert neki olyan is van) az áldozati asztalt ábrázoló domborművel, felette és körülötte a gondosan kifaragott felirattal. Mire észbe kaptam volna, már mondtam is a sokszor ismételt szöveget:

– Áldozat, melyet a király ad eme istennek, Anubisznak, Aki A Hegyén Van, az Istensátor Élén Állónak, hogy adassék halotti áldozat gyanánt ezer kenyér, ezer korsó sör, ötszáz szárnyas… – aztán megakadtam az útitárs meglepett arcát látva.

– Te ilyen jól tudsz egyiptomiul? – kérdezte döbbenten.

Huuuu-fuHát sajnos nem. Az egyiptomi nyelvű kezdete alapján csak „Hotep di niszu” néven ismert formula annyira alap, hogy minden áldozati szöveg ezzel kezdődik. Mert az áldozatot mindig a király adta (aki csak az Újbirodalom idején lett fáraó, és ez a név valójában a palotájára utalt, mert a „Nagy Ház” kifejezésből módosult – mintha II. Erzsébet angol királynőre a „Buckingham-palota” néven utalnánk). Az istenekkel csak a király tarthatta a kapcsolatot, vagy helyettesei, a főpapok, de ők is a király nevében jártak el. És ahhoz, hogy a sír tulajdonosa megkapja halotti áldozatát, azt először a királynak kellett felajánlania a megfelelő isten számára. Ez nem olyan különös dolog, sok vallásban az a szerepe az áldozatnak, hogy azt a megfelelő isten megsokasítva, tökéletesítve adja vissza az embereknek, elsősorban az áldozatot bemutatónak, vagy a kedvezményezettjének. A „Hotep di niszu” is eredetileg a megszólított isten díszítő jelzőivel és dicséreteivel kezdődik, majd az áldozatok változatos terjedelemben előadott felsorolása következik, gyakran az „és minden szép és jó dolog, mely az istenek asztalára méltó” joker-kifejezéssel, majd az áldozat kedvezményezettjének címeivel és nevével zárul – mert az áldozatokra méltónak is kellett lenni. Innen ismerjük olyan sok pap és elöljáró címeit,  míg egynéhány, a gyermekük révén kedvezményezetté vált személynél az egyetlen cím megközelítő jelentése a „nagyra becsült”.

Orvosieszk.jpg
Orvosi eszközök egy Kom Ombó-i áldozati asztalon – saját felvétel, © 2006 KEMET = Az Ókori Egyiptom

Az áldozatot amúgy fel is kellett mutatni, ezért gyakoriak a szépen kidolgozott, alaposan megrakott áldozati asztalok, amelyeken szó szerint embermagasságig, vagy még tovább tornyosulnak azok a dolgok, amikkel az elhunytat el szeretnék látni. Főleg abban az esetben, ha az illető maga a király volt. Az áldozati asztalokon nagyon sok minden lehetett, és egy-egy személy az egyik istennek ezt, a másiknak azt ajánlhatott fel. Így találunk olyan áldozati asztalt, amin élelmiszerek vannak, másikon a hatalom, vagyon megnyilvánulásai, de még a késői, ptolemaida korból is akad izgalmas áldozati asztal, például az a Kom Ombó-i darab, amely az orvosi eszközök széles választékát ajánlja fel, és várja vissza. Az istennek látnia kell, hogy mit várnak tőle.

Primitív dolog? Ahhoz képest az áldozat felmutatása nagyon széles körben elterjedt, akár még a keresztény szertartásokban is megtaláljuk, az oltári szentség felmutatásakor. És ez elindított bennem egy olyan gondolatsort, ami a mai hit látens, soha be nem vallott, de jelenlévő megnyilvánulásaira mutat rá. Mert mit is mutatunk be mi valójában áldozat gyanánt? Meglepő módon hasonló dolgokat, mint az ókori Egyiptom lakói, csak éppen mi nem vagyunk annyira tudatában az egésznek – szerintem.

És itt most át is adom a szót a képeknek, a következtetéseket pedig Rád bízom, ahogy azt is, hogy elgondolkodj, és eldöntsd, vajon igazam van-e.

csatka0
Csatkai búcsú – saját felvétel © 2014 Minden jog fenntartva
csatka1
Csatkai búcsú – saját felvétel © 2014 Minden jog fenntartva
S Pietro — St. Peter's — Szent Péter bazilika
Michelangelo: Pietà (Róma, Szent Péter székesegyház) – saját felvétel © 2017 Minden jog fenntartva
rotonda
Róma, Pantheon – saját felvétel © 2017 Minden jog fenntartva
San Gimignano
San Gimignano, Dóm  – saját felvétel © 2017 Minden jog fenntartva
Pisa, the Dome
Pisa, Dóm (Keresztelő Szent János)  – saját felvétel © 2017 Minden jog fenntartva

Csoda ezek után, ha a mindennapjainkat leginkább a kézikészülékeink töltik ki és alig marad magunkra időnk? Amit felajánlunk, megsokasítva kapjuk vissza…

bagolymondjakmt

A címképen: Ihi, óbirodalmi koronaherceg és I Pepi helytartója álajtajának áldozati asztala, közvetlenül felette a „Hotep di niszu” formulával (jobbról balra olvasható) – saját felvétel, © 2004 KEMET = Az Ókori Egyiptom

Megszívlelendő!

Olvastam valahol és úgy gondolom, hogy jobb betartani…

Bármit is adsz, tegyél bele 100 %-ot! Kivéve persze véradásnál!

Bagolymondjawtf

A címkép a Pexels.com-ról származó, CC0 licenc alatt szabadon használható felvétel.

Non Plus Ultra

Két ország, két család, két kastély, egy sors – ami jobb lenne, ha jobb lenne.

BagolymondjagazdagFerdinando Panciatichi Ximenes d’Aragona márki spanyol volt ugyan, de Firenzében született 1813-ban. Az előbbi már a nevéből is sejthető, az utóbbi nem annyira. Érdekesebb, hogy dúsgazdag volt, mondhatni szemérmetlenül gazdag, egy igencsak ősi nemesi család egyetlen örököse. Az ilyesmi mindig hasznos! Még izgalmasabb tulajdonsága, hogy nagyon érdekelte a keleti művészet, és mivel képesítés nélküli építésznek tartotta magát, a Keletből is kiváltképpen a Kelet építészete izgatta. Képesítése nem volt, de képzettsége igen: autodidakta módon megtanulta, ami éppen érdekelte, és az bizony enyhén alulértékelve is a „nem semmi!” kategóriába tartozott. Más művészetek is foglalkoztatták, még az Uffizi is mecénásaként tartja számon. Emellett politikusként is jeleskedett, egészen addig, amíg százada végének politikai hozzáállása már vállalhatatlanná vált számára – ekkor ugyanis felhagyott ezzel a tevékenységével. Erkölcsi alapon. Szerintem erre kevés politikus volt képes eddig, és már ez is érdemes arra, hogy megjegyezzük a nevét. Csak ne lenne olyan megjegyezhetetlenül hosszú!

BagolymondjapenzeszsakA Schossberger család felvidéki eredetű kereskedő família volt, nem spanyol. Még csak nem is német vagy osztrák, és nem is keresztény. Ennek ellenére megbecsült alakjai lettek a pesti magasabb köröknek, miután Schossberger Lázár fiával, Vilmos Simonnal a feltörekvő Duna-parti városba költözött, és ott már nem csak gabonával, de dohányáruval is elkezdett foglalkozni, majd a cukoriparba, pénzügyi szektorba is beszállva sikereket ért el. Vilmos Simon két fia, Henrik és Zsigmond bárói rangot kapott Ferenc Józseftől 1863-ban, és az udvari körökben forgolódva társasági népszerűségük is megnőtt.

Egyetlen dolog köti össze Ximenes d’Aragona urat Schossbergerékkel. Illetve kettő: két, sokáig elhagyatott és pusztulásra ítélt, ám fénykorában szenzációsnak számító kastély, amelyek közül most, 2017-ben egyik sem látogatható – pedig volna érdeklődő bőven. A két történet sajnos sok vonásában párhuzamot mutat. De térjünk vissza Ferdinando Panciatichi márkihoz, és ismerkedjünk meg először az ő kastélyának történetével!

ferdinando_panciatichi_ximenes_d27aragona
Ferdinando Panciatichi Ximenes d’Aragona – forrás: olasz Wikipédia, feltöltő: RennyDJ. [PD-Italia] (köztulajdon)

Adott tehát a spanyol származású nemes úr, rendíthetetlen anyagi háttérrel, művészet iránti rajongással, és szorgosan megszerzett tudással, ami a Kelet, elsősorban Szíria és az arab világ, valamint India építészetét érintette. A mesés Kelet akkoriban már vagy fél évszázada divat volt, a század első felére esett az ókori Egyiptom iránti lelkesedés fellángolása, jelentős részben a rabló- és tudományos expedíciók igen jelentős leletei hatására. Az ilyen divatok még nem enyésztek el öt-tíz év alatt, mint manapság, hanem évtizedekre meghatározóak tudtak maradni. Abban a korban erősödött meg a tehetősebb körökben az utazgatás is, mint népszerű időtöltés, főleg az egzotikus helyekre. Ami szinte bármi, ami nem Európa. Fellendült a legális és illegális műkincskereskedelem (a határ közöttük igencsak elmosódott volt), és a különféle, cirkuszba illő látványos bemutatók. Genova erős embere, Giovanni Battista Belzoni sírokat tárt fel, piramisokat nyitott ki és szoboróriásokat küldözgetett a British Museumba. Belzoni korábban cirkuszi erőakrobataként dolgozva menekült genovai „jóakarói” elől (akik minden javát akarták), és cirkuszi mutatványosi tapasztalata kapóra jött akkor is, amikor Londonban I. Széthi lenyűgöző sírjának másolatát mutogatta.

Dd_mdw_jn_huChampollion hieroglifákat fejtett, Jochann Ludwig Burchardt álruhában utazgatott, Henry Salt egyiptomi angol konzul pedig versengett a francia és német konzulokkal, hogy ki tud többet rabolni a saját hazája számára. Korábban, a század elején sikert arattak Dominique Vivant Denon egzotikus rajzai, de később felülmúlta őket egy skót, David Roberts, akinek litográfiái tisztes megélhetést biztosítottak a valóban kitűnő művésznek, és mindmáig népszerűek. Mielőtt azonban még teljesen áttérnék az egyiptomi felfedezésekre, gyorsan összefoglalom inkább a lényeget: menő lett a Kelet. Mondhatni volt keletje.

1280px-sammezzano2c_facciata_principale_02
A Sammezzano-kastély főhomlokzata 2011 májusában – I, Sailko [GFDL or CC BY-SA 3.0], via Wikimedia Commons

Ferdinando Panciatichi márkinak meg egy „örökletes” kastélya volt, amelynek helyén már 780-ban volt valami, leginkább talán várkastély, ahol Nagy Károly is megfordult. Az éppen rendelkezésére álló épület azonban nem volt ennyire patinás, 1601-ben kezdték el építeni, és nem nagyon hagyták abba, mindig került hozzá még valami. Szóval senkinek nem szúrt szemet, ha a márki is hozzáadott ezt-azt. Ő pedig tényleg apránként hozzáadott ezt-azt, és negyven éven át bővítgette-alakítgatta a Firenze közelében lévő Regello mellett található Sammezzano-kastélyát, amíg egy romantikus-eklektikus, mégis nagyon egységes, és ami meglepő: hiteles mór stílusú épületegyüttes nem lett az örökségből.

320px-sammezzano2c_sala_dei_gigli_02
Sammezzano Pávás szalonja – I, Sailko [GFDL or CC BY-SA 3.0], via Wikimedia Commons

Nem hiszem, hogy olcsó dolog lett volna mindez, de a márkit nem nagyon rendítette meg. A munkálatok alatt is tovább erősítette a filantróp, művészetpártoló és műgyűjtő, közjó érdekében munkálkodó és mellesleg Verdi-rajongó hírnevét. Tiszteletbeli tagja volt a Szépművészeti Akadémiának és a Hortikulturális Társaságnak, akik a kertépítést, kertművészetet igyekeztek tökélyre vinni. A márki ebben is jeleskedett: a Sammezzano-kastély parkja korának legnagyobb és legszebb olasz díszparkja volt, egzotikus különlegességekkel (például itt volt először mamutfenyő). A parkot a második világháború idején a németek kifosztották, utána meg mások is, de néhány különlegessége ma is áll és él – leghíresebb közülük az  kettős mamutfenyő a park délkeleti csücskében. Sajnos a park sincs már jó állapotban.

Firenze (II)
Dante firenzei kenotáfiuma – saját felvétel

És, hogy hű legyek magamhoz, a márki tevékenységi köréből Dante sem hiányozhat: Ferdinando Pianciatichi Ximenes d’Aragona márki bőven adakozott és szervezett azért is, hogy a hatszáz éves évfordulóra Dante emlékének Firenze méltó emlékművet állíthasson. Arról már ő se nagyon tehetett, hogy a város, amely száműzte nagy költőjét, nem tudta visszaszerezni, így a díszes síremlék csak kenotáfium, szimbolikus sírhely maradt. Egyedül a politika volt az, amiben a márki nem lelte tetszését, bár beleásta magát abba is. Az igen aktív liberális-antiklerikális politikust, aki előzőleg Regello, majd Firenze vezetésében is tevékenyen részt vállalt, Olaszország helyettes vezetőjévé választották (kétszer is), de megválasztását követően hirtelen lemondott a tisztségéről, és eltávolodott a politikától. Ennek okát a kastélyának egyik folyosóján latin nyelvű felirat örökíti meg, ami magyarul valami olyasmi, hogy

„Szégyellem kimondani, de így igaz: Olaszország a tolvajok, uzsorások, prostituáltak és spekulánsok kezére került, ők irányítják és élik fel most. De nem ezért szégyenkezem, hanem a tény miatt, hogy mindezt meg is érdemeljük.” – Saját fordításom angolból

320px-sammezzano2c_sala_della_virtus_in_medio_02
Sammezzano Virtus in medio terme – I, Sailko [GFDL or CC BY-SA 3.0], via Wikimedia Commons

Nos. Ezen az sem változtatott, hogy extravagáns kastélyát, amelyikben az év minden napjára jutott (pontosan) egy szoba, még Olaszország első királya, I. Umberto is meglátogatta. Azt nem tudom, hogy ő mindent nagyon szépnek és mindent nagyon jónak talált-e, de oka lehetett rá. A kastélyrekonstrukció építészének szerepét is a márki töltötte be, és, bár soha nem járt a Keleten, hallatlanul precíz, építési technikákra is kiterjedően hű módon építette meg a nagyszerű épület tematikus elemeit. Aztán 1897-ben elhunyt, és a kastély egyedül maradt, csak tulajdonosai voltak, gazdája többé már nem. Milyen ismerős!

1280px-schossberger-kastc3a9ly_287474-_szc3a1mc3ba_mc5b1emlc3a9k29_13
A turai Schossberger-kastély napnyugtakor – By wyx (Indafotó) [CC BY-SA 2.5 hu], via Wikimedia Commons
_ZS_5204_XL_resize
A Pálmaház és előtere – saját felvétel

Onnan ismerős, hogy a Schossberger Zsigmond fénykora zenitjén szintén kastély építésébe fogott, bár ő nem évezredes örökséget épített át, hanem vadiújat rendelt, a közhiedelem szerint az akkor felkapott ifjú építésztől, Ybl Miklóstól, de a korabeli (1885) sajtó szerint Bukovics Gyula az építő, és ezt Ybl sem cáfolta. Alkotója pedig az akkori legmodernebb technikákat is bevetve egy Loire-menti csodát emelt Tura határában. A kastélyban villany világított,  központi fűtés volt, a szobák falában 30 centis légrés gondoskodott mindenfajta szigetelésről, és étellift vitte az elszeparált konyhából az étkezőbe a fogásokat. A francia romantikus-neoreneszánsz külsővel pompázó épület olasz hatásokat mutató, pazar belső díszítést rejtett, egyes részleteit, például az impozáns díszlépcsőházát az Operaház főpróbájaként szokták számon tartani. Legmegkapóbb része a Pálmaház, amely igazi védjegyévé vált a nagyszerű épületnek.

20150503_102558_resize
Turai kastélybelső, egy lezárt ajtószárny repedésén át(!) fényképezve – saját felvétel

bagolymondjaijedjmegA turai kastély parkja is sokat emlegetett látványosság volt a maga idejében, bár mára szinte a felismerhetetlenségig elvadult, majd az utóbbi évben egy jelentős részét a növények rossz állapota miatt felszámolták (állítólag lesz helyette új). A történelem azonban nem volt kegyes, és a családból mártírokat kreált, a holokauszt mártírjait. A bárói nyári rezidencia a márki megvalósított álmának sorsára jutott: gazdája többé nem volt, legfeljebb tulajdonosa. A család tagjait a munkaszolgálat borzalmai pusztították el, a kastélyt pedig a totális érdektelenség: volt szovjet katonai parancsnokság, kórház, iskola, nevelőotthon, épp csak gondos felújítás alatt álló építészeti emlék nem. És ezen az sem változtatott, hogy 1989 után dúsgazdag vállalkozások kezein forgott, akik nagy és megvalósíthatatlan terveket szövögettek köré.

_ZS_5213_XL_resize
Turai díszlépcső – saját felvétel

Néhány filmforgatás, főleg az Angelina Jolie rendezésében készült Vér és méz, illetve a Borgiák hoztak annyit, hogy a legégetőbb állagmegóvási tennivalókra: a tető rendbetételére és a Pálmaház melletti óratorony felújítására került pénz. Az utóbbi kapcsán végzett statikai felmérésből az is kiderült, hogy a kastély építői valóban nagyszerű munkát végeztek, és a szerkezeti elemek meglepően jó állapotban vannak. A titokzatos új tulajdonosa 2016-ban kétszázmillió forintért vásárolta meg a kastélyt, de a felújítására szükséges összeget tíz évvel korábban is hatmilliárdra tartották. Ha minden igaz, Orbán Viktor veje sejthető a háttérben, ami talán reményt keltő fordulat a páratlan műemlék jövőjét illetően.

Talán.

180px-sammezzano2c_sala_pax-libertas_07
Sammezzano Pax Libertas terme – I, Sailko [GFDL or CC BY-SA 3.0], via Wikimedia Commons

Sammezzano csodálatos ékessége egy darabig szerencsésebb volt, 1990-ig egy angol befektetői csoport révén rejtélyes luxusszálloda üzemelt benne, aminek mára a nevét se lehet tudni, és meglepően kevés fénykép maradt róla. Nagyon meglepő az is, hogy a korabeli alkalmazottak, helybeliek sem beszélnek róla, senki sem tud arról, hogyan alakították ki az alapvetően nem szállodának épült kastélyban a szobákat és a kiszolgáló helyiségeket. 1990 után különböző befektetői körök próbálták megszerezni és luxus golf klubot, sportközpontot és hasonlókat kialakítani, de valamin mindig megbukott a tranzakció. Legutóbb egy, az Emirátusokban bejegyzett csoport akarta megvenni, akik csődbe mentek közben, és 2017 májusában a firenzei bíróság megakadályozta az üzletet – feltételezhetően a védett műemlék javára. Csak hát a hatalmas kastély egyre rosszabb állapotban van, és hiába alakult a márki emlékének ápolására és a kastély megóvására alapítvány, nem csak a pénz hiányzik, de a jogi lehetőségeik is nagyon korlátozottak.

320px-sammezzano2c_salone_delle_colonne_04
Sammezzano oszlopos fogadóterme – I, Sailko [GFDL or CC BY-SA 3.0], via Wikimedia Commons

Amíg az angolok kezén volt az ingatlan, az egyesület időnként bejárásokat szervezett a tulajdonos által engedélyezett, meglehetősen ritka időpontokban, és az érdeklődés akkora volt, hogy több mint egy éves várakozási idővel léphetett be, aki a borsos belépődíjat befizette. (Ezért van az, hogy csak ilyen elég gyenge minőségű szabad felhasználású képeket tudok mutatni – aki jó fotókat tudott készíteni, igyekszik visszanyerni valamit a belépődíj költségéből.) A díjakból még így is csak minimális kármentésre futotta, és a tulajdonos engedélye hiányában még ez is gerilla-műemlékvédelem volt. A fene gondolta volna, hogy ilyen is van! A baj azonban ennél is nagyobb: az, hogy amikor az angolok megváltak az omladozó kastély nyűgétől, olyan ex-lex állapot alakult ki, hogy a látogatásokat sem lehetett folytatni, és a FPXA Alapítvány (amely a márki monogrammját viseli név gyanánt) szinte könyörög a honlapján, hogy ugyan hagyják már békén őket a kérdésekkel és követelésekkel, inkább sok-sok pénzt adjanak, akik meg akarják nézni a kastélyt, hogy legalább látogathatóvá lehessen tenni valahogy. A csodálatos, közben műemléki „védelmet” kapott épület pusztul, és aki akarna tenni érte, azt sem engedi a jogi béklyó.

_ZS_5217_XL_resize
A turai kastély lépcsőházi oszlopsora az emeleten – saját felvétel

Míg a turai Schossberger-kastélynak ott dudál a fény az alagút végén, Toszkána mór csodájának még az alagút hossza sem ismert, csak a végzet ígérete visszhangzik gyönyörűszép, de elmúlás-leheletű termeiben. A luxus kissé odébb költözött, és a kastélynak helyet adó domb lába alatt található, egy elitista bevásárló központ formájában, amelynek a neve egyszerűen csak “The Mall” („A Pláza”). Üzleteiben kizárólag a legmenőbb világmárkákat árulják, a közeli Prada gyár mellett Burberry, Brioni, Chopard, Bottega Veneta, Giorgio Armani, Hogan, Dolce & Gabbana outlet csillog-villog, ahová buszos különjárattal lehet eljutni Firenzéből. Sammezzano meglátogatására is ez a busz a legegyszerűbb megoldás. Fent a domboldalon pedig a kastély bejárata fölött a hajdani fennhéjázóan büszke „NON PLUS ULTRA” felirat hamarosan új értelmet kell kapjon: a művészet és a luxus netovábbja a pusztulás netovábbja lesz.

bagolymondjagondterhelt

Címkép: a Szerelem terme a Sammezzano-kastélyban – I, Sailko [GFDL or CC BY-SA 3.0], via Wikimedia Commons

Ajánlott linkek:

Segíthetsz is Irma és Harvey áldozatainak

Ha már írtam a Harvey-hurrikánnal kapcsolatban, ennek is itt a helye. Az Amerikai Nemzeti Vörös Kereszt adománygyűjtő oldala várja a támogatásokat. Most, hogy az Irma még nagyobb károkat okozott…

Oximoron német módra

Goethe, vagy Vogelweide olyan művészi szinten tudott bánni a nyelvvel, hogy azzal nemigen lehet vitatkozni. Ez nem mindenkinek sikerül.

bagolymondjawelldoneHallgatom a Café del Mar egyik 2017-es összeállítását, kellemes háttérzene (még a stílus neve is az, „ambient” meg „chill-out”, arra való, hogy nyugtatólag hasson, miközben mást csinálsz, de azért arra is jó legyen, hogy a zenehallgatás legyen a fő tevékenység), közben egy elég monoton munkába merülök, és így, muzsikára, elég jól haladok is vele. Finom dolgok ezek, dallamos, harmonikus, változatos ritmusok szólnak, néha azon veszem észre magam, hogy hozzá igazodom, sőt, tánclépésben teszem meg azt a két métert, amin belül ide-oda kell mozognom a műveletek során. Majdnem fél órája szól a zene, amikor rafinált, összetett ritmusra váltanak a dobok, egyszerű, de jól összehangolt motívumokat játszanak a szintik és a gitár, aztán megszólal egy szándékosan éterien könnyed, gyönyörű női énekhang és – majdnem összeomlik az egész varázslat. Az angyalian csengő hang ugyanis azt énekli, hogy

Ich  träumte so gerne von den Freuden der Welt
Ich hatte manches Schöne mir vorgestellt

Entschuldigung, nekem ez a kemény, deszkán koppanós rím totális kudarc a gyönyörű hanghoz, finoman izgalmas zenéhez. Már a „träumte so gerne” is ropog, a lágy hang sem könnyít rajta, a mássalhangzók torlódása nem illik az egészhez. Aztán jön a refrén:

Ohh, ohh, Küsse süßer als wein

Vége az álomban lebegős lazulásnak, nem tudok nem nevetni az ü hangokra épülő harmónián. Mert végül is az, harmónia, csak hát groteszk, mint az eszperente nyelv. Illetve nem úgy, mert az szándékosan groteszk, ez meg nem. No meg a bornál is édesebb csókok még rendben is volna, de… ezt majd a végén.

Megnéztem a legnagyobb videó megosztós oldalon, és végül megtaláltam, hogy ez a Bent nevű formáció K.I.S.S.E.S című száma. Ha már megtaláltam, arra is kíváncsi voltam, hogy milyen hozzászólásokat írnak a dalról. Csupa jót, és tulajdonképpen megérdemelten. Kiváló a zene, szép az énekhang, kellemesen optimista az egyébként faéknél egyszerűbb szöveg. Néhány német hozzászóló bejegyzése viszont elgondolkodtatott. Azt írja az egyik, hogy „végre egy olyan dal, amelyik tökéletes cáfolata annak a sztereotípiának, hogy a német nyelv kemény, recsegős és csúnya!”

Bagolymondjajujj!Igen, valóban ez egy olyan sztereotípia, ami általánosan sújtja a német nyelvet. Teljesen megértem, hogy egy német számára, akinek az anyanyelvéről mondanak ilyen sommás, és ráadásul negatív véleményt, ez mennyire rossz érzés lehet. Főleg, ha lépten-nyomon azzal találkozik az ember, hogy szeretett hazája számára oly sokat jelentő nyelve másoknak kellemetlen, ronda, stb. Igazságtalanságnak kell tűnjön, és hát valóban az is.

Igazságtalan, mert sok mindentől függ egy nyelv szépsége, és mindenki másért tart szépnek egy-egy nyelvet. Az anyanyelvi beszélők számára nagyon nehéz lehet az adott nyelv szépségét úgy megérteni, hogy az arra rakódó sok-sok irodalmi, személyes életben tapasztalt és műalkotásokon keresztül beivódott érzelmi jelentéseket ne vegye figyelembe. Még annak is, aki nem anyanyelvi, de készségszinten, vagy legalábbis gyakorlottan beszéli a vizsgált nyelvet, problémás a vizsgált szavak jelentésétől elvonatkoztatni. Jó példa erre az, hogy az elmúlt évezred utolsó évtizedeiben megpróbálták felállítani a legszebb magyar szavak listáját. Állítólag elsőként Kosztolányi készített (francia mintára) listát a tíz legszebb magyar szóból: láng, gyöngy, anya, ősz, szűz, kard, csók, vér, szív, sír. Érezhető-látható, hogy nem a szavak hangzása volt az első szempont, hanem erősen befolyásolta a jelentésük is. Kosztolányi maga is úgy vélte, hogy a lista legalább annyira jellemzi őt magát, mint a nyelvünket. 1958-ban egy hetilap körkérdésére érkezett olvasói válaszok még inkább a szavak jelentését, azaz a fogalmakat állították listára. De hát egy nyelv szépsége nem ettől függ! Külföldieket megkérdezve különböző, nem reprezentatív felmérések például a „cipőfűző” vagy a „halolaj” szavakat tették az élre – ezek esetében teljesen nyilvánvalóan a hangzás, és annak (a „cipőfűző” esetében) egzotikus volta volt a legfőbb érv.

Ha a fogalmakat nézzük, akkor a német nyelv is vitathatatlanul gyönyörű, hiszen ugyanúgy megvannak benne a fennkölt dolgok, amik az emberek számára a legmagasztosabb, legfontosabb érzésekhez kötődnek. Biztosan ott lenne az élen a „Heimat“, „Mutter” és a “lieben“, és sokan körömszakadtukig védenék ezek szépségéről kialakított véleményüket. És miért is ne? Ha a fogalmat is figyelembe vesszük, igazuk van! Már csak azért is, mert egy-egy szó szépsége mindig függ attól is, aki a véleményt kimondja – ez a hazai vizsgálatok egyik legfontosabb következtetése.

bagolymondjakmtSzámomra – és ezzel aztán végképp a szubjektív értékelés talajára lépek – egy nyelv szépségét a ritmusa, dallama, azaz „zenéje” és a kifejezőeszközeinek ereje, tömörsége és hatékonysága adja. Az utóbbi szempontjából az egyik legszebb nyelv lehetne az óegyiptomi, amelyik megkapóan erőteljes és célratörően tömör. Ami miatt mégsem jöhet igazán szóba egy ilyen összevetésben, az mindössze annyi, hogy a hangzásáról elképzelésünk se nagyon lehet. Persze, az utód kopt nyelv alapján szoktak róla véleményt mondani, de hát a tűzijátékot sem a füstje alapján tartjuk szépnek 😀 Az olaszt és a spanyolt a dallama és ritmusa teszi széppé, és – amennyire valóban megítélhető – az akkád hangzásvilága is hasonló lehetett. A francia csücsörítős tónusai már elvesznek a harmóniából, míg több sémi nyelvnél a számunkra idegen hangok „akadós” keménysége töri meg az élményt, amit az ismeretlen beszéd hallgatása jelenthet. Több keleti nyelvnél viszont éppen a túlságos lágyság válik zavaróvá.

Szóval sok mindentől függ, hogy szép nyelv-e a német, és nem kívánok vitatkozni azzal, aki azt mondja, hogy számára a legszebb. Ez annyira egyéntől is függ, hogy értelmetlen kötekedés lenne csak ellentmondani. Már csak azért is, mert a nyelv szépsége nagyon nagyban függ attól, mennyire tud bánni vele az, akinek a szövegéről véleményt kell formálni. Így lehet, hogy Lermontov verse szerettette meg velem az orosz nyelvet, és nagyrészt neki köszönhetem, hogy látom benne a szépet, bár nem sorolnám a legszebb nyelvek közé. Hasonlóképp, kimondottan szép német szöveg (bár enyhén szólva archaikus) Walter von der Vogelweide néhány verse, amit fordításban értek, de eredetiben csak a hangzására hagyatkozhatom. A legszebb azonban, éppen a tömörsége, kifejező ereje, valamint a hangzás, a forma és a mondanivaló harmóniája alapján Goethe verse, a Vándor éji dala.

Szóval szerintem végül is van szép német nyelv. De a sztereotípiának is megvan a maga alapja. Es tut mir leid. Nem is beszélve a fanyar német boroknál édesebb csókokról. 😀 De ami a K.I.S.S.E.S. szövegét illeti: a szép nem ilyen, a szép nem ez!

Bagolymondjakonyvmoly