Az utak titkos nyelve

A veronai buszbaleset kapcsán az első gondolat a részvét és a gyász, természetesen, de felmerül az is, hogy jó lenne csökkenteni a hasonló tragédiák esélyét

bagolymondjabocsanatAzon kattog egyfolytában az agyam a veronai busztragédia kapcsán, hogy az ilyesminek nem lenne szabad megtörténnie, és minél több módot kellene találni arra, hogy elejét lehessen venni a hasonló eseteknek. Amiben persze gond, hogy még nem lehet tudni, mi is történt valójában, és mi volt a szerencsétlenség közvetlen (és közvetett) oka.

Ha majd valamikor a történtekhez képest távoli jövőben olvasod ezt a bejegyzést, megeshet, hogy nem tudod miről van szó, ezért nagyon röviden: Verona mellett az autópályán a szalagkorlátnak, majd egy felüljáró beton pillérének hajtott egy autóbusz, amely a Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjait és kísérőit hozta haza egy franciaországi sítúráról. A busz azonnal kigyulladt, és tizenhatan – tizenegy gyermek és öt felnőtt – a lángok között lelte halálát. Az ötvennégy utas közül (tudtommal) mindenki kisebb-nagyobb sérülést szenvedett. A helyszínelés és a vizsgálatok során két kamionos is jelezte, hogy ők korábban észleltek rendellenességet, amikor a busz megelőzte őket, és próbálták is jelezni a busz vezetőjének, sikertelenül. A vizsgálatot nehezítette, hogy a két kamionos egymással össze nem illő dolgokról beszélt, az egyik szerint a busz motortere füstölt, a másik a kerekek valamilyen meghibásodására utalt. Az olasz hatóságok a füstölő motort emlegető szlovák sofőr vallomását elvetették, mint nem szavahihetőt – nem tudni miért. Nem azért nem tudni, mert ok nélkül tették, csak azért, mert nem hozták nyilvánosságra az okot.

De igazából nem is ez a lényeg a két kamionos jelzésében, hanem az, hogy a buszvezető nem reagált rájuk. És ebben látok olyan problémát, aminek kiküszöbölésével talán egy kicsit csökkenteni lehetne az ilyen szörnyű esetek gyakoriságát.

A legtöbb autóvezető ismer egy-két olyan jelzést, amivel a szokásos kommunikációs formákon túllépve a többi közlekedőnek tud információt adni. A konstruktív jelzésekre gondolok, nem a bemutogatásra… Villogás, körkörös mozdulatok: ez elég ismert jele a traffipaxnak, rendőri ellenőrzésnek. Itthon bevett szokás rövid villantásokkal jelezni, ha a vezető lemond a másik javára az elsőbbségről, és hosszabb fényszóró-jelekkel mutatni azt, ha nem, vagy éppen azt akarja, hogy kotródjanak az útjából. Sajnos már ezek a jelzések is csak hazánkon belül működnek, a villogtatás Európában többnyire a “vigyázz, jövök!” különböző fokozatainak jele. A külföldi autósokat rendre meg is téveszti, amikor azért villant nekik a vezető, hogy helyet kínáljon.

Amikor egy hosszú jármű előz, például egy nyergesvontató egy másikat, a sofőrök egy rövid villantással jelzik az előzést végzőnek, hogy “már előttem vagy, visszasorolhatsz”. Állítólag a kamionosoknak számos hasonló jelzésük van, amiket a többi közlekedő nem, vagy csak alig ismer. Könnyen elképzelhetőnek tartom, hogy azért nem reagált a szerencsétlenül járt autóbusz vezetője a kamionosok jelzéseire, mert azok olyan jeleket használtak, amiket a buszvezető nem ismert. Mondhatni kamionos szlenget – ami ebben az esetben talán életeket menthetett volna.

baolymondjareszketÉvekkel ezelőtt jártam úgy a Kacsóh Pongrác úti felüljáróról lefelé kanyarodva a Thököly út irányába, hogy észrevettem, hogy az előttem haladó távolsági busznak az egyik csomagtartója kinyílt, és néhány gyümölcsös rekesz minden egyes zökkenésnél egy-egy ujjnyit-tenyérnyit kifelé vándorol a kanyarban. Eszeveszett villogásba és dudálásba kezdtem, és próbáltam úgy húzódni, hogy ha a buszvezető megelégeli a mutatványomat és kíváncsi, hogy ki ez az őrült, láthassa, hogy nyitva a csomagtartó. Nagyon nem volt könnyű felhívnom a figyelmét, de végül megállt, és a rekeszek egyharmadukig kilógva ugyan, de a csomagtérben maradtak. Fogalmam sincs, mi lett volna a helyes jelzés, amivel hamarabb felhívhattam volna a figyelmét – bár elég régóta vezetek, de nem villogok-dudálok buszsofőrül. És nem én, meg nem a buszvezető ebben a hibás, hanem az, hogy nincs egyezményes jelzésrendszer.

bagolymondjafaradtHa lenne, talán a diákokat szállító busz vezetője is előbb észleli, ha tényleg műszaki hiba okozta a katasztrófát. Ha lenne közismert egyezményes jelzésrendszer, talán elkerülhető lett volna, hogy most halottakat gyászoljunk, súlyos sérültekért aggódjunk, és hősökről regéljünk, akiknek mindene odaveszett.

Nem tudom, mit lehetne ennek érdekében tenni, ráadásul nem is országos, hanem legalább EU-s szinten kellene egységes rendszert elterjeszteni. Igen, aktívan tanítani. Alapnak kitűnő lehetne a kamionsofőrök jelzésrendszere, ha tényleg létezik. Ha megosztod ezt a gondolatmenetet bárhol, facebookon, G+-on, ismerősök között, talán eljut olyanokhoz, akik tudják a választ arra, hogyan tud ez megvalósulni. Ezért kérlek:

Oszd meg ezt a javaslatot, ahol csak tudod!

A sorompót ábrázoló kép forrása a Pexels.com, ahol a kép PD (Public Domain, akár kereskedelmi céllal is szabadon használható köztulajdon) megjelöléssel jelent meg.

%d blogger ezt szereti: