Kihalt a Bengáli

Nem a bengáli tigris, bár színre van némi hasonlóság. És egy-két, elzárva tartott példány még megvan, akár még jól is érzi magát, de a természetes környezetében már egy sem garázdálkodhat.

bagolymondjamivanottNemrégiben írtam az amerikai PCC villamosokról, és már akkor foglalkoztatott, hogy létezik több magyar villamos típus is, ami hozzávetőlegesen a PCC koncepció szerint épült (a Stuka, az UV-k és társaik), és egy különleges, a maga idejében futurisztikus és gyönyörű jármű, típusjele szerint FVV CSM, amin nyomokban felfedezhető a PCC-k hatása. Az amerikai beütés azonban annyira kicsi és igazából lényegtelen, hogy akkor nem említettem meg egyiküket sem. Az FVV CSM kocsik esetében leginkább a külcsínben mutatkozik, de ott sem olyan nagyon, a belbecs meg nagyjából annyira hasonlít a Saint Louis-i, torontói, stb. villamosokéra, mint amennyire az Aro terepjáró hasonlít a Land Roverre. Ugyanarra való. Pont.

Pedig ez a koránt sem különös járműcsalád is érdekes történet. Ott kezdődik, hogy bár helyenként Ganz terméknek írják, nem az: nem gyárban készültek, hanem karbantartó műhelyek építették, elsősorban a fővárosi Füzesi főműhelyben, ahol az első példány is készült.

320px-baross_tc3a9r_a_thc3b6kc3b6ly_c3bat_felc591l_nc3a9zve-_fortepan_25680
A Baross tér a Thököly út felől, 1960-ban – a képen szinte minden típus látszik, a vasalt favázasoktól az ezresen és Bengálin át az UV-ig. A régebbi típusok akár egyidősek is lehettek az évszázaddal. – FOTO:FORTEPAN / Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény [CC BY-SA 3.0], via Wikimedia Commons

Az ötvenes évek végén, hatvanas évek elején Budapest villamosai az „elavult” és a „szétesőfélben lévő” kategóriákba estek. Igen színes paletta állt rendelkezésre: még közlekedtek a régi, favázas kocsik megmaradt, és általában vasvázasra átépített példányai, jártak a háború elején épült Stukák, és már futottak a gyors, akkoriban igen korszerű és megbízható UV-k, de semmiből nem volt elég. Ráadásul nagyon kevés volt a párba, vagy hármas járműszerelvénybe kapcsolható villamos, és mind külön kocsikból álltak, holott a fejlettebb országokban már a végig bejárható csuklós szerelvények voltak divatban. Az FVV megpróbált külföldről beszerezni villamosokat, de az akkori vezetés erre nem adott pénzt, ezért egy furcsa kísérletbe kezdtek: két régi, kéttengelyes, vasvázas villamos alvázára megpróbáltak csuklós villamost építeni.

fer_1963
Középajtós ikerkocsi a Felszabadúlás téren 1963-ban – By Aindoor (Own work) [CC BY-SA 3.0], via Wikimedia Commons

A történet pikáns részei már itt elkezdődtek. Még a húszas évek végén, harmincas évek elején kerültek forgalomba olyan szóló, un. „középajtós” villamoskocsik, amelyek (talán a Peter Witt villamosok utaselosztási elvét félreértve) két, eltérő kényelmi szintű belső utastérrel, és középen egyetlen nagy, két oldalra két-két ajtón át megközelíthető peronnal épültek. Ezeket hamarosan ikerkocsikká alakították, azaz két szóló kocsit tartós csatlással összekapcsoltak, amit csak javítóműhelyben lehetett szétválasztani. Ezek a kocsik rossz hatásfokúak voltak, kevés utast tudtak szállítani, lassú volt az utascsere is, vagyis a Peter Witt villamosok minden jó tulajdonságát negatívumként valósították meg rajtuk. Nem is voltak jó állapotban az ötvenes évek elejére, így egy ilyen ikerkocsi, a 3132+3133 pályaszámú szerelvény vált a kísérlet áldozatává: az ikerkocsinak csak a vázát és a futóművét tartották volna meg a csuklóssá alakításhoz. Nem sikerült. Még a vázkeretek is olyan rossz állapotban voltak, hogy végül azt is újra kellett gyártani.

Az első Bengáli
A legelső Bengáli a szokatlan elefántcsontfehér-borvörös festésével és aerodinamikus formájával.
Ismeretlen eredetű kép, minden infót örömmel fogadok!

Amikor a főműhelyben házilag épített csuklós villamos első példánya 1961-ben kigördült az utcákra, meglepően nagy visszhangot kapott, és nem is csoda. Egyrészt a csuklós villamos újdonság-ereje, másrészt az elefántcsont fényezés a bordó sávokkal és díszítéssel mindenképpen figyelemfelkeltő lett volna magában is, azonban  a járműnek még volt egy szembeötlő jó tulajdonsága: gyönyörűszép és futurisztikusan elegáns volt a megjelenése is. A gömbölyded formát még ütköző sem törte meg, és a belső tér az előző villamosokhoz képest hatalmas és világos volt. Hadd emlékezzek meg róla: Lengyel István formatervező diplomamunkája volt a külső – ő tervezte a Ganz csuklós villamosait is, amelyekből mára egyre kevesebb fut ugyan, de járnak még (például a 2-es vonalán), és a maga idejében majdnem olyan sikert arattak modern külsejükkel, mint a barkácsolt csuklósok.

bagolyhuzzaPCCAz új villamosok legfőbb előnye itt nagyjából véget is ért. Pontosabban még egy volt, amit az akkori sajtó is kiemelt: a padlót már nem a korábban divatos sárlécekkel burkolták, hanem sima műanyag gumipadló várta a magassarkúban libbenő hölgyeket. De az ősöreg alapokra épített, meglehetősen furcsa konstrukció (befüggesztett középtaggal, amelynek a hátsó csuklónál lévő bakja még a fordulást is megnehezítette, és az átgondolatlanul kiosztott hajtás (a villamosnak csak a két középső tengelye volt hajtott), gyenge motorok, de legfőképpen a merev alvázkeretre fixen rögzített tengelyek) eredményeképpen a villamos nagy volt, lassú, nagyon nehéz, és a futómű kialakítás miatt tönkretette a pályát maga alatt. A kanyarokban hangosan csikorgott a sín, az egyenesben is zajos volt a merev keret, és ha sikerült felgyorsítani feltornászni a sebességét, akkor alig lehetett megállítani. Nem azért, mert olyan jól ment, hanem azért, mert olyan rosszul fékeződött. Pedig a PCC kocsikkal ellentétben nem volt gyors, a legnagyobb sebességét 40 km/h-ban maximálták, de rendszerint ezt nem is tudta elérni. Talán innen eredhet a sínek szépségkirálynőjének nem túl hízelgő beceneve. A nehézkes behemót, a „nagy benga állat” egyes források szerint kezdetben a „Benga” becenevet kapta, ez szelídült „Bengáli” névre.

A bajoknak nem volt vége a menettulajdonságokkal. Az első villamosoknak csak az első végén volt vezetőállása, és csak a jobb oldalán volt ajtaja, és abból is csak három. A 210 fős utaskapacitáshoz ez nagyon kevésnek bizonyult, és az a tény, hogy a villamos “egyirányú” volt, nagyon leszűkítette, hogy melyik vonalakra lehetett kiosztani. Olyan vonalakon tudott csak közlekedni, amelyeknek mindkét végén fordítóhurok állt rendelkezésre (ilyen kevés volt), és ezek közül is csak azok, ahol minden megálló a menetirány szerinti jobb oldalon volt.

320px-tram_debrecen
Debreceni tízajtós Bengáli 2008-ban – Tanár (A feltöltő saját munkája) [GFDL or CC BY-SA 3.0], via Wikimedia Commons

Az első szériából nagyon kevés készült, sürgősen megpróbálták orvosolni a hibákat, de közben már a budapesti FVV el is kezdett szabadulni problémás gyermekétől. A következő generációs Bengálik öt ajtót kaptak, de azok továbbra is csak a jobb oldalon voltak, és megmaradt az egy vezetőállás is. Hamarosan orvosolni igyekeztek ezt a gondot is, azzal, hogy a villamos végére is került egy vezetőállás – ami valójában kihasználhatatlan maradt, mert változatlanul egy oldalon voltak az ajtók. Így aztán készült egy mindkét oldalán ajtókat viselő, két vezetőállásos változat is, összesen hat ajtóval. Ezekből persze egy-egy megállóban megint csak három-három működött, szóval sikerült hátrafelé előrelépni. 1963-ra végre elkészült egy nyolcajtós kivitel, amelyiknél a két szélső járműtagon volt oldalanként két-két ajtó. Ez sem volt igazán elég, így a befüggesztett középtagra is építettek ajtókat, így az átépítés illetve áttervezés után tíz ajtón át áramolhatott az utazóközönség, hogy öntudatos munkásként építse a szocializmust. És az épült! Bizonyíték: két év alatt több mint 333%-kal nőtt a Bengáli villamosokon az ajtók száma!

Csoda ezek után, hogy az első Bengáli elülső járműtagja a a 3720, hátsó járműtagja a 3721 pályaszámot kapta, a közepe meg illegalitásba vonult, és nem viselt pályaszámot? Mivel a villamos a csuklók révén bonthatatlan egységet képezett (amit persze egy átépítés során meg lehetett bontani), rövid időn belül feltűnt, hogy egy pályaszámon kellene közlekedni a jármű elejének és végének is, és ennek megfelelően át is számozták őket. Viszont így már a szépséges elefántcsont és borvörös fényezésnek is befellegzett, a villamosok egységes villamos-színűre lettek átfényezve, ami amúgy szintén igen jól állt nekik. 1964-ben ünnepi zászlódíszbe öltöztették a 1228-as pályaszámú kocsit és az Erzsébet-híd avatásakor az gördült át elsőként az új hídon. Mivel a terhelési próbák addigra megvoltak, a választásban inkább a hazai járműgyártás eme orvosi lovának szépsége játszott közre, és nem annyira a súlya. 🙂

bagolyPCCA Bengálik a szorgalmas főműhelyeknek és a nagy igényeknek hála elszaporodtak, és annyi csuklós villamost kellett gyártani a pusztuló favázas gördülőállomány helyett, hogy nem csak a Füzesi úti főműhely állt rá az építésükre, hanem a debreceni főműhely, sőt, a debreceni MÁV Járműjavító is ontotta a lassú és nehéz, de legalább a pályának ártó behemótokat. Szeged, Miskolc és Debrecen villamosközlekedése pedig minden  típushibájuk ellenére jobb, korszerűbb lett, amikor a Bengálik elfoglalták a kiöregedett és leselejtezett szóló villamosok helyét.

A Bengáli változatai 1961 és 1975 között készültek (érdekes az átfedés: ezidő alatt gyárották a lényegesen korszerűbb, már említett Ganz „Ipari Csuklósokat” is), és összesen több mint 180 példány döcögött az utakon – kissé hihetetlen, de ez több, mint amennyi a Ganz csuklósokból épült. A sorsukat azonban a beléjük épített műszaki tévedések is előrevetítették, és először Budapestről selejtezték le őket, aztán sorban a vidéki városok is megváltak a problémás monstrumoktól. A fővárosi járműjavítókban is próbáltak más megoldást keresni, így született meg egyetlen példányban a „Szellem”: két UV-ból összeépített csuklós villamos, hasonló elrendezéssel. A neve részben arra utal, hogy csak éjszaka tartottak vele futáspróbákat Budapest utcáin, és arra is, hogy megmagyarázhatatlan hibákat volt képes produkálni. 1962-ben végül forgalomba állították, de számos hibája miatt 1966-ban visszaépítették a korábbi két UV-ra. Megjegyzem, hogy a „Szellem” becenevet több UV variánsra is hallottam-olvastam már, akár a prototípusra, akár az 1993-ban alumíniumból épített, könnyített UV-kra is (UZ), amelyek közül az egyik egy ideig festés nélkül, alumíniumszürkén járt a 2-es vonalán.

bagolymondjahuuuuuTehát a Bengáli gyorsan kikopott a budapesti sínekről, azok nagy megkönnyebbülésére. Bár a villamosok várható üzemideje ötven-hatvan év, az utolsó Bengáli is eltűnt a 80-as évek elején, és vagy vidékre került, vagy szétvágták. Utána Miskolc szabadult meg a lomha szépségektől, és a kétezres évek elején Bécsben „levetett”, DUEWAG Großraumwaggon mintára épített SPG/Lohner E1-es és E3-as járműveket vásárolt, amelyek egyidősek voltak ugyan az FVV kocsikkal, de nagyságrendekkel korszerűbbnek és megbízhatóbbnak bizonyultak. Debrecen számára 1996-ban a Ganz-Hunslet épített 11 darab KCSV-6 típusú szerelvényt, az „Ipari Csuklósok” továbbfejlesztéseként, de azok se sokkal jobban váltak be – igaz, mentesítették a várost a Bengáli flotta jelentette terhelés egy részétől. Szegeden az utolsó Bengáli 2012-ben vonult nyugdíjba az új PESA villamosok érkezésekor, Debrecen pedig 2014-ben intett búcsút a még mindig egyedi és különleges kinézetű járműveinek, amikor az azóta Budapesten is megjelent „Cafka”, a CAF Urbos 3 típus forgalomba állt.

320px-nosztalgia_villamos_2849229
A Debrecenből Budapestre importált, 492-es pályaszámú, kétirányú, tízajtós Bengáli debreceni színekben, manapság múzeumi példány, amely néha nosztalgia járatként is feltűnik – Erdélyi Adorján  (http://indafoto.hu/inpius/image/17482763-9a8538ab) [CC BY-SA 4.0], via Wikimedia Commons

Aztán egyszer csak ott állt az ország, és nem volt egyetlen Bengálija sem, és ekkor döbbentek rá sokan, hogy a megbízhatatlan, lassú, zajos és túl nagy (és nehéz) szerelvények szépsége bizony hiányzik. Budapesten egyetlen egy sem maradt belőlük, és ha a BKV-n múlt volna, ma már csak képeken láthatnánk a nagyszerű formát. Szerencsére Miskolcon is, Debrecenben is időben kapcsoltak és megmentettek néhány példányt. Szegeden is megóvtak egyet, és Debrecenből még a BKV-nak is jutott egy félig roncs, amit azóta nagyon szépen helyrehoztak, és a szentendrei járműmúzeumukban állítottak ki, de néha nosztalgia járaton utcára is kerül. A debreceni kocsik egyike üzemképtelen, és ha jól tudom, még felújításra vár, Miskolcon meg két darab is őrzi a kihaló faj emlékét.

Azt azért még meg kell említenem, hogy Lengyel István később Stefan Lengyel néven az esseni iparművészeti főiskola docense, majd tanszékvezetője lett, de nem csak külföldön ismerték el a tevékenységét. 2007-ben Moholy-Nagy–díjjal jutalmazták, 2008-ban pedig megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét, amely „a nemzet szolgálatában, az ország fejlődésének elősegítésében, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában kifejtett kimagasló, példamutató személynek adható.” A Magyar Iparművészeti Egyetem tiszteletbeli tanára és a Formatervezői tanszék tanszékvezető professzora.

Végül pedig itt egy érdekes film noire kisfilm, egyik főszerepében egy szegedi Bengálival: Másfél: Villamos. Csak óvatosan! 😉

bagolysmoking

 A címképen a 1228-as pályaszámú Bengáli az Erzsébet-híd avatásán, 1964-ben – FOTO:FORTEPAN / Nagy Gyula [CC BY-SA 3.0], via Wikimedia Commons

Nem eladó!

Most hallottam… Ismered?

“Eladó egy két éves nőstény párduckaméleon. Egészséges, gondosan ápolt, normálisan fejlett példány. Körülbelül 22 cm hosszú, kék… izé, nem, piros… nem, zöld… őőő, sárga…. barna… Mégsem eladó!”

bagolymondjahuuuuu

Sétáló párduckaméleon: – By David.Monniaux (Own work) [GFDL or CC BY-SA 3.0], via Wikimedia Commons

Szállóige, máshogy

Gonosz dolognak tűnhet, de van akkora baj, amit már csak humorral lehet elviselni.

bagolymondjasuhanHallgatom a houstoni katasztrófa híreit: a Harvey-hurrikán okozta árvíz többezer ember evakuálását tette szükségessé, és jelenleg úgy néz ki, hogy évekig eltart majd a helyreállítás. Belegondolni is rossz, hogy ezrek veszítik el így egyik napról a másikra az életük egy részét, a múltjuk emlékeit, a megtakarításaikat (nem éppen az anyagiakra gondolok), és nagyjából mindazt, ami a mindennapjaik alapjait képezte. Az életük napos oldalát, és az arról szóló emlékeket, amelyek létezővé tették a tegnap örömeit, stb.

És az jut eszembe, hogy vannak dolgok, amiket csak humorral lehet szemlélni, ha nem akar teljesen beleőrülni az ember. De hogyan fogható fel humorral egy ilyen helyzet?

Hát, leginkább úgy, ha sikerül kimaradni belőle.

bagolymondjamoonAztán meg persze beugrott a szállóigévé vált mondat, az Apolló–13 balesetének híres-hírhedt bejelentése, csak egy kicsit átalakult a fejemben:

– Houston, van egy kis problémánk!
Nekünk mondjátok?

Annak idején Houston nem ezzel kérdezett vissza, simán csak azt kérték, Lowell parancsnok ismételje meg, hogy problémájuk akadt.

Érdekes párhuzamok persze mindig is vannak, és aki akarja, mókás összeesküvés-elméletet építhet a mostani hurrikán és az 1970. április 13-án (bár nem pénteken, hanem hétfőn) bekövetkezett robbanással meghiúsult űrrepülés között.

  • A hurrikán gyorsan forgó szélörvény. Az űrhajó is gyors, és forgatni kell az űrben, hogy a napsütés okozta felmelegedés egyenletesen érje. Ez ugyebár egyértelmű bizonyíték, bár még nem tudom, hogy mire.
  • A Harvey-hurrikán hatalmas mennyiségű vizet hozó esővel érkezett. Az Apolló–13 fedélzetén is a vízzel volt probléma: az áram nélkül maradt rendszerek nem produkáltak elég vizet a még működő rendszerek hűtésére és a három űrhajós szükségleteire. (A vészhelyzet időtartama alatt az asztronautáknak fejenként napi 3 deci víz jutott – mindenre.)
  • Ráadásul a legénység életét megmentő, sokkal kisebb igénybevételre tervezett és épített holdkompot Lowell Aquarius, azaz Vízöntő névre keresztelte. Harvey is megszolgált a Vízöntő címre, valószínűleg az aszcendense az. (Jut eszembe, Lowell a küldetésnek az Odyssey, azaz Odüsszeia nevet adta. Nomen est omen. Ne adj olyan nevet egy fontos küldetésnek, amiben két y is szerepel. [Főleg ha tudsz angolul. „Why? Why?“])

De hát minden mindennel összefügg…

bagolymondjagondterhelt

A Harvey-hurrikánról készült űrfelvételt a NASA készítette. – By NASA Goddard Space Flight Center from Greenbelt, MD, USA [CC BY 2.0 or Public domain], via Wikimedia Commons

Segíteni akarsz? Itt megteheted:
The American National Red Cross (donation page)

A másik torony hírneve

Az ulmi templomtorony magasabb, mint a pisai, de nem is olyan ferde! Viszont ferde tornya a Duna-parti városnak is van. Meg története is.

baolymondjafuraTörtént egyszer, ha jól emlékszem éppen 1350-ben, hogy az új ulmi mészárszék miatt kaput kellett nyitni a városfalon. No de egy kapu veszélyes dolog, mert csak úgy ki-be járkálhatnak rajta az emberek – ami nem akkora baj, ha a város polgárai tesznek így, de annál komolyabb probléma, ha rosszindulatú idegenek, mint például egy ellenséges hadsereg az. Ezt sehol sem kedvelik, így a tisztes ulmi polgárok is hallgattak bölcs vezetőikre, és kaputornyot emeltek a veszedelmes bejárat fölé, hogy megóvja a várost a Duna felől érkező támadástól. És ez jó is volt így, a torony ma is ott áll, ahogy illik. Illetve csak majdnem úgy. Mert van egy kis gond vele: vagy két métert dől észak-északnyugat felé, úgy is mondhatnánk, hogy ferde. Igaz, hogy nem olyan ferde, mint a Bad Frankenhausen-i öreg templom tornya, vagy a suurhuseni templom zömök, bástyaszerű tornya (ami amúgy világrekorder), és még a híres pisai ferde torony ferdeségét sem éri el, de azért eléggé csálé ahhoz, hogy híres legyen. Legalábbis Ulm-szerte. Na jó, máshol is.

Ulm tele van érdekes történetekkel, és nem csak a legmagasabb templomtorony kapcsán híressé vált ulmi veréb végett, hanem a Metzgerturm, a mészárszék miatt nyitott kapu tornyáról is szól egy anekdota. Meg persze a mészárosokról, az ulmi asszonyokról, és a polgármesterről is – no de lássuk csak sorjában!

360px-view_from_ulm_minster
Kilátás az ulmi templomtoronyból, középen lent a Metzgerturm épületével és az új könyvtár piramisával. — Forrás: By G8w (A feltöltő saját munkája) [GFDL or CC BY-SA 3.0], via Wikimedia Commons

Állt már egy ideje a torony, és az ulmi polgárok is több éve jólétet élveztek, amikor fordult a kocka, és jég verte el a termést, a környék állatállományát pedig vész tizedelte. Alig volt a következő évben kenyér meg zöldség, és még húsféle sem volt elég, hirtelen ínségesre fordult az idő. A családok megélhetése nehezebb lett, és ezt csak rontotta, hogy az ulmi mészárosok megpróbálták enyhíteni saját gondjaikat: felére csökkentették az ulmi virsli méretét, de duplájára emelték az árát. No, ez meg a családanyáknak, a háztartások apró-cseprő bajait gondosan kézben tartó asszonyoknak szúrt szemet, és annyira megmérgesedtek, hogy felemelték a hangjukat. Milyen az, amikor egy echte német asszonyság felemeli a hangját? Bizonyára el tudod képzelni! De ők még tovább mentek: seprűkkel, serpenyőkkel, sodrófákkal, mángorlókkal és mindenféle jól megsuhintható háztartási eszközökkel a Városháza elé mentek, és ott kijelentették, hogy bizony az ő pénzük van olyan jó, mint bárkié, és a polgármester tegyen róla, hogy ugyanakkora virslit kapjanak a drága és verejtékkel megkeresett tallérjaikért, amilyen eddig járt, és amilyet más városok háziasszonyai is kapnak. Sok jó asszony kis helyen is hangos ha bajban van, így kellőképpen felpaprikázták a polgármestert is, akinek addigra már a felesége is apróra elmagyarázta, mennyire gonoszul megemelkedett a húsfélék ára. Nem is volt rest, sürgősen a mészárosok céhéhez küldött, kerítsék elő az összes mészárost és hentest, gyűljenek a Metzgerturm felső szintjén lévő tágas terembe, mert beszéde van velük. Ő pedig megpróbálta lecsendesíteni az asszonyokat, és rávenni őket, ugyan használják a háztartási eszközeiket a rendeltetésüknek megfelelően, és ne rajta, vagy a mészárosokon próbálják ki, mire lehet azokat kreatívan alkalmazni.

bagolymondjanekemA mészárosok összegyülekeztek íziben a torony felső termébe, és találgatták, miért hívta össze őket a polgármester. Eleinte nem nagyon gyanították, de aztán eljutott hozzájuk is a szóbeszéd: a város minden háziasszonya sodrófát, köpülőt meg mángorlót ragadott, és most a polgármestert okítják a dolgára. A mészárosok általában békés emberek, ontanak elég vért a munkájuk során, nem akarnak ilyet tenni a szabadidejükben is, így hát meg is voltak szeppenve egy csöppet. Hanem amikor a polgármester nagy sokára belépett, szabályosan meg is rettentek: a máskor oly békés és megfontolt honatyát majd’ szétvetette a düh, arca vörös volt és zihált, mint egy kitörni készülő bika, összeszorított öklén vastagon dagadtak az erek. Belépett, elbődült, és…

huAz ulmi mészárosok tisztes, szorgos munkájukkal szép jövedelmet szerző polgárok voltak, akik bőr köténye igen tekintélyesen gömbölyödött a nyugodt élet és bőséges vacsorák dicsőségére. Amikor a polgármester belépett, mind a terem legtávolabbi végébe húzódtak, a bömbölésére meg még jobban bezsúfolódtak a sarokba, mind igyekezett a legtávolabb lenni a tomboló városatyától. Ijedtükben néhányan talán ugrottak is egyet, ezt nem tudni – de hirtelen roppant egyet az épület, és a torony megsüllyedt alattuk.

Rémületükben azonnal mindent megígértek, és még aznap helyre is állították a régi rendet: a virsli ismét virsli méretű lett, az ára meg virslihez méltó ár lett. Egyedül a tornyot nem sikerült sehogy sem kiegyenesíteni, így az bizony a mai napig olyan ferde, mint amikor a mészárosok rémületükben a sarokba ugrottak.

1280px-ulm_metzgerturm_03
A torony majdnem olyan ferde, mint a pisai ferde torony – annak 3,9°-os dőlése, a Metzgerturmé csak 3,3°-os. Háttérben az evangélikus templom híres tornya látszik. — Forrás: By H. Helmlechner (A feltöltő saját munkája) [CC BY-SA 4.0], via Wikimedia Commons

Az igazság persze sokkal prózaibb. A mészárosok nem voltak ennyire jól tápláltak, és a virsli sem lett olyan hű de olcsó. Ja, és a torony is azért dőlt meg, mert az alapját tölgyfa rönkökkel erősítették meg, ám ahogy a talajvíz lejjebb húzódott, azok elkorhadtak és megsüllyedt a fundamentum. De ebben semmi szenzációs nincsen, így hát nem is annyira igaz, mint az anekdota. 🙂

Bagolymondjakonyvmoly

Címkép: az ulmi Dunapart jobbra a Metzgerturm ferde tornyával. Forrás: Unterillertaler (A feltöltő saját munkája) [GFDL or CC BY-SA 3.0], via Wikimedia Commons

A teve olyan ló

…amit bizottság tervezett – tartja a mondás. De nem minden terv rossz vagy kompromisszumokkal terhelt, amit bizottság hozott létre, és erre hol máshol lehetne izgalmasabb példát találni, mint a közösségi közlekedésben – ráadásul Amerikában. Pedig a PCC villamosok története nem teljesen sikertörténet, sokkal inkább kor- és kórkép az Egyesült Államokról, a közlekedésről, meg úgy általában az emberekről.

bagolymondjadicsakAmerikáról, kiváltképp az Egyesült Államokról szólván nem pont a villamosok jutnak eszünkbe, ha a közösségi közlekedés szóba kerül. A legtöbb embernek a New York-i példa ugorhat be, ahol a busz és a metró különféle változatai jelentik a helyváltoztatás módját, és ahol az autóval rendelkező háztartások száma kevesebb, mint 50% – ami egyedülálló Észak-Amerikában.

396px-roosevelt_island_tramway_foggy
Roosevelt Island Tramway – a New York-i nemvillamos 🙂 — By Kris Arnold from New York, USA (Foggy Tram) [CC BY-SA 2.0], via Wikimedia Commons

New Yorkban létezik egy olyan közlekedési eszköz is a kompokon kívül, ami nem a busz vagy metró kategóriájába tartozik, és ez a Roosevelt Island Tramway. A neve alapján villamosnak gondolná ugyan az ember, de valójában drótkötélpálya. Az MTA (Metropolitan Transportation Authority, avagy a New York-i BKK) tervei között szerepel legalább két új light rail vonal kiépítése is, ami hasonló lenne a villamoshoz, de nem közúton, hanem végig elkülönített pályán halad, némileg úgy, mint Budapesten az 1-es villamos (csak még jobban függetlenítve a környező forgalomtól). A tervek több mint egy évtizede tervek, tudtommal a megvalósításuk messze van még, talán egyre messzebb. És ez New York, ahol a közösségi közlekedés dominál, a többi amerikai nagyvároshoz képest megközelíthetetlenül magas arányban.

Volt pedig felszíni villamosvasúti közlekedés New Yorkban is, de nagyon rövid ideig, mindössze 14 évig. Az is inkább a light rail kategóriába illett bele, és 1925-ben végleg felszámolták.

brill_car_122_on_mckinney_ave_trolley_line_28201129
Rosie Dallasban: az eredetileg Portóba szánt villamost 1909-ben építette a J. G. Brill & Co. — By Mckinney Avenue (Mckinney Ave Trolly) [CC BY 2.0], via Wikimedia Commons

Pedig az amerikai streetcar régi találmány, és Tennessee Williams nem csak úgy a homlokára csapva írta A vágy villamosa (eredetileg A Streetcar named Desire) című darabját ilyen címmel. Sőt, a darab helyszínén, New Orleans-ben található a világ legrégebbi, folyamatosan üzemelő villamosvonala, a St. Charles Avenue Line, amelyen a Katrina hurrikán pusztítása után is az elsők között állt helyre a forgalom. A villamosjáratok valójában legalább fél évszázadon keresztül az amerikai közösségi közlekedés alapjai voltak, és különféle változatai (a már említett light rail mellett a mi HÉV-ünk kategóriája felé átmenetet jelentő interurban, vagyis a villamosnál nagyobb, nehezebb, de még mindig ahhoz közelebb álló kül- és elővárosi villamos; valamint a HÉV-nek inkább megfelelő Rapid Transit) a közéletnek is szerves részei lettek. Az 1900-as évektől gyakoriak voltak a villamos sztrájkok, amelyek között brutális tüntetések is előfordultak. Ugyanakkor ezek a járatok egy érdekes fejlődési folyamatban is kulcsszerepet kaptak, amely a vasútbiztonságtól kezdve a díjfizetési és utazási szokások alakításáig sok mindenre kihatottak. A korai tízes évekig például az interurban járatoknak nem voltak kötött megállóik, hanem ott szálltak fel-le az emberek, ahol épp sikerült megállítani járművet. Így ezek egy idő után meglehetősen lelassultak, semmiféle menetrend tartására nem volt már mód, és az utoléréses, ráfutásos balesetek is egyre gyakoribbak és egyre súlyosabbak lettek, kiváltképp rossz látási viszonyok között, ami a Nagy Tavak környékén lévő városok esetében elég gyakori. A nehéz kocsik a viszonylag kis sebességek ellenére is sok súlyos és halálos sérülést okoztak, mert a fából, fém vázszerkezetre épült járművek túlságosan is könnyen futottak úgy egymásba egy-egy ütközés során, mint a teleszkóp elemei. Ez az interurban vonalak térvesztéséhez vezetett.

1280px-peterwittstreetcar-april12-09
Restaurált Peter Witt villamos Torontóban egy 2009-es húsvéti parádén. — By Captmondo (A feltöltő saját munkája) [CC BY-SA 3.0 or GFDL], via Wikimedia Commons

A clevelandi illetőségű Peter Witt 1911-ben jelent meg az újításával, ami 1914-re került prototípusként forgalomba és hamarosan fogalommá lett. Egyes Peter Witt járművek még ma is forgalomban vannak. Nem csak Amerikában terjedtek el, de a nosztalgikus, régi milánói villamosok is Peter Witt kocsik. 502 jármű épült licenc alapján Olaszországban, és közülük kétszáz még aktívan rója Milánó síneit. Némelyik az elmúlt években „visszatért” az Államokba, és például a San Francisco-i közlekedési vállalat F jelű vonalán közlekedik. Nápolyban harminc Peter Witt villamos van forgalomban ma is, bár azokat az évek folyamán nagyon jelentős mértékben átépítették – a külsejük alapján már meg nem mondaná róluk az ember, hogy az ikonikus járműcsaládhoz tartoznak.

320px-farebox_in_cleveland_railway_1227_at_seashore_trolley_museum2c_september_2012
Egy clevelandi Peter Witt kocsi belseje a kalauz állással (balra) és hátul a már fizetett utasok kényelmesebb helyeivel — By David Wilson from Oak Park, Illinois, USA (20120912 056 Seashore Trolley Museum) [CC BY 2.0], via Wikimedia Commons

Peter Witt valójában egy új utazási kultúrát valósított meg, nem csak a könnyed és a korábbinál tágasabb jármű jelentette az újdonságot. A Peter Witt villamosokon elöl és középen volt egy-egy nagy méretű ajtó. Az első ajtón lehetett felszállni, és a középső ajtónál álló kalauznál lehetett jegyet venni (és nem a vezetőnél, ami korábban nagyon megnyújtotta a megállókban töltött időt). Az utas választhatott, hogy a kocsi elejében álldogált, vagy a kevés, nem túl kényelmes ülőhelyek egyikét foglalta el, és leszálláskor fizetett; vagy pedig felszállás után megfizette a viteldíjat, és hátra mehetett a kocsi hátsó felében kialakított, kényelmesebb ülőhelyekhez. Az utazás így komfortosabbá, gyorsabbá is vált, hiszem a megállókban valóban csak a fel- és leszállás idejét töltötték a kocsik. Az utazóközönség megkedvelte a Peter Witt villamosokat és az új módit. Eleinte csak Clevelandben és Torontóban vezették be ezeket a járműveket, de később Amerika-szerte minden nagyobb közlekedési hálózaton megjelentek, és a síneken öröm és boldogság volt közlekedni. Többnyire. Amikor éppen nem voltak sztrájkok, jármű borogatások, rombolások miatti üzemszünetek, amikről ugyan nem a Peter Witt kocsik tehettek, de ellehetetlenítették a villamosvonalak használatát.

bagolymondjakockaA sztrájkok és demonstrációk megszüntetése politikai feladat volt, de sikere nem jelentette azt, hogy a villamosok népszerűsége is visszatért. Ez vezetett oda, hogy 1929-ben összeült a kupaktanács, pontosabban az Elnöki Konferencia Bizottság, még pontosabban a Presidents’ Conference Committee (PCC), amit – mivel a név hallatán mindenki az Államok elnökeire gondolt – két év múlva átneveztek ERPCC-re, mint Electric Railways Presidents’ Conference Committee (Villamosvasút-társaságok Elnökeinek Konferencia Bizottsága). Ez azonban túl hosszúnak bizonyult, és ma már elég kevesen tudják, mi ez, bár a PCC-t többnyire ismerik és egyfajta nosztalgiahullámot élvez. De mi is volt a lényeg?

bagolymondjaponteeenElőször is az a felismerés, hogy két, mindenki számára könnyen érthető dolog szólt a villamosok mellett. Az egyik az, hogy akkoriban az utak bazalt- vagy gránitkockákkal, esetleg makadámburkolattal voltak burkolva, ami zajos is volt, rázott is, csúszott is, és a sín sokkal egyenletesebb utazást ígért. Másrészt az akkori erőforrások közül egy sem versenyezhetett a villanymotorok teljesítmény/tömeg arányával, ami sokkal gazdaságosabbá, vagyis olcsóbbá tette azok használatát. Még akkor is, ha számoltak az infrastruktúra (sínpályák, vezetékek, biztosító berendezések, remízek, stb.) jelentette költségekkel is. Trams must go on: a villamosnak mennie kellett tovább. Bár ezt csak én mondom.

320px-pst_brilliner_5_at_69th_street_terminal_in_1968
Megviselt Brilliner 1968-ban, Philadelphiában. Egyetlen példány maradt fenn, és felújításra vár. — By David Wilson from Oak Park, Illinois, USA (19680622 06 PST 5 69th St. Terminal) [CC BY 2.0], via Wikimedia Commons

A villamos társaságok (és három, a konferenciához csatlakozó light rail társaság) elnökei megbízására a bizottság alapos kutatást végzett, átgondolta a villamosközlekedés vizsgálatának módszereit, aztán kidolgozta az elemzés módszertanát, végül alapos kutatásokkal megállapította a jellemző állapotát, a szokásokat, a problémákat, kipróbált és szükség szerint módosított mindent, és végül egy olyan ajánlást tett, ami egyfajta tervezési és működtetési elvként került megvalósításra. Maga az ajánlás szerintem a mai napig korszerű és érvényes megállapításokon alapszik, amit a mai viszonylatban kis kiegészítésekkel, aktualizálásokkal alkalmazni lehet. A tervezési elv alapján a konferencia egyik tagja, a J. G. Brill and Company, a kor egyik nagy gyártója elkészítette a maga prototípusát, a Brilliner villamost, de az mégsem lett népszerű, mindössze ötven példány került forgalomba Atlantic Cityben és a philadelphiai Red Arrows Line vonalain. Az ok az volt, hogy kissé előre szaladtak az időben. A PCC (mármint a bizottság és a konferencia résztvevői) a kutatásuk eredményeit egy újonan létrehozott vállalatnak, a TRC-nek (Transit Research Corporation) adták át, amikor 1936-ban lejárt a mandátumuk. A TRC nem gyártó volt, hanem egy rakás szabadalom és szabvány kezelője, és jogdíjat szedett a PCC villamosokat gyártó cégektől. A Brilliner nem felelt meg teljes mértékben ezeknek.

De mik voltak azok a szabadalmak és szabványok, amiktől a PCC villamosok sikeresek voltak, és kultuszjárművekké váltak?

320px-pcc_cleveland
Egy ízig-vérig PCC villamos Clevelandben, valamikor az 1950-es évek elején — Voogd075 innen: nl [GFDL or CC-BY-SA-3.0], via Wikimedia Commons

Az, hogy a PCC villamosok moduláris felépítésű, a közlekedés jellegzetességeinek pontosan megfelelő és nagyon átgondolt járművek voltak. Például csendesebben futottak, mert rugalmas abroncsokat kaptak a kerekeik. Figyelmet fordítottak a megfelelő teljesítményű és hatásfokú motorokra. Egyszerűbbé tették a járművek karbantartását, akár típusok és gyártók között is csereszabatos alkatrészekkel, moduláris felépítményekkel. Az elsődleges szempont az volt, hogy a kor viszonyai között fürge, könnyű, csendes és kényelmes járművek készüljenek, amin még gördülékenyebb az utascsere, mint a Peter Witt kocsikon.

san_francisco_f_line_streetcars_at_jones
Kétirányú, kétállásos, mindkét oldalra nyíló ajtókkal épített PCC villamos San Franciscóban, mögötte két korábbi SEPTA kocsival – 2003-ban, felújítás után. — By Chris j wood [GFDL or CC-BY-SA-3.0], via Wikimedia Commons

Nem lehetett mindent egységesíteni, de egységesíteni lehetett az eltérő kialakítások megvalósításának módját, így számos változat készülhetett, ami még mindig megfelelt a szabványnak. Még olyan apróságok is belekerültek az ajánlásokba és szabványokba, mint a standee window, avagy az ablakok feletti kis ablakok, ahol az álló utasok is könnyebben kiláthatnak (vagy a magasabb ablakok, ugyanezen célból). Megjelentek a harmónikaszerűen nyíló un. ráncajtók vagy falcajtók, és a kapaszkodókat is ésszerűbb elrendezésben kellett felszerelni, nem csak esztétikai, hanem kényelmi és utasbiztonsági szempontokból is. Az alap licencben még az ablakok és ajtók száma is adott volt (a vezetőállásnál dupla falcajtó volt, utána hét ablak, és egy újabb, dupla ajtó, amit öt ablak követett), de ettől a megrendelők igényei és az üzemeltetési hely sajátosságai szerint eltérhettek. Készülhettek normál, keskeny és széles nyomtávval, lehetett rúd vagy pantográf az áramszedő, sőt, a washingtoni példányok a pályák egyes szakaszain süllyesztett harmadik sínről kapták a táplálást. Az alapmodellek egy vezetőállással, és jobb oldalon elhelyezett ajtókkal készültek, de nem volt ritkaság a két vezetőállású (kétirányú),  vagy a mindkét oldalán ajtókkal ellátott változat sem. A light rail üzemre készült kétrészes csuklós változat is, amit rendszerint párokba csatolva használtak.

septa_streetcar_interior
Egy PCC kocsi tipikus belső tere — By Jef Poskanzer from Berkeley, CA, USA (PCC) [CC BY 2.0], via Wikimedia Commons

Az igazi PCC villamos akkoriban példamutató módon jól gyorsult, jól lassult, és négyféle fékrendszer gondoskodott a biztonságáról, többek között a motorfékhez hasonló működésű dinamikus fék és a mágnesfék is. (Ez utóbbit csak nagyon kis sebesség mellett vészfékezésre, illetve az álló villamos rögzítésére lehetett használni, mert nagyon rongálja a síneket, mondhatni megpróbálja felszedni őket. Ennek ellenére a mai villamosok alapfelszerelése.) A korábbi, egyetlen járműkereten elhelyezett négy kereket már a Peter Witt kocsiknál felváltották a forgózsámolyok, ami a kocsik kanyarvételét tették biztonságosabbá és kényelmesebbé. A PCC-kocsik ezen a téren is egységesebb és korszerűbb kialakítást és rengeteg, gumiból készült zajcsökkentőt kaptak, és a gépészeti oldalon az erőátvitel egyszerűbb és sokkal csendesebb volta jelentett újítást. A fogaskerekes hajtóművek egyenes fogaskerekeit hiperbola ívűre cserélték, ami a hajtómű zúgását sokkal tompábbra és egyenletesebbre csökkentette. Ez is növelte az utazási kényelmet. A vezetői hibákat olyan megoldásokkal igyekeztek megelőzni, mint a legalább 10, legfeljebb 30°-ban döntött szélvédők, amik az üveg csillogását és a belső tükröződéseket voltak hivatottak kiküszöbölni, a túlnyúló tetők árnyékolóival együtt, amik a külső fényhatások ártalmaitól védtek. Újdonság volt a dead man pedal, avagy holt pedál, bár ezt egyes megrendelők kihagyták vagy egy kapcsolóval helyettesítették. Ezt a pedált a vezetőnek nyomnia kellett, vagy a villamos megállt. Ha a vezető rosszul lett, vagy bármi más okból a lába lecsúszott a pedálról, a jármű fékezett – ez a rendszer is mindmáig használatban van, akár nagyvasúti járműveken is (például a British Rail vezetőállásain). Még arra is figyeltek, hogy az ablakok osztása illeszkedjen az ülőhelyek elhelyezéséhez (nem úgy, mint a mai vonatokon, például az amúgy nagyra értékelt FLIRT motorvonataink esetében – de még az osztrák és német RailJet kocsiknál is van olyan ülőhely, ami pont az ablakosztáshoz esik, és semmit se látni onnan). Minden azt a célt szolgálta, hogy az üzemeltető dolga egyszerű legyen, az utas pedig gyorsan feljuthasson a járműre, kényelmesen utazzon, és aztán gyorsan le is szállhasson.

320px-kenosha_streetcar_4615_in_2005_passing_kenosha_public_museum
Eredetileg torontói PCC Kenoshában, a Johnston Traction Co. színeiben — By David Wilson from Oak Park, Illinois, USA (20050916 22 Kenosha on Flickr) [CC BY 2.0], via Wikimedia Commons

Nyolc nagy gyártó vásárolta meg a licenceket és készítette el a maguk változatát, és jellegzetes, szép villamosok épültek. Erős acél, könnyű alumínium, műszaki újítások versenyeztek a szabványok keretein belül, és a kocsik mindezek eredményeként sokkal kevésbé vették igénybe a pályát, kevesebb energiát vettek föl a hálózatból, több utas fért el kényelmesen. Végül a nyolc közül két nagy gyártó szerezte meg a legtöbb megrendelést, a St. Louis Car Company, és a kényelem szinonímájaként elhíresült Pullman Standard, az erőforrásokat pedig a két fő rivális, a Westinghouse és az Edison-birodalom örököse, a General Electric biztosította. Ez a két cég gyártotta a fékrendszereket is. Bár a megrendelő városoknak megvoltak a maguk sajátosságai, a módosítások a jól átgondolt moduláris rendszer miatt nem voltak számottevők és viszonylag kiegyenlített verseny alakult ki, amely jót tett a gyártóknak és a termékeknek is. És ismét öröm és boldogság volt a síneken közlekedni, amíg a végzet keze be nem tette a lábát, vagy, Karinthy szavait továbbgondolva, köveket nem gördítettek a haladás léghajójának ösvényére. (Karinthy jó!)

320px-hc591sc3b6k_tere2c_ikarus_55_tc3a1volsc3a1gi_autc3b3busz_a_szc3a9pmc5b1vc3a9szeti_mc3bazeum_elc591tt-_fortepan_6620
Futurisztikus, néhány PCC vonást is viselő Ikarus 55 a Városligetben, 1957-ben — FOTO:FORTEPAN / Kurutz Márton [CC BY-SA 3.0], via Wikimedia Commons

Pedig a PCC villamosok stílust teremtettek, jellegzetes Art Deco elemeik visszaköszöntek a kor más közlekedési eszközein is. A döntött, így kevésbé tükröződő szélvédő, napellenzőként is funkcionáló tető, a furcsa vonalú, de jobb kilátást nyújtó szélvédőüveg, a széles ajtók, a standee window pótablakok, a “bogárhátú” hátsó rész (időben akkoriban járunk, amikor a Stout Scarab és a Dymaxion Car, a VW Bogár, vagy a Tatra 77 vonalait megrajzolták!), de még a belső kialakítás is megjelent a buszokon, trolikon, de még a személyautókon és a nagyvasúti járműveken is. És nem csak Amerikában. Licenc alapján a Szovjetunió is gyártott PCC alapokon készült buszokat és az első ZIU trolik is egy Brill trolibusz szabadalma alapján épültek. De ha jól megnézzük, akkor sokkal közelebb is találunk olyan motívumokat, amik rokonságban állnak a PCC kocsikkal, bár maguk is önálló iparművészeti műalkotások – mint a képen látható „faros” Ikarus 55-ös is.

320px-phila-_1968_-_pcc_trolley_on_route_50_meeting_a_brill_trolley_bus2c_7th_26_snyder
PCC villamos és Brill trolibusz találkozása – feltűnnek a trolin a stílusjegyek? — By David Wilson from Oak Park, Illinois, USA (19680623 21 PTC 2180 228 Snyder Ave. @ 7th St.) [CC BY 2.0], via Wikimedia Commons

A második világháború idején és azt követően is jelentős volt a városi közlekedésben a közösségi közlekedés iránti igény, ám a háború utáni fellendülés egyre elérhetőbb árú autókat kínált az embereknek. Fejlődött a buszközlekedés is, és egy idő után az úttesten kialakított villamospályát kezdték okolni a dugók miatt. 1960-ra az amerikai családok jelentős részének volt autója, amelyeknek hely kellett az utakon. A villamos népszerűsége csökkent, már-már ciki volt rajtuk utazni, és ennek még a törvényhozás is adott egy löketet. 1956-ban egy törvény az autóközlekedés jelentős mértékű fejlesztését írta elő, és az új autópályák mellett minden szinten megerősítette a gépjárművek helyzetét.

buick_super_eight_serie_51_4-dorrars_sedan_1948
Buick Super Eight sorozatú négyajtós Sedan 1948-ból. Felismerhetők a PCC-vel rokon jegyek, például a szélvédő kialakításán. — By Lars-Göran Lindgren Sweden (A feltöltő saját munkája) [GFDL, CC-BY-SA-3.0 or CC BY-SA 2.5-2.0-1.0], via Wikimedia Commons
320px-1954_twin_city_rapid_transit_bus_1303_on_display_2011
GM TDH 5105 típusú busz 1954-ből. Még az ablakok és ajtók osztása is azonos az alap PCC villamosokéval — By August Schwerdfeger (Como-Harriet 40th anniversary – 4) [CC BY 2.0], via Wikimedia Commons

A városi közlekedésben az autóbuszok nyertek teret azzal, hogy nem voltak költséges pályákhoz kötve, az útvonalak szinte tollvonással módosíthatóak lettek, az üzemeltetésük költségei sem voltak már olyan magasak, mint a villamoshálózatok építésekor, és üzembiztonságban is felvették a versenyt a villamossal. Ráadásul a buszok ki tudták kerülni egymást és a baleseteket, ki tudtak térni egymás elől, és feljutottak olyan emelkedőkön is, ahol a villamosok a fém kerekek megfelelő tapadásának hiányában esélytelenek voltak. Sok közlekedési vállalat felszedte a síneket, és a megmaradó vezetékhálózatot trolibuszokkal használta ki.

307px-city_point_streetcar_on_farragut_road2c_south_boston2c_1946
Bostoni PCC villamos 1946-ban — By Boston Public Works Department [CC BY-SA 2.0], via Wikimedia Commons

1960-ra az Egyesült Államokban szinte megszűnt a villamosközlekedés, néhány vonal kivételével. A szép, még mindig korszerű és korábban népszerű villamosok – tekintetbe véve, hogy a kötöttpályás járművek amortizációja sokkal lassabb, és a járművek várható szolgálati ideje akár 50–70 év is lehet – szinte új állapotukban a roncstelepek és bontók martalékai lettek. Néhányuk megúszta azzal, hogy más országokba, más kontinensekre adták el őket, így eredeti amerikai PCC kocsik közlekedtek egy időben Bécsben is (ahol azonban a szokatlanul nagy méreteik miatt csak néhány vonalon voltak használhatók). Egy igencsak élő összeesküvés-elmélet szerint egyenesen az olajtársaságok, gumi- és autógyárak kitartó és összehangolt lobbitevékenysége vezetett oda, hogy a városi kötöttpályás közlekedés fölött hevesen kongott a lélekharang.

1280px-pacific-electric-red-cars-awaiting-destruction
Los Angeles-i Red Cars villamosok egymásra halmozva várják a bontást. — By Los Angeles Times [Public domain], via Wikimedia Commons
tramvia19
PCC alapokon épült FIAT villamos Rómában — saját felvétel

A történet további pikantériája, hogy a PCC nem csak Amerikában volt sikeres. Több „levetett” villamos Dél-Amerikában talált új otthonra, és számos ma is menetrendszerűen közlekedik. Ázsiába és Afrikába (az egyiptomi Alexandriába) is jutott belőlük. Európában is futottak és futnak ma is a tengerentúlról átszármazott kocsik, például Barcelonában is. De maga a PCC szabvány is kelendőnek bizonyult, olyannyira, hogy egy lengyel gyártó jogdíjfizetés nélkül lekoppintotta a kelet-európai méretekre igazított villamost. Mert bizony ilyen is volt! A KGST országok legsikeresebb villamosa, a ČKD–Tatra T1 licenc alapján készült, és későbbi változatai, a T2, T3 és a T4 is megfelelt a PCC előírásoknak. Készültek licenc alapján PCC villamosok Belgiumnak és az olasz Breda is gyártott PCC villamosokat Milánónak. Sőt, a korábban általam eléggé leminősített, a római 19-es járaton szolgáló villamos is a PCC alapokra épült FIAT gyártmány. Az említett járművek közül nagyon sok van bő hatvan évesen is forgalomban.

Visit to Vienna
DUEWAG C1 villamos a bécsi Ringen. Minden látszat ellenére ez csak külsejét tekintve PCC kocsi, a műszaki tartalom egészen más. — Saját felvétel.

Több olyan villamos is van, ami látszólag a PCC-előírásokat követi, de ez csak a külsőre igaz. Ezek közül a Bécsben és sok más nyugat-európai városban közlekedő DUEWAG villamosok műszakilag jelentősen eltérnek, de a külső jegyeik tagadhatatlanul az amerikai mintát követik. És ez is azt mutatja, hogy a „bizottság lova” bizony sokoldalú és megbízható. Mostanában, mondjuk úgy 2000 után az üzemanyag-árak, a környezettudatosság és a városi autózás nehézkessége miatt az USA nagyobb városai sorra fedezik fel újra a villamost. És nem csak közlekedési eszköz  gyanánt, hanem turistalátványosságként is. San Franciscóban torinói, Fiat PCC-ket vásároltak, és néhány torontói és philadelphiai kocsi is ott került restaurálásra. És Kanadában is új életre kelt néhány régi villamos – a címképen éppen a PCC 4500-as, restaurált kocsi hasít a nosztalgiajáratként Harbourfront line-on. Trams must go on, ahogyan már korábban is megállapítottam!

bagolymondjaittrepul


Címkép: torontói restaurált PCC nosztalgiajáraton. Rev Edward Brain, D.D. a(z) angol Wikipédia-ról [CC BY-SA 3.0], via Wikimedia Commons

Nézőpontok

Az éremnek is két oldala van – de csak kettő.

bagolymondjaugyanNem túlsúlyos vagyok, csak a testtömeg-indexem szerint nőnöm kell még három métert.

Igazából nem tűnik kevésbé megoldhatatlannak, azok után, hogy hány módot ismerek arra, hogyan nem lehet lefogyni. Illetve – lefogyni lehet, de tartósan súlyt leadni nem. De most, ebben a bejegyzésben nem is ez az érdekes.

Mostanában egyre gyakrabban találkozom olyan nézőpontokkal, amik a közgondolkodás szerint elfogadhatatlanok, de ha jól belegondol az ember, akkor kecsegtető meglelni a bennük rejlő igazságot, és kitartani mellette.

A héten egy ilyen volt a rádióban a Lapos Föld elmélet és a műsorvezetők fel is hívták az elmélet követőinek szervezetét, pontosabban annak vezetőjét. Aki apránként, de folyamatosan ontotta az érveket és a mai tudományos elgondolás cáfolatait, nagyon határozottan és meggyőzően igazolva azt, hogy a tudomány téved, a Föld lapos, az Északi Sark valójában a közepén van, és a Déli Sark nem egy pont, vagy egy kontinens, hanem a földkorong peremén körbefutó fal. Szerinte a Déli Sarkot nem repülte át senki (Byrd sem), míg az, hogy Párizsból New Yorkba az Északi Sark fölött repülnek a légi járatok, pontosan azt  bizonyítja, hogy a lapos Föld légterében az a legrövidebb, egyenes út. Felemlítette továbbá, hogy amikor a Balaton partjáról átnéz az ember a túlpartra, valamiért nem úgy látja azt, mint ahogy a tudományos fizika szerint kellene: Szárszóról nézve Almádi nem látszódhatna, ha a Föld görbe lenne, de egy jó távcsővel akár még a part is kivehető. És azért lehet nálunk nappal, amikor Amerikában, Ausztráliában éjszaka van, mert a fény ívesen terjed, és ez okozza az időeltolódásokat is.

A dologban az a szép, hogy a legtöbb állítás egész egyszerűen a viszonyítási rendszer (inerciarendszer) eltolása. Ha a Föld felszínét tekintjük síknak, a fény tényleg ívesen terjed, és mivel a Föld nem szabályos gömb (a tudomány szerint) hanem geoid, valóban az Északi Sark felett vezet a legrövidebb út Párizsból New Yorkba. Tehát igaza lenne?

bagolymondjauhu

Szerintem nem. Nehéz lenne megmagyaráznia (és ezért nem is vállalkozik rá, hanem összeesküvés-elméletbe illő hamisításokra hivatkozik), hogyan készülhettek az űrből a gömbölyű Földet ábrázoló fényképek, főleg azok, amik egy kontinensként ábrázolják az Antarktiszt. És nem ez az egyetlen anomália az érvelésében (többek között nagyságrendnyi tévedések vannak például a Föld görbületéből adódó szögeltérés által takart felszíni területekről is, illetve más távolságok esetén sem tűnt valósnak, amiket állított). Mégis, a rádió műsorvezetői még másnap is egymást győzködték pro és kontra.

Az emberek ezek szerint vágynak arra, hogy lelepleződjenek a dolgok, máshogyan legyenek, mint a tökéletlennek észlelt világban, és ez a vágy olyan erős, hogy a badarságon is hajlandóak értelmes, gondolkodó emberek rációt és elfogadható magyarázatokat keresni, csak legyen már végre valami.

Szóval így sikerült bebizonyítani, hogy a Föld banán alakú.” Jöhet a birkavese földrengés ellen.

Aztán ott volt az, amikor egy közszereplő megosztott egy képet a közösségi médiában, amely a villamoson ülő, magukba fordulva telefonbűvölő fiatal lányokat és a felettük ugyanolyan közömbös idős néniket ábrázolta, és flame war-t, azaz főleg gyalázkodásokból és egymás pocskondiázásából álló értelmetlen vitát indított el vele arról, hogy bezzeg a mai fiatalok, meg tisztelet, és ki adja át kinek az ülőhelyet. A legszebb az volt, hogy rengetegen támogattak olyan bejegyzéseket, amelyek szerzője kinyilvánította, hogy “a nyuggerek ingyé’ utazhatnak ő meg megveszi a drága bérletét, tehát neki jár az ülőhely, a nyugdíjas meg gyalogoljon, vagy üljön taxiba, ha már nem vesz bérletet ő is.” (Nekem valamiért mindig az az érzésem, hogy akik ilyen érveket harsognak, pontosan ugyanazok az emberek, mint akik felháborodnak azon, hogy ellenőrzik a jegyek, bérletek érvényességét, és büszkék arra, hogy soha nem vesznek jegyet. De lehet, hogy tévedek.) A szelídebbje meg azon polémizált, hogy miért kell a nyugdíjasnak a legnagyobb csúcsforgalom idején piacra mennie, vásárolnia, orvoshoz szaladgálnia, amikor megtehetné akkor is, amikor a fiatalok már beértek az iskolába, egyetemre, munkahelyre (edzésre, különórára, randira, stb.). Egy harmadik irányzat képviselőjét magam hallottam a metrón: azt fejtegette, hogy lehet, hogy a nyugdíjasnak fáj a lába meg a dereka, de szedjen rá gyógyszert és menjen el a fürdőbe, van ideje meg pénze (!!!), míg ő, a maga huszonkevés évével annyira le van terhelve, hogy reggel fél hatkor kel, edzésekre jár, ahol úgy meghajtják, hogy mindene fáj és hulla fáradt, és este meg diákmunka, tanítás, aztán szoli és még tanulni is kellene, és a bulit sem lehet kihagyni. Az a gondom ezzel, hogy valóban van benne némi igaza, de az arányokat nagyon elvéti. Az edzés, szoli, diákmunka, buli olyan dolgok, amikre saját magának van befolyása, és ha nem bírja, ne vállaljon annyit. Míg az idősek egészségük érdekében vállalt feladatai, szükségletei rendszerint közel sem olyan mérsékelhetőek, és rendszerint másokhoz, orvoshoz, bolthoz, szolgáltatóhoz alkalmazkodnak. Igaz, valóban nem a fiatalok utazási szokásaihoz. Még csak az kéne!

Hogy magának az érvelésnek kicsavarodott és hibás voltát még jobban megmutassam, egy nemrégiben talált magyar (!) honlap, valójában közösségi oldal szellemiségét, túlzó nézeteit is elő kell hoznom. Előre bocsájtom, hogy teljességgel nem értek vele egyet, még akkor is, ha vannak egyes részletei, amiknek van igazság-magva.

Az oldal tulajdonképpen az emancipációra válaszreakció, és a férfiak egyoldalú szemszögéből próbál megmagyarázni dolgokat. Az csak az egyik, hogy szerintük minden megerőszakolt nő maga tehet arról, hogy erőszak áldozata lett, mert például kihívóan öltözött, viselkedett, közlekedett, vagy éppen minek ment oda. Természetesen szerintük aki vonzóan öltözködik, az mindenkivel le kellene feküdjön, vagy ahogy ők fogalmazzák ezt, sluts dress up like sluts, nem egészen pontos magyar fordításban kurva öltözik kurvának. Az egyik témájukban pedig azt fejtegették elítélt erőszaktevők védelmében, hogy nem csak a férfiak követnek el nemi erőszakot a nőkön, amikor szexuális aktusra kényszerítik őket, de a nők is nemi erőszakot követnek el a férfiakon, amikor nem hajlandók a felkínált szexuális aktusra, és az utóbbiból sokkal több van, tehát magukra vessenek, ne szóljanak egy szót sem.

bagolymondjaponteeenAzt hiszem, ez a logika elég ékesen példázza azt, hogy valójában mi is a társadalmi normák szerepe, és az attól eltérő gondolkodásmódban milyen veszély rejlik, és mennyire érdemes szótlanul elnézni az ellenvetést. Persze nem azt mondom, hogy égessük el máglyán azt, aki laposnak gondolja a Földet, vagy nem adja át a helyét a buszon, vagy éppen több edzést vállal, mint amit elbír. Sokkal inkább azt, hogy a máshogyan gondolkodással szembeni túlzott tolerancia cefetül veszélyes, bármi is legyen a cefet. Sokkal több odafigyelés kellene, a családokon belül, az óvodában, iskolában, közösségekben, és még idejében meg kellene mutatni, hogy mi a fennálló normákban a ráció, hogyan és miért működik úgy – hogy a következő generáció, a gondolkodó és jobbat létrehozni szándékozó elmék valóban azt akarják megváltoztatni, amit tényleg érdemes. Mértékletesen kellene tolerálnunk, és mértékletesen kellene máshogy gondolkodnunk.

És persze ezt mindenfajta toleranciára és intoleranciára is ki lehet terjeszteni: a szélsőségek, vadhajtások több kontrollt igényelnek. De ebbe már nem akarok belemenni, mert a gondolatmenetem ebből rendszerint politikára és beilleszkedésre, szubkultúrákra és migránsokra szokott kifutni, és itt el akarom ezeket a szélsőséges gondolataimat kerülni.

bagolymondjatanuljfiam

A címkép saját felvételem